FACEBOOK

A döntő harmadik meccse jön - bajnokavatás is lehetséges

A döntő harmadik meccse jön - bajnokavatás is lehetséges
hozzászólás, 2017.05.09.

Szerdán este befejeződhet a bajnoki döntő - ez akkor következik be, ha a párharcban 2:0-ra álló Szolnok másodszor is nyer Egerben. vlv-előzetes a két edző nyilatkozatával.

BAJNOKI DÖNTŐ

Ez történt eddig:

1. MÉRKŐZÉS

2. MÉRKŐZÉS


3. forduló, május 10., szerda

18.00 Eger-Szolnok
- M4 Sport, vlv (szöveges élő)

DABROWSKI NORBERT (ZF-Eger) a vlv-nek:

- A mi szempontunkból semmit nem változott a helyzet: háromszor le kell győznünk a Szolnokot. Kisebb nehézség, hogy most már zsinórban háromszor kell ezt megtenni.

Megmondom őszintén, nagyon el voltam keseredve az előző meccs után. Nem pusztán az eredmény miatt, hanem azért, mert közben úgy éreztem, hogy több van a meccsben. Annak ellenére, hogy Szolnokon volt a mérkőzés, verhetőbbnek éreztem a Szolnokot, mint az első találkozón, amikor itthon játszottunk. Visszanéztem azóta és így is volt, vagyis ezzel nagy sanszot hagytunk elveszni, de hát utólag okos az ember, minden csapat annyit játszik, amennyit az ellenfél enged neki.

Megérdemelten nyertek, de most is azt mondom, hogy míg az első meccsen ritmust váltottak és lehengereltek minket, a második találkozón nem erről volt szó. Egyszerűen a mi hibáinkból éltek, három gólt úgy kaptunk, hogy a mi fórunkból fordultak le, ilyen szinten ez nem fér bele. Már meccs után tudtam, hogy ha ennek megtaláljuk az okát és ki tudjuk javítani, akkor esélyünk lesz javítani. Ez csak fej kérdése, ahogy Ádi (Decker Ádám - a szerk.) mondta a sajtótájékoztatón. Én is így gondolom. Nem arról van szó, hogy elvédekezünk hátrányokat, notóriusan rosszul állunk fel, nem jól zónázunk. Azzal nincs bajom, hogy a zónánk ellen egyszer felállt Prlainovics, egyszer pedig Dumi és belőtte, ha végigzónázunk egy meccset és Kis Gábor nem kap ötméterest, meg 17 kiállítást, akkor nyilván fognak átlövésgólt lőni. Ennek bele kell férnie, a három lefordulásgólnak viszont nem.

Ezek a hibák mind ugyanarról a tőről fakadnak, s nekem ezt a "tövet" kell kiirtanom, de teljesen.

- Kérdés, hogy megvan-e az ok és sikerült-e kiirtani?

- Megvan, én rájöttem, hogy mi az, átbeszéltük, ha sikerül a "kiirtás", akkor meg tudjuk verni a Szolnokot. Ha nem, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz.

- Milyen a hangulat a játékosok körében?

- A meccs után kóválygott mindenki. Másfél hónapon át nagyon magas szinten játszottunk, talán ez is okozott egy kis görcsösséget, elvártuk magunktól a jó teljesítményt, hiszen pályaelőnnyel, otthon kezdtünk, egész évben ezért dolgoztunk, jól is ment a játék, jó hullámon ültünk és akkor történt egy hatgólos vereség az első meccsen, ami sokkoló volt. De hát ez a sport, ilyen helyzetben az a feladat, hogy fel kell tápászkodni, mindenki álljon a sarkára, legyen férfi, oldja meg! Nyalogathatjuk a sebeinket, de teljesen mindegy, hogy mi történt, az a kérdés, hogy miért történt és ezt meg kell oldanunk.

- Beteg, sérült?

- Lőrincz Bálint csuklóját egy blokkolásnál elvitte Younger-lövése, ő könnyített edzéseket végzett, kérdéses a játéka.


CSEH SÁNDOR (Szolnoki Dózsa-Közgép):

- A helyzet velünk kapcsolatban változatlan. Volt két nap pihenő, aztán hétfőn megkezdtük a felkészülést, ami a megszokottaknak megfelelően zajlott, zajlik. Azzal számolok, hogy a szerdai valószínűleg a döntő eddigi legkeményebb mérkőzése lesz.

- Az eddigi két meccs alapján milyen jellegű játékot várhatunk? Be lehet dobni valamilyen új dolgot még?

- Mivel vezetünk 2:0-ra, nem gondolom, hogy azt a taktikát, szellemiséget, amivel elindultunk, meg kellene változtatnunk. Ugyanakkor nem ülhetünk a babérjainkon. Két feladat van: azt a játékot, amit eddig produkálnunk, meg kell próbálnunk még egyszer megcsinálni, illetve, ami legalább ekkora erőfeszítést igényel, nagyjából fel kell készülnünk arra, hogy mit csinálhat másként az Eger, milyen újat hozhat be. Ha ilyen történik, arra meccs közben tudnunk kell reagálni. Ezt tulajdonképpen minden meccs előtt végig szoktuk gondolni, ezért is mondtam, hogy lényegében a megszokott módon zajlik a felkészülés, ugyanúgy, mint általában a fontos meccsekre.

- Ilyenkor a videózás során elsősorban a legutóbbi mérkőzéseteket elemzitek?

- Sokat videózunk, egy komoly meccs előtt egy vagy két alkalommal összesen olyan másfél órán át tartunk videózással egybekötött megbeszélést. A "tematika" teljesen eltérő szokott lenni, van, hogy a legutóbbi meccs van terítéken, máskor több mérkőzésből van összevágva az, amit nézünk, még olyan is előfordul, hogy teljesen más csapatok mérkőzéséből elemzünk jeleneteket, a bemutatott szituációk jellege miatt. Ez mindig változik. Ebben a mostani párharcban azért legtöbbször a legutóbbi mérkőzés párharcait, jeleneteit vesszük elő, amikor a következő mérkőzésre készülünk.

- Ez a foglalkozás általában a meccs napján van, összekötve a konkrét taktikai egyeztetéssel?

- Nem. A meccs napján nem szoktunk már videózni, egy vagy két nappal előtte. Ez attól is függ, hogy hogy érzem, a játékosok milyen hangulatban, s milyen felkészültségi állapotban vannak. Most, mivel két nap szünet volt, úgy éreztem, hogy hétfőn vissza kell zökkenni a rendes kerékvágásba fizikálisan is, ezért kedden reggel volt a legfontosabb megbeszélés.

- Csak a meccs előtt utaztok Egerbe?

- Igen. Tudjuk, hogy nagy a tét, de azért ez mégiscsak egy ugyanolyan vízilabdameccs, mint az összes többi, nem hiszem, hogy gyökeresen mást kell csinálnunk, mint szoktunk.

- Van-e valamilyen egészségi gondotok?

- Szerencsére nincsen.


További szerdai mérkőzés:

Az 5. helyért, 3. forduló

19.30 Miskolc-BVSC

A párharc állása 1:1, tehát a mindent eldöntő meccs következik.

VLV-HELYZETKÉP AZ EDDIG TÖRTÉNTEKRŐL, GÓLOK, EDZŐI NYILATKOZATOK