FACEBOOK

Váratlan doppingellenőrzés a csapatnál

Váratlan doppingellenőrzés a csapatnál
hozzászólás, 2010.07.29.

Egynapos pihenő után a szigeten folytatódott az EB-keret felkészülése. A munkában már részt vett a Kemény Dénes által pótlólag behívott egri center, Bárány Attila is. A válogatott ma 18 órakor Szolnokon hivatalos mérkőzést játszik Németországgal.

- Örülök, hogy Bárány Attila annak ellenére, hogy eddig nem a csapattal edzett, hanem egyedül Egerben, a mai edzésmunkájával bizonyította, hogy be tud kapcsolódni a már hosszabb ideje együtt dolgozó társaság munkájába - mondta a szövetségi kapitány este a VLV-nek.

A nap krónikájához tartozik, hogy reggel váratlanul doppingellenőrök lepték meg a csapatot. A FINA megbízásából, Ausztriából érkeztek, s véletlenszerűen, számokat bemondva választották ki a Mátéfalvy Csabánál lévő statisztikai lapról az "áldozatokat".

- Madaras, Varga Dániel és Marnitz került horogra, de remélem, hogy nem sütik meg őket - mondta Kemény Dénes.

Érdeklődtünk a siracusai tornán bordasérülést szenvedett Hárai Balázs állapotáról. Pufi elmondta, hogy nincs törése, de a fájdalom és a gyógyulás időtartama gyakorlatilag ugyanolyan, mintha lenne. Még mindig komoly fájdalmai vannak, edzésről szó sem lehet. Naponta többféle kezelésre jár, a fizikoterápia mellett különleges gyógymódokat is igénybe vesz, fényterápiát és prána nadit. Mindent megtesz annak érdekében, hogy mielőbb meggyógyuljon.


Az esti meccs kapcsán Kemény Dénes egyelőre nem tudta megmondani, hogy hány játékost szerepeltet majd.

- Amennyiben a németek is hozzájárulnak, 15-en játszhatnak majd mindkét csapatban. Mivel ők 16-an jönnek, valószínűleg nem lesz ellenvetésük. A meccs egyébként természetesen az EB-felkészülés része. A négy negyed alatt a legjobb szereplés a cél, de az előkészületek során a zágrábi feladatokat helyezzük előtérbe.

A szolnokiak megadják a módját: a tiszaligeti uszoda környékén valóságos népünnepélyt rendeznek. A programok már 15 órakor elkezdődnek, a válogatott meccs után pedig Jamie Winchester-koncerttel, diszkóval, majd éjszakai fürdőzéssel folytatódnak.

A meccsre 300 forintba kerül a belépőjegy, diákigazolvánnyal ingyen lehet bemenni.

Úgy tudjuk, hogy a mérkőzésről nem lesz televízióközvetítés, a vlv-n - a helyi viszonyok függvényében - igyekszünk élőben nyomon követni az eseményeket.

4 régi hozzászólás

norbss hozzászólása
norbss32192
2010.07.29. 16:14

remeljuk most mar baksa is megmutathatja mit tud!

szerk hozzászólása
szerk32180
2010.07.29. 12:22

Készül. Nem tudunk tévéközvetítésről onnan se.

Daret hozzászólása
Daret32178
2010.07.29. 12:02

És Békéscsabára készül a vlv?

balzs hozzászólása
balzs32175
2010.07.29. 11:23

Hárainak jobbulást! Azt lehet tudni hogy ha a mai meccsről nem is, a holnapi békéscsabairól lesz-e TV közvetítés?