FACEBOOK

Fecsó bá': Fair Play-díj az életműért

Fecsó bá': Fair Play-díj az életműért
hozzászólás, 2012.03.20.

Kemény Ferenc, a Magyar Vízilabda Szövetség utánpótlás-igazgatója és - posztumusz - a tavaly októberben elhunyt Schulek Ágoston, a Magyar Atlétikai Szövetség korábbi elnöke, az Európai Atlétikai Szövetség volt alelnöke kapott kedden fair play díjat Életmű kategóriában a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Fair Play Bizottságának díjátadó ünnepségén.

"Molnár Tamás, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Fodor Rajmund, Vári Attila, sok más klasszisjátékos mellett Kemény Dénest is neki köszönheti a magyar sport-társadalom" - szólt Kemény Ferenc félig humoros, félig komoly laudációja az átadóünnepségen. A 80. születésnapját nemrég ünnepelt Kemény Ferenc jellemzéséül azt is elmondták, hogy becsületre, tisztességre nevelte a sportolókat, akik egyben "műfajukban" világklasszisokká váltak.

Az egyik díjátadó, Gém Zoltán felelevenítette, hogy tízéves korában, egy edzésen összeverekedett a vele egykorú Kemény Dénessel a vízben. Az edző, Kemény Ferenc hagyta, hogy percekig üssék egymást, majd mindkét gyereket kihívta a vízből. Gém ma is úgy emlékszik vissza a dologra, hogy kifele menet a világ összeomlásától tartott. Fecsó bá annyit mondott nagyon keményen, határozottan: "Most pedig azonnal fogjatok kezet!"

Az ünnepség hivatalos részének befejezése után kameránk elé kértük Fecsó bácsit.

VLV-VIDEÓ:


Kemény Ferenc Fair Play-életműdíjas


- Fecsó bácsi! Szívből gratulálok a most átvett életműdíjadhoz! És hát tudjuk, hogy nem vízilabdázókat, hanem vízilabdázó embereket neveltél, azért ez a Fair Play-díj egy kicsit magyarázatra szorul egy ilyen sportágban, ahol a finesz a legfontosabb...

- Én most boldog lennék, ha nem kellene nagyon megmagyarázni, mert véletlenül se jut semmi az eszembe, amivel én erre rászolgáltam volna, úgyhogy ettől most eltekintenék. Inkább, megmondom, neked, belegondoltam, amióta tudom, hogy ezt kapom, hogy a családom és a vízipoló az életem két olyan jelentős szférája, ami össze is tartozik természetesen valahol, de valamilyen csodálatos elégedettséggel tölt el. Hát én nem tudom, kinek az unokája szájából hallatszott az, amit a minap az én unokám mondott nekem, hogy "Figyelj, Fecsókám! Én azt szeretném, ha az én unokáimnak is te lennél a nagyapja!"

- Hát ez szép... És a sportot hogy látod, így olimpia előtt...

- Nagyon magunkra leszünk hagyatva, de ez a csapat képes arra - úgy mint eddig -, hogy egyedül mégiscsak nyerjen. Én nem gondolok rosszindulatú összeesküvésre, de arra mindenképpen, hogy lehet, már unalmas a külföld számára, hogy az olimpiákat mindig a magyarok nyerik.

- Ez a legnagyobb veszély?

- Hát, ha ezt veszélynek lehet nevezni, igen. Minden negyedik évben szoktunk nyerni, idén aktuális. Úgyhogy remélem, hogy az eddigi praxis, gyakorlat igazol engem és az idén újra nyerünk.

- Köszönöm szépen.


Ugyancsak Életmű kategóriában diplomát vehetett át Szondy István olimpiai és világbajnok öttusázó, Gadányi Károly, a Vas-megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, a 90 esztendős Rudas Ferenc, a Ferencváros korábbi 23-szoros válogatott futballistája, Erdélyi Béla, a Spartacus Vitorlás Egylet vezetőedzője, valamint Szendrei Istvánné gyógytestnevelő.

"Manapság nem győzzük hangsúlyozni, mennyire fontos az életben is a fair play - mondta az eseményen Kamuti Jenő, aki a Nemzetközi Fair Play Bizottságnak is az elnöke. - Mi magyarok mindig is fontosnak tartottuk a tisztességes versenyzést, úgy gondolom, a mostani díjazottak példaképül állíthatóak a magyar és a nemzetközi sportélet szereplői számára."

Tóth László, a Magyar Cselgáncs Szövetség elnöke díjat, Belicza János utánpótlás labdarúgóedző és Újvári Bence labdarúgó, valamint a Berekalli Éva, Egedy Nóra, Fórizs Réka, Groholy Diána, Lakner Zita, Lukács Eszter, Marjai Flóra összetételű női rafting-válogatott és a Tihanyi Yacht Club Nemecsek Dragonjának csapata diplomát kapott Fair play cselekedet kategóriában.

Tóth László azért részesült elismerésben, mert a tavalyi cselgáncs-világbajnokságon, amikor a magyar versenyzők ruháit szabálytalannak ítélték, azt mondta, szó sincs arról, hogy a bírák a magyarokra utaznának, s amennyiben a ruhák nem felelnek meg a nemzetközi előírásoknak, meg kell tenni a szükséges lépéseket. A rafting-válogatott a diplomát azzal érdemelte ki, hogy tavaly megmentette az életét a rivális argentin csapat vízbe esett tagjának.  

A fair play népszerűsítéséért díjat kapott Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, s ugyanebben a kategóriában diplomát adtak át Hencsei Pál olimpiai kutatónak, Kálomista Gábor filmproducernek, valamint Várkonyi Attila újságírónak.



vlv-képek az átadóünnepségről