FACEBOOK

Kemény Dénes két tévéműsorban is értékelte az Eb-t

Kemény Dénes két tévéműsorban is értékelte az Eb-t
hozzászólás, 2016.01.25.

Ha lenne összetett verseny, Magyarország egy arannyal és egy bronzzal Európa élén állna. A szövetség elnöke hétfőn a TV2 és a közszolgálati televízió reggeli műsorában is értékelte a magyar szempontból nagyon sikeres belgrádi Eb tapasztalatait.

Kinek köszönhető ez a feltámadás? - tették fel a kérdést a TV2 Mokka című reggeli műsorában Kemény Dénesnek, utalva arra, hogy a tavaly nyári kazanyi vb-n a női válogatott a 9. helyen végzett, a férfi csapat pedig hatodik lett.

A szövetség elnöke azt válaszolta, hogy a jelek szerint többféle recept is jó, mert a fiúknál nem voltak nagy változások, elég volt egy önvizsgálat, a lányoknál viszont csere történt a szövetségi kapitány személyében.

- Ki találta ki ezt a cserét? - jött a kérdés.

- Elnökségi döntés volt, maradjunk annyiban, szerényen - válaszolta az elnök. Hozzátette: mindenképpen kellett valamilyen változtat, hogy azzal felrázzák a lányokat. Szükség volt arra, hogy a szakvezetésben minden arc új legyen és ez az impulzus elég volt arra, hogy az egyébként sok egyforma csapat között most ezeken a meccseken a lányok végül is hozzák a győzelmeket.

A mostani siker nem azt jelenti, hogy mindig aranyérmesek leszünk, mert van négy-öt csapat, amely közel egyforma. Viszont amit az új stáb sugallt a játékosok felé, az kritikus helyzetben "jó tanácsadó" volt, nem zavarodott meg a csapat egy-egy fontos pillanatban, mint máskor.

Kemény Dénes szerint azért is nagy jelentőségű a női válogatott győzelme, mert ebben a szakágban sokkal nehezebb az olimpiai kvalifikáció, ami megvan ezzel az aranyéremmel. Ha a lányoknak márciusban olimpiai kvalifikációs tornán kellett volna kivívniuk a riói részvétel jogát, a szövetség elnöke kevéssé lett volna bizakodó. Elmondható: a lányoknál kijutni nehezebb, mint az olimpiai tornán jól szerepelni.

A fiúkkal kapcsolatban Kemény Dénes azt mondta, hogy "nem 99, hanem 100 százalék, hogy az áprilisi trieszti tornán kvalifikálják magukat".

Ami a fiúk olimpiai esélyeit illeti, Kemény Dénes szerint a szerbek még mindig kiemelkednek a mezőnyből, de úgy látja, a belgrádi döntő bebizonyította, hogy ők is sebezhetők. Egyetlen meccsen mindenki legyőzhető, az olimpián, egy konkrét mérkőzésen többen is elkaphatják a szerbeket, akár mi is, hogyha benne maradunk abban a szűk mezőnyben, amelynek tagjai ott lihegnek a nyakukban.

A teljes beszélgetés (videó):


A szövetség elnöke hétfőn a közszolgálati televízió reggeli magazinműsorában, a Ma Reggelben is szerepelt.

Ebből a beszélgetésből annak hangsúlyozását emeljük ki, hogy jó kapusteljesítmény nélkül ma már lehetetlen mérkőzést nyerni az élvonalban.

- Az, hogy mind a két nemben magyar lett a torna legjobb kapusa, azt jelenti, hogy jól dolgoztak a magyar edzők, mert a legfontosabb poszton  megelőztük az európai csapatokat. A másik hasonlóan fontos poszt a középcsatáré, itt szintén mind a két csapatnál kiemelkedő játékosaink vannak és ez meghatározta azt, hogy mind a két csapat érmet szerzett. Egy arany és egy bronz - ez annyira jó teljesítmény, hogy Európában egyetlenegy nemzet sem tudott ilyet produkálni.

Az olimpiával kapcsolatban egyelőre nem fogalmaztak meg hivatalos elvárást, Kemény Dénes szerint nem is biztos, hogy erre szükség van, mert ezek a játékosok és szakmai vezetők minden meccsre azzal a szándékkal mennek, hogy megnyerjék. A szövetség elnöksége kedden tart ülést, ott beszámol a két szövetségi kapitány és döntés születhet a "hivatalos elvárás" kérdésében is.

A teljes beszélgetés (videó):

A videó az MTVA felszólítására eltávolítva.



Kemény Dénes a Ma Reggelben