FACEBOOK

,,A tavalyihoz hasonló meglepetésre készülünk,, - Szirányi Balázs a vlv-nek

,,A tavalyihoz hasonló meglepetésre készülünk,, - Szirányi Balázs a vlv-nek
hozzászólás, 2015.05.26.

A CNA Barceloneta a Bajnokok Ligája címvédőjeként játszik csütörtök este fél nyolckor a Szolnokkal a final six elődöntőjébe jutásért. A csapat centerét, Szirányi Balázst kértük beszélgetésre.

- Először is gratulálok! Hányadik bajnoki címedhez is gratulálok?

- Ez most nekem a harmadik, a klubnak a tizenötödik, zsinórban a tizedik bajnoki címe volt.

- Elég sima volt ez így, két győzelem, nagy különbség a második meccsen.

- Meglepetésre a Mediterrani jutott be a döntőbe. A Terrassa, amely első lett az alapszakaszban, és akikről az volt az érzésünk, hogy jobban megszoríthatnak minket a döntőben, kiesett, mert a negyeddöntőben kikapott a nyolcadik helyezettől, a Matarótól. Tehát meglepetés volt a Mediterrani döntőbe kerülése, volt, de nyilván nekik is el kellett jutni odáig, tehát nem játszottak rosszul. Viszont aránytalanul rövidebb a kispadjuk, így, ha viszonylag jó játékkal tudták is tartani a mi ritmusunkat, azért a harmadik negyedben már nagyon nehéz dolguk volt. Viszonylag könnyen felőröltük őket mindkét mérkőzésen.

- De gondolom, hogy azért a győzelem értéke ugyanakkora, tehát az ünneplés is ugyanakkora volt, mint tavaly, vagy tavalyelőtt. Nem?

- Nyilván, de most inkább a BL final six jár a fejünkben. Amikor megtudtuk, hogy a Medivel játszunk, még egy kicsit ki tudtuk húzni a terheléses időszakot - a formaidőzítést nem a bajnoki döntőre pozicionáltuk, hanem inkább a final six-re.

- Már nincs sok hátra a rajtig, tulajdonképpen akár egy meccselőzetest is kérhetek tőled. Annyit elárulok neked, ha esetleg nem tudnád, hogy a Szolnok nagyon erős...

- Igen, ezt tudjuk mi is. Nem várhatóak nagy meglepetések. Igazából tudtuk az elején is, hogy itt már nem lesznek könnyű meccsek, ezért hívják final six-nek ezt a tornát. Európa legjobb csapatai lesznek itt, nyilván borzasztó nehéz lesz, de próbálunk felkészülni. Mint mondtam, még a bajnoki döntő alatt is figyeltünk arra, hogy a formánk ne akkor, hanem a mostani hét második felében legyen a legjobb, s egyébként is, az egész év során az európai szereplésen volt a hangsúly. Ez, mondjuk, természetes, ha azt nézzük, hogy ideális körülmények között a hazai bajnoki meccseink nem jelentenek olyan kihívást, mint a BL-mérkőzések.



- Szakmai szempontból mit jelent az, hogy a formát a final six-re élezitek ki? A bajnoki döntő alatt erőnléti edzéseitek voltak, vagy hogyan kell ezt elképzelni?

- Igen. Úgy kell elképzelni, hogy például az elődöntő hetében a mérkőzés előtt előtt nekünk még úszóedzésünk volt, erőnléti edzéseket tartottunk, így van.

- Az szép! És akkor most kezdtétek el a könnyebb edzéseket, meg taktikát csinálni, már kifejezetten a Szolnok ellen?

- A bajnoki döntő hetében azért kicsit enyhítettünk a tempón, és most ez a hét az, ami már teljesen a final six jegyében telik, már nincsenek erőnléti edzések.

- A Szolnokban van néhány ember, akivel gyerekkorodban még együtt is játszottál. Ez neked mit jelent, hiszen itt most élet-halál meccs következik? Ha itt kikaptok, akkor nincs több mérkőzés – illetve van még egy az 5-6. helyért, de gondolom, nem azt célozzátok meg.

- Nyilván senki sem, de ilyen szempontból nem hiszem, hogy ez különleges helyzet. Tavaly is hasonló volt, csak akkor egy horvát csapatban szerepeltek olyanok, akikkel gyerekkoromban játszottam. Az, hogy ezt a csapatot Szolnoknak hívják, vagy Rijekának, nem egy akkora különbség. Legalábbis számomra nem.


A 2012-es Vodafone Kupán a spanyol válogatott tagjaként a Varga testvérek ellen

- Te hogy értékeled a saját csapatotokat? Tavalyhoz képest, azért nem sikerült olyan jól a csoportkör...

- Nem. Nehezebb lesz, ez egyértelmű, és az az érzésem, hogy idén már is felkészülnek az erősségeinkből. Tavaly inkább csak le akartak minket támadni, és sok gólt lőni ellenünk – mi ebből könnyebben tudtunk profitálni. Idén egyértelmű, hogy nehezebb lesz, de most együtt vagyunk. A tavalyihoz képest gyengébb évközi szereplésnek az volt az oka, hogy nem tudtunk együtt felállni, együtt edzeni. Most már egy ideje ez sem lehet kifogás. Szóval, nyilván nehéz lesz, talán nehezebb, mint tavaly, de úgy érzem, ha idén megnyernénk, az hasonló meglepetés lenne, mint egy éve.

- Vannak olyan „rémhírek”, hogy ti kifejezetten felkészülten, és előre megfontoltan játszottatok így, ahogy játszottatok, és benne volt a játékotokban az a tény, hogy nektek nem kell továbbjutásért harcolni, mert rendezőként mindenképpen ott vagytok. Amiből az következik, hogy esetleg nem kell mindent feltétlenül megmutatni abból, amit tudtok, lehet valamit tartalékolni a final six-re. Erről mi a véleményed?

- Szórakoztató ez az elmélet :-). Igazából, szerintem nagyon kevés dolgot lehet eltitkolni. Ismerjük egymást, így, vagy úgy, de egymás ellen játszunk. Azok előtt, akik ebben a vízilabdás körforgásban benne vannak, nem lehet fontos dolgokat eltitkolni. Nem, nem játszottunk úgy, ahogy tudunk, és lehet, hogy egy-két helyzetben hiányzott az a plusz motiváció, amit az adhat, hogy az embernek tényleg élet-halál meccsei vannak. De azt tudom mondani, hogy tavaly ez nekünk erőt adott. Azt, hogy tudatosság nem volt a gyengébb teljesítményben, kijelenthetem - legalábbis én nem tudtam róla, ha volt ilyen, nekem nem szóltak :-). Nem hiszem, hogy ezt komolyan kellene venni. Szerettünk volna jól játszani, de nem mindig sikerült, ilyen egyszerű a történet.

- Milyen állapotban van a csapatotok most? Mondtad, hogy a csúcsformát erre a három napra (csütörtök-péntek-szombat) szeretnétek időzíteni.

- Megmondom szombaton! :-) Nagyon nehéz jósolni még belülről is, őszintén mondom: nem tudom, hogy milyenek leszünk. Nekem jó érzéseim vannak, de volt már, hogy jó érzéseim voltak, aztán nagyon kikaptunk, és történt fordítva is. Igazából próbálunk mindent megtenni, az biztos, hogy lelkesek leszünk. Mondom, biztos vagyok abban, hogy ha nyernénk, vagy akár csak döntőbe jutnánk, ugyanolyan meglepetést okoznánk, mint tavaly a végső győzelemmel. Mi megteszünk mindent!

- Barcelona hogy készül? Milyen a várakozás? A labdarúgó Király Kupa döntője, ami szintén Barcelonában lesz szombaton, gondolom, "egy picivel" előbbre való, de érezhető-e ott nálatok valami vízilabdaláz?

- Amit meg tudtunk tenni ebben az ügyben, azt megtettük, majd látni fogod, hogy a városban viszonylag sok plakát van, ami a final sixet hirdeti. Ma reggel a kikötőben egy graffitit avattunk fel, final six-es életképeket festettek a falra. Igyekszünk promotálni a tornát, bár nyilván nem segít a helyzeten az, hogy a Király Kupa döntője is aznap lesz lesz, amikor a final six utolsó meccsei, és hogy a vízilabda itt nem annyira népszerű, mint otthon. Egyébként látszik a városon, de azt, hogy ez mennyire van benne a levegőben, nem tudom, mert én annyira benne vagyok ebben az egész közegben, hogy nem is tudom kívülről nézni. Szerintem tele lesznek a lelátók, mint tavaly.

- Köszönöm a beszélgetést, jó egyéni teljesítményt kívánok neked a hét második felére! :-)

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)