Az olimpiai szereplés után egyre nagyobb figyelem övezi a fiatalok korosztályát. Mindenki tudja, hogy egy korszak lezárult, de vajon milyen a közvetlen utánpótlásunk? Erről beszélgettünk Dr. Horkai Györggyel, a korosztályos szövetségi kapitánnyal.

- Az elmúlt évek eredményei nem adtak sok reményre okot. Most már egy ideje az utánpótlás felelős vezetője vagy, milyen a helyzet?

- Nem rózsás…, azt mondhatom. Néhány év lemaradásunk van, elsősorban a horvátokkal, a szerbekkel, a montenegróiakkal és az olaszokkal szemben. Nagyjából ugyanúgy, mint a felnőtteknél, utánpótlásban is ezek az országok viszik a prímet. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lehet őket legyőzni, de az utánpótlásképzésük előrébb jár, mint a mienk.

- Mi ennek az oka? Sokan beszélnek arról, hogy a sikerek paradox módon gondot okoztak azzal, hogy túl sokan jelentkeztek, ezt nem követte az infrastruktúra, az edzői háttér. Ebben látod te is az okot?

- Valószínűleg így van. Én ugyan nem voltam ezen a területen eddig, de hallom, sokan mondják, tehát biztos közrejátszott a jelenlegi helyzet kialakulásában, hogy kevés az uszoda és sok a gyerek. Utóbbinak persze örülni kell, de több vízfelület kellene, és új edzésmódszerek, amelyeket át kellene venni az említett országoktól, mert véleményem szerint csak akkor tudjuk utolérni a nemzetközi élmezőnyt, ha az edzésmódszereiket átvesszük. És akkor föléjük is kerekedhetünk, mert érvényesíthetjük a magyar vízilabdázás hagyományait, esélyünk nyílik arra, hogy újra nyerjünk. De az edzésmódszerek megváltoztak, mi viszont nem alkalmazkodtunk ehhez. Még mindig ragaszkodunk a hagyományos magyar módszerekhez, és ezen változtatni kellene, ez a véleményem.

- Mi a különbség a két edzésmódszer között? Tehát mi az, amit ők változtattak és úgy néz ki, hogy bevált?

- Nagyon rámentek az egyéni, posztspecifikus képzésre. Most játszottunk több nemzetközi tornán, és láttam, hogy a legfontosabb dolog, amiben előrébb vannak nálunk, az az, hogy minden egyes játékos minden poszton pontosan tudja, hogy mi a dolga. Nagyon jók a védőjátékosaik, tudatosan képzik a centerfogó védőjátékosokat és a kapusokat, illetve hát a centereket, tehát az alapposztokon lévő játékosokat. A többi poszton is mindenki biztonsággal végzi a dolgát, mert nagyon precízen tisztában van saját elvégzendő feladatával. Ha megnézzük nálunk a mezőnyt, szembetűnő - és talán ez a fő probléma -, hogy nincsenek kiemelkedő védőjátékosaink, centerfogó védőink. Vannak fantasztikus centereink, akik abszolút világklasszis szintűek, de a védőjátékosaink nem olyan jók, erre nem fektettünk akkora hangsúlyt, mint kellett volna, és én úgy látom, hogy a kapusképzésben is elmaradásaink vannak.

- Mennyi idő alatt lehet szerinted behozni ezt a lemaradást? Azért itt nyilván olyan dolgokról van szó, amik nem egyik szezonról a másikra hoznak eredményt, hanem a képzésnek át kell strukturálódnia, be kell épülniük a folyamatba az új módszereknek. Hány éves korosztály az, amelyiknél elkezdve, ha felnőnek, akkor arra számíthatunk - most nem is beszélek arról, hogy egy Kásásék-féle nemzedékre, csak egy olyan erős, stabil, masszív csapatra, amely mindenhova győzelmi eséllyel mehet?

- Rengeteget kell dolgozni már alsó szinten is és teljesen felépíteni ezt a rendszert. A korosztályos válogatottak rendszere jól működik Magyarországon, ugyanakkor az edzésmódszerekbe be kellene építeni mindazt, ami külföldről elleshető. Nem szégyen ez, úgy gondolom, mert hozzánk is jöttek rengetegen tanulni a magyar vízilabdát, most lehet, hogy nekünk kellene elmennünk néhány helyre. Ha ezt végig tudnánk vinni a teljes vertikumban, akkor alapvetően jól képzett játékosok kerülhetnének a jövőben a magyar vízilabdába. Nem biztos, hogy Kásás-szintű vízilabdázók lesznek, de hogy jól képzettek, az biztos, és már ez is előnyös akár az OB1-es klubok számára. Szokták mondani, hogy világklasszisnak születni kell, de ez még nem elég egyetlen sportágban sem, rengeteg munkát is bele kell tenni, mert a tehetségből csak ennek hatására lesz komoly eredmény. Sőt, én azt szoktam mindig mondani a játékosoknak is, hogy a pályafutásom alatt nem ismertem egyetlen olyan világklasszis játékost sem, aki kizárólag a tehetségének köszönhetően, csak az edzésmunkából lett világklasszis, ahhoz rengeteget kell még hozzátenni, hogy valakiből ez ki is jöjjön. Én azt hiszem, hogy itt egy pár évre azért szükség lesz, hogy újra, ha nem is olyan szinten legyünk, mint Kásásék. Mert azért azt ne felejtsük el, hogy ez egy abszolút kiemelkedő képességű társaság volt, egy olyan generáció, ugye a három olimpiai győzelemmel, amely nagyon ritkán jön így össze. De az, hogy időközönként ott legyünk a legjobbak között és "kiszaladjon" egy-egy jobb érem, akár fényesebb is - ahhoz be kell hozzuk a horvátokat, a szerbeket, Montenegrót, az olaszokat, mert ők jelenleg előrébb vannak. Ugyanakkor éppen az olaszok példája mutatja, hogy néhány év alatt sikerülhet felzárkózni. Én úgy gondolom – és nem akarok bántani senkit –, hogy nem olyan szintű világklasszis játékosokból áll az olasz válogatott, mint mondjuk a magyar, viszont rendkívül egységes csapat, a megfelelő posztokon nagy tudatossággal játszanak az erre megtanított játékosok, mindenki tudja a helyét, azt, hogy mit kell csinálnia. Emellett nagyon éhesek a jó eredményekre, és valószínűleg mindez együtt hozta meg számukra a sikert, no meg természetesen a rengeteg közös munka. És én úgy gondolom, hogy ez megmutatja azt is, hogy meglehet a lehetőség arra, hogy egy-egy világversenyen mi is komolyabb helyezést érjünk el.

- Tehát tulajdonképpen az olaszokra lehet azt mondani, hogy a te mentalitásodat valósítják meg ezzel az olimpiai ezüstérmes csapattal? Csapategység és tudatos egyéni játék?

- Igen, abszolút, és azt hiszem, ma nagyon fontos nekünk is, hogy bebizonyították: nem kizárólag világklasszis játékosokból álló csapat tud eredményt elérni! Ebből tanulnunk kell, mert hosszú idő telhet el, mire újra világklasszisaink lehetnek, ahogy én látom az utánpótlást, hát, nem nagyon rohangálnak leendő világklasszisok az uszodákban. Tehát, igen, nekünk arra kell figyelni, hogy egységes, jó képességű, jó tudású, képzett játékosokból álló válogatottat állítsunk össze, olyanokból, akik pontosan ezekkel a tulajdonságokkal fognak tudni csapatot alkotni és eredményt elérni.

- Igen, ez a mostani helyzet, de ahhoz, hogy később még magabiztosabb csapatunk legyen, ahhoz nyilván ugye 5-6-éves kortól kezdve kellene valami változást végrehajtani. Ehhez megvannak a feltételek? Ebben ki tud segíteni? Hogy legyen nagyobb vízfelület, több edző, több pénz a sportágban? Tehát mi az, ami hosszú távon tudja egy kicsit a gondokat enyhíteni?

- Az uszodakérdés mindenféleképpen jelentős probléma, nem is tudom, mikor épült legutóbb uszoda Budapesten, de azt hiszem, hogy nagyon-nagyon régen. Tehát új uszoda mindenféleképpen kellene, azonkívül lehet, hogy akadémia-rendszert kellene bevezetni, ez is jót tenne. A pénz mindig központi kérdés, de én úgy gondolom, hogy ez a TAO, a társaságiadó-kedvezmény jelentős előrelépés. Nagy szükség lenne komoly edzőképzésre és általánosságban rengeteg munka vár mindenkire, mind a játékosokra, mind az edzőkre. Azt hiszem, hogy még intenzívebb, még céltudatosabb munkára van szükség, és akkor ugye ehhez még kellenek a tehetséges játékosok is...

- És nyilván még valami kell, a komoly motiváció. Hogy látod ezeket a fiatalokat? Milyen a mentalitásuk? Mit jelent nekik a vízilabda? Ugyanolyan motivációjuk van, mint a te idődben, amikor élsportolónak lenni egészen különleges dolog volt, az utazástól kezdve mindenféle extra privilégiummal együtt? Nem fordul elő, hogy az egyre nagyobb teher alatt ma a tehetséges is azt mondja, hogy na akkor inkább nem...?

- Ez érdekes kérdés, valós probléma. Tudomásul kell venni, hogy megváltozott a világ. Igen, ott a számítógép, a facebook, az új telefonok, amikre a játékosok rögtön "ráállnak"... Ennek ellenére azt kell mondjam, én a junior válogatottnál nem tapasztalok ilyet. Azt látom, hogy tényleg nagyon akarnak eredményt elérni, és ha azt mondom nekik, hogy hordják el a hegyet, akkor elhordják. Tehát ilyen probléma a válogatottnál nincs. A klubokban biztos, hogy ez nem egészen így van, lehetnek ilyesféle gondok, de ezzel nekünk együtt kell élnünk. Azt a régi rendszert nem lehet visszahozni, nem is lenne jó. Most nekünk össze kell mixelnünk a dolgokat, figyelembe véve a mai kor igényeit, azt a rengeteg dolgot, ami elveheti a figyelmet, és ezekhez a feltételekhez kell igazítani az edzésmódszereket. Ehhez talán még az is hozzá tartozik, hogy nincs annyi idő, mint régen, amikor a játékosok az edzés után még ottmaradtak lövéseket gyakorolni. Lehet, hogy rövidíteni kell az edzéseket, hatékonyabb foglalkozásokat kell tartani. Távolságok vannak, utazni kell, iskola, egyéb elfoglaltságok, figyelembe kell venni a szülőkre háruló terheket is, úgyhogy mindez egy rendkívül komplex kérdés, mindenesetre az uszodai viszonyok fejlesztése jelentős előrelépés alapja lehet.

- Végezetül a közeljövő feladatairól faggatnálak. Mi vár rátok mostanában és milyen eséllyel indul a csapat a szeptemberi franciaországi Európa-bajnokságra?

- Olaszországban megnyertünk egy felkészülési tornát, Szombathelyen másodikok lettünk. Pénteken indulunk Görögországba, ahol a szerbekkel, a görögökkel, az olaszokkal és az ausztrálokkal játszunk. Ami az EB-esélyeket illeti, nehéz kérdés. Természetesen szeretném, hogyha be tudnánk kerülni a legjobb négy közé. Az elvárásom az, hogy a lehető legjobbat, a maximumot adja ki magából mindenki. Tehát amin dolgoztunk fél évig, azt szeretném viszontlátni a medencében, a mérkőzéseken. Hogyha ez összejön és az ellenfél jobb, akkor nyugodt lelkiismerettel gratulálunk, és emelt fővel jövünk ki a vízből, hiszen mindent megtettünk. Nekem akkor van problémám, hogyha nem ezt látom. Tehát dolgozunk most már fél éve, s azt látom, hogy a horvátok, a szerbek, a montenegróiak és az olaszok egyelőre előrébb járnak, mint mi. Ennek ellenére, úgy érzem, s ezt mondtam a fiúknak is, hogy egy-egy meccsen megverhetőek, tehát nem arról van szó hogy nincs esélyünk nyerni. A sorsolásunk pedig adott: az olaszokkal vagyunk egy csoportban, és a csoportelső feltehetően Montenegróval, a csoportmásodik a szerbekkel fog játszani a négy közé kerülésért. Azt mondom, papírforma szerint ők ma még jobbak, de dolgozunk, hogy azon a bizonyos egy meccsen meg tudjuk verni őket. Egyébként mi igazából a jövő évi soproni világbajnokságra készülünk, arra  fókuszálunk. Ha már most sikerül, akkor örülni fogunk, de ha nem, akkor is folytatjuk a munkát. Nagy előrelépés, hogy az elnökség támogatta kérésünket, hogy a junior válogatott elindulhasson az OB1-ben, tehát októbertől részt veszünk az elsőosztályú bajnokságban. Ez nagy lehetőség ezeknek a gyerekeknek, mert a fejlődés abban van, hogy "fölfele" kell játszani, erre most módjuk lesz.

- Ezt egyébként hogy sikerült megoldani a klubokkal? Mert gondolom, hogy a játékosok némelyike azért a klubból is hiányzik...

- Részben éppen az a baj, hogy a játékosoknak csak egy kis része játszik az OB1-ben, és igazából eddig ők sem voltak meghatározóak. Mostantól többen fognak az OB1-ben szerepelni, amit részben úgy oldottuk meg, hogy zömmel keddenként fogunk játszani, nem szombaton, mint a többiek. A másik az, hogy a vidéki mérkőzésekre mi fogunk lemenni kétszer, tehát nem lesz plusz költsége a csapatoknak. Ha pedig valamelyik válogatott játékosra igényt tart a klubja, például mondjuk ha a BVSC-vel játszunk, ahol Bedő Krisztián, a válogatott centere meghatározó lesz már idén, ő akkor természetesen ott szerepel, nálunk pedig más fog játszani. Tehát nyitott keretem lesz, cserélgetni tudom a játékosokat. 

- Köszönöm a beszélgetést, sikeres következő hónapokat, éveket kívánok!

(Lejegyezte: Di Giovanni Szandra)