„Most elindulok, szép lassan megtanulom, aztán akármi lehet” - VLV-interjú Benedek Tiborral
Olvasóink tudhatják, hogy Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok, a Pro Recco csapatkapitánya hamarosan, egy-két éven belül új életet kezd. Az átmenet máris megkezdődött azzal, hogy Kemény Dénes felkérte őt a magyar válogatott melletti másodedzői feladatok ellátására. A már pályafutása befejezése előtt legendává vált, 37 éves vízilabdázótól egy kicsit alaposabb interjút kértünk, hogy megismerjük, helyzetét, szándékait, a sportág jövőjével is összefüggő törekvéseit.
- Belecsapok a közepébe: nem unod még a vízilabdát? A felkészülést is és magát a játékot: a szabályokat, a társakkal való megszokott akciókat, a rutinszerű mozgást, mindent.
- Előfordul, hogy unom, de ez csak hullámokban tör rám. Reccóban nagyon sok az edzés, márpedig naponta kétszer lemenni az uszodába - ez nem mindig kellemes dolog. De valahogy amikor bent vagyok a vízben, azt gondolom, hogy nekem még mindig ez a dolgom.
- És élvezed is a játékot, megvan az az öröme, mint fiatalabb korodban?
- Talán nincs. Az edzéseket nagyon szeretem még mindig, a labdás gyakorlatokat, birkózást, sőt még és az úszást is, de a meccs már kicsit más, ott nagyon sok összetevő dolgozik: a győzelmi kényszer, alkalmazkodni a társakhoz (akár minden évben másokhoz), az év közben felmerülő problémákat vagy megoldani, vagy a „szőnyeg alá söpörni”, ez állandó figyelmet igényel. Az ember sokszor hajlamos inkább nem tudomást venni a problémákról, főleg egy ilyen hosszú klubszezon alatt, de igazából azt, hogy a problémákkal való szembenézés a helyes döntés, vagy a „valahogy majd csak megoldódik” szemlélet, csak az év végi eredmény igazolhatja.
- Mi motivál téged a játékban vagy abban, hogy a monoton edzéseket végigcsináld? Ha elmentek vidékre, és egy játékostársaddal vagy egy szobában, az ma már teljesen más, mint 20-22 éves korban, gondolom, hiányzik a kényelem, a család. Mi az, ami miatt a terheket vállalod?
- Nyilván van egy anyagi része is, ami nem megvetendő. De van egészségügyi oka is. Ha ezt az évet nézem, elkövettem azt a hibát, hogy nyáron nagyon keveset edzettem, illetve sokat edzettem, csak keveset vízben, és ezért nagyon hosszú időbe tellett, míg a lövés és a kisebb technikai dolgok újra kialakultak. Az év hosszú volt, sok minden történt, született a pici babánk, ami mindenkinek az életében nagy változás, akárhányadik gyerek is, mert egy baba mindig nagyon érzékeny. Sokszor voltak betegek a gyerekek, ami nem kellemes dolog, illetve nekem is volt több sérülésem. Azt kell, hogy mondjam, ma már az a helyzet, ha akár csak egy hétvégét nem edzem rendesen, a következő héten már problémáim vannak. A napi két edzés számomra nemcsak hogy kötelező, hanem egyszerűen nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ne fájjon semmim. Így kell rendben tartanom magam. Hogy egy példát mondjak, amikor egy tíznapos betegség után elkezdtem edzeni, két nap múlva megsérült a nyakam, mert a tíz nap alatt teljesen kiengednek azok az izmok, amik mindennapos edzések alatt rendben vannak tartva. Úgyhogy a tíznapos betegségből lett négy hét, s négy hétig nem edzeni az én koromban azt jelenti, hogy plusz még egy hónap, mire formába kerülök. Ez egy ördögi kör, olyan probléma, amit húszévesen természetesen sokkal könnyebb volt megoldani. Az, hogy egy húszévessel kerülök egy szobába, valóban nem egyszerű dolog, mert majdnem biztos, hogy ő elmegy bulizni, az energiáit sokszor inkább abba fekteti, mint a meccsbe, de ha én a vízilabdát a játékoskarrierem után is komolyan gondolom, akkor még sok ezekhez hasonló problémával fogok találkozni. Ugyanúgy el kell utazni majd, ugyanúgy edzőtáborokba kell járni, távol lenni a családtól. Áldozatokat kell hozni azért, hogy az ember elérje azokat a sikereket, amiket férfiként elvár magától.
- Amikor fiatalabb voltam, azt gondoltam, hogy az idősebbek, ahogy idősödnek, egyre kevesebbet edzenek. De most már tudom, azok edzenek kevesebbet, akik már „lefele mennek”, ahhoz, hogy tudd tartani a szintet, többet kell edzeni, mint korábban. Ha ezt mondom egy fiatalnak, nem hiszi el, de valóban ez a helyzet. A rutin sokszor amennyi előny, annyi hátrány is. Az ember sokkal óvatosabb a játékban; amit nyugodt szívvel elvállaltam 10-15 évvel ezelőtt vagy akár három-négy évvel ezelőtt, azt most már többször, talán túl sokszor is meggondolom.
- Meghatároztad magadnak, hogy mikor fogod abbahagyni? Hogyha már érzed, hogy túl nehéz, esetleg ha már nem tudsz megfelelni a saját elvárásaidnak?
- Kitűztem egy pár évvel ezelőtt, hogy negyvenéves koromig fogok játszani, ez mondjuk még két szezon. Ha az egészségem engedi, szerintem én ezt le fogom tudni játszani még jó színvonalon. Ebből egy év még majdnem biztos a Reccónál, hiszen szerződésem van. Az utolsó évet szívesen tölteném otthon, nyilván nem szívességből, és nekem is vannak elvárásaim, hogy milyen klubban, kikkel játszanék, de kompromisszumokat biztos hajlandó vagyok kötni, ha már az utolsó játékos évemről van szó. Nyilván az sem szentírás, hogy nekem még két évet mindenképpen játszanom kell, sem az, hogy két év múlva abba fogom hagyni, de a terv most ez.- Miért pont a negyvenéves életkort tűzted ki?
- Mindig olimpiai ciklusokban éltem, és éppen negyvenéves koromban lesz a londoni olimpia.
- Én elhatároztam, hogy nem fogok rákérdezni arra a „legendára”, hogy azért még visszatérhetsz újra a vízbe is a válogatottnál, de ha így feladod a labdát… :-)
- Most már tényleg nem kerül ez szóba :-). Úgy érzem, hogy ez a szakasza az életemnek valóban lezárult, nem tudom, hogy történhetne-e egyáltalán olyan dolog, ami változtatna ezen. Talán ha nem lenne balkezes a válogatottban, és meg kell menteni a csapatot, akkor esetleg azt mondanám, hogy jó, akkor belevágok, de különben nem látom értelmét.
- Világos. Lassan tehát átváltasz a vízből a partra. Ez újdonságokat, új motivációt jelent, tulajdonképpen pályakezdő lettél. Ennek milyen lelki következményeire számítasz, főleg az első időben? Hirtelen újonccá válsz, és ha nem is neked kell majd vinni a labdákat, mert azért azt van, aki vigye, de majdnem. Nem lett volna jobb egy kis csapatnál edzőként? Egy adódó alkalom volt a válogatott szövetségi kapitánya melletti munka, vagy így tervezted?
- Adódó alkalom volt mindenképpen, Dénes felkérésének volt köszönhető, nem én találtam meg, hanem Dénes talált meg engem. Kértem egy kis gondolkodási időt, nem sokat, egy napot.
- Kivel beszélted meg?
- Nekem kellett átgondolnom, és persze Pannit is megkérdeztem, mert ő is érintett, nélküle nem dönthetek, hiszen nem leszek otthon a nyáron hónapokig. Ez egy olyan döntés volt, ami szerintem Pannin kívül minden érdekeltnek hasznos. Korábban Kásás Zoli dolgozott a csapat mellett, aki szerintem nagyon jó másodedző volt. Nem akart túl sokat, de amit csinált, azt nagyon komolyan csinálta, a játékosok tisztelték, elfogadták, amit hozzátett, valahogy így képzelem el a másodedzői munkát. Tőle és korábban másoktól is láttam már, hogy kell jól illetve kevésbé jól elvégezni ezt a feladatot, ami olyan szempontból is szerencsés, hogy tudom, milyen hibákba lehet beleesni, hol kell meghúzni a munkakör határait.
- Egyetlen példát mondj, hogy milyen hibába lehet beleesni!
- Nem szabad túlságosan elmenni a játékosok felé a másodedzőnek. Azok a játékosok, akik elégedetlenek, sokszor hajlamosak megtalálni a másodedzőt, hogy valakinek panaszkodhassanak. Volt ilyen korábban a pályafutásom során, ez jó tapasztalat volt. Azt gondolom, hogy ebben is, mint mindenben, lehet nagyon nagy hibákat elkövetni. Számomra valóban tanulási folyamat következik, de nem a nulláról indulok, s ez szerencse. Ennek ellenére akár a labdákat is viszem, nekem nem derogál, tudom, hogy ezt a karriert ugyanúgy fel kell építeni, ahogy bármilyen területen. Tervezem ezt a karriert, s megvannak a lépcsőfokok. Lehetett volna gyerekekkel kezdeni, de így minden másképp alakult. A mostani felkérés lehetőséget nyújtott nekem arra, hogy ez a karrierépítés felgyorsuljon. Vagyis ha abbahagyom, akkor több út is áll majd előttem, hiszen akkor akár már egy felnőtt csapatot is tudnék vezetni, ami a tervem is volt mindig, sőt én is sokkal inkább alkalmasnak éreztem magamat felnőttekkel való foglalkozásra. Nyilván azt látom, hogy ennek a csapatnak a segítségére tudok lenni. Azt fogod kérdezni, hogy miben. Sok oldala van ennek. Vegyük először az edzésoldalát. Rengeteget tanultam az elmúlt húsz év alatt az edzésmódszerekből, 10 éve vagyok Olaszországban, ami szerintem nagyon hasznos, Dénes munkájában is felfedezhető annak a jele, hogy Olaszországban dolgozott korábban. Játszottam a Reccóban sok évig, s ez a világ legjobb klubcsapata. Ismerem a válogatott játékosok legnagyobb részét, tudom a gyenge pontjaikat, az erősségeiket, tudom, milyen emberek, és tudom, tudtam is mindig kezelni őket. Annak ellenére, hogy jó viszonyban voltunk, soha senki nem élt vissza korábban sem és szerintem most sem fog a bizalmammal vagy a barátságommal.
- Azt mondtad, hogy fel kell építeni és fejben nagyjából megvan ez az új pályafutás. Érdekelne, hogy mi a csúcs, amit szeretnél elérni ebben a szakmában.
- Mi a csúcs? Nem szeretnék ennyire előre menni, mert még ki kell, hogy derüljön, hogy mennyire vagyok rá alkalmas. Ez a mostani munka mindenkinek jó próba lesz, nekem is, Dénesnek is, a csapatnak is. S hogy mik lesznek kifejezetten az én feladataim, azt Dénessel nem is nagyon volt még időnk egyeztetni, de nyilván le fogunk ülni, meg fogjuk beszélni. Hosszú lesz ez a nyár, biztos ki fog alakulni, hogy egy mérkőzésben, az edzésekben, az elemzésekben mennyire veszek részt. Rengeteg feladat van, nem félek attól, hogy unatkozni fogok a nyáron. Nem akarom, hogy az legyen a fő kérdés, hogy majd mi lesz 2-3 év múlva, mi lesz utána, most most van, én elindulok, szép lassan megtanulom, aztán akármi lehet.
- Konkrétan a mostani nyárról: mit tudsz a programról, mikor csatlakozol a csapathoz? Milyenek a várakozásaid? Vannak játékosok a csapatban, akikkel még most is együtt játszol…- A közös munka első hetében még nem vagyok, utána kapcsolódom be Fűzfőn, onnantól kezdve végig a csapattal leszek, mindenhova megyek én is. Ezt az évet különlegesnek tartom abból a szempontból, hogy egyelőre nem lehet tudni, mi lesz jövőre, két év múlva, ezek közül a játékosok közül hányan tudják beverekedni magukat a következő évek csapatába. Ez most fog eldőlni, most kapja mindenki a legnagyobb lehetőséget, mert később visszatérnek olyanok, akik most pihennek.
- Kapacitálod Kását, hogy jöjjön vissza?
- Szerintem nem baj, hogy ő még pihen egy évet. Úgy értem, hogy ezek a fiatalok kell, hogy szerezzenek annyi önbizalmat a nyáron, legyen annyi játéklehetőségük, hogy derüljön ki, egyáltalán ki az, aki be tud kerülni a csapatba, még akkor is, hogy ha 2-3 idősebb játékos visszatér. Most Biros Petin és a kapusokon kívül nem nagyon lesz idősebb, mindenki tiszta lappal fog indulni ezen a nyáron. Lesz egy két hónapos felkészülés, amit mindenki ugyanúgy végig fog csinálni, ez alatt vagy megszerzi az önbizalmat vagy elveszti. Majd miután bekerül a csapatba, ott lesz egy nagyon-nagyon fontos Európa-bajnokság, és bizonyíthat, hogy nem véletlenül van ott. Nagyon fontosnak tartom, hogy a csapatba kerülési harc és a világversenyen nyújtott teljesítmény között ne legyen számottevő formavisszaesés, ami sok fiatalra jellemző.
- Hogy látod a magyar csapat és a nemzetközi élmezőny mostani helyzetét? Augusztusra fel tudja hozni a fő esélyesek közé Dénes ezt a csapatot?
- Szerintem az erőviszonyok nem nagyon változtak, a legjobbakat felsorolva ugyanazokat a csapatokat tudom megnevezni, mint négy évvel ezelőtt: Magyarország, Szerbia, Montenegró, Horvátország, Spanyolország. Úgy tűnik, most kezd csatlakozni Olaszország, de valamivel azért még kicsit lemaradva. Minél többet kell ezekkel a csapatokkal játszani, minél jobban meg kell őket ismerni. Ha jól emlékszem, tavaly nyáron nem is volt a szerbekkel közös edzés. Kell, hogy többet játsszunk ezekkel a csapatokkal, mert ott derül ki igazából, hogy a nehéz tétmeccseken milyen a hangulat. Mondjuk, ha sokat játszunk az USA-val, Kanadával, az jó edzés, de a szerbekkel, montenegróiakkal szemben derül ki, hogy a fiatal játékosok mit is tudnak. Ezen a nyáron azt hiszem, minden nehéz ellenféllel találkozni fogunk.
- Montenegróval többször is.
- Így van, tornákon. Ezeket a kétkapukat, meccseket úgy kell felfogni, mint igazi tétmérkőzéseket. Nincs sok alkalom a tapasztalatszerzésre, egy-egy lehetőség van a világverseny előtt, s ezeket meg kell becsülni. Sokkal nagyobb a jelentősége ezeknek a kétkapuknak, mint gondolnánk, hiszen ezeken tudunk megerősödni. A Partizan Belgrádnak óriási szerencséje van, mert ott együtt játszhat, fejlődhet év közben szinte az egész szerb válogatott. Nagyon nagy munkára lesz szükség a nyáron, de a legfontosabb, hogy ezekre a fontos mérkőzésekre legyünk minél jobb állapotban, elsősorban fejben.- Hogy látod a sportág helyzetét? Mi okozza, hogy nem történik áttörés, sőt, szinte mindenhol, Olaszországban és Magyarországon is inkább kevesebb a néző?
- Nagyon rossznak látom, de erről már sokszor beszéltünk. Itt szerintem az a kérdés: mit tudunk tenni annak érdekében, hogy ez a helyzet változzon. Fel kellene szerintem építeni egy olyan stratégiát, ami hosszú távon, vagy akár már rövidtávon is segíti ezeknek a változásoknak a megvalósítását. A változtatás kezdeményezőjének a vízilabda szövetségeknek kell lennie. Hosszú távon nem elég, ha csak itthon gondolkodunk erről, hanem egy olyan nemzetközi összefogás kell, amelynek során a vezető csapatok közösen döntik el, hogy mit szeretnének. Az első és legfontosabb kérdés, ami a klubokat megmenthetné, hogy nyáron legyenek a bajnoki mérkőzések. Ezt egyedül nem tudjuk eldönteni és megvalósítani. A nyár mindenképpen a vízilabdának megfelelő időszak, teret nyerhetnénk, hiszen holtidő van, ezért nemcsak a szurkolókat vonzanák a nyitott uszodákba szervezett programok, a tévéközvetítések szempontjából is nagy lehetőség lenne ez a váltás. Nincs foci, nincs kézilabda, nincs semmi. Lenne viszont vízilabda és sokkal nagyobb figyelmet kaphatna, mint ma. Nem én vagyok az első, aki ezt mondja, nagyon sokan elmondták már, de ha nincs nemzetközi összefogás, akkor nem tudunk előrelépni. Kellenének olyan emberek, akiket ezzel megbíznak, ez lenne a dolguk, hogy felvegyék a kapcsolatot különböző országok vezető sportági képviselőivel, és jussanak egyezségre. Azt látom, hogy vannak kezdeményezések, mint például az Interliga, az Adria Liga, de ezek szerintem előbb-utóbb meg fognak szűnni. Már csak azért is, mert olyan szintű mérkőzésszámot eredményeznek - főleg az Adria Liga -, hogy ezt nem lehet hosszú távon bírni. Teljesen kizsigereli a játékosokat. Az Interligának pedig nincs jelentősége, az összes magyar csapat arra használta fel ezt a tornát, hogy pihenjen. Az Euroliga jó dolog, kedvezőnek tartom, hogy jövőre több mérkőzés lesz, de a többi új tornára szerintem semmi szükség.
- És szerinted mit lehetne elérni a közös nemzetközi fellépéssel? Esetleg szabálymódosítás is benne van a pakliban?
- Én változtatnék szabályokon is, de ez teljesen magánvélemény. Mindenki mást fog mondani a tekintetben is, hogy milyen szabályt kellene módosítani. Az viszont, hogy legyen igazi nyári sportág a vízilabda, szerintem egységes vélemény. Ha elmész Máltára, ahol nyáron van a vízilabda, 4 ezer embert látsz egy-egy meccsen. Máltán, ahol gyenge szintű ez a sportág és mégis egész nyáron az érdeklődés központjában áll. Ez egy nyári sport. Régen tengerben játszották nyáron, ma fedett uszodákban játsszák télen… Sápadt, fehér emberek. Az lenne a lényeg, hogy „szép nagy férfiak” ott állnak lebarnulva a medenceparton, lehet közben fagyizni és az emberek
jól érzik magukat. Visszahozni például, hogy hétvégén legyen két-három meccs egymás után, legyen ez egy program az embereknek, hogy vízilabda-mérkőzésre járnak. Nyáron könnyebb bekerülni a tévécsatornák programjába is, hiszen nincs más közvetíteni való sport. Emiatt aztán könnyebb lenne szponzorokat is találni. Ez egy hosszú-hosszú történet, csak amíg nincs összefogás, amíg nincs erről párbeszéd, csak az egyes országokban egy-egy cikk megjelenik erről, addig sosem lesz változás. A szövetségeknek fel kellene venniük egymással a kapcsolatot. Ha nem lépünk, ez a sport nem fog fejlődni. A többi szép lassan elment a vízilabda mellett. Ha csak a hasonló sportágakat nézem, a kézilabda a fellegekben jár. Az elmúlt évek munkájának az eredménye, hogy 30 ezer ember kíváncsi egy világbajnoki döntőre és év közben is tele vannak a kézilabda-stadionok. Kis szabálymódosításokkal teljesen élvezhető játékká alakult. De mondhatnám akár a rögbit is. Olyan reklámot, olyan marketinget kapott, hogy népszerűvé vált egész Európában. Tíz évvel ezelőtt azt sem tudtuk, hogy létezik ez a sport, most pedig ha megnézel Olaszországban egy képes újságot, ott vannak a legjobb játékosok a címoldalon, ahová vízilabdázó csak álmában kerülhetne. Ehhez rengeteg energia kell, marketingszakemberekre van szükség, de amíg a vízilabdában nincs pénz, addig nem nagyon érdekli azokat az embereket, akik értenek ahhoz, hogy marketinggel további pénzt csináljanak. Ez egy folyamat, amit mi tudunk csak elindítani. Senki nem fog odajönni, hogy te, csináljunk ebből a vízilabdából egy nézett sportot. Nekünk kell az első lépést megtenni, és hogyha megtettük, akkor lesznek olyan emberek, akik mellé állnak. De ha mi magunk sem teszünk érte, mert kényelmesebbek nekünk a mi kis dolgaink, akkor majd csodálkozunk, hogy tényleg egyre rosszabb lesz a helyzet. Mert nyilván egyre rosszabb, de mi hiszünk abban, hogy azért mindig lesz. Mert vízilabda azért mindig van „valahol”. - Ebben a nagy munkában, amit most felvázoltál, szándékozol szerepet vállalni?
- Abszolút, persze. Nekem nagyon-nagyon fontos, hogy a vízilabda megújuljon – de ez sportpolitika. Egem viszont maga a játék is nagyon érdekel, mint edzőt, leendő edzőt. Nehéz mindenbe belefogni, de mindenképpen szeretnék rész venni ezekben a munkákban is. De közben itt van például az Újpest ügye.- Ott mit akartok csinálni? Kicsiben kipróbálni a nagy változtatásokat?
- Ez nem próba, hanem szeretnénk megmenteni ezt a történelmi hagyományokkal rendelkező klubot. Szerintem lenne szurkolótábora is, de ha hagyják, hogy kiessen az OB I-ből, és esetleg öt év múlva térjen csak vissza, az óriási luxus volna! Ez nem engedhető meg, mert nem vagyunk olyan helyzetben, hogy majd bejön egy másik csapat, akkor kétezer ember drukkol majd a meccseken, nincs ugyanis ilyen. Vannak a régi, nagy hagyományú klubok, mint a Ferencváros, az Újpest, a Vasas, amelyek mögött komoly szurkolói háttér áll, nem szabad, hogy ezt elveszítsük, mert akkor az egész sportágat sodorjuk veszélybe. Lényegében már ez a folyamat tart, mert például a Fradi is nagyon nagy változáson ment keresztül az elmúlt 10-15 évben, még akkor is, ha most úgy néz ki, hogy kilábalt a bajokból. Az Újpest is 95-ben nyert utoljára bajnokságot, 99-ben LEN kupát, tíz éve szenved már, a Honvédnak problémái vannak… Nagyon nehéz munka lesz mindent újra felépíteni, de mi megpróbáljuk, s bár nekünk sem könnyű, mert mindenkinek megvan a saját munkája, emellett csináljuk, de ha bele sem vágunk, akkor semmi sem fog történni.
- Az MVLSZ elnöksége legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy jelöl téged Prima Primissima díjra, ha elfogadod. Elfogadod?
- Köszönettel veszem, örülök a jelölésnek.
- Az interjúban szereplő összes terved, törekvésed, vágyad megvalósításához sok sikert kívánunk, a hét végére pedig jó szereplést csapatodban a nápolyi Final Fouron!
- Köszönöm szépen.
11 régi hozzászólás
Hajrá Tibor!
Az adria-ligás dolog nekem is feltűnt, és meg kell mondjam, nem értek vele egyet. Tényleg elég megnézni az EBEL-t, ahol 2-3 naponta vannak a meccsek, de hogy messzebb menjek, az NBA-ben, vagy az NHL-ben is hasonló a helyzet, egy idényben körülbelül száz meccset játszanak a csapatok. Néha nincs is edzésük, meccsről utaznak meccsezni. És ez jó, mert a szurkolókat a meccsek vonzzák, az edzésekről nem tudnak semmit. Nem akarom fölülbírálni Benedek Tibort, de ez is lehet egy út.
Kívánom, hogy minden idők -szerintem- legnagyobb vizilabdázójából válj minden idők második legjobb edzőjévé! Dénes mögött... ;)
Kívánom, hogy minden idők -szerintem- legnagyobb vizilabdázójából válj minden idők második legjobb edzőjévé! Dénes mögöt... ;)
nem'tom, ha Tibi fejere nezek, en mar a jovot latom, csak ehhez a szovetsegnek, a VLV-nek es nekunk szurkolonknak is maximalisan hozza kell jarulni, h valoban letrejohessen. london csak egy lepes, utana?
Ezen a nyári bajnokság dolgon tényleg elgondolkozhatnának az illetékesek! Nagy fantázia van benne, marketing szempontból is. Hajrá magyarok! Hajrá vízilabda!
Azért a foci nem vízilabda.
Ez nekem is érdekes volt, a Premier liga sokkal nagyobb terhelést rak a sportolókra és több az éles meccs is, de még az EBEL 4 hónapon keresztüli 3 naponta játszott állandó ki-ki meccsekhez is tudnak a sportolók alkalmazkodni, pedig ott az utolsó is elverheti az elsőt, míg az Adria ligában egy Kotor szintű csapat max. az első 5-6 csapattól kaphat ki, a többi meccsen néhány játékos pihentetése is beleférhet.
Kedves Tibi! Sok sikert kívánok terveidhez!!! A vlv olvasóinak: Bennem maradt Tibinek az Adria Ligáról mondott rövid szakmai véleménye, amiben messze nem kételkedek, de elsőre nagyon meglepő volt számomra, hiszen azt gondoltam, hogy a sok, kemény meccs miatt jóval előrébb van a CRO és MNE nemzeti válogatott mint mi: "olyan szintű mérkőzésszámot eredményeznek - főleg az Adria Liga -, hogy ezt nem lehet hosszú távon bírni. Teljesen kizsigereli a játékosokat." A próféta szóljon Tibiből!))))
Na ha valaki hát Tibi képes is lesz ezeket a terveket megvalósítani.:)
Nagyon jó interjú, köszönjük!