Elsősorban az észérvek domináltak, amikor eldöntötte, hogy nem folytatja szövetségi kapitányként. Saját felelősségét nem vitatja a londoni ötödik hely miatt, csak azt nem tudja, hogy ha másképp jelölte volna ki a keretet, vagy máshogyan meccselt volna, lehetett volna-e jobb a végeredmény. A folytatásban több lehetőség közül választhat, de csak egy kötődik a vízilabdához. Simon Andrea (hvg.hu) interjúja.

hvg.hu: Mikor döntötted el?

Kemény Dénes: Azt megelőző este, hogy nyilvánosságra hoztam volna. Kristófnak mondtam el először, Fecsót  (Kemény Dénes legidősebb fia, és apukája - a szerk.), azért nem hívtam föl, mert neki már korábban mondtam, hogy erre hajlok.

hvg.hu: Mit mondtak?

Kemény Dénes: Fecsó ellenezte, Kristóf örült. Fecsó a szíve miatt ellenezte, mert ő most is arra hallgatott, mint egyébként egész életében. Kristóf pedig azért örült, mert ő mellettem dolgozott és azért nemcsak edzőként látott, hanem emberként is, és mivel közeli rokonom, benne valamennyi aggodalom is volt.

hvg.hu: Megkönnyebbültél?

Kemény Dénes: Ha valaki rágódik egy döntésen, akár munkával kapcsolatosan, akár nem, amikor meghozza, mindenképpen megkönnyebbül. Először még nem tudja, mi lesz a következménye, viszont bizakodik, hogy jó döntést hozott. Hiszen ezért is rágódott rajta annyit. Úgy gondolom, jó döntést hoztam, és igen, megkönnyebbültem. De attól még fáj.

hvg.hu: Fáj, hogy nem arany lett a vége, vagy fáj az elengedés?

Kemény Dénes: Az elengedés, a befejezés része fáj. A kritikusok, a megbántottak, urambocsá’ irigyek nyilván úgy látják, nem is kellett volna, hogy kapitány legyek, hiszen ezt bárki meg tudta volna csinálni, vagy már rég el kellett volna engem takarítani, vagy nekem kellett volna már ott hagynom az egészet. Én viszont azt gondolom, hogy ez így volt tisztességes, és nagyon jólesik, hogy az elmúlt 72 órában nagyon sok sajnálomot és köszönömöt kaptam. A sajnálom része pedig tovább erősíti bennem azt az érzést, amiért ez a döntés engem érzelmileg megviselt. Lehet, ha fordítva döntök, az értelmileg viselt volna meg. Mert az egyértelmű, hogy ezt a döntést az észérvek mentén hoztam meg.


hvg.hu: Mi mindent mérlegeltél, mi szólt mellette és mi ellene?

Kemény Dénes: Mellette volt például, hogy ahogy kezdtem lábra állni az ötödik hely okozta csalódásból, azonnal tervezgettem. Tele voltam akarattal, szakmai elképzelésekkel. Ez egy-két napig tartott, majd a szabadságom alatt kezdett belőlem kimenni. Ellene volt, hogy Londonban is, és úgy összességében az elmúlt négy évben azt éreztem, hogy minden világversenyen nehezen viseltem a nagy tétet, hogy aranyéremhez tudom-e juttatni ezeket a fiúkat. Mert nekem a legnagyobb tét mindig az volt, hogy a meccsek után, a legvégén, mit látok a szemükben. Aztán mit a szurkolókéban. És ez olyan idegfeszültség és stressz volt, hogy állandóan regenerálódnom kellett. De ahogy a ciklusok mentek előre, egyre több idő kellett ahhoz, hogy feltöltődjek. Egyrészt, mert öregedtem, másrészt, mert a mostani stresszhez hozzáadódtak az előző olimpiai ciklusok stresszei, amiket azért nem tudtam teljesen kitörölni magamból. És mivel szövetségi kapitányként rengeteg irányból ért még stressz a munkám során, úgy gondoltam, hogy ezt a mennyiséget elviselve a színvonalas munkavégzés még további négy vagy nyolc évig már az egészségem rovásásra menne. Ami 58 évesen így is állandóan ott van az ajtó mögött. És szinte az is biztos, hogy ez a munka színvonalának a rovására is ment volna, amit pedig a srácok nem érdemeltek volna meg. Nagyon élveztem ezt a munkát, mert alázatot és kreativitást igényelt, mert rengeteg örömet adott. Sok nehéz döntés volt benne, ami elől egy férfinak szerintem nem szabad megfutamodnia. Viszont 16 év az uszodában nagyon sok. Egy-két nap alatt is tudsz olyan helyzetbe kerülni, hogy valaki megirigyeljen, ami egyébként jó dolog, vagy valaki megharagudjon rád, ami viszont rossz.

hvg.hu: Rád mi mindenért lehetett az uszodában haragudni?

Kemény Dénes: A 16 év alatt annyi döntést hoztam szövetségi kapitányként, hogy nehéz lett volna elkerülni, hogy valakinek az érdekeit a döntéseimmel ne bántsam. Tudtam, hogy ezzel jár majd, és vállaltam, mert nagyon szerettem volna a játékosaim szemében a boldog csillogást látni, nagyon szerettem volna a saját örömömet-boldogságomat átélni, a munkatársakét, a szurkolókét és a sportvezetőkét. De ettől én még ezt a részét nem élveztem. Ez is kezdett nem örömet, hanem inkább keserűséget adó faktorrá válni, amiből az fájt a legjobban, hogy sokan az emberi motívumokat keresték egy-egy döntésem mögött. Mindig csak a csapat érdekét néztem a 16 év alatt, és mindig mindenkinek megadtam a tiszta lapot. Amikor például átvettem a csapatot, az összes játékost, aki Atlantában játszott, behívtam a keretbe. Senkit nem húztam ki azért, mert a lelátóról nekem nem tetszett, mint játékos. Mindenkit ki akartam próbálni, hogy tudunk-e együtt dolgozni, hozzá tud-e tenni a csapathoz. És az összes fiatal, aki tehetséges volt és eredményes az utánpótlás-válogatottakban, megkapta a lehetőséget, de egyiknek sem volt zöld lámpája. Aztán ebből a két csapatból, meg még egy-két felfedezett tehetségből, kialakult a válogatott. De mindenkinek megvolt a lehetősége.

hvg.hu: Mondasz példát?

Kemény Dénes: Konfliktushelyzet van például azzal a 30 játékossal, akikből a 18-19-es keret lesz. Ha csak a 29 világversenyt vesszük, 29-szer voltam ebben a konfliktushelyzetben. Mert mindig legalább tízzel többen reménykedtek abban, hogy amikor kihirdetem a keretet, akkor a saját nevüket is hallják. És ennek a tíz embernek vannak szülei, testvérei, esetleg felesége, gyermekei, akik azt látják odahaza, hogy az apukájuk szomorú. Vagy gondolj bele abba, hogy a kihagyott játékos edzője, aki a játékost egész évben próbálta minél jobb formába hozni, azt látja, hogy az ő munkája ebből a szempontból nem volt sikeres. Ez olyan, mint amikor az ember drukkol a gyerekének, aki 4/5-re vizsgázik. A szülő ilyenkor azt kérdezi, miért nem kaphatta meg az ötöst a gyereke? Olyan rendes, mozdonyt nem lopott, minden reggel fogat mos, és egyébként is imádom, mert az enyém. A tanár meg azt mondja, hogy az ötöshöz több kell. Tehát itt van az a vékony határ, ahol a konfliktusok születnek. Én akárhányszor lent voltam Kristóf meccsén - ami nem sokszor fordult elő, mert egyszerűen nem bírtam cérnával -, mindig haragudtam az edzőjére, mert szerintem valamivel többet kellett volna játszatnia és valamivel más pozícióban is. És az ellenfél edzőjére is mindig úgy gondoltam, hogy minden pofont, amit Kristóf kapott a vízben, azt biztosan ő rendelte meg. Haragudtam a játékvezetőre is persze, mert nem torolta meg ezeket. És egyébként is, ha én lettem volna a két csapat edzője és a bíró is, akkor a gyerek sokkal jobban játszott volna. És én igazságosnak éreztem magam. És mi lett a vége? Négy-öt alkalom után rájöttem, hogy többet öregszem az ő egy-egy meccsén, mint a sajátomon, így inkább elmeséltettem vele telefonon, mi történt az uszodában. Ezek a konfliktusok törvényszerűek, az aranyérem nem fed el mindent, az csak a szurkolónak tökéletes. Az uszodában az aranyéremben benne van a szakmai stáb, van a sportvezetési része, van, a személyzet, a szövetség alkalmazottai, az elnökség és a játékosok. Ez kábé hatvan ember. A magyar vízilabdázásban vannak ötezren. De ez a hatvan nyeri az aranyat és kerül a figyelem középpontjába.


hvg.hu: Van olyan játékos, aki miattad nem tudott kiteljesedni?

Kemény Dénes: Biztos, mivel ez csapatjáték. Szingliben a teniszező ki tud teljesedni, mert ott van a saját térfele, ahova néha átjön a labda, és van egy ütője. Például McEnroe kiteljesedett. Csapatjátékban a tehetség, a szorgalom és az alázat hoz egy tudást. Ami lehet, hogy csak kisebb lehetőséget kap a megnyilvánulásra egy csapaton belül, mert a csapat érdeke azt kívánja, akkor lesz a csapat erősebb, ha ez a tudás csak hetven százlékban valósul meg. Mert a száz levegőt szív el a csapattagok elől. Ezt össze kell illeszteni. Legbiztosabban a válogatott játékosok tudása egy középcsapatban tud csak kiteljesedni, egy bajnokságban, ahol elég jók a társak ahhoz, hogy asszisztáljanak a nagy játékosnak, akinek teljesen szabad keze van. Létezik néha ennek a fordítottja is, aki abban tehetséges, hogy igazán magas szinten tud egy apró feladatot nagyon jól megoldani. Az ilyen játékosok egy középcsapatban szürkék, mert nem annyira kreatívak, túl sok hiba csúszik be, mivel túl sokat kell vállalniuk a koncentrálóképességükhöz és a technikai repertoárjukhoz képest. Egy válogatottban szűkebbek a körök, tehát nem igazán van olyan játékos, aki ki tud teljesedni. Mert össze kell csiszolni és mindenhol le kell valamennyit venni ahhoz, hogy az egész egy egység legyen. Teljes kiteljesedés, teljes szabadság válogatott szinten egy középcsapatban lehet. A román csapatban játszik a világ egyik legjobb centere, Radu, aki azt csinál a vízben, amit akar. Abból a román csapatnak csak haszna van, tőle semmit sem szabad elvenni abból, amit tud. Nekünk bármekkora játékosaink voltak, mindig egymáshoz kellett őket illeszteni. Abból a háromból, aki jobb oldalon támadott, csak kettő volt mindig a vízben. Úgy hívják őket, hogy Benedek Tibor, Kiss Gergő, Madaras Nobert. Ők is tudtak volna még többet tenni, ha csak ketten vannak és csak 1-2 perc pihenővel játszanak, ehhez képest eloszlott hármuk között a két, vízben lévő sapka aránya. Így is meg tudták azért mutatni a tudásukat. De ilyen szintű válogatottban nincsen százszázalékos kiteljesedés.


hvg.hu: Az olimpiát megelőző kommunikációban mennyi volt a marketing?

Kemény Dénes: Az esélyeinket illetően? Az olimpiai döntőt az olaszok játszották, és aki látta a magyar-olasz meccset, az nem mondhatja, hogy nem volt esélyünk. Szerintem például volt. A magyar-olaszon is, annak ellenére, hogy 5-8 is volt. Egyrészt, mert 5-5-ről lett annyi, másrészt, lett is volna esélyünk, csak nem tudtunk vele élni. Szerintem jobbak vagyunk az olaszoknál, csak nem annyival, hogy akkor is megverjük őket, ha nem élünk az esélyeinkkel, vagy adunk nekik ajándékokat. De az is lehet, hogy rossz személyi döntéseket hoztam. Sőt így, hogy kikaptunk, mondjuk azt, hogy hoztam rossz személyi döntéseket. Egyébként egy lövésen, egy blokkon, egy védésen múlt. Kritikus helyzetben az ő góljuk a kapufa éléről bepattant, a mienk emberelőnyben kifele, majd Hosnyánszky csavargólját érvénytelenítették, mert 15 cm-el öt méteren belül volt. De nem voltunk olyan jók, mint az előző olimpiákon, ahol egy kapufa éle is belefért. Pekingben, a nyitómeccsen, Varga Daninak volt egy olyan szabaddobás gólja, mint Londonban Hosié, azt sem adták meg, mégis döntetlen lett aztán a meccs. Mert erősebb volt akkor a csapat. Ez azért nem volt annyira erős, mert nem volt akkora vérátömlesztés a csapatban, mint a megelőző ciklusokban. Pedig Zágrábban megpróbáltam. De ahhoz, hogy Zágrábból kvalifikáljuk magunkat a vb-re, a vb-ről az olimpiára - késhegyen táncoltunk. Ez magyar vízilabda, magyar sportközeg, és azért megnéztem volna, meddig tűri a szurkoló a kilencedik helyzéseket, mert új csapatot épít a Kemény Dénes. Ehhez képest eljutottunk oda, hogy egyike voltunk az ötnek. Ehhez képest pedig megkaptuk azt a pofont, hogy ötödikek lettünk. Lehet, hogy én, az edzői karrierem megérdemelte ezt a pofont azokért a nüansznyi szerencsékért, amik az elmúlt 12 évet jellemezték.

hvg.hu: Kint is hittél abban, hogy nyerhettek?

Kemény Dénes: Az USA elleni meccs után igen. Addig nem láttam a kiutat, a csapat erejét. A felkészülés alatt megvertük az olaszokat, a szerbeket, kikaptunk a horvátoktól és Montenegrótól. Optimistán azt mondtam, van öt csapat, amelyik nyerhet, mi vagyunk közülük az egyik, meglátjuk. De ez nem kincstári optimzmus volt, hanem realitás, mert egyike voltunk az esélyeseknek. Lehet, azt kellett volna mondanom, hogy a legkisebb esélyesek vagyunk. De hát nem úgy alakultak a dolgaink. Az Eb sem úgy alakult. És egy Eb-bronz után pár hónappal nem sugallhatok bizonytalanságot a játékosaim felé.

hvg.hu: Az olasz meccs után mit láttál a szemükben?

Kemény Dénes: Nem tudom, mennyiben tartanak hibásnak azért, mert az olasz meccset elvesztettük, azaz ötödikek lettünk. De az biztos, hogy az én edzői tevékenységem egy olimpián, komplexebb annál, hogy egy mérkőzés végeredménye és a mérkőzésen látottak alapján egy komplett évet, vagy négyet meg lehessen ítélni. De sok mindent csinálhattam volna másképp. Amiről most azért beszélünk, mert az olasz meccset elvesztettük egy góllal. Azt megelőzően volt az USA elleni meccs, ahol 3 perccel a vége előtt 11-4-re vezettünk az előző olimpia döntőse ellen. Akkor is én voltam az edző és azokkal a döntésekkel játszottunk úgy, amiket én most visszamenőleg esetleg megváltoztatnék. Soha nem fogjuk megtudni, mi lett volna, ha. Sok mindent csinálhattam volna másképp, ahogy Sydney, Athén és Peking előtt is. És már azt sem tudjuk meg soha, hogy ha ott bármikor más döntést hozok, nem nyerünk-e ugyanúgy. Mert minden olimpiát megelőzően voltak kiélezett harcok játékosok között, Peking előtt több poszton is. És a döntésemet a szurkolók szerint az aranyérem igazolta. Én meg nem tudom, mert nem vagyok mágus. Földöntúli valamit úgy lejátszani virtuálisan, hogy nem történt meg. Más tizenhármas összetételű csapattal végigjátszani a sydney-i meccseket attól kezdve, hogy kijelöltem a 13-at. Minden edzést, minden megbeszélést, hogy más 13 ül az asztalnál az étteremben, vagy más 13 a tornateremben, hogy mikor mi hangzik el, amikor a csapat együtt van - ez mind-mind befolyásolta volna a meccseket. Lehet, sokkal simábban nyerünk, de az is lehet, hogy kikapunk a nyolc között.

hvg.hu: Van, amire utólag, London és az azt megelőző évek kapcsán mégis azt mondod, az egy megkérdőjelezhető döntésed volt?

Kemény Dénes: Kérdéses, hogy a januári Európa-bajnokságon az elődöntőben, miért nem cseréltem hamarabb kapust. Vagy hogy egygólos vezetésnél, másfél perccel a vége előtt, timeout-nál, miért azt a hat játékost küldtem be támadni, akik végül nem lőtték be az emberelőnyt. Pedig lehet, hogy ha megnyerjük az elődöntőt, akkor Eb-aranyérmesként megyünk Londonba és más a bírói felfogás a magyar csapat olimpiai meccsein. Ezt sem tudjuk meg soha. De az eredményt ismerve engem bosszant ez a két döntésem. Mert konkrétan tudom, hogy melyik két játékosom között vacilláltam emberelőnynél, aztán döntöttem, ahogy döntöttem. Rengeteg mindent megkérdőjelezek a saját tevékenységemmel kapcsolatban, évről évre is. A sanghaji vb kapcsán a saját hibámnak tartom, hogy a szerbek ellen, a nagy különbségű vezetés miatt nem tudtam beavatkozni a meccsbe. Sok gólt kaptunk, de pezsegtünk támadásban. És azért tudtak feljönni, mert a sok lőtt gól mellett sem tudtuk lefaragni a kapott gólok számát. Beavatkozhattam volna, ebben hibás vagyok. De nem tudsz olyan aranyérem nélküli világversenyt mondani, ahol a beszámolómat ne azzal kezdtem volna: csinálhattam volna másképp.


hvg.hu: És konkrétan az olimpiával kapcsolatban?

Kemény Dénes: Kérdéses, hogy miért akkor kezdtük a felkészülést, amikor én kijelöltem az első edzés napját. Kérdéses, miért fogadtuk el az amerikai és a kanadai csapat meghívását. Vagy ha már elfogadtuk, miért hagytam, hogy betervezzenek öt olyan mérkőzést, ami szóba sem került, amikor a meghívást elfogadtam. Kérdéses, hogy egyáltalán az edzésmunka megtervezése helyes volt-e. Erről vannak visszajelzések, fizikai állapotában a magyar válogatott versenyképes volt az olimpián. Jó, ez talán akkor nem az. De kérdéses a keret kijelölése, amin vacilláltam is pár napot. Kérdéses a keretből a csapat kijelölése, ott is vacilláltam, és utólag azt kell mondanom, ott is volt egyenletesen halványabb teljesítmény. De ha én ezt előre kiszúrtam volna, akkor azt a játékost nem válogattam volna be a 13-ba. De nem tudjuk, hogy az, akit beválogattam volna helyette, mit produkált volna. És kint, az olimpián is, minden egyes meccsen nagyon sok döntést kellett hoznom, a meccsek előkészületeiben, a taktika kiválasztásában, annak begyakorlásában. Tehát nagyon sok olyan dolog történt, ami mind döntések sorozata volt. Az összeállítás. Vagy a kezdő 7 játékos kiválasztása. Annak is van jelentősége, mert másképp kap a csapat lábra kettő-nullnál, mint null-kettőnél. Vagyis a kezdő 7 nem azt jelenti, hogy a 13-ból a legjobb 7 kezd. Hanem az, aki hajlamosabb hidegen rögtön elkapni a fonalat. Vannak olyanok, akiknek az elején karburálniuk kell, fel kell töltődniük, ők az elején hajlamosabbak a hibázásra. Én meg nyilván úgy küldöm be a csapatot, hogy kettő-null legyen. Egy csomó ilyen dolog van, rengeteg olyan döntésem volt, amikre az ötödik hely alapján azt mondhatjuk, nem volt jó. De ezekkel kapcsolatban én vagyok bizonytalan és nem fogom elmondani, kivel kellett volna inkább kezdenem, mert azt, akivel végül kezdtem, most nyilvánosan kritizálnám. És ha a 16 év alatt sem a játékosokat, sem az edzőkollégákat nem kritizáltam nyilvánosan, akkor most sem fogom.

hvg.hu: Te kaptál a játékosaidtól bármikor kritikát?

Kemény Dénes: Hogyne, ahogy ők is tőlem, de ezek inkább észrevételek voltak. Ez a 16 év alatt mindig így volt, mindig voltak megjegyzéseik, és az enyémek is inkább észrevételek és megjegyzések voltak, nem pedig kritika.

hvg.hu: Érzékelteted a különbséget?

Kemény Dénes: Az, hogy egy megoldás után azt mondom, ez rossz volt, azt az eredményen te is látod, az evidens. De ha valaki kihagy egy helyzetet, és azt látom rajta, hogy úgy gondolja, nem abba a sarokba lőtte, ahova kellett volna, fölhívom a figyelmét arra, hogy azért nem lett gól, mert nehezebb helyzetbe hozta magát azzal, hogy csak akkor fordult a passz felé, amikor az már a levegőben volt. Közben, mivel ő volt a helyzetben, neki már a labda elindulása előtt, villámgyorsan föl kellett volna vennie azt a koordinált testhelyzetet, amiből, ha megjön a labda, időveszteség nélkül, azonnal tud lőni, és a kapus nem ér át a másik oldalra. Ezzel szemben ő a labdával a kezében koordinálta magát, amivel adott fél másodpercet a kapusnak, és most azon bosszankodik, miért nem a hosszúba lőtte. Ez nem kritika, pláne, hogy látom, önkritikus, csak az én szakmai meglátásom szerint rossz irányba önkritikus. Mert vakvágány, ha a sarokválasztásra keni a hibát, ahelyett, hogy még egyszerűbb és biztosabb helyzetet akarna kialakítani, ha egyszer lehetséges. Ilyen egy észrevétel. Amit én is kaptam tőlük. Hogy például, ha én csütörtök délután adok nekik pihenőt, akkor hétfőtől, a hét darab 3-4 órás edzés nekik már idegileg is sok, nem csak fizikailag, vagyis ha adok nekik szabad délutánt, azt öt edzés után adjam.


hvg.hu: Mennyit köszönhetsz a játékosaidnak?

Kemény Dénes: Nagyon sokszor szégyelltem magam ebben a 16 évben amiatt, hogy a kényelmesség vagy az egyszerűség kedvéért én lettem a válogatott arca, nem pedig a legjobb játékosok. A médiának kényelmesebb volt engem megtalálni, ráadásul jobban rá is értem két világverseny között, mint a fiúk, akik a klubjukban el voltak foglalva. Sok elismerést, kitüntetést is azért kaptam, mert ők nagy edzőt csináltak belőlem. Mert volt tehetségük, szorgalmuk és tisztességük, hogy egy csapatban együtt dolgozzanak, ezért fantasztikus eredményeket értek el és érettek el velem. Nem vagyok álszerény, nyilván kellettem ehhez én is, de bármilyen magas szinten dolgozhattam volna, egy gyengébb képességű játékosokból álló válogatottal semmit nem érek el és senki nem tudja, hogy nekem milyen képességeim vannak edzőként. Ez azért tudott kiderülni, mert ilyen játékosaim voltak. De még az is lehet, hogy ilyen képességeim se voltak, csak ilyen játékosaim. Sokszor igazságtalan volt velük szemben a sportközvélemény, mert a kapitányt megszólaltatni volt a legkényelmesebb. A vasárnapi, miskolci ünnepségnek is azért örültem, mert a játékosok ünnepe volt. Hiszen az uszodát már három éve Kemény Dénes Uszodának nevezik, de a hírességek fala a játékosok kézlenyomatával, most került oda. Jó, hogy Miskolcon ők voltak a főszereplők, mert én gyakorlatilag mindent nekik köszönhetek. Sok mindenkinek rajtuk kívül is, akik segítették a munkámat, de elsősorban a játékosaimnak köszönök mindent. És még köztük is van olyan olimpiai bajnok, aki megbántódott valamelyik döntésemkor. Mert a játékos ugyanúgy hajlamos a maga iránti elfogultságra, mint én apaként, a gyerekem meccsén. De a döntéseimbe én sosem keverek érzelmeket. A mostaniban sem voltak, mert akkor nem így döntöttem volna.

hvg.hu: Mihez kezdesz?

Kemény Dénes: Tudom, mi az az 5-6 dolog, amit csinálhatok. De esküszöm, hogy egy percig sem kezdtem el még csak mérlegelni sem ezeket. Már sok fajta impulzus ért kívülről, de amennyire lehet, mindent elodázok, elhessegetek, mert senkit nem akarok átvágni. Bármelyiket választom is, az számít majd elsősorban, hogy jól tudjak teljesíteni, a meggyőződésem szerint tudjak dolgozni.

hvg.hu: Lesz közöd a vízilabdához?

Kemény Dénes: Mondjuk azt, hogy az öt esélyből egy akár vízilabdával kapcsolatos is lehet.

Simon Andrea - hvg.hu (fotó: vlv)