Gyorsan kiderült, hogy nem pusztán a fővárosi sportfinanszírozásról van szó, hanem a létéért küzdő vízilabdasport jövőjéről is. Markovits Lászlóval készített interjúnkra négy egymást követő napon négy olimpiai bajnokunk reagál. Gergely Istvánnal kezdtünk, most Steinmetz Ádám, majd Varga I. Zsolt és végül Benedek Tibor következik.

A Vasas ügyvezető elnöke (az itt olvasható interjúban) - leegyszerűsítve - azt vetette fel, hogy a főváros klubjai osszák meg egymás között a legnépszerűbb sportágakat, mert a támogatás így koncentrálódhatna, s nagyobb esély lenne nemzetközi sikerekre. Vízilabdában egyfajta fizetési sapka bevezetését is pedzegette, mert szerinte egy-egy budapesti pólócsapat reklámértéke nem haladja meg a 100 millió forintot, szerinte tehát ennyiből kellene kigazdálkodni a működés (elsősorban személyi) költségeit.

Az elmondottakkal kapcsolatban négy olyan, még ma is aktív olimpiai bajnok vízilabdázó véleményét kérdeztük, akik személyükben érintettek, hiszen hárman közülük jelenleg is budapesti nagy klubban pólóznak, negyedikük pedig nem más, mint Benedek Tibor. Ő az UTE felélesztési kísérletének kudarca miatt "illetékes", s véleménye azért is fontos, mert jelenleg is a világ leggazdagabb klubjának csapatkapitánya.

MARKOVITS-INTERJÚ

GERGELY ISTVÁN REAGÁLÁSA

STEINMETZ ÁDÁM a vlv-nek:

- Első hallásra kicsit földtől elrugaszkodott dolognak tűnik, amit Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke nyilatkozott, de az mindenki számára nyilvánvaló, hogy probléma van, beszélni kell róla. Látjuk, mi történt az Újpesttel, egy patinás sportegyesület vízilabda-szakosztályával, és félő, hogy több első osztályú csapat is bedobja a törölközőt, úgyhogy tenni kellene valamit! Én azt gondolom, hogy összefogásra volna szükség a klubok között, s a Vasas elnöke ezt kezdeményezi. Figyelni kell arra, amit mond, ezt részben eddigi tevékenységével érdemelte ki, részben azzal, hogy munkája révén „belelát” a dolgokba.

Induljunk ki abból a tényből, hogy a fővárosban hiányzik az a támogatás, ami a vidéki csapatok mögött megvan, ott ugyanis az önkormányzatok segítsége jelentős hozzájárulás a csapatok, illetve a szakosztályok büdzséjéhez. Nekem, mint sportolónak és egyben a Vasas egyik vezetőségi tagjának, természetesen az az érdekem, hogy a klubom a nemzetközi élvonalban szerepeljen, s hogy az ehhez szükséges feltételek meglegyenek. Azt kell mondjam, a vízilabda jelenleg még valahogy tartja magát. Legalábbis ha más sportágakhoz hasonlítjuk a helyzetet, hiszen például kosárlabdában, kézilabdában, futballban vidékre tevődött a súlypont. Egy Újpest vagy egy Ferencváros labdarúgócsapata bennmaradási problémákkal küzd? Ezek olyan jelek, amelyek alátámasztják Markovits Laci szavait.

A fizetési sapka ügyében név szerint is meg vagyok említve a cikkben és való igaz, hogy beszéltünk erről Markovits Lacival. Örülök, hogy megjelent ez a cikk, így tisztázódtak azok a dolgok, amik többekből felháborodást váltottak ki első hallásra. Most már szerintem látja mindenki ennek a lényegét. Én egyébként nagyon nehezen tartom megvalósíthatónak az ötletet, mert a magyarországi viszonyokból kiindulva nem látom a garanciáját annak, hogy mindenki maradéktalanul betartaná az elvet, akkor is, ha közösen fogadjuk el. Arról nem is beszélve, hogy ha egy klub több pénzt tudna behozni a szóban forgó százmilliónál (vagy bárhol is húzzuk meg a határt), akkor miért ne használhatná azt fel?

Ha tartani akarjuk a színvonalat és éppenhogy koncentrálni szeretnénk a támogatást egy vagy két fővárosi klubra, akkor ennek ellentmond, hogy megszabjuk az elkölthető pénz mennyiségét. Reálisnak tartanék viszont egy másfajta megoldást, s ennek megvizsgálásához nem is kell messzire menni, elég megnézni a volt jugoszláv tagállamok gyakorlatát. Ott azzal ösztönzik a klubokat az utánpótlás-nevelésre, hogy a 18. életévét betöltő játékosnak kötelessége négyéves szerződést aláírnia nevelőklubjával. Tehát 22 éves koráig nem túl magas fizetésért köteles játszani az anyaegyesületében. Ezzel kvázi megfizeti azt, hogy addig a klubja képezte, jó játékost csinált belőle. Meggyőződésem, hogy e rendszernek nagy szerepe van abban, hogy a balkáni országok utánpótlása nagyon jó. Meg lehet nézni, hogy ezek a klubok évről évre ott vannak a nemzetközi élvonalban és saját nevelésű fiatal játékosokat hoznak fel, méghozzá rendszeresen.

Itthon egyre kevesebb a pénz, s szerintem ha valahol meg kell húznunk bizonyos határt, ezt úgy kellene tenni, hogy ne a színvonal, a minőség rovására menjen. Vagyis a vonalat inkább alul kellene meghúzni, nem felül. Az adótörvények változásától sokat remélünk, bízunk abban, (bár a gyakorlatban még nem látjuk,) hogy komoly pénzek fognak beáramlani. Nagyon fontos, hogy ezeket a pénzeket valóban az utánpótlás-nevelésben használják fel a klubok, úgy, ahogy a kormány akarta a jogszabály kidolgozásakor. Adott esetben úgy, hogy tandíjmentessé teszik az utánpótláskorú gyerekek számára a vízilabdázást, azzal, hogy a klub első csapata profitáljon majd ebből. Remélem, nem az lesz a mostani adókedvezmény „sorsa”, hogy az így keletkező pluszforrás különböző csatornákon, kerülőutakon keresztül a felnőtt csapat működési költségét csökkenti!

Az lenne a magyar vízilabda érdeke, hogy erősödjön az utánpótlásképzés és aztán 4-5 év múlva ezekből az utánpótlás-játékosokból profitáljon az első csapat, méghozzá úgy, hogy alacsony fizetés mellett építhetné be őket, s játszani kellene mondjuk három vagy négy évig ezért az alacsony fizetésért. Ugye ez azért is fontos, mert ebben az időszakban válnak nagykorúvá ezek a játékosok, ilyenkor szokták őket megkörnyékezni hosszú távú, "kecsegtető" szerződésekkel.

Természetesen ehhez az kellene, hogy a szövetség jóváhagyja és garantálja e rendszer működőképességét, azt, hogy egy játékos, akinek a klubja tandíjmentességet biztosított, köteles legyen nevelő klubjánál maradni meghatározott ideig. Így a szülők számára nem jelentene aránytalan terhet a képzés időszaka és nevelődnének tehetségek, akik előre ismert „játékszabályok” szerint kezdhetnék meg a pályafutásukat. Nyilván e téren a kluboknak egymással is meg kellene egyezniük, megértve, hogy közös érdekről van szó. Ja, és még valami: az így kialakuló rendszerből ki kellene iktatni minden kiskaput…

(Lejegyezte: Varga Bogi és Romanek Brigitta)

(Pénteken Varga I. Zsolt reagálását közöljük.)