A vébén elkövetett szövetségi kapitányi hibától a honvédosok mai sanyarú helyzetéig ível a Nemzeti Sport Kemény Dénes-interjúja, amelynek ma megjelent első részét ismertetjük.

A sanghaji vb után érthetően háttérbe húzódó, az eseményeket kipihenő, feldolgozó Kemény Dénes nagy lendületet vett, és már gőzerővel a januári Eb-n dolgozik, hogy aztán a jövő évi olimpián negyedszer is megcélozza csapatával Olümposz csúcsát. Mindeközben a sportágban a válogatottat is érintő események zajlanak – a Nemzeti Sport le is ült vele egy asztalhoz, hogy szakmázzon egy kicsit. Persze az érzelmi húrok megpendítése sem mellékes, így rendhagyó módon két interjú készül a mesterrel – szerdai számunkban más aspektusból faggatjuk. Előtte nézzük, miként éli meg a jelen történéseit.

– Itt az idő...

– Mire gondol?

– Hozzávetőleg egy hónapja abban maradtunk, interjút készítünk, ha lesz valami aktuális történés.

– Mi tagadás, lett.

– Olimpia előtt nyolc hónappal talán még nem is volt ilyen helyzetben. Sérülések, ügyek, formahanyatlás. Nem aggasztja?

– Mint mindig, bízom a csapatomban, az általam kiválasztott játékosokban. De a kérdését nem akarom megkerülni: inkább a szomorúság beszél belőlem egy-egy eset kapcsán. A fene sem akar például a látleletek szakértője lenni!

– Úgy hallottam, amikor értesült a sérülésekről, szinte megszólalni sem tudott.

– Csodálkozik?

– Tapasztalt edzőnek ismerem.

– Arra nem lehet felkészülni, hogy elveszíti az ember a játékosát. Vegyük Nagy Viktor esetét. A világbajnokságon megkapta az esélyt, az utolsó két mérkőzésen azonban elmaradt a teljesítménye attól, amit várunk tőle, amit vár önmagától. A januári Európa-bajnokság többek között azért is lett volna neki fontos, hogy a lelkét rendbe tegye, és ezen mérkőzések után ne az esetleges olimpia legyen az első világversenye a válogatottban. Vállműtétje keresztbe tett ennek.

– Vannak, akik máris azt mondják, az olimpiájának is.

– Marhaság! – már elnézést. A mai élsport kegyetlen világában kifejezetten idealista megközelítés, hogy fél esztendővel az olimpia előtt az utazó tizenhárom játszik a soros viadalon. Ha ez ilyen egyszerű volna, éveket tagadhatnék le a koromból...

– Tudva, hogy mennyire szereti a játékosait, csoda, hogy nem hal bele egy-egy keretszűkítésbe.

– Előbb érzelmek nélkül döntök, aztán persze megszenvedem. Sok-sok kis halál. De visszatérve Viktorra, emlékeztetnék mindenkit, hogy kétezer-nyolcban az olimpia előtt az utolsó pillanatban változtattam a csapaton, pedig akkor közvetlenül Peking előtt rendezték az Európa-bajnokságot.

– Amelynek ráadásul éppen Nagy Viktor volt a vesztese...

– Nehéz volt, de úgy kellett döntenem. A citált kis halál, ugye.

– Kis halál, Kis Gábor...

– Az idén nyáron nem tudott velünk jönni a világbajnokságra, mert későn műtette meg a porckorongsérvét, most pedig a keze miatt az Európa-bajnoki keretben nem számolhatok vele.

– Haragszik rá?

– Gábor felnőtt fiú, tudja, mit csinál. Előtte is nyitva a kapu, csakúgy, mint Nagy Viktor előtt, a bajnoki hajrában, a nemzetközi porondon kell majd bizonyítaniuk, hogy helyük van az olimpiai keretben.

– Korábban kirobbanthatatlan volt, Pekingben a csúcsra ért, ráadásul a fiatalabb generáció tagja. Biztos nem haragszik rá?

– Nincs rá okom, és nem vagyok magam, a csapatom ellensége! Az olimpiai arany azonban nem jelent automatikus helyet a keretben. Arról nem beszélve, hogy Sanghajban a centerjáték volt az, amellyel igazán elégedett lehettem, mert Steinmetz Ádám és Hárai Balázs is kiválóan megoldotta a rá bízott feladatot.

– Utóbbi a Honvédban is kitesz magáért, de kérdés, ebben a létbizonytalanságban meddig bírja a gyűrődést. Mit szól ahhoz, hogy az egyik élcsapatnál ennyire súlyos anyagi gondok jelentkeztek?

– Gondolhatja! Nem örülök, de a klubok életébe nem szólok bele.

– Igen, csakhogy a válogatott kerettagok zöme szenvedi meg ezt a helyzetet, s odáig fajulhatnak az események, hogy önnek kell majd lelket öntenie beléjük.

– Bármennyire is mellbevágó számukra a szituáció, nem hinném, hogy a válogatottba magukkal hoznák a gondjaikat. Annál sokkal érettebb srácokról van szó.

– Ezen érett srácok közül kettő, Gergely István és Szivós Márton a kupadöntő után kiakadt a parton – hihetetlenül nagy rajtuk a nyomás, pattanásig feszülnek az idegek. Nem ijedt meg?

– A jó dramaturgiai érzékkel megáldott beszámolók mellett azért tudakozódtam, ennek alapján talán bátran mondhatom, nem történt olyan, ami miatt idegesnek kellene lennem. Amúgy pedig megértem a kifakadásukat, hiszen ott vannak a fiatal társaik, akiknek száz-százötvenezer forint a napi betevőhöz kell. Tudom, elsősorban nem önmagukért, hanem a társaikért aggódnak, és ez becsülendő.

– Ha már kupadöntő: bíráskodás. Mondhatnánk, hogy mostanság az akut probléma, ha ebben a sportágban nem volna mindig akut...

– Anélkül, hogy mélyebb analízisbe fognék, hiszen erről órákat beszélhetnénk, hadd jegyezzem meg, nem az bosszantja elsősorban a közeget, ha valaki rosszul vezet, ha valaki hibázik, sokkal inkább az, ha valaki következetlenül cselekszik. Bármennyire is csalóka, a kettő csak látszólag függ össze.

– Önnek is volt gondja a bírókkal a világbajnokságon – az elődöntőt és a bronzmeccset látva úgy érzem, jogosan, teszem hozzá. Akkor azt mondta, majd hónapokkal később, higgadtan visszanézve elemzi a történéseket.

– A visszanézéssel nem tudtam annyit várni...

– Sejtettem.

– Viszont azóta hideg fejjel többször lejátszottam a felvételeket – jegyzem meg, a szerbek elleni hosszabbítás most sem tetszik... –, és inkább a saját hibáinkat igyekeztem kigyűjteni. Mondjuk az enyémeket.

- Pardon?

- Jól hallotta, a saját hibáimat keresgéltem. Elkövettem néhányat, az elődöntőn ráadásul nem is kicsit.

- Meglep. Elárulja?

- Miért ne?! Háromgólos vezetésünknél kellett volna kapust cserélnem, nem pedig megvárni, amíg döntetlen lesz az állás. Látom kellett volna, nem Viktor napja.

- Már a sydneyi elődöntős kapuscseréjével is történelmet írt, na de hogy plusz háromnnál meglépni...

- Meg kellett volna. Nem volt szívem, nem volt hideg a fejem. Tanultam belőle.

- Peking után a válogatottból visszavonult,  azóta is magas szinten játszó bajnokok esetleges reaktiválása szív vagy ész kérdése?

- Szakmai döntés: nem lesz reaktiválás. Mint mondtam, bízom a csapatomban. A nevekkel várjanak még néhány hetet, de nagy meglepetésre senki se számítson.

(Az interjú második része a Nemzeti Sport szerdai számában jelenik meg.)

AMLER ZOLTÁN - Nemzeti Sport