FACEBOOK

Tarics Sándor bízik a Kemény-csapatban

Tarics Sándor bízik a Kemény-csapatban
hozzászólás, 2012.08.05.

A legidősebb magyar olimpiai bajnok képesnek tartja a férfi vízilabda-válogatottat ara, hogy megszakítás nélkül negyedszerre is ötkarikás aranyérmet nyerjen.


(fotó: JochaPress)

"A csapat technikailag nagyon jó, ezt az angolok elleni meccsen is láttam, s csak apróságokon múlik majd, hogy megvédi-e címét" - jelentette ki Tarics Sándor, aki a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vendégeként érkezett szombaton Londonba.

A szeptember 23-án 99. születésnapját ünneplő Tarics Sándor azon a vasárnapi sajtóeseményen nyilatkozott, amelyet a MOB szervezett az 1936-os berlini játékokon győztes pólócsapat centerének tiszteletére, és ahol Borkai Zsolt MOB-elnök méltatta sportemberként és mérnökként szerzett érdemeit.

A  magyar és az egyetemes olimpiai mozgalom legidősebb képviselője - aki 1948 óta él az Egyesült Államokban - tökéletes magyarsággal és lenyűgöző szellemi frissességgel idézte fel a berlini játékokat, későbbi kivándorlását Amerikába, ahol elismert szakemberré vált találmányával, melynek köszönhetően földrengésbiztossá tehetők az épületek. Az általa kifejlesztett technológiával ezrével készültek házak szerte a világban, Amerikától Japánon át Kínáig.


A világ legidősebb olimpiai bajnoka tavaly a Maritszigeten
megnézte az olimpiai címvédésre készülő magyar
csapatot és beszélgetett a játékosokkal
(fotó: mvlsz.hu)

Tarics Sándor a nagyvilágban szétszórt magyarok nevében is megköszönte a MOB meghívását, hangoztatva, hogy ő töretlenül őrizte és őrzi magyarságát. Ennek ékes bizonyítékát adta eleve, amikor megszólalt, mert anyanyelvét több mint hat évtizednyi kintlét után is gyönyörűen beszéli.

"A feleségemmel otthon mindig magyarul veszekszünk" - válaszolt tréfásan a beszéde tisztaságára vonatkozó kérdésre, de hozzátette, hogy sokat is olvas magyarul.

Ami a vízilabdát, annak mai keménységét illeti, elmondta, hogy ez mindig is férfias játék volt, ember ember elleni, olykor véres küzdelem, amelyben óhatatlanul benne van a sérülés. Ha meccset lát, mint most az olimpián is, szíve szerint rögtön a medencébe ugrana.

"Mint az öreg csataló, ha trombitaszót hall, rohanni akar, így vagyok vele én is" - mondta Tarics Sándor, hozzátéve: szeretné, ha Kemény Dénes válogatottja aranyéremmel örvendeztetné meg őt és a magyarok millióit szerte a világban az olimpia zárónapján, amikor a pólódöntőt rendezik.

MTI - Jancsó Kornél


A San Francisco Chronicle fotóriportere idén tavasszal készítette ezt a képet a reggeli "gyakorlását"
végző, akkor még "csak" 98 éves Tarics Sándorról, Kaliforniában. Elképesztő...