FACEBOOK

A munka elvégeztetett

A munka elvégeztetett
hozzászólás, 2012.07.23.

Az amerikai és a magyar sajtó képviselőinek jelenlétében tartotta meg az olimpia előtti utolsó sajtónyilvános edzését hétfőn a magyar válogatott. Riportunk a helyszínről.

Utolsó magyarországi edzéseit az Egyesült Államok válogatottjával közösen végzi a magyar csapat, amely pénteken indul Londonba, a nyári olimpia helyszínére. Első meccsünk vasárnap lesz, a szerbek ellen.

Az edzés nyilvános részén a két csapat az emberelőny-emberhátrányos játékot gyakorolta, úgy, hogy a mieink támadtak, az amerikaiak védekeztek. Sok szép akciónk volt, de Kemény Dénes így is gyakran szakította meg a játékot észrevételek miatt.

Érdekes, hogy amikor a magyar játékosok kikászálódtak a vízből és elindultak az öltözőbe, az amerikaiak még maradtak és szabályos ötmétereseket dobtak, az edző sípszavára.

A Széchy uszoda partjáról ezúttal hiányzott a megszokott szponzorfal és a játékosok sem egyenpólóban nyilatkoztak, ugyanis életbe lépett a "szponzorcsend", az olimpiát megelőző reklámozásmentes időszak. Ilyen szempontból hírértékű az is, hogy a magyar játékosok már az olimpiai sapkában játszottak, amely a szám és elöl a HUN felirat, hátul a magyar trikolór mellett csak a gyártó cég nevét hirdeti.

Edzés után a sajtó szokás szerint megrohanta a főszereplőket - a rutinosabb játékosok az öltöző oldalsó bejáratánál somfordáltak ki, de többségük rajtavesztett, az újságírók ugyanis már ismerik ezt a turpisságot, így oldalt is álltak "őrszemek"...

Hírértékű bejelentést nem hallottunk a nyilatkozatokban, de a legtöbb játékos szavaiból érződött egyfajta elégedettség és még nagyobb várakozás. Valamennyien szeretnének már Londonban lenni, s alig várják, hogy vízbe ugorhassanak első meccsükre, a szerbek ellen.


vlv-képek

VLV-VIDEÓK:


Kemény Dénes nyilatkozata


- Frissebb a csapat a két és fél nap pihenő miatt. Most ügyesen kell a terhelés-pihenés arányát a maradék napokon kezelni, hogy ez a frissesség megmaradjon, viszont a munka, amit eddig elvégeztünk, annak a hatása az olimpia végéig kitartson. Ez az én dolgom, igyekszem mindenkinek a legjobb edzéseket tartani, hiszen ráadásul nem egyformák a játékosok, sem korban, sem fizikailag.

- Elégedett vagy a felkészüléssel?


- Azt hiszem, hogy ennél többet nem tudtunk csinálni, lehetett látni még a fáradtan játszó csapaton is, hogy azért jól vízilabdáznak – a Vodafone Kupán. Nyilván az eredmények fogják majd eldönteni, hogy a felkészülés milyen volt. A felkészülésen alapvetően az ember azt tudja megoldani, hogy a csapata a torna elejétől a legvégéig jó állapotban legyen, és lelkileg egységesen megvalósítsa azt, ami a tehetségéből, tudásából fakad – ez az edző dolga. Ezt aztán az ellenfelek meg tudják akadályozni.

- A kinti körülményekről mennyire van ismereted?


- Semmi és nem is érdekel, alkalmazkodni fogunk és kész.

- Akkor kint találkozunk, sok sikert.


(Lejegyezte: Tina)



Varga Tamás nyilatkozata


- Elérkezett az idő, milyen érzéseid vannak?


- Megmondom őszintén, már nagyon várom. Nagyon hosszú volt a felkészülés, én személy szerint és szerintem a csapat is nagyon várja a kiutazást. Talán mindig ez az utolsó hét a legnehezebb, mikor fejben már ott vagy kint, de még itt kell lenni, mert még edzeni is kell, anélkül nem lehet. Nagyon-nagyon várom, természetesen. Nagyon sokat dolgoztunk érte, rengeteg mérkőzésen, tornákon vettünk részt. Reméljük mindenki a legjobb formájában lesz vasárnap, amikor elkezdődik egy olyan menet, ami 16 napig tart, nyolc mérkőzésen keresztül.

- Nagyon sok meccset játszottatok, ahogy mondtad. Milyen állapotban vagytok, mennyire állt össze a csapat?


- Fizikailag teljes mértékben jó állapotban van mindenki. Magamról tudok nyilatkozni, de úgy látom, mindenki abszolút jó erőben van. Reméljük, javul a robbanékonyság, néha fölfedezhető volt egy-egy tornán, hogy amikor már az utolsó mérkőzésre került a sor, akkor picikét befásultunk, fáradtak voltunk. Arra kell törekedni, hogy ilyen ne legyen, és végig bírjuk ezt a 16 napot, úgy beosztva az erőnket és úgy játszva, hogy kitartson végig. Biztos lesznek hullámvölgyek, olyan nem lesz, hogy ez végig menjen egy bizonyos szinten, de vagy ne legyen túl nagy a hullámvölgy, vagy ne egy nagyon fontos mérkőzésen jöjjön.

- Mennyire érzitek a közvélemény nyomását, az igényt, a szándékot, a szurkolást és ez mennyire zavar titeket?


- Nézd, az nagyon jó, hogy ennyire sok szurkolónk van, engem nem zavar, de a csapatot sem, már megszoktuk ezt a dolgot, hogy mindig mindenki azt várja, hogy nyerjünk. Nekem egyáltalán nem teher, szerintem senkinek sem. Mi is nyerni akarunk és ezért sem teher. Én is azért harcoltam be magamat és azért nyomtam végig ezt 2008-tól idáig, hogy újra itt lehessek, hogy idén nyerhessek, újra nyerjünk. És ezért biztos mindent meg fogok tenni az utolsó leheletemig, hogy ez a csapat velem együtt újra a csúcsra érjen. Benne van ebben a csapatban az arany, persze nem annyira, mint 2004 vagy 2008-ban. Akkor sem volt könnyű, de itt most tényleg sokkal több csapat pályázik erre az aranyéremre, mint mondjuk 2008-ban vagy 2004-ben, de abszolút az egyik nagy esélyesei vagyunk, úgy érzem, Londonnak és az aranyéremnek is.

- Sok sikert kívánok.


- Köszönöm szépen.

(Lejegyezte: Tina)



Kásás Tamás nyilatkozata


- Tomi, most kérdezte tőled az egyik kollégám, hogy Rióban találkozunk-e. Mi a válasz?


- Mondtam neki, hogy ha nyaralni jön, akkor biztos. De még az se biztos, hogy ott fogok nyaralni. :)

- Elindultok pénteken. Milyen érzéseid vannak, hogy vagy? Fel vagy-e már spannolva? Mik a reményeid?


- Jó érzéseim vannak és szeretnék már elindulni. Tehát még testben azért itt vagyunk a szigeten és még van dolgunk, kicsit csiszolni a védekezésen, a támadáson, egy kicsit felfrissülni, kicsit gyorsulni, de fejben szerintem mindenki egy picit már ott van a faluban, és szeretné megízlelni az ottani medencének a vizecskéjét.

- Te elég sokszor megízlelted, hogy milyen az olimpia. Fel kell erre készülni lelkileg egy kicsit? Nyilván teljesen más, mint bármilyen világverseny. Vissza kell fogni a fiatalokat? Nem szabad őket engedni a nyüzsgésbe. Van-e ilyen feladatod?


- Úgy gondolom, hogy nem kell senkit visszafogni, azért azt mindenki felfogja, hogy az olimpia mit jelent. Nem készülök különösebben, tehát semmi extra dolog nem történik ilyenkor, inkább sokkal nagyobb a várakozás, mint mondjuk egy másik világversenyen. Tehát amikor az ember megérkezik, és meglátja itt-ott az olimpiai ötkarikákat, akkor már úgy megdobban a szíve, és teljesen rááll fejben erre az egészre.

- Ez a feszültség, ez végig kitart, vagy van benne egy hullámzás?

- Az a jó, hogyha végig kitart, de mondjuk nagyon nehéz azt két héten keresztül fenntartani száz százalékosan. Mondjuk a csoportunk ebben segíteni fog, mert nagyon nehéz, és minden meccsre oda kell figyelnünk, még az angolra is. Ugye ezt Dublinban észrevettük, hogy ha könnyedén vesszük őket, vagy könnyelműen, akkor ők is nagyon kellemetlen ellenfél tudnak lenni. Persze azért meg fogjuk verni őket, de ezzel csak arra akarok utalni, hogy minden meccsen száz százalékosan kell majd összpontosítanunk.

- Te mennyire tartod fontosnak, hogy sikerüljön a csoportot megnyerni?


- Nyilván fontos, hogy akkor a másik csoportban negyedikje következik, az azért egy viszonylag, nem azt mondom, hogy gyenge csapat, de számunkra kicsit könnyebb ellenfél lehet, mint mondjuk, ha a horvátokat kapjuk meg. Az kemény lenne, de nagyon nehéz lesz ezt a csoportot megnyerni. Megnyerhetjük, de el is veszíthetjük.

- Jó, hát azzal fejezném be, hogy ha Rióban nem is, de ősszel találkozunk még valahol?


- Biztos, hogy fogunk valahol találkozni, összefutunk majd. Meglátogatlak. Megmondod, hol vagy, és odamegyek. :)

- Ok, köszönöm szépen. Jó utat!


- Köszi!

(Lejegyezte: Di Giovanni Szandra)


Nagy Viktor nyilatkozata


- Viktor, először is nagyon sok boldog születésnapot kívánok neked, kicsit előzetesen...
(Viktor kedden ünnepli 28. születésnapját - a szerk.)
 
- Köszönöm szépen.
 
- Légy szíves foglald össze milyen állapotban vagy te, és a csapat! Mit vársz, mit remélsz a londoni olimpiától?
 
- Azt tudom mondani, hogy nagyon jó állapotban érzem magam, egyre jobb állapotban, de ez normális, mert így is terveztük. Arra számítok, hogy kint, Londonban leszek a csúcson, és úgy gondolom, hogy a csapat is, így lett betervezve, úgyhogy ennek így is kell lennie. Nagyon bizakodó vagyok, a csapatot nagyon jónak érzem és ennél többet nem is akarnék igazából erről beszélni.
 
- Jó, akkor annyit mondj, hogy ez az első olimpiád, foglalkozol-e ezzel, kíváncsi vagy-e, hogy milyen lesz?
 
- Így van, érdekel a dolog, persze és a többieket kérdezem is, hogy hogyan képzeljem el ezt a dolgot, hogy ne érjen váratlanul. Nem akarom, hogy kimegyek, és akkor ámulok-bámulok napokig, mert erre nincs idő. Elmesélték, hogy mi hogy szokott lenni, felkészítettek, úgyhogy nagyjából van fogalmam a dologról, de nyilván élőben tapasztalja meg az ember, hogy valójában milyen. Valami fogalmam van róla, mert 2005-ben voltam Izmirben, Universiadén, ami kicsit hasonló, mint az olimpia, ott is volt falu meg együtt lakott mindenki, tehát egy pici fogalmam, azért van róla, de várom már nagyon, főleg a vasárnapi mérkőzést.

- Köszönöm szépen, jó utat.

- Köszi szépen.

3 régi hozzászólás

gulyasandrea84 hozzászólása
2012.07.27. 15:22

Kedves Kemény csapat! Köszönöm szépen nektek a képet,nagyon örülök neki. Sok sikert kívánok az olimpián. Hajrá Magyarok!!

pif hozzászólása
pif36375
2012.07.24. 11:42

Hajrá fiúk! Hajrá fiúk! Jó ráhangolódást a vasárnapi meccsre! Várjuk idén is a vlv-s \"Amikor ezt a videót látjátok..\" kezdetű olimpiai meccsbeharangozó videókat, és más meglepetéseket. Hajrá magyarok!

balzs hozzászólása
balzs36373
2012.07.23. 22:48

Még szerencse hogy nincs HUN nevű szponzor... bár lehet az U betűt vastaggal kellett volna írni hogy a fina (ha jól emlékszem a nevére...a helyesírás ellenőrző szerint fiba, fin, fia, ina, finta :)) ne tévessze össze a címvédő háromszoros olimpiai bajnok magyarokat a nem létező hondurasi vízilabdásokkal. :) A lényeg: remélem a srácok a magyarok szurkolását inkább biztatásnak és nem nyomásnak érzik. Mindent bele Londonban is! Hajrá magyarok!