Rijekában, a Jadranska Liga döntője előtt beszélgettünk Benedek Tiborral idei szezonjáról, terveiről, a magyar válogatott londoni esélyeiről.

VLV-VIDEÓ:



- Szervusz Tibor, Rijekában vagyunk, hamarosan kezdődik a Jadranska Liga döntője. Egy kicsit az évről kérdeznélek. Milyen éved, milyen szezonod volt? Most jönnek a legfontosabb meccsek. Mit lehet tudni rólad? Hogy érzed magad? Hogy megy a póló?

- Jó évem volt. Azt mondom, onnantól kezdve, hogy kicserélődött a külföldi az olasz csapatban, tehát Filipovics helyett belépett Ivovics, visszaállt a tavalyi csapat, onnantól kezdve az én helyzetem is ugrásszerűen javult.

- Ezt mi okozta?

- Hát az, hogy három balkezes volt hirtelen a kettő helyett, megszoktuk, volt egy saját, kialakult játékunk, ami teljesen megbomlott. Filipovics 23 évesen sztárjátékos, nyilván többet követelt magának, mint ami mondjuk belefért a csapat játékába. Ennyivel kevesebbet tudtam én játszani, úgyhogy azt mondom, a cserre óta ugrásszerűen javult a játékom is. Szerintem nagyon jó szezont játszottam eddig, de hát a lényeg most kezdődik. Lesz egy olasz kupadöntőnk, illetve három mérkőzésből álló nyolcas döntő, majd a rájátszás.

- Én amit láttam tőled, gólokat, meccseket, azok azt mutatták, hogy abszolút az erőd teljében vagy. Volt is egy beírás a VLV-n, nem tudom, láttad-e, hogy vissza kéne jönnöd a válogatottba, mert teljesen odavaló vagy még most is a játékkal. Őszintén, ez egyáltalán egy pillanatra is foglalkoztatott-e?

- Az az igazság, hogy egy meccs alapján odavaló vagyok, mert egy meccset bármikor bármilyen ellenfél ellen jól tudok játszani, sorozatmérkőzésre ezt már nem mondhatom el. A nagy különbség ez, a korral ez az, ami változik. Két-három mérkőzés után ugyanúgy behergelni magam, és ugyanolyan szintre jutni az elődöntőre, vagy a döntőre, mint mondjuk a sorozat elején, ez, úgy érzem, hogy már nem menne. Úgyhogy én nem is nagyon gondolkoztam ezen, hogy visszamennék. Olyan szinten növelném a csapat átlagéletkorát, ami már szerintem megengedhetetlen :-). De azt kell, hogy mondjam, az elmúlt világversenyen annyira jól éreztem magam a kispadon, hogy nem is gondolkoznék azon, hogy ezt otthagyjam.

- Ezt örömmel hallom. A személyes sorsod alakulásáról lehet tudni már valamit, hogy ezután a bajnoki évad után mi lesz klubszinten?

- Egyelőre ez még nyitott kérdés számomra is. Én se látom még, hogy mi is a jövőm, de ez egy jó helyzet, olyan helyzet, hogy sok lehetőség áll előttem, választhatok, akár folytatom, akár abbahagyom, de még úgy gondolom, nem biztos, hogy abbahagynám.

- És ha nem, akkor külföld? Vagy esetleg otthon?

- Nem tudom. Elvileg a Reccóval van még egy egyéves megegyezésünk, de hát azt ilyenkor március elején még nem nagyon lehet tudni, hogy ez hogy alakul. Itt mindig minden változik, kevergetik a lapokat, de különösebben nem is izgat, hogy mi lesz jövőre, mert az még elég messze van.

- Beszéljünk egy kicsit a válogatottról. Nagyon-nagyon közel van már a londoni olimpia. Hogy látod most a lehetőségeinket, az esélyeinket, a csapat helyzetét?

- Sokat beszéltünk már erről, Dénes nyilatkozatait olvastam, és hát a játékosok véleménye is körülbelül azonos: esélyesként megyünk Londonba, de mellettünk van még másik négy-öt csapat esélyesként. Senki nem írhatja le a magyar válogatottat, senki nem tarthatja esélytelennek az olimpiai győzelemre, és nem is tartja. Tehát azért a magyar csapattól még mindig nagyon félnek. A magyar csapatnak kell igazából azt a fordulatot, azt a pluszt hozzátenni majd, ami megkülönbözteti ezt az évet az elmúlt háromtól, mert az a pici dolog mindig hiányzott, és az a pici dolog kell, hogy meglegyen majd idén. Ha most azt kérdezed, hogy mi az a pici dolog, ez a pici dolog ott van a szívünk mélyén, ezt nem lehet szóban kifejezni. Ezt azok a játékosok, akik odakerülnek, azok, ha kell, akkor tudni fogják.

- Köszönöm szépen, Tibor.

(Lejegyezte: Di Giovanni Szandra)