Egy hónap múlva lejár Török Béla eltiltása, amit egy szerencsétlen, óvatlan gyógyszerhasználat miatt kapott a szegedi játékos. Érdeklődtünk, hogy telt az elmúlt öt hónap.

- Kezdjük talán annál az ominózus doppingvétséggel. Most hogy emlékszel vissza a májusban történtekre?

- Figyelmetlen voltam, és súlyos árat fizettem. Úgy gondoltam, hogy az orvos megfelelő gyógyszert ad a vérnyomásproblémámra, figyelembe veszi, hogy sportoló vagyok. Nem néztem utána ennek a gyógyszernek, amit pedig könnyedén megtehettem volna akár az interneten. Meg se fordult a fejemben, hogy bármi gond lehet. Aztán kiderült, hogy a gyógyszerben van egy olyan mellékes hatóanyag, ami vízhajtó. A vízhajtók pedig azért vannak tiltólistán, mert ezek segítségével szokták kimosni a szervezetből a "nem oda való" dolgokat. Tiszeker Ágnes (a Magyar Antidopping Csoport vezetője - a szerk.) hívott fel és közölte velem a hírt, hogy pozitív lett a doppingtesztem. Ez úgy működik ilyenkor, hogy amikor kiderül, attól a pillanattól felfüggesztik a játékjogot. Összeült egy bizottság, hogy döntsön a sorsomról. Én akkor még bíztam abban, hogy talán nem kell lemondanom az olimpiai felkészülésről és harcolhatok a csapatba kerülésért. Dénes azt mondta, ha nem kapok egy hónapnál hosszabb eltiltást, akkor még számol velem, ezt a határt szabta meg. Én a körülmények miatt hittem abban, hogy ez a verzió megvalósulhat, s akkor jött a hat hónapos eltiltás. Amikor kihirdették, nem is fogtam fel, hogy ez mivel jár. Azt hittem, hogy csak a meccsekről leszek eltiltva, de kiderült, hogy szervezett edzéseken sem vehetek részt. Ez még nehezebbé tette a helyzetemet, mivel ugye ez egy csapatsportág és egyedül nagyon nehéz modellezni a különböző versenyhelyzeteket. Sok mindent lehet csinálni társak nélkül, úszni, lábtempózni, konditerembe, erősíteni járni, de vízilabdázni, azt nem lehet, legalábbis én nem ismerek ilyen gyakorlatokat. Hála a jó istennek, már csak egy hónap van hátra, már nagyon-nagyon várom, hogy visszatérjek.


- Mégis, mivel teltek a napok, milyen lehetőségeid maradtak, hogy karban tartsd magad.

- Próbálom folyamatosan úgy eltölteni ezt az időt, hogy ne menjek tönkre. Nyilván az elején kezdtem egy hosszabb pihenővel, amire nem volt lehetőségem korábban - és remélem, hogy ezután sem lesz. Augusztusban elkezdtem a kemény edzéseket, s nagyon kemény felkészülésben vagyok még most is. Ugye november 9-én jár le az eltiltásom, és 10-én kupa-elődöntő van, 11-én meg mindenféleképpen lesz döntő, remélem, hogy a Szeged részvételével. Nagyon boldog lennék, hogyha úgy tudnék visszatérni, hogy megvédjük a tavalyi címünket.

Visszatérve a kérdésedre: napi két edzést csinálok gyakorlatilag hétfőtől péntekig, a szombatom és a vasárnapom szabad. Most, hogy már meccsek vannak, megyek együtt a csapattal mindenhova én veszem fel a meccseket videóra. Az edzéseim elég problémásak, hiszen egyedül kell lennem, tehát valamilyen szintű szeparálást kell csinálni, hogy ne eddzek a csapattal, mert hogyha úgy ítélik meg, hogy szervezett edzésen veszek részt, akkor elég komoly szankciók léphetnek érvénybe. Ezt nyilván nem szeretném, mert úgy vagyok most már vele, hogy ezt az egy hónapot kibírom valahogy. Reggel konditerembe járok, ehhez ugye nem kell társ, reggel-este úszás szerepelt a programban, illetve valamennyi lábtempó, ezekhez is csak vízfelületre van szükség. Most jönnek a nehezebb dolgok, a technikai jellegű feladatok. Az edzéseket úgy oldom meg, hogy esténként lejön hozzám az édesapám, ő segít.

- Neki is van némi köze a vízilabdához… :)

- Persze. Edzői szakképesítése nincs, de én úgy gondolom, hogy, amire nekem szükségem van, abban tökéletes segítséget nyújt. Nyilván Balázstól is felállít egy keretrendszert, amit követek - így telnek a napjaim.

- Milyen erőben érzed magad?

- Jó erőben vagyok, de az az igazság, hogy ez csak a meccseken fog kiderülni. Próbálkoztam pár gyakorlattal, ami a fizikai kontaktust imitálja, ez azért még nagyon fárasztó, s ilyen feladatokat nem nagyon tudok egyedül végrehajtani. Mindezzel együtt úgy gondolom, hogy mire odakerülök, november 10-ére megfelelő erőben leszek.

- Ért téged valamilyen szankció a klub részéről, volt valamilyen fegyelmi következmény?

- Volt. A fizetésem meghatározott százalékát nem kapom meg az eltiltás időtartamára, de különböző eredményességi kritériumok teljesítése esetén utólag törlik ezt a büntetést.

- Tehát ha például megnyeritek a bajnokságot…, nem?

- Akkor persze...

- Most hogy van a vérnyomásod? Hiszen az összes probléma ebből adódott.

- Kiválóan! Átálltam egy másikra gyógyszerre. Ugyanezt a márkát szedem továbbra is, csak ebben nincs vízhajtó. Maga a készítmény, a vérnyomáscsökkentő nem listás, tehát a vízhajtó egy plusz komponense az előzőnek. Ezzel tökéletes, 120/70 a vérnyomásom, gyakorlatilag tankönyvi.

- Akkor tulajdonképpen szedhetted volna ezt már eredetileg is, csak nem tudtad, hogy a másik nem jó a sportolóknak...?

- Így van. Nem tudtam, mit jelent az, hogy HCT, ez a hidroklorotiazid, én nem értek ehhez, de most már tudom, hogy mit jelent.

- Amikor ez történt, a környezeted hogy reagált? Elég sok idő eltelt azóta, normális, hogy valaki szolidáris veled egy-két napig, hétig de hát… Öt hónap alatt hogy tudtad feldolgozni? A környezeted mennyit segített? Barátok, rokonok, szurkolók? Ha meglátnak a medenceparton most, akkor hogy fogadnak?

- Nagyon hálás vagyok, tényleg köszönöm mindenkinek, aki mellettem állt, mert az az igazság, hogy számítottam rosszabb szituációkra, hogy majd jönnek néhányan: „persze, ez csak egy kamu sztori, hogy vérnyomáscsökkentő, biztos valamit kokszolt”. Nagyon kevés ilyen jutott vissza hozzám, tényleg mindenki segített, a családom, barátaim, barátnőm, mindenki mellettem volt, a klub is. Az elején két hétig gyakorlatilag nem nagyon mentem emberek közé, nem hiányzott hogy találkozzak bárkivel és újra és újra el kelljen mesélnem a történetemet. Aztán elindult a kupa, jön a bajnokság egyre többet vagyok emberek között, olyanokkal is beszélgetek, akikkel ritkán találkozom. A legbiztosabb jele annak, hogy én is kezdek a dolgon túl lenni és mások is, hogy már jönnek a zrikálások...

- Mesélj, miket kell átélned...?

- Nem vészes... A Vasas-meccs előtt beszéltem például Pufival. Amikor találkoztunk megpaskolta a hasamat és megállapította, hogy "Nem működött a szer". Nyilván nem durvák ezek a megjegyzések, de azért én mindig megjegyzem válaszként, hogy nem vicces...

Szegeden mindenki szorított nekem,  nem kérdőjelezték meg azt, amit mondtam, több ember odajött, hogy elmondja, mennyire sajnálja, sokan érdeklődtek a hogylétem felől, jólesett az emberek reagálása. Bár azért őszintén szólva jobban örültem volna, hogyha mondjuk az olimpiai csapatba kerülésért jönnek oda gratulálni ugyanennyien. :) De hát ez már a múlt, lesz még olimpia, úgyhogy igyekszem előre nézni.


- Hogy látod így utólag, be tudtál volna kerülni a csapatba szerinted?

- Sokan kérdezik ezt tőlem, és erre én azt mondom, hogy sokkal nagyobb esélyem lett volna, mint így...

- Na ezzel nem mondtál túl sokat...

- Illetve arra tudok még emlékeztetni, amit Dénes is mondott mindig, hogy nem azért hív meg valakit a keretbe, főleg gondolom, egy olimpiai keretbe, hogy aztán ne vigye ki az illetőt, hanem nyilván azért, hogy ha olyan teljesítményt nyújt, akkor igenis számoljon vele. Hogy hogy alakult volna, meg mi lett volna, ha - erre nem tudok válaszolni, mert sajnos ehhez vissza kellene forgatnom az időt, de azt tudom mondani, hogy sokkal nagyobb esélyem lett volna, mint így.


- Nézted az olimpiát?

- Megnéztem minden egyes meccset, nagyon-nagyon szurkoltam a fiúknak, mert szerettem volna, hogy még szomorúbb legyek, tehát hogy elmondhassam, nem csak az olimpiáról, hanem az aranyéremről maradtam le. Borzasztóan sajnáltam őket, s nagyon furcsa érzésem volt, amikor az olaszoktól kikaptak. Új helyzet állt elő, pont Vámos Marcival beszéltünk erről: mióta nekünk a vízilabdáról egyáltalán tudomásunk van, tehát akár tévében nézzük, vagy játszottuk az első meccseinket 10 vagy 11 évesen, azóta mindig a magyarok az olimpiai bajnokok. Nem volt még más. Fura volt, nagyon fura, amikor az olaszok elleni meccs után kiderült, hogy ez már nincs így.

- És úgy odaképzelted magad egyébként a meccsekbe? Nézted olyan szempontból, szakmailag, hogy te most mit tudnál nyújtani?

- Természetesen figyeltem szakmailag, de azt nem tudom megmondani, hogy mire lettem volna képes. Úgy gondolom, hogy mindenki nagyon akart, nincs olyan, hogy az olimpián valaki ne a maximumát nyújtaná. Nem voltam ott a felkészülésen, de nem tudom elképzelni azt sem, hogy ne lett volna megfelelő. Nem tudom, mi volt az oka az ötödik helynek, nem is akarok, meg nem is tisztem véleményt formálni, főleg nem "kibicként". Nagyon csalódott voltam, mert hát mégis ott voltam három és fél éven keresztül a keretben, ha nem is utaztam, csak egy világversenyre, és tudom, hogy ez egy nagyon jó csapat volt. Csak most volt több nagyon jó csapat is.


- Most lezárult egy korszak. Mire számítasz? Mit gondolsz, mit remélsz, mit szeretnél? Mi az, amit neked ez a helyzet most hozhat?

- Először is szeretnék visszatérni. Ez nem fog varázsütésre menni, hogy visszajövök november 10-én, és kirobbanó formában csúcsszuper játékot produkálok. Törekszem erre, de hát azért elég kis esélyt látok, hogy ez így megvalósuljon. Próbálom fokozatosan, de minél gyorsabban feljavítani magam. Nagyon remélem, hogy kicsit később – nem tudom, mennyi idő lesz ez –, akárki legyen is a szövetségi kapitány, behív, bízom abban, hogy nem felejt el, nem írt le ezzel a történetemmel. Próbálok olyan teljesítményt nyújtani, ami alapján számítanak majd rám, s ha bekerülök a keretbe, a következő cél nyilván egy világversenyen való részvétel lesz. Most egyelőre ezt még távolinak érzem, bár nyilván foglalkoztat, nagyon is. Mindehhez első lépésként stabil, jó játékot kell, hogy hozzak a klubomban, és ha így lesz, azt reményeim szerint figyelembe fogja venni az adott szövetségi kapitány.

- Béla, sikeres visszatérést kívánunk!

(Lejegyezte: Di Giovanni Szandra)