FACEBOOK

Tóth Marci, a testhezálló reklámarc

Tóth Marci, a testhezálló reklámarc
hozzászólás, 2015.02.20.

Tóth Marci egy korszerű táplálékkiegészítő termék reklámarca mindenhol a médiában. Jó ötlet, hiszen a tévés főzőverseny óta tudni lehet róla, hogy a táplálkozás terén profi az amatőrök között. Megkérdeztük, tudja-e egyáltalán, hogy mit reklámoz és hogyan kell kezelni ezeket a táplálékkiegészítőket, tényleg van-e értelmük.

TÓTH MÁRTON a vlv-nek:

- Először is kezdjük azzal, amit minden fórumon hangsúlyozok: ezek a termékek nem helyettesítik a rendes, tudatos táplálkozást, hanem kiegészítik azt. Híve vagyok annak, hogy minél nagyobb mértékben természetes úton, étkezéssel vigyük be szervezetünkbe a tápanyagot. Ugyanakkor részben az élsportolói terhelés miatt, részben a vitaminhiányos téli időszak okán (ami pedig a hétköznapi embereket is ugyanúgy érinti) elengedhetetlen a "kiegészítés", vitaminok, más tápanyagok közvetlen fogyasztása.

- Hogy lettél ennek a kampánynak a reklámarca?

- Egy barátomon keresztül megkeresett a BioTechUSA, Decker Ádámmal és velem kötöttek megállapodást, amely szerint táplálék-kiegészítővel látnak el minket, cserébe egy kis reklámért, pr-ért. Én egyébként éppen abban az időben kezdtem el dietetikussal együttműködni, Fritz Péterrel, ő már a táplálékkiegészítőket is beépítette az étrendembe és így a két dolgot kiválóan össze tudtam kötni. A dietetikus arra törekedett, hogy a kiegészítőknél azokból a termékekből válogasson, amiket a BioTechUSA a rendelkezésünkre bocsájt, én pedig a szerint táplálkoztam, amit ő összeállított.

- Tulajdonképpen miért kellett neked dietetikus?

- Ennek története 2013-ra nyúlik vissza. Zajlott a vb-felkészülés, kitűztem magam elé a célt, hogy világbajnokságra utazom és ott a magyar csapat tagjaként jó eredményt érek el. Ez nem sikerült, nem kerültem be a barcelonai csapatba, az Universiadéra utazó magyar válogatottnak viszont tagja lettem és meg is nyertük azt a tornát. Akkor végiggondoltam mindent és úgy éreztem, valamit változtatnom kell, hogy közelebb kerüljek a célomhoz, ahhoz, hogy világversenyen szerepeljek a felnőtt magyar válogatottban.

Az egyik szegmense az élsportnak a táplálkozás, úgy gondoltam, hogy e téren még vannak tartalékaim. Ezért ültem le egy dietetikussal, és most azt kell, hogy mondjam, ez jó döntésnek bizonyult, hiszen bekerültem a budapesti Eb-n szereplő magyar válogatottba. Biztos, hogy nem csak ennek volt köszönhető, de az is, hogy ez a változás szerepet játszott a teljesítményemben és a beválogatásomban.

- Hogy kell ezt elképzelni, leülsz és megtervezed, hogy melyik nap mit egyél, mennyi kalória legyen, mennyi fehérje?

- Erre van a dietetikus. Heti terv készül, amiben még választék is van, különböző "megoldások" reggelire, ebédre és vacsorára, ezeket az elemeket szoktam egymással kombinálni. Tehát én döntöm el, hogy konkrétan mit eszem, ő a heti kalóriamennyiség kereteit állítja fel. Egy-másfél havonta konzultálunk, és változtatunk, részben, hogy ne legyen egyhangú az étkezés, részben pedig alkalmazkodni kell az adott évszak adottságaihoz, hiszen például nyáron nehezen fogok narancsot találni, télen pedig friss paradicsomot, őszibarackot, aminek megfelelő a vitamintartalma. A most folyó One-A-Day multivitamin-kampány egyébként éppen azért időszerű, mert a téli időszakban természetes úton, zöldségek, gyümölcsök fogyasztásával nehezen lehet bevinni a megfelelő vitaminmennyiséget, rosttartalmat, lehet, hogy már a fél világot átutazták, mire az asztalunkra kerülnek. Ezért a téli időszakban különösen nagy szerepük van a táplálékkiegészítőknek. Az étrendem különben folyamatosan változik, fejlődik, mindenki tudja, hogy szeretek a konyhában "foglalatoskodni", tehát ez elkészítés módjával is változatosabbá tudom tenni az étrendemet.

A csapatomnál betöltött posztom szerint mindig változott, hogy mit akartam elérni. Volt, mikor gyorsítani, "szálkásodni" kellett, most az utóbbi időben tömeget és erőt akarok fejleszteni. Van egy olyan mutató, hogy fehérjéből a testtömegindexed kétszeresét kell grammban bevinni ahhoz, hogy izmot tudj növelni. Ez azt jelenti, hogy például egy száz kilós embernek 200 gramm fehérjét kell megenni egy nap, ami körülbelül egy kiló csirkét jelent. Na most, hogy ne kelljen egy kiló csirkét megennem, tejsavó vagy marha-fehérjét tartalmazó fehérjeport használok. Természetesen szigorúan bevizsgált doppingmentes termékekről van szó.

A dietetikus úgy állítja össze az étrendemet, hogy a meghatározott mennyiségek egy részét természetes úton, étkezéssel más részét táplálékkiegészítőkkel kapjam meg.

- Azért ez a dolog elég macerásnak tűnik...

- Nagyon oda kell figyelni, de a hatás közvetlenül jelentkezik, változik a tested, robbanékonyabb leszel és sokkal ellenállóbb lesz az immunrendszered a különböző betegségekkel szemben.



- A pályafutásod korábbi szakaszában még nem voltak ilyen "tudományos módszerek" vagy ezek a táplálékkiegészítők mostanra érték el a megfelelő színvonalat, hatékonyságot?

- Korábban kevés táplálékkiegészítőt fogyasztottam, főleg vitaminokat, C-vitamint, multivitamint, calciumot, magnéziumot. Nem szedtem külön aminosavakat és fehérjét, de rájöttem, hogy igazándiból ahhoz, hogy a megfelelő energiamennyiséget bevigyem a szervezetembe, s ez ne nehéz, hizlaló ételekkel történjen, ahhoz elengedhetetlen, hogy ilyenekkel segítsem az egészséges táplálkozásomat. Lehet, hogy egy kicsit sok idő telt el, mire erre rájöttem, de talán soha sem késő. Többféle BioTechUSA terméket fogyasztok egyébként, a mostani kampányban szereplő One--A-Day multivitamint is rendszeresen szedem a téli időszakban, nagyon praktikus, a napi egy tablettában 12-féle vitamin és 11-féle ásványi anyag található. Megjegyzem egyébként, hogy mostanában már nem csak főznöm kell olykor a csapattársaimnak, hanem táplálékkiegészítők kapcsán is mind gyakrabban kikérik a véleményemet.

- Hogy érzed magad egyébként?

- Nagyon jól! Főleg hogy kisütött a nap, lassan itt a tavasz és  engem ebben a téli, járványos időszakban minden betegség elkerült. Gyorsan le is kopogom...


Játékunk a facebookon