FACEBOOK

U20-asok a vb-re - még inkább az egész magyar vízilabdáért

U20-asok a vb-re - még inkább az egész magyar vízilabdáért
hozzászólás, 2015.08.11.

A szeptemberi korosztályos világbajnokságra készülő U20-asok és a nemzetközi porondra jövőre kilépő, de a Savaria Kupát nehéz ellenfelekkel szemben elhódító U18-asok felkészülésének helyzetéről érdeklődtünk Horkai György utánpótlás szövetségi kapitánynál, Manhercz Krisztiánt pedig a felnőttek vb-szerepléséről is megkérdeztük.

HORKAI GYÖRGY a vlv-nek:

- Ha sorrendben haladok, akkor először is voltunk Olaszországban a ’95-ösökkel, Pescarában együtt edzőtáboroztunk az olaszokkal. Játszottunk hat kétkaput, minden nap délelőtt és délután, ami nagyon jó volt, nagyon hasznos volt – hiszen ugye más a stílus, sokkal gyorsabb a játék –, jól játszottunk, de nem vonok le abból semmiféle következtetést, hogy hatból öt kétkaput megnyertünk.

Onnan hazajöttünk egy pénteki napon és már aznap - gyakorlatilag a reptéren gyakorlatilag váltottam tiszta cuccot, - mentem a fiúkkal Szombathelyre, ahol a ’97-esekkel vettünk részt egy nagyon erős tornán. Köszönet a Pannon Sport-Szombathely-szövetség triónak, hogy előre dolgozhattunk, hiszen a ’97-eseknek jövőre lesz az első Európa-bajnoksága – persze úgy, hogy ezek közül a srácok közül már többen világbajnok voltak és van a csapatban ’98-as születésű is. Nagyon jó kis torna volt, szuper szervezéssel. Az első nap megvertük a horvátokat, másnap az olaszokat, a harmadik napon volt a döntő a szerbekkel. Annyi újdonság volt még a torna előtt, hogy az edzőkkel megbeszéltük, hogy ha egy meccs döntetlenül végződik, akkor döntsük el ötméteresekkel – ebben mindenki partner volt. Végül is éppen az utolsó meccs, a szerbek elleni mérkőzés lett döntetlen, amit amúgy szabályok szerint is mi nyertünk volna meg, mert a gólkülönbségünk jobb volt, de ötméteresekkel győztünk, jó volt így. Telt ház volt minden mérkőzésen, fantasztikus közönséggel.

- Hogy játszott a csapat, milyen érettséggel?

- Nagyon jól játszottunk, hajtottak a fiúk rendesen. Próbálgattunk olyan embereket is, akik még nem voltak tagjai a csapatnak. A torna előtt három játékosnak – Manónak, Vogel Somának és Nagy Ádámnak – feltettem a kérdést, hogy akarnak-e játszani, vagy nem, hiszen ők az U20-asokkal nagyon zsúfolt programon vesznek részt és mind a hárman jelezték, hogy szeretnének játszani, úgyhogy úgyhogy őket is vittem. Ádám egy meccsen játszott, Soma és Manó kettőn. Nagyon meghatározóak voltak a csapatban, jól is játszottunk, jobbak voltunk az ellenfeleknél.

Szerbia nagyon jó csapat, ellenük nagy csata alakult ki. Elégedett voltam a játékkal, hajtottak, jól, ügyesen játszottak.

- Vissza a ’95-ösökhöz...

- A ’95-ösökkel aztán hétfőn edzettünk, kedden elutaztunk Belgrádba, ahol a szerb ’95-ösökkel edzettünk. Nagyon jó volt végig. Az első nap kialakult egy kis verekedés, sőt, tulajdonképpen az első három edzés mindegyikén volt egy kis bunyó. Akkor ők is és mi is helyreraktuk a játékosokat, és attól kezdve rendkívül jó kétkapukat játszottunk, a végére pedig nagyon jó barátság alakult ki azok között a játékosok között, akik az elején még verekedtek egymással. Péntek délelőtt volt az utolsó kétkapu, és én azt mondom, hogy egálban voltunk, egyforma számban nyertünk az edzőmeccseken. Az fontos, hogy kiderült: ott vagyunk, ott lehetünk a legjobbak között.

- Mikor lesz vb-csapat?

- Nagyon rövid időn belül el kell döntenem az utazó tizenegyet, a szervezőbizottság már hetek óta nyaggat, hogy jelöljem meg a végleges csapatot. De azért ez egy felelős döntés, és nagyon nehéz eldöntenem. Mindhárom kapusunk jó, és a játékosok közül is komolyan meg kell fontolni, hogy ki maradjon ki, és ennek taktikai következményeit is át kell gondolni, de tény, hogy most már napokon belül döntenem kell.

- A jövő hétvégi szegedi Tiszavirág Kupa előtt?

- Igen, a Tiszavirágon már azt szeretném, hogy az a tizenhárom játékos játsszon, akik utaznak majd Almatiba. A vb-n most már még inkább az egész magyar vízilabda érdekében kell majd helytállnunk.

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)


MANHERCZ KRISZTIÁN a vlv-nek:

- Mit szóltál a vb-hez?

- Végignéztem, csalódott voltam, mert szerintem többre volt hivatott a csapat. Most így jött ki a lépés. Az, hogy nem jutottunk négybe, egy meccsen dőlt el, egygólos mérkőzésen, lehetett volna fordítva is és akkor mindenkinek más lenne a szája íze, ha négybe jutunk. Az 5-6. helyért két csalódott csapat játszott és az nyert, amelyik kevésbé keseredett el amiatt, hogy nem jutott elődöntőbe. Ez egy pofon volt, de jóval az olimpia előtt, a hibák kijavításával kamatoztatni tudja majd a tapasztalatokat a csapat.

- Térjünk át a 95-ösökre. hogy fejlődik a csapat?

- Jól. Ugye, ez a csapat tavaly az U19-es Európa-bajnokságon második lett. Teljesen más vízilabda, amit művelünk, kis labdával, öt az öt ellen, mondhatom, hogy ez egy teljesen más sport, de ahogy az edzőmeccseken szerepeltünk, a horvátok, az olaszok, a szerbek ellen, egyértelmű, hogy itt is a világ elitjéhez tartozunk. Ugyanakkor lehet látni, hogy kisebb a különbség a csapatok között, két-három gólos különbség pillanatok alatt eltűnhet egy meccsen belül.

- Bánod ezt vagy mindegy vagy még jobb is így nekünk, szerinted?

- Most ezek a szabályok, ezekhez kell alkalmazkodnunk. Bízunk abban, hogy ezek között a szabályok között is sikerül majd döntőt játszanunk a kazahsztáni vb-n.


Az augusztus 1-2-3-i IV. Savaria Kupa (U18 )eredményei

1. nap


Magyarország–Horvátország 12:7 (3:3, 4:2, 1:1, 4:1)

Olaszország-Szerbia
5:10 (1:3, 2:4, 2:2, 0:1)

2. nap

Magyarország-Olaszország 11:4 (2:0, 2:2, 4:1, 3:1)

Szerbia-Horvátország 14:9 (2:1, 2:3, 6:1, 4:4)

3. nap

Magyarország-Szerbia 16:15 (4:3, 3:3, 3:4, 1:1) - ötméteresekkel

Horvátország-Olaszország 13:7

A torna Savaria Kupa végeredménye:

1. Magyarország 5,

2. Szerbia 5,
3. Horvátország 2,
4. Olaszország 0 pont.

A legjobb magyar játékosa Manhercz Krisztián, a legjobb kapus Vogel Soma, a legjobb mezőnyjátékos Nebojsa Tohoolt (Szerbia) lett.

Fotók: aligator.hu és vlv