FACEBOOK

Eger-Partizan Belgrád az Euroliga negyeddöntőjében

Eger-Partizan Belgrád az Euroliga negyeddöntőjében
hozzászólás, 2010.03.08.

Az Eger a Partizan Belgrád csapatát kapta ellenfélül a hétfői római sorsoláson. A továbbjutó jogot szerez az Euroliga májusi négyes döntőjében való részvételre. Biros Péter, Szécsi Zoltán, Varga II. Zsolt, Hárai Balázs, Kiss Gergely, Steinmetz Ádám, Madaras Norbert és Kásás Tamás reagálása a sorsolás eredményére.

A negyeddöntőben az első meccset március 24-én, a visszavágót április 14-én rendezik meg. Az első mérkőzés Egerben lesz.

Az információt sms-ben kaptuk a helyszínről Halmos R. Pétertől, a ZF-Eger ügyvezető elnökétől.

A hivatalos párosítás:

1.: Barceloneta (spanyol)- Jug Dubrovnik (horvát)
2.: Pro Recco (olasz)-Budva (montenegrói)
3.: ZF Eger-Partizan Belgrád (szerb)
4.: Jadran Herceg Novi (montenegrói)-Primorac Kotor (montenegrói)

Az elöl állók az első mérkőzésen pályaválasztók.

A sorsolásnál döntöttek arról is, hogy a továbbjutók milyen párosításban folytatják majd a Final Fourban. Eszerint a két elődöntőt a most összesorsolt párokból a 4. és az 1. valamint a 2. és a 3. mérkőzés győztese játssza.

Ez azt jelenti, hogy az idei fináléban megismétlődhet a tavalyi döntő, a Primorac Kotor és a Pro Recco párharca.

A VLV értesülése szerint az idei, május közepére tervezett Euroliga Final Four megrendezésére Nápoly a legesélyesebb.

A római sorsoláson a LEN Kupa döntőjébe jutott Cattarónak kedvezett a szerencse: Varga Tamásék a kupafinálé első meccsét Savonában játsszák, s Kotorban lesz a visszavágó.

LEN Kupa, döntő:

Savona (olasz)-Cattaro (montenegrói)
A játéknapok: március 24. és április 14. 


Reagálások a sorsolás eredményére:

BIROS PÉTER a VLV-nek:

- "Repes a szívem" az örömtől, hogy a Belgráddal játszhatunk... Én a Barcelonát szerettem volna, kedvezőbb lett volna a számunkra, még ha ők meg is verték a Herceg Novit. Most már mindegy, ilyen a sorsolás. A Belgrád elé sem megyünk feltett kézzel, megpróbálunk minél jobban teljesíteni, de azért a Partizan esélyesebb a továbbjutásra. Voltak márt csodák a történelemben és bízunk abban, hogy jó eredményt tudunk elérni. A továbbjutás nagyon nagy bravúr lenne.

SZÉCSI ZOLTÁN a VLV-nek:

- Ismerjük őket, nyilván nem magunkra fogadnék... Nekik esünk, és háthogyha lesz valami. Valami jó... Túlzottan komoly esélyeink nincsenek, de az idei csapat pont olyan, hogy a lehetetleneket megcsinálja...

VARGA II. ZSOLT a VLV-nek:

- Ha a tavalyi évet nézzük akkor végül is egy sokkal erősebb Belgrád ellen tudtunk egy döntetlent játszani úgy, hogy inkább mi érdemeltük meg a győzelmet, tehát ha így nézzük, a hazai meccsen mindenképpen eséllyel szállunk vízbe ellenük. Az idegenbeli meccs már jóval nehezebb dió, hiszen nagyon jól fújnak nekik hazai pályán és ehhez még jól is szoktak játszani. Az biztos, hogy itthon jó játékkal mindenképpen meg kell őket vernünk, hogy esélyünk legyen, a továbbjutás pedig azon fog múlni, hogy nekik hogy megy a visszavágón. Ha jól játszanak és megkapják a szokásos bírói támogatást is, akkor nagyon-nagyon nehéz dolgunk lesz. De számunkra az is nagy dolog, hogy itt vagyunk a nyolc között.

HÁRAI BALÁZS a VLV-nek:

- Jobban örültem volna a "napfényes Barcelonetának", ami nem azt jelenti, hogy ők könnyebbek lettek volna. Itthon játsszuk az első mérkőzést, mindenféleképpen nyernünk kell, hogy esély maradjon. Lényegében a szerb válogatottról van szó, nehéz lesz...

KISS GERGELY a VLV-nek:

- Erősen érződik a Recco lobbizása, mi már napokkal ezelőtt borítékoltuk ezt a sorsolást... Ami minket illet, a másik két, szóba jöhető csapattal könnyebb dolgunk lett volna, viszont a Jadran ellen annyira feltüzeli magát mindenki, akkora a rivalizálás, hogy a lelkierővel meg az elszántsággal nem lesz gond, remélem, hogy játékban is megközelítjük majd a szükséges szintet és akkor továbbjutunk. Ismerjük őket, kétszer már győztünk ellenük ebben a szezonban, nem lehetetlen a küldetés. Most megint jön két-három hónap, amikor a világ legjobb csapataival játszunk zsinórban. Jobban örültem volna, ha Egerben koccintok meccs után Petiékkel egy pohár borral (ő sörrel), mint szomszédrangadót játszani megint a Jadran ellen, de hát ez nem kívánságműsor.

STEINMETZ ÁDÁM a VLV-nek:

- Azt mondom, hogy a lehetséges ellenfelek közül papíron a legerősebbet kaptuk, immár nem először az idei kiírásban. Nem ért meglepetésként, sőt, szinte biztos voltam abban, hogy a Herceg Novit kapjuk... Minden rosszban van valami jó: bármilyen sorozatban kerül össze a Primorac Kotor a Herceg Novival, mindenki mindig kettőzött erővel küzd, mert ez nagyon nagy presztízscsata. Tavaly sikerült őket kivernünk a legjobb nyolc között, illetőleg az idei bajnoki és a kupában aratott győzelmünk is arra ad okot, hogy önbizalommal játsszuk le ezt a két találkozót. Ez a sorsolás egyébként azt jelenti: már biztos, hogy Montenegró ismét képviseltetni fogja magát legalább egy csapattal a Final Fourban és ez egy kis ország számára hatalmas büszkeség. Remélem, hogy ez a képviselő a tavalyi címvédő lesz...

MADARAS NORBERT a VLV-nek:

- Ha választani lehetett volna, lehet, hogy őket választom, de ettől függetlenül könnyű nem lesz, főleg hogy itthon kezdünk. Meglátjuk. Nem becsüljük le őket, elsősorban védekezésben jók, Sefikkel és néhány jó védőjátékossal.

KÁSÁS TAMÁS a VLV-nek:

- Én azt mondtam, hogy jobb lett volna vagy a Dubrovnikkal vagy a Herceg Novival összekerülni, mert előbb-utóbb úgyis találkoztunk volna velük és akkor már jobb lett volna a negyeddöntőben elkapni őket. Elvileg a papírforma szerinti leggyengébbet kaptuk, de a neveket végignézve azért ez is egy jó csapat. Az első meccset itthon játsszuk, úgyhogy mindenféleképpen lesz rajtunk nyomás, hogy 3-4 góllal nyerjünk, ami kell ahhoz, hogy Budvába valamennyire nyugodtan utazzunk. Nem lesz annyira könnyű, mint amennyire most látszik...

33 régi hozzászólás

Bundas hozzászólása
Bundas28319
2010.03.10. 13:32

igen.

cowk hozzászólása
cowk28318
2010.03.10. 10:40

Budapestről?

Bundas hozzászólása
Bundas28316
2010.03.10. 00:36

ja az kimaradt, hogy Pestről gondoltam.

Daret hozzászólása
Daret28315
2010.03.09. 23:05

Visszavágó április 14-én a Banjicában.

Bundas hozzászólása
Bundas28314
2010.03.09. 22:46

Valaki szeretne menni Eger-Partizan meccsre 24-én? Szívesen csatlakoznék. :)

Szöszke hozzászólása
2010.03.09. 21:42

Hálásan köszönöm.:)

jenci hozzászólása
jenci28312
2010.03.09. 21:30

Eger - Partizan március 24. szerda 19.15 (digisport) Bírók: Matache (román), Gomez (olasz)

Szöszke hozzászólása
2010.03.09. 21:13

AZ Euroliga játéknapokat tudja már valaki?

Szöszke hozzászólása
2010.03.09. 21:11

AZ egri(és nem egri)ultrákat kivéve senki sem várta az Egert a legjobb nyolc közé csak ezt bátorkodtam megjegyezni.HAJRÁ EGER!!!!

Tom hozzászólása
Tom28309
2010.03.09. 18:18

B! Kedves Tőled hogy az Egert tartod a legnehezebb ellenfélnek :-))

B (régi) hozzászólása
2010.03.09. 16:12

Lehet, hogy lobbizott a Recco a sorsolásnál, de idén így is könnyen ugyanúgy járhat a F4-ban, mint tavaly: a legnehezebb ellenféllel elődöntőznek és másnap kikapnak egy náluk gyengébb csapattól. Persze lehet, hogy pont ez a cél: bebizonyítani, hogy idén annyira jók, hogy ezt a terhet is elbírják és így "tennék helyre" a tavalyi döntőben elszenvedett kudarcot.

Tomute hozzászólása
Tomute28303
2010.03.09. 15:14

Az Eger esetében az ?egyértelműen továbbjutó esélyes volt? és a volt esélye a továbbjutásra között azért van némi különbség?pláne, ha a két évvel ezelőtti LEN kupa győztes, és a ?világválogatott? Recco is érdekelt a helyzet minősítésében? + szerencsés lenne következetesnek lenni az elvárások meghatározásánál. Ha az egyik csapat esetében figyelembe veszed pl. a fiatalságot /Honvéd/, akkor tedd ezt a másik esetében is /Eger/?no meg tájékozódj az adott csapat klubvezetésének célkitűzéseiről /akár itt: www.egerwaterpolo.hu / amelyek erre az évre vonatkozóan a 16 közé jutást határozták meg?és akkor kevésbé fogod ennyire fals sztereotípiákkal, savanyúan megélni a történéseket?

Én hozzászólása
Én28302
2010.03.09. 14:17

Miről beszélsz Szöszke??? Ki volt az esélyes, a Kazany??? Vagy a Shturm??? Ha már ők lettek volna az esélyesek az Egerrel szemben, akkor már nagyon nagy baj lenne... az Eger egyértelmű továbbjutó esélyes volt, és tovább is jutott, bár kicsit nehezebben, mint azt vártam... a Honvéd várakozásnak megfelelően kiesett, túl gyenge, és túl fiatal még az a csapat, és nagyon erős csoportjuk volt... a Vasas meg csalódást okozott, méghozzá a Kotor elleni hazai meccsen, és Görögországban... nem tudják mivel felmenteni magukat... a LEN kupában sajnos a két magyar csapat összekerült, utána viszont a Fradi saját hibájából esett ki.... már az is elég hiba volt tőlük, hogy a Románokat nem tudták nevezni, ennyire vehették komolyan a LEN kupát, gratulálok... a Szegedről inkább nem is nyilatkoznék, még a meggyengült Fradi ellen sem tudtak túljutni címvédőként, valamint a bajnokságban is bukdácsolnak...

Szöszke hozzászólása
2010.03.08. 23:03

Mármint a Partizannak jobban örülök moint a Kotornak. Eddig eljutni se az Eger volt az esélyes...... Meglátjuk!

cowk hozzászólása
cowk28294
2010.03.08. 22:12

ugyan mar, ne kiabaljunk bullshitet a fekete lyukba pls..

RioF hozzászólása
RioF28288
2010.03.08. 20:07

Ez pech!Sajna az Egernek annyi az esélye a 2 meccsen,mint mókusnak az erdőtüzben!:(sportdiplomácia nyer ha véletlen,a Partizan bajban lenne!!!Azért Hajrá Magyarok! De a "kirakat" Recco megint megbundázta a sorsolást,ez tuti!!!!!!!!!!

szamárhegy hozzászólása
2010.03.08. 20:04

Ez az általános feltett kéz, azért egy kicsit erős, a tavalyi Kotor se volt egy világválogatott és ez mégse zavarta meg őket a FF megnyerésében... Szóval a magyar bajnokság megnyerésére esélyes csapatnak kutya kötelessége a továbbjutásért meghalni bárki ellen.

cowk hozzászólása
cowk28286
2010.03.08. 19:23

valoban? mire alapozva? :D en azt mondom, hogy az eger nem eselyeskent fut neki ennek a parharcnak, viszont kivalo alap lenne egy meglepetesre..

Szöszke hozzászólása
2010.03.08. 19:12

Nono csak ne temesükk még az Egert! Jobb mint a Kotor! HAJRÁ EGER!

balzs hozzászólása
balzs28284
2010.03.08. 18:05

Egy egész érdekes előadás, szerintem érdemes elolvasni: http://mvlsz.hu/1/index.php?n=5&tartalom_id=2588&area=28 Az Interliga meccsre én is kíváncsi leszek.

Én hozzászólása
Én28283
2010.03.08. 17:49

Adios Eger... esélyük sincs a Partizan ellen... szinte biztos voltam benne, hogy a Herceg Novit egybesorsolják a Kotorral, mert egyébként könnyen fINAL fourba juthatott volna 2 MNE-i csapat, ami nem tett volna jót az Euroligának... JUG, Recco, Partizan, Kotor a Final Fourban...

Daret hozzászólása
Daret28282
2010.03.08. 16:44

A Honvéd-Partizán EL meccset is bevágták a közösbe (Interliga meccs is volt egyben...). Valószínű, hogy az itthoni BL meccs váltja ki az itthoni IL visszavágót.

Tomute hozzászólása
Tomute28281
2010.03.08. 16:38

Egy igen lényeges kérdést senki nem említett eddig, mi lesz a 31-i Eger-Partizan Interliga meccsen? :-) Készülünk a Partizannal a Partizan ellen? :-) Taktikázni fogunk? :-) Kiterítjük-e kártyáinkat? :-) (Gondolom összevontan kezelik a 24-i meccsel.)

Daret hozzászólása
Daret28280
2010.03.08. 15:17

1103 Budapest, Kőér u. 1/A Blaha Lujza térről indul a 99-es busz, értelemszerűen a "Kőér utcai uszoda" nevű megállónál kell leszállni, zebrán átsétálni, és balra, visszafelé elindulni néhány 10 métert. Ne ijedj meg, általában sokan utaznak ezzel a busszal, nagy százalékuk fura kinézetű, hangosan beszélgetnek, és hangosan hallgatnak zenét, esetleg kötözködnek is... Vagy a metrót választod (M3), és a Határ út megállónál leszállsz. Onnan még viszonylag sokat kell gyalogolni...

Nett hozzászólása
Nett28279
2010.03.08. 14:59

Sziasztok! Nem ide tartozik,de hátha valaki tud segiteni...Valaki meg tudná mondani hogy hol van a köér utca? Hol lesz a mai meccs? köszönöm

balzs hozzászólása
balzs28278
2010.03.08. 14:22

50%-ban bejött a tippem a negyeddöntőkre, kár hogy pont az egri rész nem, de legalább nem a Kotort kaptuk! Szerintem a Barceloneta-Dubrovnik a legkevésbé egyértelmű párosítás, itt bármi lehet, a Dubrovnik gyengébbnek tünik tavalyhoz képest, a Barceloneta pedig erősebb mint eddig volt és nem véletlenül jutott 8 közé csoportelsőként. A Partizan-Recco elődöntőre nagyon kíváncsi leszek, hogy mire mennek egymással, de szerintem is megismétlődik a tavalyi döntő. És az Eger remélem itthon azért megfogja a Partizant, hogy megszakadjon az eddigi veretlenségük. Tavaly sem sokon múlt a csoportmeccseken és azóta gyengültek is egy Filipoviccsal. Hajrá Eger! Hajrá Recco! Hajrá Kotor! Hajrá magyarok!

Tamás hozzászólása
Tamás28277
2010.03.08. 14:09

Szerintem meg Partizán-Primorac döntő lesz, és a Partizán fog nyerni. De cáfoljanak rám az egriek!!! Hajrá Eger!!!!!!!!!!

Daret hozzászólása
Daret28276
2010.03.08. 14:07

Őket ismerjük a legjobban, és költségben (utazás, szállás) is talán a legkedvezőbb. Legyen két jó mérkőzés! Aztán meglátjuk...

sanya05 hozzászólása
sanya0528275
2010.03.08. 13:24

Final Four tipp: Pro Recco-Partizan Jug-Primorac Megismétlődik a tavlyi döntő: Recco-Kotor

Tom hozzászólása
Tom28274
2010.03.08. 12:44

Pro Recco - Budva Barceloneta - Jug Dubrovnik Eger - Partizan Jadran Herceg Novi - Primorac Kotor A Final Four elődöntőjében a Pro Recco - Budva mérkőzés győztese az Eger - Partizán mérkőzés győztesével találkozik

cowk hozzászólása
cowk28273
2010.03.08. 12:39

nincs semmi baj sracok, szerintem az eger fel tudja szivni magat. kar, hogy nem idegenben kezdunk, az talan segitene valamit. itt az ido, meg kell mutatni, oszt jonapot.

Yoda hozzászólása
Yoda28272
2010.03.08. 12:34

Naná, hogy a Partizant...pfff...

Socio hozzászólása
Socio28271
2010.03.08. 12:34

Ejh,nehogy szerencséje legyen egy magyar csapatnak.. A Partizan nagyon erős,szinte egy az egyben a szerb válogatott játszik ott, plusz Vujasinovics,akit amúgy nagyon bírok. Sok esélyt nem látok,főleg hogy itthon kezdünk,de az első meccsen jó lenne nyerni,hogy azért ne legyen könnyű dolga a szerbeknek. Kicsit csalódott vagyok,nagyon vártam a Barcelonetát,de azért kellemes gondok ezek. Kit kapjunk az Euroliga-negyeddöntőben. hmm. :) Március 24-én telt házzal és pokoli hangulattal várjuk a Partizant! ;)