FACEBOOK

Faragó Tamás életre hívta az OB1/B-s válogatottat

 Faragó Tamás életre hívta az OB1/B-s válogatottat
hozzászólás, 2014.04.22.

Remény az első osztályból épphogy kiszorulóknak, újabb szervezeti keret a pólós hátország erősödése számára. Faragó Tamás ötletgazdát és "mecénást" kérdeztük a kezdeményezésről.

FARAGÓ TAMÁS a vlv-nek

- Egy beszélgetés során került szóba az OB1/B, s az, hogy valójában szinte senki sem ismeri igazán az alsóbb osztályú bajnokságokat, az ott játszó fiatalokat. Van példa arra, hogy alsóbb régiókból emelkedett ki valaki és később klasszisjátékos lett - Biros és Hárai, előbbi alsóbb osztályban, utóbbi a Sulipóló-versenysorozatban tűnt fel, de ez ritkaság. Azt gondoltam, hogy az OB1/B is érték, érdemes lenne foglalkozni vele, mert vannak ott olyan játékosok, akik megérdemelnék, hogy az OB1-ben játsszanak. Az a tapasztalat, hogy a junior korosztályból kikerülő, OB1-es csapatokba különböző okok miatt nem helyet kapó játékosokat leírják. Minimális a felfelé áramlás, de inkább azt mondanám, hogy nem létezik. Ha valaki ide kerül, akkor gyakorlatilag már nincs esélye, hogy elmozduljon, a legmagasabb szinten játszhasson, még ha ezt egyébként a tehetsége esetleg lehetővé is tenné.
 
Az OB1/B-válogatott éppen ezen próbál meg változtatni. A felső korhatár 23 év, tehát olyanokról van szó, akiknek a vízilabda-pályafutásából még van hátra jó néhány év. A válogatottat egyelőre a klubedzők javaslata alapján állítottuk össze. Mégiscsak sok jó szakember dolgozik ezeknél a csapatoknál, szerintem őket is motiválja ez a lehetőség. Nagyot alkotni a másodosztályban nehéz dolog, de hogyha a kezei közül kikerül egy új Biros, akkor az ő neve is ott lesz a sportág történelemkönyvében, ez egészen biztos.

- Hogy lesznek az összetartások, az edzések?

- Ötletszerűen találtam ki az egészet, s egyelőre az a terv, hogy évente ötször-hatszor találkozunk. A dolog elindult a BVSC elleni múlt heti kétkapuzással, s van egy olyan tervünk, hogy ha teret kapunk egy play-off mérkőzés előtt, a bajnoki döntő során, akkor megint összehozom őket. Az egyik oldalon Kenéz Gyuri (ő az OB1-es válogatott edzője - a szerk.), a másik oldalon ifjabb Kenéz Gyuri irányítja majd a fiatalokat, kétkapuznak egymással én meg a lelátóról nézem őket, mint "Puskás Öcsi".

- Hogy fogadták az ötletet az érintettek?

- Mindenki hihetetlenül boldog volt. Végre valaki figyelt rájuk. Ezekben a játékosokban is megvan a kellő önérzet, ők is részei annak a játéknak, amely valóban magyar sport, s a szereplőit világszerte tisztelet övezi. Számukra kifejezetten komoly dolog, hogy elmondhatják, OB1/B-s válogatottban játszanak, talán több annál, mint hogy akár Nagykanizsán, akár Békéscsabán vízilabdázva a "helyi legjobbnak" tekintik őket. Azért ez mégis egy válogatott! Szóval nagyon kellemesek a visszajelzések.

El kell mondjam, természetesen tisztában vagyunk a lehetőségeinkkel, a határainkkal, a cél a figyelemfelkeltés és az OB1-es csapatok edzői számára egy lehetőség megteremtése, hogy ha valahol megüresedik egy hely a keretben, még mielőtt külföldi játékoshoz nyúlnának, hátha ebből a 28-30 emberből lehet "mazsolázni", s megtalálják a számukra szükséges játékost.

- Hogy történik a csapat menedzselése, irányítása?

- Az OB1-es kollégák segítségével, illetve én magam finanszírozom hobbiból, hogy rendelkezésre álljon arra a két órára a vízfelület a Szőnyi úton. Úgy vagyok ezzel, nehogy már ne legyen 20 ezer vagy 40-ezer forintom arra havonta, hogy az OB1/B-s válogatottat meghívjam egy jó kis kétkapuzásra! Nem sörre hívom meg őket, hanem játékra és annak is tudnak örülni.

- A szövetség nem fogja támogatni ezt a kezdeményezést?

- Nem akarom én ezzel a szövetséget piszkálni. Az elnökséget tájékoztattam, úgy éreztem, hogy a szövetség jó ötletnek tartja. Egyelőre megy a maga útján, csináljuk, már létezünk. Ha valaki aztán ebből nagyot akar alkotni, még a lehetőséget is szívesen átadom neki. E téren katalizátornak tekintem magam, a lényeg az, hogy a jó ötletek megvalósuljanak.

- Sok sikert a kezdeményezéshez!


Az OB1/B-s válogatott kerete (edző: Kenéz György):

Hódmezővásárhely:

Kristó Viktor

Pécs:

Nádasdi Gergó /1990/
Takács Kristóf /1994/
Safrankó Donát /1995/
Barta Dávid /1996/

Szolnok:

Kalmár Milán /1993/
Nagy Richárd /1992/

UTE:

Dobay Gergely /1992/
Dobay Péter /1992/
Csongár István /1992/
Mocsári Máté /1992/

Kecskemét:

Simon Gábor
Szabó Boldizsár
Monostori Balázs

Cegléd:

Csoma Kristóf (kapus)
Polovic Krisztián (balkezes)

Nagykanizsa:

Skriba Szabolcs

Békéscsaba:

Gruba Miklós

Miskolc:

Nébald Olivér (kapus)
Jakab Damján
Keresztes Ferenc
Halmos Péter
Párkány Ákos
Jakab Dániel

ASI:

György Viktor
Berta Pál
Hill Péter

OSC/Neptun:

Szentesi Máté  (kapus)

Debrecen:

Macsi Patrik
Soltész Alpár
Smitula Gergő
Kaszanyi Roland (kapus)