Viharos átigazolásáról, az Eger nemzetközi „mélyrepüléséről”, a formálódó új válogatott világbajnoki és olimpiai esélyeiről beszélgettünk Kis Gáborral, a ZF-Eger és a magyar nemzeti csapat elsőszámú centerével.

- Kezdjük azzal, hogy az átigazolásotok Hosnyánszky Norbival nagyon viharos volt. Komoly fegyvercsörtetés tanúi lehettünk a szezon előtt mindkét oldalról, ti is nyilatkozatot adtatok ki, megszólalt az egri vezetés, a Vasas pedig erélyesen lépett fel, még olyan hír is volt, hogy megóvják a klubcseréteket. Mi történt azóta? Csendben elhalt a dolog? Hogy zárult?

- Igazából sehogy nem zárult. Az utolsó esemény az volt, hogy Markovits Lacival (a Vasas elnöke, a szerk.) beszéltem, mondta, hogy vissza fog hívni és megpróbálunk megállapodni. Na most azóta hív engem Markovits Laci... Üzengetések zajlottak s én azóta sajnos nem ápolok jó viszonyt a Vasas vezetőségével, mert ők nyilatkozataikban igyekeztek szimpatikusnak feltűnni a Vasas-szurkolók szemében így elmondtak minket mindennek. Mi pedig tartottuk magunkat Norbival ahhoz, hogy nem lobogtatunk meg olyasmiket, amelyek nem szép dolgok, de nem tartoznak a nagyközönségre. Így aztán nagyon rossz volt visszahallani, hogy mi milyen emberek vagyunk, meg hogy hogy átvágtuk a Vasast, meg ez meg az. Annak idején Norbival közreadtunk egy nyilatkozatot, abban leírtuk a valóságot, hogy miként próbáltuk a dolgokat rendezni a Vasassal és hogy szerettük volna abban a klubban folytatni a pályafutásunkat, de nem is foglalkoztak velünk egészen addig, amíg radikálisan nem léptünk. A Vasas mind a mai napig tartozik nekünk háromhavi fizetéssel, és úgy gondolom, hogy ezt a pénzt már soha nem is fogjuk megkapni. Pereskedés nem lett és nem is lesz a dologból, én inkább a vízilabdával foglalkozom, mint ezzel. Viszont megjegyzem, hogy én tehát már arra az időszakra sem kaptam fizetést, amikor a Vasas színeiben gólokat lőttem az Eger ellen a bajnoki döntőben. (Extázis-állapotban őrjöngtem, amikor az utolsó meccsen centergólt lőttem, ami szinte a mérkőzést döntötte el.)

A Vasasnál töltött két évben maximális odaadással teljesítettem. Megjelentem a klub mindenféle reklám- vagy vízilabdán kívüli rendezvényén. A két év alatt négy magyar fronton rendezett döntőt (bajnokit vagy kupát) játszottunk, amiből hármat meg is nyertünk. Daniéknak ugyanolyan szerződésük volt, mint Norbinak és nekem, tőlük el tudtak szépen válni, kifizették nekik azt, ami járt, a Vasas korrekt volt velük, s máig nem értem, hogy mi ugyanezt a korrektséget miért nem kaphattuk meg.

A csapatot nagyon szeretem a mai napig, az edzővel együtt, tisztelem őket és nagyon jó viszonyt ápolok velük, de a vezetőségben nagyot csalódtam. Mindenesetre lezártam az ügyet, csak magamat tenném tönkre azzal, hogy ha még ma is ezzel foglalkoznék.

- Egerben milyen volt a visszailleszkedés?

- Könnyű. Nagyon szeretem Egert, gyönyörű szép hely és régóta közel áll hozzám. Igazából az elmúlt nyolc évből hatot Egerben töltöttem, úgyhogy mondhatom, hogy sokkal inkább otthonomnak tekintem, mint Budapestet. Nekem a visszailleszkedés olyan volt, mintha hazamentem volna, úgyhogy ezzel nem volt semmi probléma.

- Térjünk rá a legkellemetlenebb kérdésre, az egri csapat szereplésére. Tulajdonképpen nagyon furcsa ez a dolog, mert egyértelmű esélyesei vagytok a bajnoki címnek, de a nemzetközi szereplés tragikus volt. És nem csak az eredménytelenség, hanem – bár nem vagyok vízilabda-szakember - az a játék, amit fontos szituációkban mutatott a csapat. Ezt a kettősséget hogy értékeled? Mi okozza a problémákat, vannak-e problémák? Mi történik Egerben?

- Nagyon jól látod, és nem kell ahhoz szakembernek lenni, hogy valaki esetleg minősítse az Eger játékát. Úgy gondolom, hogy a vízilabda olyan sport, amelyet a közönségéért is játszanak, tehát mindig is nyitott vagyok a külső szemlélők véleményére. Nagyon szégyellem magam és a csapattársaim is ugyanúgy szégyellik magukat az Euroligában hat mérkőzésen „elért” nulla a pont miatt. Nekem ilyen még sosem volt, ez nagyon fájó pont. Erőtlennek és esélytelennek éreztem az Euroliga-mérkőzéseken a csapatot szinte majdnem mindegyik mérkőzésen. Nagyon egyszerű, nagyon buta gólokat kaptunk, ami szerintem nem engedhető meg, hogyha komoly célokat tűzünk ki. Mintha azt éreztem volna a mérkőzéseken, hogy sokszor ott sem vagyunk. Hajtunk, küzdünk, de valahogy összevissza. Mindenki megy a saját feje után, nem pedig egy közös célért harcol, legyen az akár a visszaúszás, akár más konkrét feladat.

Az eredménytelenség önmagában is nagyon kellemetlen volt, engem azonban sokkal jobban zavart az, hogy hat mérkőzésből hatszor szégyenkezve, nem pedig büszkeségtől dagadó mellel kellett kijönnöm a meccs végén a vízből. Amúgy összességében a klubbal nincs baj, ha az Euroligát „félre tudjuk tenni”, akkor azt mondhatom, egy nagyon jó bajnokságot tudhatunk eddig magunk mögött, és egy kupadöntőt, amit elbuktunk ugyan, de hát ez egy kupadöntő volt, odáig el kellett jutnunk. Viszont úgy érzem, hogy demoralizálta a csapatot az Euroliga-szereplés, emiatt nem tudtunk folyamatosan átlépni a saját árnyékunkon. Még szerencse, hogy a másik fronton, ha néha döcögve is, de azért ebben az időszakban is hoztuk a mérkőzéseket.

-Mi a véleményed az eredménytelenség miatt alkalmazott szankcióról a pénzetek egy részének visszatartásáról?

- Azzal kezdem, hogy bár lehet, ez nem látszik így mindig kívülről, de mi minden meccsen nyerni akarunk. Ezzel együtt érthetőnek tartom az anyagi levonást, mert hiszen nekünk is bele kell képzelnünk magunkat a szponzoraink és a klubunk látószögébe és nem csak nekik a miénkbe. Célunk és minden vágyunk a bajnokság megnyerése. Ha ez sikerül, akkor a büntetés is „okafogyottá” válik.

- Mire számítasz a bajnoki hajrát illetően?

- Szerintem fantasztikusan izgalmas és jó bajnoki végkifejlet várható. Rajtunk kívül a Vasas, a Honvéd és a Szeged is nyerhet. Ami minket illet, lehet, hogy lesznek hibáink, sőt biztos, mint ahogy a többi csapatnál is lehet erre számítani. A kérdés az, hogy mikor, milyen szituációban jönnek ezek a hibák. Mert nem ugyanaz, hogy akkor hibázik egy csapat, amikor magabiztosan vezet (ezt mindenki könnyen elfelejti) vagy iksznél. Ez utóbbi sajnos könnyen emlékezetessé válhat, és nagy galibát okozhat.

- Térjünk rá a válogatottra. Világbajnokság jön, egyre közelebb az olimpia. Mit érzel, a formád hogy alakul, mennyit tudsz még fejlődni a következő egy évben, másrészt pedig hogy látod a csapatot? Kialakult-e már benned valamiféle kép, hogy mennyire lesz ütős az új társaság?

- Én úgy gondolom, hogy még nagyon sokat fogok tudni fejlődni. Kicsit most sokat betegeskedem, úgyhogy nehéz derűlátón előre nézni, de úgy gondolom, hogy ha végig tudom dolgozni rendesen a felkészülési időszakot és jó fizikai állapotba tudom hozni magam, akkor nagyon stabil és magabiztos játékot fogok tudni nyújtani a nyári időszak alatt. Hála Istennek, nincsenek fájdalmaim, nincsenek sérüléseim, amik hátráltatnának, amik miatt félnék, hogy előkerülnek hónapok vagy esetleg évek múltán, nincsenek ilyen problémáim. Hogy milyen lesz a csapat? A nyári felkészülés alatt fog kiderülni, hogy azokban a játékosokban, akik tavaly vagy tavalyelőtt kaptak először meghívást a válogatottba, s tavaly ki is kerültek világversenyre, és esetleg még nem tudták úgy kezelni, feldolgozni az egésznek a légkörét, leülepedtek-e a dolgok, kamatoznak-e a tapasztalatok. Én nagyon sokat várok ezektől a fiatalabb játékosoktól, akik tényleg tavaly kóstolhattak bele először ebbe a világba. Örülök, hogy Kása és Gergő visszajött, de tényleg úgy gondolom, hogy ez a csapat akkor lesz jó és eredményes, hogyha mind a tizenhárom játékos jó lesz. És ebben az is benne van, hogy most már a fiatalokra is nagyobb teher hárul, nekik is vállalkozniuk kell és be is kell lőni a helyzeteiket.

A tavalyi zágrábi EB tökéletesen megmutatta, hogy ebbe az irányba haladunk. Ha ezek a játékosok beérnek, akkor többet tudnak vállalni azokon a posztokon, amelyeken eddig Madira, Birosra, vagy pár másik játékosra nagy teher hárult. Ha az említett „öregek” nem tudták átlendíteni a csapatot az esetleges holtponton, akkor senki nem tette meg helyettük. Ha ott lesz Török Béla vagy Bátori Bence vagy Bundschuh vagy Marcika vagy bárki, aki bekerül a csapatba, akkor reményeim szerint most már talán ők is át tudják lendíteni a társaságot a kritikus helyzeteken. Ha ez megvalósul, akkor szerintem a VB-re már idén abszolút esélyesként megyünk ki, de az olimpiára már biztosan úgy fog összeállni, működni ez a gárda, ahogy kell és újra olyan teljesítményt fog tudni nyújtani, mint amit egy magyar válogatottól mindenki elvár. Hosszú idő kell ehhez sajnos, de anno is nehezen ment, és az olimpiára sikerült úgy összerakni a csapatot, hogy magabiztos, egyre jobb teljesítményt produkáljon.

- Esélyesek leszünk Londonban?

- Az olimpián biztos, hogy esélyesek leszünk, s én azt mondom, hogy már a sanghaji világbajnokságon dobogós helyezést kell elérnünk. És ha a dobogón fogunk állni, akkor ez a friss csapat sikerélménnyel szerez újabb tapasztalatokat. Úgy gondolom, hogy akik ott voltak az előző olimpián és most benne lesznek a csapatban, azok még jobb teljesítményt fognak tudni nyújtani. Ez egy olyan társaság, amelyben rengeteg erő van, főleg a fiatalokban, és ha ezt ki tudjuk hozni, képesek leszünk mozgósítani, akkor nagyon-nagyon esélyesek leszünk az olimpián...

Köszönöm a beszélgetést!