Gergely Istvánból gyakorlatilag kérdés nélkül is ömlött a szó, amikor csütörtökre virradóra, a csapat hazaérkezése után a Honvéd athéni kiesésének körülményeiről érdeklődtünk. A kiesés fájó ténye mellett a játékosokban olyan dolgok ütöttek mély sebet, amelyeket nem lehet megszokni mégoly hosszú pályafutás alatt sem.

- Nehéz erről az egészről nyilatkozni, mert nagyon sok minden eszembe jutott az elmúlt órákban. Ideges vagyok, és felvillant, hogy mindenki ideges volt már az otthoni meccs után is amiatt, hogy csak hárommal nyertünk. Nem volt felhőtlen a boldogság. Sajnos beigazolódtak az aggodalmak, kevés volt ez a három gól. Csak az a borzasztó ebben az egészben, hogy amikor az ember Görögországba megy játszani, mindig tudja, hogy csalni fognak ellene! Ettől már rosszul vagyok, nem értem, hogy a sportban miért kell így csalni! Az, hogy tizenhét-tizenegy a kiállítási arány, az, hogy a centerük arra kaphat kiállítást, hogy kiabál, az, hogy Hárai Balázs, aki azt mondom, hogy jelenleg a világ egyik legjobb centere és összesen kettő darab kiállítást tudott szerezni az egész mérkőzés során és ő pontozódik ki… érthetetlen. És utána azt mondja nekünk már sokadszor ebben a LEN Kupa sorozatban a delegátus, hogy elnézést kér, megteszi a szükséges lépéseket. Ezzel csak az a baj, hogy mi ettől még nem jutunk be a döntőbe. Ugyanúgy, ahogy nem nyertük meg a BL-döntőt, amikor a Nápoly ellen játszottunk. Hiába tiltották el a görög Stravropulosz bírót három hónapra a mérkőzésünk után, elveszítettük a döntőt. Nekünk nem az kell, hogy eltiltsanak bírókat. Mi csak annyit szeretnénk, hogy mindenki végezze rendesen a munkáját! Ahogy mi készültünk erre a LEN Kupa-elődöntőre, úgy készüljenek a bírók is, az összes. Nekem csak ez az egy kérésem van, semmi más. Mutattam a bíróknak a mérkőzés végén, hogy nézzék meg a kiállítási arányt. A hosszabbításban egy páros kiállításnál csökkent csak az ellenfél létszáma, miközben mi hátrányban voltunk, sőt, öt a négy ellen kellett játszanunk – ez kicsit nehezebb, mint hat embernek öt ellen védekezni.  Lajost is eltiltották, a végén már nem volt játékos, aki bemehetett volna a vízbe, mindenki ki volt állítva. Szóval vicc az egész. A tévedéssel nincsen baj, mi is emberek vagyunk, a sportolók is, a bírók is, mindenki tévedhet, ezzel nincsen probléma. De szisztematikusan ezt művelni… Még a rendes játékidő vége felé két másodperc volt hátra a támadásunkból, Feri felállt a szabaddobáshoz, ellőtte és lefújták, hogy időn túl volt. Az alapvető szabályokat nem ismerik, hogy csak akkor indulhat el az óra, ha elhagyta a játékos kezét a labda, amikor játékba hozta?? A lövés természetesen bement, ezzel tovább is mentünk volna, hiszen 9:7, ha megadják. Így maradt a 9:6, hosszabbítás. Az orosz bíró befújta, hogy gól, a másik bíró odament az asztalhoz és megkérdezte, hogy nem telt-e le az idő? Mondták, hogy nem tudják, aztán mutatták, hogy letelt. Hogy telhetett le? Álljon meg már a menet! Pufinak letépték a fejét, víz felett tartották el a játékosainkat, hogy tudjanak passzolni, és nem adnak kontrát ellenük. Vicc ez az egész, komolyan mondom. Így nem érdemes nemzetközi mezőnyben játszani! Az a borzasztó, hogy kimész Görögországba és tudod, hogy ez vár rád és mindenki tudja és ez „normális”! Melyik szabálykönyvben van ez leírva, hogy Görögországban csalnak? Bocsánat, ne mondjunk Görögországot. Melyik szabálykönyvben van az leírva, hogy az otthoninak segíteni kell? Tizenhét tizenegy a kiállítási arány, úgy, hogy kipontozódik a centerünk is, mert félpályán kiállítják kétszer. Most kihez forduljunk? Kinek panaszkodjunk?  Elég, hogyha megnézik a számokat. Kihez lehet ilyenkor menni? Mit tudunk ilyenkor csinálni? Ki fogja ilyenkor a mi kezünket? Senki! Hazajövünk, egy szomorú csapat, és kész, ennyi. Bocsánatot kér tőlünk a delegátus, nem tudom hányadszor már, odatehetjük a többi mellé. Szóval fáj a szívünk nagyon, mert ez egy lényegesen gyengébb csapat volt, mint mi. Persze, hozzá tartozik az, hogy az elején nem kezdtünk jól. De ha azt veszem, hogy a második-harmadik-negyedik negyedben összesen három gólt kaptunk, ezzel nyerhető a meccs, akárhogy is kezdtünk az elején. Mindegy, nagyon nehezen tudok pozitívan nyilatkozni a meccsről, sajnos.

- Mi történt utána, nem volt bunyó?

- Volt a végén kisebb összetűzés, de hát még ahhoz is beszariak voltak, hogy visszaüssenek.  Világ vicce az egész. És úgy ki fognak kapni… Szerintem sima meccs lesz a döntő, a Savona nyer. Nem látom át ezt az egészet, hogy ezt miért kellett csinálni. Eleve bolgár, német, orosz kombináció egy ilyen kupaelődöntőben, Görögországban. Valahogy meg kéne oldani ezt a bírókérdést, és most ha megharagszanak rám a bírók, ha nem, azt mondom: nem lehet ez a vízilabda jövője, amit most itt átéltünk Görögországban. Nem hiszem el. Ennél többre képes a vízilabda, mint játék. Nem a bíróknak kell lenni a főszereplőknek. Szóval ülünk itt búbánatosan és nem tudjuk, hogy mit tegyünk. Hányszor fog ez még megtörténni magyar csapatokkal? Nem tudom. Mi már ezt párszor átéltük idén sajnos, és csak a LEN Kupa alatt.

- Egy dolgot lehetett volna tenni, hogy nem hárommal nyertek itthon, hanem több góllal…

- Igen, csak tudod, mondom, az nincsen sehol leírva, hogy ha kimész Görögországba – és mindenki tudja, hogy így van -, vagy ha kimész Olaszországba, ellened fognak fújni. Ez melyik szabálykönyvben van leírva, ez milyen rendszer? Mert én úgy tudom, hogy az ötméteres az ötméteres Afrikában meg Kínában is. A szabály ugyanaz. Vagy hogyha fogják a fejed a víz fölött, hogy ne tudjál megmozdulni az lehet, hogy esetleg kontrafault. Kár, hogy nem adta a tévé, gyakran tragikomédiába fordult a játékék, az, ahogy őket segítették és „profin”, pofátlanul megcsinálták. Meccs közben(!) kimentem a delegátushoz, aki bocsánatot kért! Ne kérjen bocsánatot! Ne mondja azt, hogy meg fogja tenni a kellő lépéseket! Ne mondja ezt!

- Milyen kellő lépéseket?

- Hát hogy látja, hogy mennyi a kiállítási arány, és hogy nagyon sajnálja és bocsánatot kér ezért.

- De milyen lépéseket tud tenni?

- Nem tudom… Egy bolgár delegátus? Szerinted milyet? Mert szerintem semmilyet. Sírhatnékom van ilyenkor… A  Possilippo ellen Nápolyban elveszített döntő után is elismerték, hogy hibáztak, közvetve azt is, hogy csalás volt, hiszen eltiltották a bírót három hónapra - és ez így rendben van? Köszönjük meg? Vagy így mi vagyunk az erkölcsi hősök? Nem akarok erkölcsi hős lenni, ebben a csapatban senki sem akar az lenni, győztes akar lenni, mérkőzéseket akarunk nyerni! Sajnos a vízilabda egy ilyen sportág, hogy a bírók egész mélyen bele tudnak nyúlni a mérkőzésbe és ennek semmilyen következménye nincsen, csak annyi, hogy a csapat nem tud emelt fővel még vesztesen sem elmenni. Mert volt már olyan mérkőzés, hogy kikaptunk és emelt fővel távoztunk. Senki nem szégyellte volna magát, ha úgy kapunk ki, hogy a mi hibánkból, azért, mert hülyék voltunk. Emelt fővel távoztunk volna, többször volt már ilyen eset. Csak ez nem az a helyzet. Innen nem emelt fővel, hanem borzasztóan szomorúan jöttünk el. Nagyon-nagyon szomorúan. Nagyon sajnálom az egészet.

Emberfór - Csurka Gergely blogbejegyzése a Honvéd athéni kieséséről és annak előzményeiről.