FACEBOOK

Gergely István portréinterjúja a SportKlubon - a kérdező: Havas Henrik

Gergely István portréinterjúja a SportKlubon - a kérdező: Havas Henrik
hozzászólás, 2015.03.16.

Elérhetővé tették az interneten a Gergely Istvánnal készített SportKlub-portréinterjút. Érdemes megnézni.

A Havas Henrik műsorában sugárzott, csaknem 34 perces beszélgetés értelemszerűen azzal kezdődik, hogy milyen reménytelen vállalkozásnak tűnhetett egy felvidéki magyar kisgyerek számára, hogy egyszer majd a világverő magyar vízilabda-válogatott kapusa legyen, s olimpiai bajnoki címet érjen el. A dunaszerdahelyi születésű Gergely Pistának, aki korábban a szlovák válogatott kapuját védte, még olimpián is, sikerült ez a bravúr, sőt, Athénban és Pekingben is aranyérmes lett, ráadásul még alig vonult vissza az aktív játéktól, s már sportvezetőként is van egy "világbajnoki címe".

Az interjúban Pisti sok mindent megosztott gyerekkori emlékeiből, kiderül, hogy érték atrocitások magyar beszéde, magyarsága miatt, de láthatóan különösen büszke arra, hogy teljesítményével, hozzáállásával sikerült elérnie egykori társaiban a magyarok elleni előítéletek megszűnését.

"Így volt jó!" - mondta látható őszinteséggel, amikor a téma az lett, hogy Kemény Dénes riválisaként indult az MVLSZ 2012 végi elnökválasztásán, s meglepően kis különbséggel maradt alul, mindössze egy klub szavazatán múlott a dolog. (Hogy melyik klub volt az, arra már nem emlékszik, legalábbis ezt mondta, mosolyogva.)

A műsor harmadik szakaszában a szabályváltozásokról volt szó, elhangzott mindaz, ami az elmúlt években oly sokszor töltötte el aggodalommal a sportág szerelmeseit.

A teljes beszélgetés: