A külföldi játékos vagy a fiatal magyar tehetség?

Miho Boskovics, a Vasas és a horvát válogatott sztárja

Magyarországon már-már elcsépeltnek tűnik ez a kérdés, és nem csak a vízilabdában tér vissza újra meg újra, hanem szinte az összes csapatsportágban. Gondoljunk csak a labdarúgó-gárdákra! A hazai szurkoló számára örök titok marad, hogy miért a huszadrangú külföldi bajnokságból érkező, a labdával nem túl jó viszonyt ápoló játékos szerepel kedvenc együttesének kezdő tizenegyében, és miért nem az ifjú magyar tehetség jut szóhoz.

Ami a vízilabdát illeti, a téma még kényesebbnek tűnik, ugyanis – Horkai György után szabadon - „a magyar pólós olyan, mint az amerikai kosárlabdázó vagy a svéd jégkorongozó: nem lehet rossz, már csak a génjei miatt sem”. Ehhez képest a hazai bajnokságban jelenleg huszonnégy külföldi játékos szerepel összesen tizenhat idegen országból, tehát az OB I minden tizedik vízilabdázója a határon túlról származik. Ezen a hosszú listán a kiforrott, nemzetközileg elismert, rutinos pólózsenik és a feltörekvő egyéniségek mellett felfedezhető néhány szárnyait bontogató, utánpótláskorú tehetség is, az átlagéletkor ennek megfelelően huszonnégy esztendő. Ami pedig a nemzetiségeket illeti, a szerb, a horvát vagy a montenegrói válogatott sportoló neve hallatán kevesen kapják fel a fejüket, viszont az, hogy angol, bolgár valamint japán légiós mellett Egyiptomból is importált játékost a világ egyik legerősebb bajnoksága, már inkább szenzáció. De mégis mennyivel volt más e tekintetben az OB I az 1980-as, '90-es években? Dr. Szabó Zoltán, a SportKlub szakkommentátora szerint hatalmas a kontraszt.

- Az utóbbi évtizedekben nem volt jellemző az, hogy az edzők ennyi légióst alkalmaznának az OB I-ben – fogalmazott az Újpesttel 1994-ben BEK-győzelmet ünneplő egykori pólós. – Kizárólag olyan külföldi játékosok szerepeltek a magyar élvonalban, akik a saját válogatottjaik meghatározó vízilabdázói voltak. Közülük a Vasast 1985 és 1989 között erősítő Polaceket, illetve a kilencvenes években ugyancsak az angyalföldieket szolgáló Gorskovot mindenképp érdemes kiemelni, de említhetném még az anno szegedi színekben játszó Scsegyerkint vagy a tungsramos Szemjonovot is. Ők mind olyan szintet képviseltek akkoriban, amelyet a jelenlegi „vendégmunkások” közül többnyire csak a vasasos Boskovic, illetve Brguljan ér el. Náluk gyengébb képességű külföldiekre egyszerűen nem volt szükség, hiszen az akkori magyar utánpótlásbázisból könnyedén fel lehetett tölteni az OB I-et. Ehhez képest az utóbbi években gyakorta előfordul, hogy olyan – elsősorban nem a vízilabda-tradícióiról ismert országokból érkező - pólósok jutnak szóhoz a honi pontvadászatban, akik játékban nem nyújtanak többet, mint egy magyar utánpótláskorú tehetség. Ők azért jönnek ide, a sportág egyik fellegvárába, mert ez presztízs számukra, tanulni szeretnének. Ez tökéletesen igaz a londoni olimpiára Pécsett készülő angol válogatott párosra (Joseph O’Regan, Adam Scholefield), de akár említhetném a tizennyolc esztendős bolgár Mitko Nacsevet is, aki Szentesen pólózik. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a kis csapatoknak gazdaságilag jobban megéri őket alkalmazni, ugyanis nincsenek túl merész fizetési igényeik, ők tényleg fejlődni szeretnének. Ha másik oldalról közelítjük meg a dolgot, azt is ki kell emelni, hogy a jelenlegi ifjú magyar vízilabdázók kissé elkényelmesedtek, amelyet legjobban az utóbbi évek korosztályos világversenyein elért eredmények tükröznek.

Braniszlav Mitrovics, a szerb válogatott és a Debrecen-Fujitsu kapusa

A nyári junior világbajnokságon szerzett nyolcadik pozíció és a 2011-es Universiadén produkált kilencedik helyezés valóban elmarad a korábbi szereplésektől. Ennek megfelelően változtatásokra volt szükség, így Székely Bulcsút követve Horkai György vette át ősszel a magyar vízilabda utánpótlásának irányítását, aki még csak másfél hónapja dirigálja az ifjú tehetségeket, mégis az ő tisztje leginkább állást foglalni a „légiósok kontra fiatalok” kérdésben.

- Rendkívül magasnak tartom a magyar bajnokságban pólózó külföldi játékosok létszámát – kezdte mondandóját az 1976-os montreali olimpián játékosként aranyérmet szerző Horkai György. – Hogy ez mennyire függ össze az utánpótlás jelenlegi helyzetével? Jó kérdés. Annyi biztos, hogy a mostani fiatal pólósok sokkal kevesebb lehetőséget kapnak arra, hogy bekerüljenek az élcsapatokba, mint korábban. Elég, ha annyit mondok, hogy mikor mi megnyertük az 1973-as junior Európa-bajnokságot, a keret kilencven százaléka meghatározó játékosnak számított a klubcsapatában, míg ma ugyanebben a korosztályban huszonötből négy-öt ifjú tehetség az, aki rendszeresen szerepet kap OB I-es mérkőzéseken. Ez fakadhat az élvonalbeli edzőkön úrrá lett eredménykényszerből, illetve közrejátszhat az is, hogy az utánpótláskorú vízilabdázók minősége elmarad az utóbbi évtizedekben megszokottól.

De miben más a jelenlegi ifjúsági csapat, mint a korábbi sikergenerációk? Erről Horkai György szakmai stábjának egyik tagját, Varga I Zsoltot faggattuk. A Sydneyben olimpiai bajnoki aranyérmet szerző balkezes játékos úgy véli, alapvetően rengeteg összetevője van annak, hogy jelenleg nem beszélhetünk világelső ifjúsági csapatról Magyarországon.

- A generációk folyamatosan váltják egymást – kezdte a Ferencvárosban pólózó Varga I Zsolt. – Ami a ’75-ös, ’76-os, illetve a ’77-es-’78-as korosztályt illeti, számos szupersztárt nevelt ki a honi vízilabda. Azt teljesen normális dolognak tartom, hogy nem lehet minden évben hasonló erősségű gárdát összekovácsolni, a korosztályos világversenyeken elért nyolcadik-kilencedik helyezés viszont valóban méltatlan a magyar póló tradícióihoz. Nem kell mindig első helyen végeznünk, a legjobb négyben azonban akkor is benne kell lennünk. A jelenlegi fiatalok természetesen nagyban különböznek a korábbi vízilabdás ifjúságtól, de ez a normális, ugyanis a világ folyamatosan változik. Az edzők feladata az, hogy megtalálják a megfelelő motivációt, irányelvet, amellyel képesek elsőrangúvá varázsolni a vízilabdát – a Facebookot és az iPhone-t megelőzve – a fiatalok értékrendjében. Sokkal több olyan dolog létezik a XXI. században, amely elvonja a gyerekek figyelmét a sportágról, mint a mi időnkben, amikor nagyrészt azzal szórakoztattuk magunkat, hogy a falat lövöldöztük a tréningek után. A legsürgősebb teendő az utánpótlás felzárkóztatásával kapcsolatban az az, hogy bevezessük a napi két edzést, amely az utóbbi esztendőkben háttérbe szorult. Ezután, ha sikerül a megfelelő fizikális és mentális szintre helyezni az utánpótláskorú vízilabdázókat, biztos vagyok benne, hogy jövőre beszélhetünk majd olyan fiatal centerekről vagy ifjú balkezesekről, akik meghatározóvá váltak akár az OB I élcsapataiban is.

Drasko Brguljan, a Vasas játékosa még sok borsot törhet az orrunk alá a montenegrói válogatott színeiben

A tréningek mennyiségén tehát mindenképp változtatni kell, de mégis mennyi időre van szükség ahhoz, hogy az OB I színvonalához illő, megfelelően felkészített magyar fiatalok játszanak az élvonalban – kiszorítva ezzel a zseniknek korántsem titulálható külföldi pólósokat?

- Még nagyon a munka elején tartunk, nehéz megmondani, mikorra jut el oda a magyar bajnokság, hogy újra kizárólag klasszis légiósok szerepeljenek benne – mondta Horkai György. – Ehhez mindenképp szükség van néhány változtatásra. A legeslegfontosabb előrelépés az lenne, ha a klubok és a különböző korosztályú válogatottak központosított irányelv szerint, összehangoltan dolgoznának. Ezen túl kiemelt figyelmet kell szentelni a sportág népszerűsítésének, a vízfelület növelésének, a vidéki edzőközpontok létrehozásának, ugyanis a magyar vízilabda folyamatosan ontja magából a tehetségeket, akik számára edzéslehetőséget kell biztosítani. Edzettségben és taktikai felkészültségben mindenképp utol kell érnünk a rivális nemzeteket utánpótlás-szinten, aztán ha ez megvan, már csak a magyar vízilabda-tradíciók miatt is nekünk kell kikerülnünk győztesen a párharcokból.

A megoldó kulcs tehát ismert, már „csak” jelesre kell vizsgázni belőle. Bízzunk benne, hogy a felzárkózás nem vesz hosszú időt igénybe, eredményes lesz, és hogy a jövőben szükségtelen lesz újabb párhuzamot vonni a magyar OTP Bank Liga és a Vodafone OB I között! Talán már egy alkalommal is sértő volt…

Légiósok az OB I-ben:

4 szerb – Zivko Gocsics (Szolnok), Szasa Misics, Braniszlav Mitrovics (DVSE), Mirko Kozarski (Pécs)

3 orosz – Alekszej Bugajcsuk, Pavel Apanaszenko (DVSE), Jevgenyij Kosztrov (FTC)

2 horvát – Miho Boskovic (Vasas), Aljosa Kunac (Szeged)

2 angol – Joseph O’Regan, Adam Scholefield (Pécs)

2 román – Tiberiu Negrean, Ramiro Giorgescu (Szolnok)

1 kanadai - Kevin Graham (Eger)

1 amerikai – Clayton Snyder (Kaposvár)

1 montenegrói – Drasko Brguljan (Vasas)

1 bolgár – Mitko Nacsev (Szentes)

1 új-zélandi – Joseph Kayes (Szeged)

1 ausztrál – Aaron Younger (Szeged)

1 szlovák – Lukas Seman (Eger)

1 holland – Wiwo Gerritse (Eger)

1 japán – Atsushi Naganuma (Eger)

1 máltai – Ryan Sciortino (Szentes)

1 egyiptomi – Ahmed Abass Tawfik (OSC)

(A fentiekből kitűnik, hogy a Vodafone OB-1 2011-12-es bajnoki évadjában csak a BVSC és a Honvéd nem foglalkoztat idegenlégiós vízilabdázót - a szerk.)

Szabó Ferenc - SportKlub Online