FACEBOOK

Mitrovics az Egerhez igazolt

Mitrovics az Egerhez igazolt
hozzászólás, 2014.05.26.

Rutinos szerb válogatott kapussal vág neki az új szezonnak a bajnoki címvédő, a négy éve Magyarországon játszó Braniszlav Mitrovics aláírt Egerbe.

Az igazolásról az Eger honlapja adott hírt, onnan idézzük a Mitroccsal készített rövid beszélgetést, amit Kis Szabó Ervin készített:

- Nagyon örülök, mert úgy gondolom, hogy a ZF-Eger Magyarország legprofibb klubja. Nem csak azért, mert már háromszoros bajnok, hanem azért is, ami játékos szempontból talán a legfontosabb: itt minden a helyén van. Abban a korban vagyok, hogy most már csak nagy célokat tűzhetek ki magam elé, hiszen huszonkilenc évesen én is szeretnék magyar bajnok lenni. A Partizán után az Eger lesz a legnagyobb klub, ahol játszani fogok. Ez a város igazi vízilabdaváros. Sokszor játszottam már ott, mindig lenyűgözött. Gyönyörű az uszoda, az emberek imádják ezt a sportot, alakul egy remek csapat, ezért a nagy öröm részemről.

- Bemutatkozásként mit üzensz az egri drukkereknek?

- Szerb válogatott vagyok, nyertem már Európa-bajnokságot, játszottam a Partizánban, 2010-ben jöttem Magyarországra, a Fradiba. Az azt követő szezonban igazoltam Debrecenbe, s bevallom, hogy nagyon szerettem volna Egerbe igazolni. Boldog vagyok, hogy ez végül is sikerült. Erről a klubról egész Európában csak jót hallani, s én már büszkén mondhatom, hogy egri játékos vagyok. Megtiszteltetés lesz a világ legjobb játékosával, Biros Péterrel egy csapatban játszani. Ismerem a többieket is, tudom, hogy Hosnyánszky is visszatért. Elmondták, hogy ideális lesz a fiatalok és az idősebbek aránya az új csapatban, s ebből csak valami nagyon jó dolog sülhet ki.

- Ismered Dabrowskit, tudod, hogy mit vár tőled?

- Nagyon jól ismerem. Megmondom őszintén, hogy több szerb és magyar ajánlatom is volt, de én Egerbe akartam jönni, elsősorban Dabrowski miatt. Tudom, hogy fantasztikus párost alkotnak Benedek Tiborral a magyar válogatott élén, s tudom azt is, hogy mekkora siker számára a magyar bajnoki cím. Jó munkát végez, ez köztudott róla, ezért a játékosok szívesen dolgoznak vele. Nekem is megtiszteltetés, hogy a játékosa lehetek, hogy engem választott. Bárány Attila személye pedig arra garancia, hogy a feltételek biztosítottak lesznek, itt nyugodtan lehet dolgozni. Ez így van a köztudatban egész Európában és miután én ismerem őket azt is tudom, hogy ezért nagyon megdolgoztak.

- Mivel telik a nyár?

- Már indul a felkészülés Belgrádban, aztán jövő vasárnaptól Amerikában, a válogatottal. Ott leszünk mi is Dubajban a magyarokhoz hasonlóan a Világliga végküzdelmeiben, aztán a nyár legnagyobb és legjobban várt eseménye a budapesti Európa-bajnokság következik. Élmény a Margitszigeten vízilabdázni, már nagyon várjuk, s remélem nem leszek nagyon népszerűtlen ha azt mondom: ott is nyerni szeretnénk… Aztán lesz egy kis pihenő, majd pedig Eger, ahol mindig nyerni szeretnék, s mindent meg akarok nyerni!