FACEBOOK

Mezei Tamás Szolnokra igazol

Mezei Tamás Szolnokra igazol
hozzászólás, 2014.05.20.

Mezei Tamás, a BVSC centere a következő szezonban a Szolnokban szerepel.

MEZEI TAMÁS a vlv-nek:

- Kis Gáborral ketten játszunk majd centerposzton és bár nyilván nem én leszek az első számú center ebben a még most is formálódó szolnoki csapatban, úgy gondolom, hogy nagyon jó lehetőséget kapok a további fejlődésre, előrelépésre. Úgy érzem, erőm teljében vagyok, remélem, hogy sok játéklehetőséghez jutok. Ez a "sok" szerintem maximum másfél-két negyed lehet meccsenként, úgy gondolom, Kicsi sem szívesen játszik három negyedeket én pedig képesnek érzem magam arra, hogy megfelelő teljesítményt nyújtsak ezen a szinten is. Ha ez sikerül, akkor nyilván könnyebben kapok sok játéklehetőséget és Kicsi is többet pihenhet a meccsek közben. A BVSC-ben én is éreztem, hogy amikor néha három-három és fél negyedet játszottam, a helyzetkihasználásom a végére eléggé "elkopott". Fárasztó műfaj a centerjáték, nyüstölik az embert rendesen.

- Egy esztendeje mentél a bajnoki címet szerző Egerből a Szőnyi útra. Milyen éved volt?

- Akkor nem így éreztem, de most utólag azt kell, hogy mondjam, nagyon hasznos volt számomra. Hetedikek lettünk, amire mondhatja az ember, hogy visszalépés, de én úgy értékelem, hogy a pályafutásom szempontjából nagyon jó kis év volt. Rengeteget játszottam és nem csak centerben, hanem bekkeltem is, sőt, a rosszkéz oldalon is megfordultam. Más volt a szerepköröm, mint Egerben, ahol egy jó kiegészítő játékos munkáját várták el tőlem, itt pedig húzni kellett a szekeret és a posztomból adódóan persze gólokat is vártak tőlem. Fontos szerepem volt, centerben mindig "be kellett állnom", hogy a többieknek könnyebb dolguk legyen. Jó kis csapatunk volt ebben a szezonban, sikerült elkapnunk egy-két nagyobb csapatot, amiben nekem is részem volt. Most utólag azt mondom, nem biztos, hogy jó lett volna Egerben másodhegedűsként tölteni ezt az évet.

Szeretném megköszönni a BVSC-nek ezt a szezont, a játékostársaknak, a vezetőknek, akik biztos hátteret nyújtottak a munkához és külön Märcz Tominak, aki fiatal edzőként is bebizonyította, hogy nagyon ért ehhez a munkához. Sokat tanultam tőle a profizmusról, a megfelelő mentalitásról. Szerintem komoly edzői pálya előtt áll.

- Mit szóltál, hogy Szolnokról megkerestek?

- Boldog vagyok, megtiszteltetés ilyen csapatban, válogatottakkal, olimpiai bajnokokkal, világbajnokokkal játszani, nagyon sokat fogok tudni tanulni tőlük. Természetesen szakmailag eleve nagy előrelépés, ráadásul 23 éves vagyok, még mindig van mit tanulnom. A BVSC-ben más szempontból volt tanulóév ez a mostani szezon, az öreg róka Sünin (Nyéki Balázson - a szerk.) kívül azért nem sok embertől tudtam elsajátítani szakmai dolgokat. Szolnokon ez egész más lesz, még az edzéseken is szívni fogom magamba azt a tudást, amit ezektől a klasszisjátékosoktól látok. Egy ilyen csapatban más a motiváció, a ritmus, a mindennapi élet is, ez egészen biztos.

- Arról hogy vélekedsz, hogy egyik pillanatról a másikra olyan csapatba kerülsz, ahol már nem is csak a magyar bajnoki cím megszerzése a reális cél, hanem egyenesen a BL-győzelem...?

- Megtiszteltetés, hogy egy csapat, amely ilyen célokat tűz maga elé, számol velem. A medencében megdolgoztam ezért, és ismerve magamat, tudom, hogy hasznára leszek a Szolnoknak. Azon leszek, hogy jó teljesítménnyel háláljam meg a bizalmat!

- Gondolom, a válogatottságról sem tettél le... Elképzelhető, hogy Szolnokról könnyebb lesz?

- Jó kérdés... Ez kétélű dolog. Szolnokon azért nyilván mások lesznek előtérben, de az ember valóban jobban szem előtt van, s ha ott sikerül kitűnni, akkor az különösen értékes és nagyobb esélyt ad a válogatott meghívójára. Természetesen ez a cél, mindenki ezért dolgozik, aki ezt a sportágat űzi.

- Sok sikert, köszönöm a beszélgetést!