A magyar válogatott első számú centere még mindig nem heverte ki a kazanyi csalódást. Kisebb-nagyobb sikerélményei voltak az előző szezonban, de klubszinten és a válogatottnál is sokkal jobb új évadban reménykedik.

HÁRAI BALÁZS a vlv-nek:

- Milyen klubszezonod volt?

- Hosszú...

- Mindig hosszú a szezon...

- Ez igaz, sőt, a következő lehet, hogy még hosszabb lesz.

- Milyen volt a "minőség", a szakmai sikerek szempontjából?

- Igazából az fáj, hogy a magyar bajnokságban nem sikerült előrébb végeznünk. Elég sokat foglalkoztunk a BL-lel év közben és ez sajnos a bajnokság rovására ment.



- Deklarált cél volt nálatok valóban a 2014-15-ös szezonban, hogy végre sikerüljön a korábbiakhoz képest sokkal jobb eredményeket elérni a nemzetközi kupaküzdelmekben.

- Ez érthető, valóban nagyon fontos volt, hogy előre lépjünk már ezen a téren. Jobban össze is állt a csapat, de voltak hullámvölgyek, olyan meccseken is kikaptunk, amiket megnyerhettünk volna. Sikerült bejutni a hatos döntőbe, de természetesen szerettünk volna ott is előrébb végezni a végül megszerzett ötödik helynél.

- Nem lehet, hogy egy kicsit - akár csak tudat alatt - megelégedtetek a final six-be jutással...?

- Nem gondolom. Szerettünk volna mindenféleképpen előrébb kerülni, de nem sikerült.

- Milyen volt az Eger az elmúlt szezonban, szerinted? Jobb vagy rosszabb, mint korábban? Ez a kérdés azért tűnik indokoltnak, mert hiszen elveszítettétek a korábban birtokolt bajnoki címet.

- Igen, viszont korábban nem jutottunk a BL-torna végső fázisának közelébe se és összesen három pontot szereztünk külföldi klubcsapatok ellen öt év alatt... Nem tudom megítélni, hogy jobb volt vagy rosszabb, abban biztos vagyok, hogy erős csapat volt az Eger a 2014-15-ös szezonban. A külföldi játékosok jól beilleszkedtek, jól kijövünk velük, nincsenek konfliktusok, biztos vagyok abban, hogy a most következő szezonban jobb eredményeket fogunk elérni.



- Dabrowski Norbert már elmondta a BL-sorsolás után adott vlv-nyilatkozatában, hogy most megfordul a helyzet, a csapat már eleve final six-es, viszont az új rendszerű bajnokságban magatokkal viszitek az alapszakaszban elért eredményeket, így most a bajnokság lesz az első...

- Úgy gondolom, hogy mind a kettő nagyon fontos, meg kell találni azt az egyensúlyt, amellyel mindkettő "jól kezelhető". Ez egy zsúfolt, hosszú év lesz és annak ellenére, hogy valóban erősen koncentrálnunk kell a magyar bajnokságra már az alapszakasz alatt, ugyanúgy oda fogjuk tenni magunkat a BL-mérkőzéseken is.

- De eddig azért eddig úgy tűnt, hogy túl nagy teher mindkét fronton folyamatosan jól helytállni...

- Megbirkózunk a terhekkel...

- Neked személy szerint milyen volt az év? Ért-e sérülés, egyenletes volt-e a formád? Hogy értékeled?

- A szezont egy vállsérüléssel, vállműtéttel kezdtem, nagyon kellett igyekeznem, hogy behozzam a lemaradást, utána pedig arra is figyelnem kellett, hogy ne érjen újabb sérülés. Nem szívesen beszélek egyébként erről, mert a sérülésre való hivatkozás mindig kicsit kínos. Ráadásul azt is gondolhatják az emberről, hogy sérülékeny. Tény, hogy centerként többet kapok, mint más, a szélső játékosok kevesebb közelharcot vívnak, nincsenek annyira kitéve a sérülés veszélyének.

A teljesítményemet hullámzónak értékelem, de azért mindig próbáltam tartani egy szintet, remélem, ez sikerült. A  következő szezonom jobb lesz, ebben biztos vagyok.



- Voltak egyéni céljaid, amiket kitűztél magad elé?

- Elég sok ilyen van mindig, igen. A magánéletben és a vízilabda terén is.

- Elmondasz egyet-egyet?

- Szeretnék beiratkozni zongorázást tanulni, hogy azt az öt-hat számot, amit nagyon kedvelek, el tudjam játszani. Erről az elmúlt egy évben csak beszéltem, de semmilyen lépést nem tettem, a következő szezonban igyekszem megvalósítani.

- Mikor fogsz előállni ezzel a tudással?

- Nem fogok. Nem azért szeretném, hogy felvágjak vele, hanem csak úgy, magamnak.

- És a szakmai cél?

- Ami a klubszezont illeti, mindenféleképpen szerettem volna döntőt játszani a magyar bajnokságban és nagyon be akartam kerülni a BL-ben a legjobb hatba. Előbbi nem sikerült, utóbbi igen, ami a sok év nemzetközi szintű csalódása után jó dolog volt.



- Feltűnő volt, hogy az elmúlt egy évben nagyon sok csavargólt dobtál, nem csak az Egerben, hanem a válogatottnál is. Ez is egy "kis cél" volt? Külön gyakoroltál az edzéseken?

- Hogy egy megoldás jól megy-e egy játékosnak, az mindig azon múlik, hogy mennyit és milyen szituációban gyakorolja. Elég sokat szoktam gyakorolni a csavart, de még mindig van fejlődési lehetőség. Tény, hogy sok csavargólom volt, azért próbálkozom ezzel gyakran, mert legtöbbször váratlan megoldás, nagyon nehéz kivédekezni is és védeni is.

- Válogatott... Először is szögezzük le, hogy azok közé tartozol, akiknek biztos a helye a csapatban, nem kell aggódnod a névsorolvasásnál... Ez azért nagy dolog, nem?

- Szokták mondani, hogy senkinek nincs biztos, bérelt helye egy válogatottban. Tény, hogy kevesen vagyunk Magyarországon ezen a poszton, egy kicsit én is így érzem, ahogy a kérdésben megfogalmaztad, de ez nem téveszt meg, tisztában vagyok azzal, hogy ugyanúgy kell hajtanom, edzenem, mintha nem lennék biztos csapattag. Ha kicsit is megnyugszol ebben a helyzetben, akkor rosszul fogsz játszani.



- Milyen volt a nyári felkészülés, mi volt a különbség a korábbi két évhez képest?

- A különbség az volt, és ez sajnos elég jelentős különbség, hogy nem tudtunk éremért játszani. Akár a Világligát, akár a világbajnokságot nézem, elég messze voltunk attól a kitűzött céltól, ami mindenkinek az elvárása volt akár saját magával szemben, akár Tibivel, akár a szurkolókkal szemben. Nekünk sokkal jobb helyen kellett volna végeznünk, de ez az év így sikerült. Pedig a felkészülés jó volt. Minden évben vannak jó programok, komoly csapatépítő foglalkozások, olyan dolgok, amikkel megtalálja az ember a motivációját és jól is érzi magát, mert ez utóbbi is nagyon fontos. Tibi szerintem nagyon jól alakítja ki a programokat, a nehéz edzések és a lazábbak aránya is célravezető. Biztos vagyok abban, hogy a felkészüléssel nem volt baj.

- Ez viszont nekem most egy ziccer, mert meg kell kérdeznem, hogy akkor mivel volt baj... A két hatodik hely valamit mutat, nem egy rossz helyezés "csúszott be".

- Nem tudom. Erre a kérdésre sajnos nem tudok válaszolni. Ha tudnám, akkor nem lettünk volna hatodikok, mert időben szólok... Azokon a mérkőzéseken, amelyek igazán fontosak voltak a nyáron és nem tudtunk nyerni, akciógóllal kaptunk ki, mi pedig éppen nem tudtunk akciógólt lőni. Hogy ez miből adódik, hogy miért nem sikerült akkor éppen, ezt nem tudom megmondani. Pici dolgokon dőlhetnek el meccsek ebben a sportágban. Mennyire tudja magát összeszedni az ember fejben, mennyire képes koncentrálni, éppen milyen napja van, hogy tud bemelegíteni, és aztán a vízben meg pláne apróságokon múlnak ezek az egygólos meccsek.



- Mennyire rázott meg téged ez a nyár?

- Hát..., nagyon csalódott vagyok, azért is húztam-halasztottam ezt az interjút... :-) Csalódott vagyok, mert sokkal-sokkal jobb helyen szerettem volna végezni. Úgy gondolom, hogy a világbajnokságon a legjobb négy közé mindenféleképpen be kellett volna kerülni. A többiek is ugyanolyan csalódottak voltak, mint én, nagyon-nagyon rosszul éreztem magam amiatt, hogy az elődöntőig sem jutottunk el.

- Amikor Barcelonából aranyéremmel jöttetek haza, megkérdeztem, most is megkérdezem hát: a hazatéréskor mi fogadott titeket, mit éreztél abból, hogy itthon is nagy volt a csalódottság?

- Nyilván teljesen más így hazatérni, mint amikor nyer az ember. Azt nem vártam, hogy esetleg megdobálnak az utcán, de ilyenkor valahogy nem akaródzik nagyobb társaságba, sok ember közé menni. Én magam is borzasztóan csalódott vagyok, még az is rossz, ha ismerősök kérdeznek arról, hogy mi történt, miért vesztettünk, hát még, ha vadidegenek. Utóbbiaknak még azt sem mondhatom, hogy most hagyjuk inkább ezt a témát, beszélgessünk erről később... Nehéz ez...



- Egy ilyen lelki helyzet mit eredményez? Még jobban "megnyom" titeket vagy inkább inspirációt ad, hogy ilyen helyzetbe soha többé ne kerüljetek...?

- Is-is. Nyilván egyéni alkat kérdése is, hogy ki milyen gyorsan tud "feltápászkodni". Most nagyon csalódottak vagyunk, de ha azt nézzük, hogy kezdődik az új szezon, mindenkinek vannak céljai, jön a bajnokság, a kupa, a BL, az Eb, szóval elég sok olyan esemény, amiben meg lehet találni a motivációt, aminek segítségével fel lehet állni, még ha van is, akinek ez könnyebben megy, másnak pedig nehezebben. Az élet megy tovább, sok érmet lehet nyerni a következő szezonban is, csinálni kell, menni tovább. Nehezebb, mint amikor úgy kezded a szezont, hogy sikeres volt a nyarad, az éved. Most telik le mindenkinek a szabadsága, az első vízbe ugrás nagyon fog fájni, de aztán belerázódunk.

- Pufi, van-e valami, amit még szívesen elmondanál magadról, a nyárról...?

- Nincs. Ha nyertünk volna Kazanyban, akkor biztosan még órákig el tudnék beszélgetni veled...

- Köszönöm ezt is és sikeres új szezont kívánok!

Ha valaki Hárai Balázs mosolygós arcát látja, inkább gondolja egy amerikai vígjáték jó szándékú, ártani senkinek nem képes főhősének, mint könyörületet nem is ismerő bivalyerős sportolónak.

De a látszat csal.

Erről a magyar válogatott ellenfeleinek védői tudnának sokat mesélni. Pufi "könyörtelen ragadozó", aki ellen nagyon nehéz a vízben küzdeni. Ha szükséges, durvaságban sem marad adós, komoly csatákban vívta ki magának az ellenfél (és a játékvezetők) tiszteletét. Ha egy védő öt centire maga előtt meglátja az arcát, retteghet, hogy most vajon mi következik.

De a látszat csal.

Hárai egy érző szívű fiú. Vallásos, családtagjai nevét szeretete jeléül a hátára tetováltatta.

A legutóbbi bajnokság bronzcsatájának utolsó meccsét követően ő jött oda a vlv munkatársához, aki nem akart hinni a fülének: Pufi maga kérte, hogy nyilatkozhasson (hogy mondjuk finoman: "nem egy nyilatkozós típus...".) Gyorsan kiderült, hogy miért.

"Először is szeretném azzal kezdeni, hogy egy gyerekkori barátom apukájának, Szegő Lajosnak ma van a temetése, pont egy időben volt a mérkőzéssel, és ezt az érmet szeretném neki ajánlani, mert nem tudtam ott lenni a temetésen. Nyugodjon békében!" - ezt mondta a vlv videokamerája előtt.

És Pufi a napokban tiszteletét tette barátjánál. Elvitte az odaígért érmet, amit még megfejelt egy dedikált labdával és a 12-es sapkával, amiben a bronzmeccsen játszott.

Barátja és annak özvegy édesanyja nem győzött hálálkodni, hogy a válogatott centere nem feledkezett meg ígéretéről, amire Pufi magától értetődő természetességgel így reagált: "Ez a legkevesebb!"