FACEBOOK

Véget ért az óvási ügy - a Honvédé a három pont!

Véget ért az óvási ügy - a Honvédé a három pont!
hozzászólás, 2015.02.02.

Másodfokon - tehát jogerősen - megszületett a döntés a megóvott Honvéd-Kaposvár mérkőzés ügyében. Az óvást elutasították, a Honvéd (csaknem három hónappal a meccs lejátszását követően) 6:5-re nyert és újra negyedik a tabellán.

Mint ismeretes, a Kaposvár megóvta a november 5-én,a  Kőér utcában lejátszott bajnoki mérkőzésüket, amelyet a fővárosiak 6:5-re megnyertek.

A szövetség illetékes testülete első fokon a somogyiaknak adott igazat és a találkozó újrajátszását rendelte el. A Honvéd ekkor fellebbezett, majd a másodfokon eljáró testület az első fokú döntést megsemmisítette. Eljárásbeli szabálytalanság miatt az ügy tárgyalását újra első fokra utalta vissza .(A döntést tartalmazó határozatot teljes terjedelmében közzétette a vlv.)

Az első fokon újra kezdett és lebonyolított eljárás végén ismét az a döntés született, hogy az óvás alapos és a mérkőzést újra kell játszani. A Honvéd élt fellebbezési jogával, s a jogerős döntés most megszületett: a Kaposvár óvását elutasították.

A fellebbviteli bizottság három tagja volt: dr. Halmos R. Péter, dr. Boros Tamás és dr. Hoffmann Tamás.

Dr. HALMOS R. PÉTER a vlv-nek:

- Egybehangzóan úgy ítéltük meg, hogy nem óvási alap az, amire a beadványban hivatkoztak. Nagyon szigorúak a nemzetközi szabályzatokban és a magyar szabályzatban is az óvás feltételei, s ami történt, az nem ad alapot óvásra. Hasonló a helyzet ahhoz,mint amikor az egyik labdarúgó világbajnokságon lassítva mutatták, hogy a labda átkerült-e a gólvonalon, s kiderült, hogy a bíró hibás döntést hozott, azonban ez a hiba nem teszi lehetővé a mérkőzés megóvását. Itt sem lehetett foglalkozni érdemben a kaposváriak konkrét felvetésével, mert annak nem volt jogi szempontból elfogadható óvási alapja. Hangsúlyozom, tisztán jogi szemszögből vizsgáltuk az ügyet, nem is mentünk bele részletekbe, abba, hogy az adott esetben a történések hogyan követték egymást. Hozzáteszem: kikértük dr. Martin György véleményét is, aki a szövetség nemzetközi tisztségviselője. Rögzítettük azt is, hogy a hatáskörünkön nem kívánunk túlterjeszkedni, így nem tartozott ránk, hogy a játékvezetők vagy az ellenőr esetleges mulasztását értékeljük, ez más fórumnak a hatásköre.


Gergely István, a Racionet-Honvéd szakosztály-igazgatója a hírre így reagált a vlv-nek: "Úgy indultunk neki, hogy ha szabályosan bírálják el a fellebbezésünket, akkor nem születhet más döntés."

A kaposváriak vezetőedzője, Fekete Szilveszter késő éjszaka így kommentálta a döntést a klub honlapján:

Úgy gondolom, hogy el kell olvasni az elsőfokú eljárás ítéletét, indoklását, ami abszolút alapos, reális, korrekt eljárás volt. Ha ezzel ellentétes döntés született, nincs értelme időt szánni rá, hogy foglalkozzak a Fellebbviteli Bizottság döntésével. Egyetlen kérdésem van: mi értelme van óvási lehetőséget adni, ha nem lehet vele élni? Akkor úgy kell a versenykiírást megszerkeszteni, hogy nincs óvási lehetőség, mindenki ítélkezhet, hibázhat akarva-akaratlanul; bárki mondhat valótlant és igazat mindenféle következmény nélkül. Csak egy dolgot nem szabad: szóvá tenni, ha valakit sérelem ér. Nincs olyan hétvége, hogy egy-egy edző ne borulna ki; gondolom, nem véletlenül. Hiányzik a tisztelet a klubok, az edzők, a játékosok felé; azok felé, akik valójában dolgoznak a vízilabdában. Az effektív munkát ők végzik, napi 6-7 órában a vízben, a konditeremben, a mérkőzéseken. Ez a döntés most nem a Kaposvárról szól, hanem arról a helyzetről, ami régóta tart, és az utóbbi hónapokban egyre gyakrabban hallatják a hangjukat a szakvezetők. Ezek szerint az atyafiság, a komámuram kapcsolat a döntő, nem az, hogy valójában mi történik. Ha a szövetség valamit is ad magára, akkor ezen a helyzeten változtat.”


A döntéssel módosul az E.ON OB1 tabellája, a Honvéd visszakerült a 4. helyre:

 HCsapatMGyDVGkPont
 1.Szolnok15150012745
 2.ZF-Eger15131111840
 3.A-HÍD OSC1412025936
 4.RACIONET Honvéd1510142531
 5.FTC151014-831
 6.TiszavirágSzeged14707221
 7.BVSC Wáberer14608-1218
 8.VasasPlaket15609-2618
 9.DVSE155010-4715
 10.Kaposvári VK14509-2415
 11.KSI SE153111-3910
 12.UVSE-Hunguest H.153111-5310
 13.PVSK-MECSEK F.153111-5110
 14.Valdor Szentes152013-716