FACEBOOK

Új edzője lesz a Miskolcnak - Sike József a vlv-nek: ,,Emelt fővel távozom!,,

Új edzője lesz a Miskolcnak - Sike József a vlv-nek: ,,Emelt fővel távozom!,,
hozzászólás, 2019.05.29.

A bajnokság 5. helyén végzett, így Eurokupa-induló MVLC vezetése nem hosszabbít szerződést Sike Józseffel, aki négy év után keres új munkahelyet. vlv-interjú:


Az edzőváltásról két érintett, Sike József és Bachner András szakmai igazgató a megyei lapnak nyilatkozott, e nyilatkozatok alapján számol be a szövetség hivatalos honlapja a változásról. (Érdekesség, hogy a hír, a két nyilatkozat a megyei lapban csak csütörtökön jelenik majd meg.)

Ami a közzétett információkból tudható: Sike József szakmai munkájával kapcsolatban nem volt kifogás, Bachner András szavai szerint kicsit mindketten belefáradtak, új motivációra van szükség, s megszokott a profi sportban, hogy egy klub más struktúra, más elképzelések felé mozdul el egy bizonyos idő után. Az edzői posztra vannak jelöltek, rövidesen megtalálják a megfelelő megoldást.

A vlv felhívta a távozó vezetőedzőt, aki készségesen nyilatkozott.

SIKE JÓZSEF a vlv-nek:

- Régóta tartja magát vízilabdás berkekben az a pletyka, hogy előbb-utóbb Horkai György lesz a Miskolc vezetőedzője. Ami most történt az az ehhez szükséges első lépés volt?

- Megmondom őszintén, én pontosan annyit tudok az ügyről, amit a megyei lapnak nyilatkoztam. A döntés meglepett, hiszen a legjobb eredményt értük el a négy év alatt, visszaszereztük a jogunkat a nemzetközikupa-szereplésre, illetve ezüstérmesek lettünk a Magyar Kupában. Meglepett a hír, de elfogadom Bachner András nyilatkozatát, ő újítani akar, új impulzusokat szeretne Miskolcon, ehhez joga van, nekem lejárt a szerződésem, azt nem újítják meg. Ezt mint jogász is és mint vezetőedző is, tudomásul tudom venni, nálam sokkal nagyobb edzőkkel is történt már ilyen.

A szakmai igazgató megköszönte a négyéves munkámat, nem vetődött fel kifogás sem a szememmel, sem pedig a munkámmal kapcsolatban. Hogy mi van a váltás mögött, azt nem tudom, nem is akarom megtudni, így, ahogy van, tudomásul veszem a döntést és lépek tovább, mert soha nem szoktam feladni. Ezt a sportágat szeretem, biztos, hogy valahol szükség lesz a munkámra. Nem ijedek meg a helyzettől.

- Hogy tekintesz vissza erre a négy évre?

- A Miskolc OB1-be jutásakor én kaptam meg a lehetőséget, hogy irányítsam a csapatot. Az első évben a 10. helyen végeztünk, a következő esztendő végén sikerült megszereznünk a nemzetközi kupaszerepléshez szükséges 5. helyet. A harmadik évben - érdekes körülmények között - hatodikok lettünk, majd most sikerült visszaszereznünk az ötödik helyet.

Közben az Eurokupában elődöntőt játszottunk, a későbbi győztes Fraditól kaptunk ki, ha ott érmeket osztanának, akkor Eurokupa-bronzéremmel is büszkélkedhetnénk. Szép siker volt a most zárult szezonban elért Magyar Kupa-ezüstérem. Eközben Borsod megyében Az év edzője lettem, csapatommal Az év csapata második helyet szereztük meg.

Számomra ez a négy év summázata. Úgy tekintek vissza erre az időszakra, hogy csodálatos volt, nincs bennem tüske, úgy gondolom, aki ezt a teljesítményt utánam csinálja, annak is köszönet jár majd, hogy ennyit tett a magyar vízilabdáért. Emelt fővel, nem bukott edzőként távozom, van megvédendő eredmény és továbblépési lehetőség is Miskolcon.

Külön büszke vagyok arra, hogy olyan játékosok nőttek fel a kezem alatt, mint például Vadovics Viktor, aki a jelenlegi testsúlyánál 10-15-kilóval könnyebben érkezett ifiként és a válogatott kerettagságig vitte, meghatározó játékos lett, az új szabályok miatt megváltozott játék egyik "üdvöskéje" lehet. Óriási lehetőségeket kapott nálam Nagy Ádám, mint a jövő embere, akire a magyar válogatottban is szép pályafutás vár. Nem vizet prédikáltam és bort ittam, hanem megpróbáltam az egyetemes és a magyar vízilabda mai követelményeinek megfelelni. 

Valóban osztom azt a nézetet, hogy néha frissítésre van szükség, magam is voltam klubvezető, hiszen a hatszoros magyar bajnok egri női röplabdacsapat klubigazgatójaként dolgoztam. Ami történt, nem szenzáció,  legfeljebb az nem megszokott, hogy akkor történik váltás, amikor a legjobb eredményt sikerül elérni, de hát ez is a sport érdekességei közé tartozik.

- Hogyan tovább? Mik a lehetőségek, milyen irányba fordulsz?

- Nézd, én olyan körülmények között jöttem el külföldről annak idején is, hogy biztosítottak, tárt karokkal várnak (Sike József Miskolc előtt az új-zélandi válogatott szövetségi kapitánya volt - a szerk.), most sem bukott edzőként távozom. Elég jó a kapcsolatrendszerem, de a továbbiakat nem szeretném elkapkodni, kicsit még fürödnék abban a sikerben, amit ezzel a csapattal idén elértük. Feljebb nem juthattunk volna semmiképp, ez lehetett a maximum, de azt sikerült elérni.

Most egy kis pihenés következik, aztán majd jöhet a döntés, hogy "melyik út vezet Budára".

- Budára vagy külföldre...?

- A magyar vízilabda nagyon erős szakemberek terén. Sok olimpiai bajnok vár arra, hogy nagy klubban irányítsa a szakmai munkát, nem ringatom magam abban az illúzióban, hogy talán labdába rúghatok, sokkal nagyobb annak a lehetősége, hogy újra külföldön fogok munkát vállalni.

Abban a világban, ahonnan Miskolcra jöttem, folyamatosan figyelemmel kísérték a munkámat, drukkoltak nekem, hogy helytálljak a világ legerősebb bajnokságában és ott a csapatok a nálunk tapasztalható színvonalhoz képest gyermekcipőben járnak. Én pedig olyan edző vagyok, aki nagyon szeret dolgozni, edzést tartani, bízom abban, hogy megtalálom a helyemet, nem hiszem, hogy el fogok veszni a süllyesztőben.

- Köszönöm a beszélgetést és sikeres továbblépést kívánok!


HORKAI GYÖRGY a vlv-nek:

- A zuhanyhíradó hírei általában valósnak bizonyulnak, de most nincs így!


A vlv 2015 szilveszterére készített "filmetűdje" Sike József első miskolci évéből. Érdekesség, hogy az ellenfél (a BVSC) vezetőedzője Märcz Tamás: