Kásás Tamás a tavalyi visszavonulása óta alig látott labdát, fel is szaladt rá öt kiló, amit egyáltalán nem bán, mert így legalább úgy néz ki, mint egy ember. A háromszoros olimpiai bajnok pólós idejét a pihenés tölti ki, az apja lebeszélte az edzősködésről, és biztos benne, hogy nem akar az úszómedence közelében dolgozni, ezzel együtt minden gyereknek jó szívvel ajánlja a sportágat. Az [origo], Juha Pál interjúját közöljük.

Vízbe fogsz ugrani a strandpóló-bajnokságban? - kérdezte mások mellett az Origo a 37 éves Kásást.

Ha megkívánom a Balaton vízét és a sárga lasztit, akkor beugrom, de fél éve nem volt labda a kezemben. 

Fél éve?

Na jó, márciusban volt, amikor Amerikában jártam, de amikor lejárok úszni, nincs partner, akinek passzolhatnék.

Mit csináltál Amerikában?

Dobáltam (nevet). Egy gyerekklub alakult az egyik egyetemen, ahová az az Adam Wright hívott meg, aki ellen olimpiai döntőt játszottam Pekingben. De semmi komoly nem történt, csak néha beugrottam a vízbe és mutogattam a gyerekeknek ezt-azt. De a nyár végén még visszatérek hozzájuk.



Megvan már, hogy mivel fogsz foglalkozni?

Az egyik fele még nem publikus, meg hát a mostani még egy átmeneti állapot. Nem könnyű megtalálni azt, amiről a következő életem szólni fog. Érzem, hogy ez teljesen más lesz, mint a vízilabda.

Edzőség kizárva?

Igen, mert nem szeretnék a medence partján dolgozni. Szép volt a karrierem, de úgy érzem, másról is szól az élet, nem csak a pólóról.

Az edzőként is nagyon sikeres apád nem próbált meg rábeszélni?

Nem. Lebeszélt róla. Sokszor látom rajta, hogy mennyire ideges, főleg az utóbbi években szinte szétrobban a feje. Nehéz levezetni a feszültséget a parton.

Kásás Zoltánnak van egy világklasszis gyereke, nem vágsz arra, hogy Kásás Tamásnak is legyen egy?

Ha becsúszik (nevet). Ilyeneken nem gondolkodom, ez úgyis jön magától, jönnie kell, ha készen leszek rá. De hogy ha megszületik, akkor vízilabdás lesz-e, azt tényleg nem tudom. Meg hát lány is lehet.

És úgy egyébként ajánlanád egy gyereknek, hogy vízilabdázó legyen?

Persze. Már csak azért is, mert az volt az életem egyik legboldogabb időszaka, amikor gyerekkoromban elkezdtem játszani. Imádtuk az első meccseket, aztán élmény volt találkozni a nagyokkal, és szép fokozatosan felépíteni az egészet. A vízilabdásoké egy nagyon egészséges közeg, így mindenkinek csak ajánlani tudom.

A könyvedben említetted, hogy komoly procedúra számodra a fogmosás a fájdalmaid miatt. Javult a helyzet?

Amióta abbahagytam, nem fáj semmi, még a golfkönyökön is megszűnt. Úgy látszik, jó döntés volt a visszavonulás.
Ezen kívül miért örülsz még annak, hogy már nem pólózol?

Mert már nem kell hetente hatszor napi kettőt edzeni, amit én már nehezen toleráltam a vége felé. Már sok volt, elfáradtam. Annak örülök, hogy ez nincs, bár néha érzi a testem, hogy szükségem lenne rá. Amikor kedvem támad, lemegyek az uszodába, de most már nem mondja meg senki, hogy mennyit ússzak, és ez a része tök jó.

Gondolom, az étkezésedre sem kell már úgy figyelni.

Korábban sem figyeltem rá, mégsem tudtam soha hízni, most viszont fölment rám öt kiló. Nem látszik, de én úgy érzem, hogy most már úgy nézek ki, mint egy ember. De nem akarok leengedni, mert azt nem szabad. De azért érzem, hogy hiányzik a mozgás. 

A könyvedben a korábbi interjúkhoz képest meglepő őszinteséggel beszéltél a magánéletedről, így kirajzolódott egy új, szerény, a feltűnést kerülő, de azért roppant érdekes életet élő pólósztár portréja. Másképp néznek rád az emberek, miután megismerték az igazi Kásást?

Sok pozitív visszajelzést, levelet kaptam. Így utólag azt mondom, megérte megírni. 

A londoni ötödik hely után azt mondtad, hogy szeretnéd bejárni a világot, és szeretnél pihenni, ebből mi valósult meg?

A pihenés. Nem csinálok semmit, csak pihenek, szinte már túl sokat. A világot nem jártam még be, azt nem is szó szerint értettem, de most azért több időm lesz arra, hogy olyan helyekre is eljussak, ahová a vízilabda miatt eddig nem tudtam eljutni.

A válogatott 1-5-ről fordítottak Montenegró ellen. Ilyenkor, a világbajnokság előtti felkészülési időszakban inkább örülni kell a fordításnak, vagy szomorkodni kell amiatt, hogy így el tudott húzni az ellenfél?

Szerintem ez pozitívum, hiszen sikerült megnyerni a meccset. De közben biztos vagyok benne, hogy Tibi (Benedek Tibor szövetségi kapitány - a szerk.) is úgy gondolja, hogy a Világligán elért eredményekből semmilyen következtetést nem szabad levonni. Örülni kell, mert jó a csapat, és a győzelem mindig ugyanannyit ér, a negatívummal viszont nem kell foglalkozni, mert még nagyon az út elején járnak a fiúk, és még a Világliga alatt is keményen edzenek, ennek tükrében roppant biztató, hogy visszahozták a meccset Montenegró ellen. Nagyon tetszik a válogatottnál ez az új felállás, Tibi munkája és hozzáállása.

Nem kért fel tanácsadónak?

Megvannak a saját elképzelései, jól ismer, és tudja, hogy semmi jót nem tudtam volna hozzátenni. Persze, ha megkérdez valamiről, akkor válaszolok szívesen. De hogy ez legyen a munkám, azt nem tudom elképzelni.

Meccsnézés közben sem vágysz a medencébe?

De, visszajön az az érzés, hogy ha bent lettem volna a vízben, akkor ennél jobban tudtam volna csinálni.

Mikor volt karriered csúcspontja, amikor minden szempontból tökéletesen érezted magad?

Minden olimpiai siker olyan volt, mintha az lett volna életem legjobb pillanata. Az utolsó évek már munkaszagúak voltak, bár az utolsó meccsek a londoni olimpián nagyon be tudtak lelkesíteni, és úgy gondoltam, utána jobb lesz valamivel. Még az utolsó meccsemen, az olimpiai ötödik helyért is felemelő érzés volt játszani. De ha visszatekintek a karrieremre, akkor az egész egy nagy extázis.

Juha Pál - [origo] - fotók: vlv