FACEBOOK

Keret nincs, de Kemény Dénes kiküldte az első edzés meghívóit

Keret nincs, de Kemény Dénes kiküldte az első edzés meghívóit
hozzászólás, 2009.01.08.

Nincs ellentmondás. Az újabb négyéves ciklusát megkezdő szövetségi kapitány nem „kinevezett” kerettel kezdi meg a felkészülést, hanem egy-egy munkanapra hív össze játékosokat, akiket élesben kíván tesztelni. Névsor, menetrend, változások a kapitány munkáját segítő stábban - interjú Kemény Dénessel:

A most meghívott 20 játékos január 12-én két edzésen bizonyíthat, a második edzésnap január 19-én lesz, akkor újabb csoportnyi játékos kap lehetőséget (természetesen lesz azért átfedés is).

Január 25. és 28. között Németországban készül a csapat, s egy hivatalos mérkőzést is játszik a házigazdákkal. „Igazi” kerethirdetés májusra várható, akkor már a júliusi római VB-re készülő játékosok névsorát teszi közzé a kapitány.

Csütörtök délelőtt a szövetség Kemény Dénes megbízásából elküldte a meghívókat a klubok illetékes vezetőinek, kérve, hogy tegyék lehetővé a levélben megnevezett játékosok részvételét a magyar válogatott január 12., hétfő délelőtti és délutáni margitszigeti edzésén. 

A névsor klubok szerinti „bontásban”:

VASAS – Nagy Viktor, Varga Dániel, Varga Dénes, Tóth Márton, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor

HONVÉD – Bátori Bence, Szivós Márton

SZEGED – Török Béla


FTC – Jászberényi Gábor, Balatoni Máté, Babay Árpád, Kincses Attila

PÉCS – Gárdonyi András, Czigány Károly, Kovács Gábor

UTE – Bisztritsányi Dávid, Salamon Ferenc, Létay Krisztián

SZOLNOK – Pásztor Mátyás

Miután ismertette a vlv-vel a meghívottak listáját, Kemény Dénes válaszolt kérdéseinkre, s megvilágította a csapatépítés általa választott módjának szempontjait.



- Tekintettel arra, hogy négy évre szólóan kezdődik az építkezés, minél többször meg fogom ragadni az alkalmat, hogy edzést vagy edzéseket tartsak. Miután pedig négy évre előre gondolkodva sok játékos jöhet számításba, ezért – különösen az elején – minél több játékost igyekszem megnézni a saját edzéseimen, nem csak a klubmeccseken. Ennek egyenes következménye, hogy a 19-i edzésre meghívottak névsora a 12-ihez képest eltérő lesz. Sőt, az is biztos, hogy a Németországba utazó játékosok névsora is eltérő lesz, akár a 12-i, akár a 19-i névsorhoz képest. Ha másért nem, azért, mert azt biztosan tudom, hogy a külföldön játszó, de majd Németországban szerepeltetni szánt játékosok, ezeken az edzéseken nem fognak részt venni. 

- Mégis, mekkora cserélődés várható az első hét után?

-
Valamennyire látom a 19-i névsort – 30-40 százalékig -, de nyilvánvaló, hogy az első hétfő nagyon sokat fog nyomni a latban azzal kapcsolatban, hogy ebből a 20 játékosból ki lesz jelen a következő edzésen is. Nem tilos senkinek nagyon jól játszani. 

-
Milyenek lesznek ezek a foglalkozások?

-
A hagyományos edzésmunka mellett már 12-én mindkét foglalkozáson fogunk edzőmeccset is játszani, mert nyilván játék közben látom leginkább, hogy ki mit tud. Ami még érdekes: az a szerencsés helyzet alakult ki, hogy január 20-án a román válogatott Budapestről repül Olaszországba, Világliga-meccset játszani, ezért 19-én mindkét edzésen tudunk edzőmeccsen gyakorolni Kovács Pista barátom csapatával. Ezekre a kétkapukra  kevesebb játékost hívok, mert annak nincs értelme, hogy többen csak a kapu mögött nézelődjenek.




- Ha nem is keret a mostani lista, azok, akik még nem voltak válogatottak, mennyire érezhetik azt, hogy felfigyeltél rájuk?

-
Akik még nem voltak a válogatott edzésén, gondolom, hogy ennek a meghívónak nagyon örülnek. Egyébként, amikor 97-ben elkezdtem, akkor sem volt keret, csak minden egyes edzésre „meghívottak listája”. Így a meghívottak között akkor is voltak sokak számára meglepő nevek, akik közül aztán olyan játékos is kikerült, akit később ad absurdum megválasztottak a világ legjobbjának…

-
Egri játékos nincs a most meghívottak között. Miért?

- Egri kérésre nem vesznek részt a csapatból játékosok a 12-i gyakorlásokon.


- Konzultáltál-e a klubedzőkkel a mostani „meghívotti lista” összeállításakor?

- Hogyne. Majdnem minden OB-1-es edzővel beszéltem, és nem röviden. 

-
Nyilván voltak előzetes elképzeléseid, személyes benyomásaid a kiszemelt játékosokról…

-
Persze. Volt, akire rákérdeztem és úgy kaptam véleményt, volt, hogy megkérdeztem, ki az, aki a kolléga szerint még szóba jöhet és így is kaptam nevet. Volt, aki tanácsolta, hogy ezt vagy azt a fiút mindenképpen nézzem meg, mert érdemes, sőt olyan is előfordult, hogy az volt a vélemény: az illető akár stabil tagként is bekerülhet Londonig a válogatottba. Senki nem volt úgy elfogult, hogy elsorolta volna a 13 játékosát, mint akiknek mind a válogatottban a helyük. Segítőkészek voltak. Én pedig úgy gondolom, hogy ezzel a módszerrel jó néhány játékost ki lehet próbálni. A vb-keretnek pedig már igazán hatékony keretnek kell majd lennie.




- Magát a „keret” kifejezést mikor fogod először alkalmazni a behívott játékosokkal kapcsolatban?

- Ahogy a magyar sportszeretők is értelmezik ezt a szót, igazából majd csak májusban fogom használni, amikor azok névsoráról határozok, akik a római vb-re kezdik meg a közvetlen felkészülést.

-
Hogy alakul a program a két hétfői edzésnapot követően?

-
Január 25-én, vasárnap Németországba utazunk, ahol 27-én, kedden hivatalos mérkőzést is játszunk. Másnap jövünk haza. A további lehetőségeket, azt hogy februárban mikor tudok edzést tartani, meg kell majd beszélnem a klubedzőkkel. A legkevésbé szeretném zavarni a bajnoki küzdelmekre és a kupameccsekre készülők munkáját, ugyanakkor az edző kollégák is tudják: ahhoz, hogy a magyar vízilabdázás ebben a négyéves ciklusban is eredményes legyen, különösen az elején minél többet kell együtt dolgoznia az újjáalakuló válogatottnak. Tehát keresünk majd olyan áthidaló megoldásokat, amelyek őket sem zavarják és nekem is megfelelőek. Igyekszem edzéseket tartani a március 6-7-8-i egri Volvo Kupa előtt is. Tehát, ha meg lehet oldani, lesznek még ilyen „hétfők” a továbbiakban is.

- Végezetül: a munkádat segítő stáb összetételében van-e változás?


- Mátéfalvy Csaba és Zala György marad az előző stábból, s a jövőben edzőként Bíró Attila, orvosként dr. Gábor Antal, gyúróként pedig Illés Roland fogja ellátni a feladatokat. Hozzá kell tegyem: ezúton is még egyszer szeretném megköszönni Kásás Zoltánnak, dr. Pavlik Gábornak és Nagy Ferencnek a munkáját, és azt, hogy mindannyian biztosítottak afelől: az átmeneti időszakban, de később is, ha idejük engedi, ugyanúgy a kapitány, illetőleg a csapat rendelkezésére állnak, amikor csak tudnak, segíteni fognak. Ez nagy biztonságot nyújt nekem a jövőre nézve.

-
Köszönöm a tájékoztatást!


Videó:

Kemény Dénes elkezdi újabb négyéves ciklusát (M1 Telesport, 2009.1.8.)


110 régi hozzászólás

? hozzászólása
?17839
2009.01.12. 12:52

milyen volt az első edzés?

Lerusz hozzászólása
Lerusz17838
2009.01.12. 12:03

Gratulálok Czigány Károlynak és Pásztor Mátyásnak! Következő körben remélem benn lesz Egresi Gergely és Beck dávid! :) Hajrá Öcsi! Hajrá Butykos!

Coni hozzászólása
Coni17820
2009.01.10. 22:45

Egyet értek Vivi-vel.Emberek,nem kell így háborogni ezen az egészen.Ezek még csak meghívók egy edzésre.És akik kaptak meghívók,azok nem véletlenül kaptak. Kemény Dénes érti a dolgát,rajta kívül nincs egyetlen olyan ember se,aki jobban tudná,hogy kikből lehetne felépíteni egy erős válogatottat. Mivel szolnoki vagyok,ezért különösen örültem,amikor olvastam Pásztor Mátyás nevét,higyétek el nekem,nagy tehetség a fiú.Aki meg nem hiszi el,az menjen/jöjjön el egy Szolnok meccsre. Szolnoki játékosok közül szívesen látnám a válogatott bő keretében Hangay Robit,Hangay Zolit és Munkácsi Róbertet is... Egyenlőre várjuk meg,hogy hogy sikerülnek az első edzések...

vizil hozzászólása
vizil17818
2009.01.10. 20:33

Bátori Bence nem balkezes. Létaynak valóban az volt a balszerencséje, hogy három balkezes volt előtte. Benedek lemondta, Madaras tuti marad, Kis Gergőben már annyira nem vagyok biztos, de lehet hogy ő is ott lesz londonban, ettől függetlenül szerintem a hétfői huszas keretből neki van a az egyik legtöbb esélye úgymond közelebb kerülni a tűzhöz, ha tud vele majd élni.

szamóca hozzászólása
2009.01.10. 18:48

Létaynak ugyanaz a 'köve' ( legalább is eddig ), mint pl. Kiss Csabának...nevezetesen Benedek, Kiss G., Madaras nem igazán reagált arra senki, ezért ismét felvetem: Bátori Bence balkezes, nem?, akkor viszont ez sem túl jó hír Krisztiánnak

BB hozzászólása
BB17815
2009.01.10. 18:26

VB! Majd megismeritek...

Én hozzászólása
Én17814
2009.01.10. 18:04

Én-nek -nek, illetve frick-jav. -nak.... én leírtam a véleményemet, ti meg azt hiszitek, hogy annyira nagyon okosak, hozzáérto királyak vagytok, hogy megettétek a világ okosságát.... fogadni mernék, hogy ugyanannyira, vagy talán még jobban is értek a vizilabdához, mint ti... igen azt elnéztem, elnézést, hogy Salamon tényleg nem balkezes,Létayval kevertem, de egyébként a csapatom komplett... "7 játékost raktál kapásra,nem rossz..." - nem 7 játékost raktam jobbkézoldalra, az kulonbség, tanulj meg olvasni...és Hosival egyutt 3man lennének baloldalt, a Létay, aki szerintetek nem válogatott szint, sztem meg a jovo egyik legjobb magyar balkezese, Madaras, akit sztem nem kell bemutatni és a Hosi.... kozépen Kis Gábor,Ádi és Gór-Nagy Miki...és 6an lennének jobbkézoldalon: Varga Dani és Dumi, Toth Marci,Szívós Marci,Hegedus Gábor,és a Czigány/Hangay/Salamon hármasból 1 játékos...kapuban Nagy Viktor és a Baksa-Jasu párosból valaki második kapusnak... szerintetek meg továbbra is maradjon a Kiss Gergely a Biros, a Szécsi, a varga Zsolt a csapatban.... hát vannak vélemények...az enyém ez, a tiétek meg az.... azért megjegyezném,hogy aki abba kotott bele, hogy 6 játékost tennék jobkézoldalra,annak szólnék,hogy a Dénes hány játékost rakott jobbkézoldalra Athénban? 5ot...igaz Hosial egyutt...én csupán 1 balkezest váltanék fel jobkezesre így is lenne 3 ember balkézoldalon Hosival egyutt és mint tudjuk a Danit eloszeretettel alkalmazza Dénes centerfogónak is,uh van itt alternatíva ne féljunk...

brasil82 hozzászólása
2009.01.10. 16:17

És több mint valószínű, hogy 2009-ben Szécsivel nem tudunk számolni, hisz tavaly többször kijelentette, hogy idén nyáron szeretné megműttetni a térdét! Ha valóban így lesz, akkor ugrik a VB!

zepo hozzászólása
zepo17811
2009.01.10. 16:14

Én is örülök a vidéki meghívóknak, és kiváncsin várom, hogy kik lesznek az egriek.szerintem megérdemlik a pécsiek,a szegedi török b és a szolnoki pásztor m.én azért a következő edzésre is kb ennyi meghivót küldenék vidéki csapatoknak, mert vannak tehetségek, akik sokszor nehezítik meg a dolgunk. hajrá EGER!

brasil82 hozzászólása
2009.01.10. 16:13

Létayról csak annyit, hogy a 83-84-es generációnak - amelyik a junior vb döntőn csak hosszabbítás után kapott ki egy parádés meccsen a szerbektől - egyik legnagyobb spílere volt, pedig abban a csapatban játszott Varga Dani, Hosnyánszky és Gór-Nagy is többek közt! Létay annak idején megkapta a legjobb utánpótlás-játékosnak járó Faragó-díjat is, szóval számomra az a meglepő, hogy eddig nem futotta be azt az ívet, ami tehetsége alapján elvárható lenne tőle! Hátha most! Én szurkolok neki, és persze a többi újoncnak is!

hozzásoul hozzászólása
2009.01.10. 16:00

Ugyan had döntse már el Kemémy Dénes, hogy ki való a keretbe. Annyi rosszindulatú hozzászólás van. Mi az hogy a Létay nincs olyan szinten, hogy vb-n játszon? Azért az a srác annó együtt volt kulcsjátékosa, sőt gólkirálya annak az ifi és junior válogatottnak ahonnan a Varga tesók és a Hosnyánszki is kikerült. Túl van misztifikálva az egész hétfői nap! Nem arról szól, hogy itt bármelyik játékos holnapután vb-re megy, hanem arról hogy Dénes esetleg talál olyanokat akiket 4 év alatt be lehet építeni.

kerikaj hozzászólása
kerikaj17808
2009.01.10. 15:09

Én egyáltalán nem bánom, hogy eddig Dénes erőltette a kétszeres olimpiai bajnokokat. Sőt. Egyáltalán nem fogom bánni, ha a mostani háromszorosok közül minél többen ott lesznek a folytatásban is. Egyrészt így sokkal nagyobb lesz a verseny, és azért egy fiatal számára szerintem sokkal kecsegtetőbb, ha egy ilyen versenyben sikerül kiszorítania egy háromszoros olimpiai győztest, mintha csak úgy félreállítanák őket szó nélkül azzal a szöveggel, hadd jöjjenek a fiatalok.. másrészt, szerintem ezek a háromszorosok a közös edzések, meccsek, tornák során olyan dolgokat tudnának tanítani a fiataloknak, amiket talán még Dénes se. És nem is feltétlen csak a vízilabdára gondolok, hanem minden másra, egyéb tényezőre, ami a sikerhez kell. És szerintem a fiatal játékosok is örülnének neki, ha minél több olimpiai bajnokkal karöltve szerepelhetnének egy-egy nemzetközi versenyen. Persze nem minden áron kell bent tartani az "öregeket", de én nem gondolom, hogy feltétlen szükséges a radikális fiatalítás. Az eddigiek azt mutatják, hogy ez a két generáció nagoyn is jól megfér egymás mellett a vízben, jól kiegészítik egymást, és aki bizonyítja, hogy ott a helye a csapatban, az előtt úgy sincs zárva az ajtó..

frick-jav. hozzászólása
2009.01.10. 14:34

én, látom, nem igazán vagy képben alapvető dolgokkal. azért megsúgom, hogy ha Te kapitányként ezzel a kerettel utaznál Rómába, maximum csak próbálgatásra lenne jó a csapat (bár én arra is más szisztémát választanék), éremre már nem olyan biztos.(én sem tudnék olyan magyar válogatottat összerakni, ami egyértelmű éremesélyes, és közben új játékosokat kipróbáló---> ilyen gondokra van nekünk egy Kemény Dénesünk :Đ) Jasut vinném világversenyre, de erre a vb-re még nem hiszem, inkább a Baksa Lacit kezdeném tesztelni nagy versenyen. Szóval nekem 2 elképzelésem van: a) egy erős csapatépítős-csapat, b) a legerősebb 13. -a perjelesek az edzésen mutatott teljesítménytől függően- a) Nagy V., Baksa L.(kapusok) Gór-Nagy M.(bekk) Madaras N., Kiss Cs. (rosszkéz szél) Hosnyánszky N. (rosszkéz hátsó) Varga Dániel, Somogyi B./Salamon F./Hangay R. (kapás hátsó) Steinmetz Á., Kis G., Kovács G./Kincses A./Pásztor M. (center) Hegedüs G., Varga Dénes (kapás szélső) b) Szécsi Z., Nagy V. - Gór-Nagy M. - Madaras N., Kiss G. - Hosnyánszky N. - Szivós M., Biros P. - Steinmetz Á., Kis G., Varga II Zs. - Varga Dániel, Varga Dénes. Természetesen a következő négy évben nem utaznék világversenyre ugyanazzal a kerettel, csak az olimpia előtt. Az az egy biztos hogy nagyon nehéz építkezés lesz, de már 3szor sikerült Aranykapitányunknak végigcsinálnia a ciklust eredményesen. (ezüstök=kudarc-féle hozzászólókkal nem tudok egyet érteni. miért? majd erre London után visszatérünk...)

frick hozzászólása
frick17806
2009.01.10. 14:26

én, látom, nem igazán vagy képben alapvető dolgokkal. azért megsúgom, hogy ha Te kapitányként ezzel a kerettel utaznál Rómába, maximum csak próbálgatásra lenne jó a csapat (bár én arra is más szisztémát választanék), éremre már nem olyan biztos. Jasut vinném világversenyre, de erre a vb-re még nem hiszem, inkább a Baksa Lacit kezdeném tesztelni nagy versenyen. Szóval nekem 2 elképzelésem van: a) egy erős csapatépítős-csapat, b) a legerősebb 13. -a perjelesek az edzésen mutatott teljesítménytől függően- a) Nagy V., Baksa L.(kapusok) Gór-Nagy M.(bekk) Madaras N., Kiss Cs. (rosszkéz szél) Hosnyánszky N. (rosszkéz hátsó) Varga Dániel, Somogyi B./Salamon F./Hangay R. (kapás hátsó) Steinmetz Á., Kis G., Kovács G./Kincses A./Pásztor M. (center) Hegedüs G., Varga Dénes (kapás szélső) b) Szécsi Z., Nagy V. - Gór-Nagy M. - Madaras N., Kiss G. - Hosnyánszky N. - Szivós M., Biros P. - Steinmetz Á., Kis G., Varga II Zs. - Varga Dániel, Varga Dénes. Természetesen a következő négy évben nem utaznék világversenyre ugyanazzal a kerettel, csak az olimpia előtt. Az az egy biztos hogy nagyon nehéz építkezés lesz, de már 3szor sikerült Aranykapitányunknak végigcsinálnia a ciklust eredményesen. (ezüstök=kudarc-féle hozzászólókkal nem tudok egyet érteni. miért? majd erre London után visszatérünk...)

Én-nek hozzászólása
Én-nek17803
2009.01.10. 12:16

szevasz, 1. salamon nem balkezes, letay nincs olyan szinten hogy vb-n jatszon 2. hosi az nme a kapason jatszik, bekkel es rosszkez oldalon van. 7 jatekost raktal kapasra, nem rossz..

Én hozzászólása
Én17802
2009.01.10. 11:37

B (régi) 2009-01-08 15:16:08 - teljesen abszolút egyetértek!!! és még hozzátenném,hogy már látom elore,hogy Dénes még mindig eroltetni fogja a 3szoros olimpiai bajnokokat,pedig be kéne látni már most elore,hogy a 1980 elotti szuletésu játékosokat már nem SZABAD eroltetni!!! 2012 es Londoni Olympia a cél,mivan nyugdíjas csapattal akar majd kiállni? Másrészt meg vannak olyan tehetséges fiatal magyar vizilabdázók,akiknek már helyuk lenne egyértelmuen a csapatban, és nem kéne jelen helyzetben oket kiszorítani a nyugdíjasok miatt.... tudom,hogy egy Kiss Gergo(aki mellesleg a kedvenc játékosom), vagy egy,Biros,Kásás,Szécsi még mindig TOP játékosok a világ 10 legjobb játékosa kozt vannak, de akkorsem szabad már oket eroltetni,mert a kinevelés nagyon fontos része a jovo magyar vizilabdájának.... szóval Dénes ha ezt olvasod,légyszíves vedd figyelembe :P Saját csapat a VBre: Nagy Viktor, Jászberényi Gábor - kapusok..... balkezesek:Létay(vagy Salamon),Madaras .... center,bekk: Gór-nagy Miki, Steinmetz Ádám, Kis Gábor.... jobbkézoldal: Varga Dani,Dumi,Tóth Marci,Szívós Marci,Hosnyánszki Norbi(o balkézen is tud játszani), Hegedus Gábor, Czigány Károly....Bátori Bence nagyon tehetséges, de sztem még nagyon nagyon fiatal, és én most egy saját véleményem szerinti VB keretet írtam, az Olympián ezzel szemben már biztos helye lenne a csapatban neki is....

vivi hozzászólása
vivi17800
2009.01.10. 01:10

am annyira vicces,h sokan találgtajátok a kerettagokat,amikor még edzés sem volt:) Könyörgöm,nyugi,majd Dénes eldönti,májusig még van idő

anti hozzászólása
anti17798
2009.01.10. 00:03

jo lenne ha sokkal többen jarnanak bajnoki meccsekre.. holnap fradi-szeged, honved pecs stb...

VB hozzászólása
VB17797
2009.01.09. 23:50

'véleménynek": reális esélye a vasasosoknak, honvédosoknak és a salamon ferinek van innen bekerulni az olimpiai csapatba. ő hihetetlenul tehetseges jatekos. majusnak: salamon ferit te is kihagytad... de amugy jok a nevek jön még ide egy gor nagy miklos is ne feledjuk akinek velemenyem szerint mar pekingbe kint lett volna a helye.. de nem mondok semmit mivel aranyunk lett. viczaint en sem ismerek:)

VB hozzászólása
VB17796
2009.01.09. 23:47

nem tudom előzőt elkuldte e lehet nem irtam nevet

majusnak hozzászólása
2009.01.09. 23:47

"vélemény"nek: reális esélye a vasasosoknak, a honvédosoknak és salamon ferinek az ujpestbol van bekerulni a csapatba az en megitelesem szerint, hihetetlenul tehetseges jatekos. salamont kihagytad...

szamóca hozzászólása
2009.01.09. 23:26

butaságot írok nyugodtan tegyetek helyre (egyzser megengedem... :) ), de Bátori Bence nem balkezes véletlenül? ( ha nem, akkor Londonig az lesz :) )

Deák Bill hozzászólása
2009.01.09. 23:15

Nyéki akkor lesz válogatott,mikor belőlem szűz lány....Azon a poszton 5 db jobb és fiatalabb játékos van..Ha Gerendásnak nem lenne szerelme,nem lenne csapata

majus hozzászólása
majus17790
2009.01.09. 22:12

tavalyi junior vilagbajnok csapatbol kene valogatni.. dumi,pufi,vöri,marnitz,bisztro,borsós... balkezes nem hinnem hogy bekerul. van egy madarasunk meg egy kiss gergonk, hosi is jo azon az oldalon.. komment?

BB hozzászólása
BB17789
2009.01.09. 21:07

Rappo! Ha nem ertesz a vizilabdahoz minek kommentelsz?! Lattad te a vasas- kaposvar meccset?! A meccs legjobb jatekosa volt,kaposvari reszrol es eddig meg senki nem fedezte fel?! Valamelyik pesti klub a szarnyai ala vehetne,mert csalodast biztos hogy NEM OKOZNA!

atis hozzászólása
atis17788
2009.01.09. 20:37

a Szőke Szabolcs, Hangay Róbert nevek max. csak azért lehetnek erősek, mert posztjukon, jelenleg olimpiai bajnokok vannak a meghívottak között. De ez nem a londoni 13, és a meghívást igenis idei és korábbi teljesítményük alapján megérdemlik. (nem csak a TV-ben közvetített Vasas-Honvédot / Vasas- Egert kéne nézni, lehet néha Nemzeti Sportot olvasni, valamint kevésbé rangos- és utánpótlás meccsekre látogatni. Higgyék el, nagyon sok tehetség van a Margitszigeten vasárnaponként is.) A meghívottak névsora alapján pedig különösen megérdemelnék a lehetőséget(remélem következő körön legalább Hangay Robi kap meghívót), világsztárok azonos poszton-dolog ide vagy oda. Hiszen másoknak is ott van a lehetőség, hogy kiszorítsanak egy Kis Gábor-Steinmetz Ádám kettősből valakit... Sok sikert a csapatépítéshez! Viktor, állj fel Londonban a többiek mellé a dobogó legtetejére! :) HAJRÁ,VASAS!ANGYALFÖLD!!!

Én hozzászólása
Én17787
2009.01.09. 19:54

Jó ez a csapat így a kulfoldiek nélkul egyelore... de majd a kulfoldiekkel és az egriekkel kiegészítve simán a csapatba várom Madaras Norbit,Steinmetz Ádámot,Gór-Nagy Miklóst,Nyéki Balázst és Hegedus Gábort... egy két fiatal játékos ebbol a keretbol sztem még nem válogatott szint,de idovel azok lehetnek... a 80as szuletésnél idosebb játékosokat én már kihagynám és nem erlotetném,mert el kell kezdeni már 2009entol a csapatépítést az Olimpiára...

Adri hozzászólása
Adri17786
2009.01.09. 19:52

Szerintem nem kellene leszólni egyetlen játékost sem, akik a listán szerepelnek. Akik szoktak vízilabda meccsre járni vagy nézni, azoknak ismerősek a nevek és tudják, hogy ki mit tud. Gárdonyi András, Babay Árpi és Czigány Karcsi pedig igenis nagyon tehetséges játékosok. Olyan bombagólokat láttam már tőlük (az Andristól pedig kapusbravúrokat), ami jó előjel lehet számunkra, a pólót szerető embereknek. Jó lenne őket a válogatottban (is) látni. Nagyon szerettem a Kásás-féle válogatottat, de át kell adni a stafétabotot a fiataloknak. Kíváncsi vagyok az új generáció teljesítményére, jó néhányan képesek lesznek rá, hogy megállják a helyüket a nemzeti csapatban! A kapitányban még nem kellett csalódnunk, ezt ne felejtsük el! Köszönet, amiért elvállalta az újabb négy éves munkafolyamatot és sok sikert kívánok az új csapatnak!

viziláva hozzászólása
2009.01.09. 19:09

poloskislány az ki,vajon kiíííí???Dőlj hátra, lélegezz mélyeket és szokdd a Kincses Attila nevet a többi "számodra új névvel"!Nem tudom feltűnt-e de a válogatott színei nem piros-kékek/pedig ritka jó "színösszeállítás" szerintem is/!...miért vajon miééért??poloskislány az élet kegyetlen,törődj bele!!!

ervin hozzászólása
ervin17783
2009.01.09. 19:07

biro attila nehogy a vb n is berugja az idomero orat a vizbe. en csak ettől tartok. kemeny denes megindokolhatna miért pont attilara esett a valasztas? ami mellesleg nem biztos hogy rossz döntés, volt universiade valogatott edzoje, ismerheti a fiatalabbakat is. somogyi balázs nevét én sem látom, szőke szabolcs, hangay nevet szerintem erős ideirni

feri hozzászólása
feri17782
2009.01.09. 19:03

Borsós Endre?

? hozzászólása
?17780
2009.01.09. 17:51

Szerintetek kinek van reális esélye ebből a 20 játékosból bekerülni? Vizilabda hozzáértő írjon, látom ugyanis, hogy van egy-két elfogult hozzászóló:)

hozzászól hozzászólása
2009.01.09. 17:48

Van balkezes, Létay Krisztián az Újpestből és Balatoni Máté a Fradiból.

rappo hozzászólása
rappo17776
2009.01.09. 16:28

BB? Ki az a viczian gabor? hivjuk meg a valogatot edzesre szerintem

uff hozzászólása
uff17775
2009.01.09. 16:26

van a most behívottak közt balkezes?

kárló hozzászólása
kárló17774
2009.01.09. 16:00

Gratulálok Birgének.Nem semmi.

karló hozzászólása
karló17773
2009.01.09. 15:59

Mi van Csuvival???????Most nem mondta le a válogatottságot.Biztos tud pihenni a Szegedben.Meg az olimpián sem fáradt el annyira ,mint 2004-ben.

Zoli hozzászólása
Zoli17772
2009.01.09. 15:33

Köszönjük dr. Kemény Dénesnek hogy újabb 4 évet vállal!! Aki leszólta a pécsieket,a szolnokit,az gondolkodjon a lista tartalmán!Csupa tehetséges fiatal. 84-esek és fiatalabbak,jórészt!Ne feledjük,jók még Kásásék, de nincs már sok hátra nekik válogatott szinten! Ezúton is gratulálok PÁSZTOR MATYINAK!!! Bár én is hiányolok egy-két játékost:BAKSA,SZŐKE SZABOLCS(Szentes),HANGAY ZOLI(Szolnok),HANGAY ROBI(Szolnok)hisz 3. a góllövőlistán,és JANSIK! Gratulálok még Bátori Bencének,Babay Árpinak és Gárdonyi Bandinak!

d.m. hozzászólása
d.m.17765
2009.01.09. 12:34

Anti! (2009-01-08 21:42:21) Valóban érdekes számomra is Bíró Attila választása. Nem szakmai vagy emberi mivolta miatt, hanem úgy összességében is: tényleg nem a legjobban szereplő OB.I-es csapat edzője; egy edzőmérkőzésen, vagy rendes bajnokin is hullámvölgyei vannak (tehetetlennek, fásultnak, a kiutat nem találónak látszik). De valószínűleg ez csak látszat, mert ilyen szinten (magyar ffi válogatott) megvannak az okok, hogy ki miért lesz pl. edző K.D. mellett (szakmai tudás, kitartás, pszichológia, empátia, közeli nexus a szöv. kapitánnyal, stb.) Mindenesetre pl. Petrovics Matyi vagy Vincze Balázs kevésbé lett volna meglepő a számomra.

csöcsi hozzászólása
csöcsi17764
2009.01.09. 11:46

Szerencsére nem hiányolja senki Csuvit,pedig most nem mondta le a válogatottságot.Most biztos sokkal pihentebb,az olimpián nagyon nem fáradt el,általában gyorsan kipontozódott.A Szegedbe meg ellébecol.

nemszaki hozzászólása
2009.01.09. 11:40

én javasolnám az elnökségbe a Vidonkát

score hozzászólása
score17762
2009.01.09. 11:35

Bocsi. Utánanéztem, a Dávid Z. már a kora miatt tényleg nem igazán jöhet szóba. Viszont ha egy Czigány K. ott van, akkor egy Somogyi B. illetve Hangay R. is ott lehetne... Amúgy jó kis névsor, nem vitatom senki helyét.

BB hozzászólása
BB17761
2009.01.09. 11:22

A Viczián Gábort kellene elhozni a Kaposvárból! Igen ígéretes tehetség és bármelyik OB 1-es csapatban megállná a helyét!

Mesterke hozzászólása
2009.01.09. 11:17

poloskislany! Nem lehet minden válogatott vasas játékos! Nem is titkolom, hogy Kincses Attilának drukkolok a hétfői edzésen való szereplés miatt. Remélem, hogy sokan megismerik a nevét és elismerik a tehetségét, vizilabdába vetett hitét, kitartását. Egy volt vasas játkos vasas szurkolóktól való kritikája...., egyébként nagyszerű félévet tudhat magáének a fradiban. Hajrá tehetséges fiatalok, a hétfői edzésnapon kezdődnik a kemény munka, a meghívás még nem a válogatottság.

Mesterke hozzászólása
2009.01.09. 11:00

poloskislany! A válogatott nem állhat csak vasas játékosokból. Nem is titkolom, hogy Kincses Attilának drukkolok a hétfői edzéseken a jó szereplésért, és nagyon remélem, hogy még sokan megismerik a nevét, és elismerik a tehetségét. A volt vasas játékos "leszólása" vasas szurkolóktól...., egyébként pedig nagyszerű félévet mondhat magáének a fradiban! A hétfői edzésekre meghívott fiatalok nem jobbak a többieknél, de nem lehet 40 emberrel edzést tartani. Ja, és a meghívás az edzésre, még nem jelent válogatottságot, a kemény munka most következik. Hajrá, minden tehetségesnek!

naiv-nak hozzászólása
2009.01.09. 10:42

A Bíró Attila - Kásás Zoltán cserére gondolom ez a válasz: http://kasaszoltan.vlv.hu/2008-10-02/Kasas_Zoltan_Tizenket_ev_egyetlen_disszonans_hang_nelkul_-_szi/ utolsó kérdésre adott választ olvasd el. A többit nyilván az illetékesek tudják.

naiv hozzászólása
naiv17756
2009.01.09. 09:47

Arról tud valaki valamit, hogy a stáb miért változott ennyire?

Flodd hozzászólása
Flodd17755
2009.01.09. 09:06

Látom sokaknak nem tetszik a meghívottak névsora. Én személy szerint többeknek is örülök (Bisztró, Török Béla, Bátori). Személy szerint én is hiányolok 1-2 embert (Vörös Viktor), de logikus, h 20 embernél többet nem hív Dénes az edzésre. Ennyi emberrel még lehet dolgozni. Másrészt nem tudom mi ez a nagy méltatlankodás. Ez még nem keret. Nem ez a 20 játékos kezdi meg a felkészülést a vb-re. 19-én újabb edzés lesz, amire újabb játékosok (is) kapnak meghívást. Akik meg az egrieket hiányolják, azoknak ajánlom figyelmükbe, hogy olvassák el az interjút. Mert Kemény Dénes elég világosan elmondta miért nincsenek egriek a meghívottak között... 2012!! Én a plusz egy mezőnyjátékosként Gór-Nagy Mikinek szavaznék bizalmat! ;)

Daret hozzászólása
Daret17754
2009.01.09. 07:18

"Warner Brothers 2009-01-08 18:11:09" Azt nem tudom eldönteni, hogy túl sokat ittál, vagy túl keveset? És tudsz-e különbséget tenni dolgok között?

szakember hozzászólása
2009.01.09. 07:12

Az elnyűhetetlen Nitsovits Tamásnak is helye lehet a keretben. a londoni sok eső őt biztos nem tudná terrorizálni!

score hozzászólása
score17752
2009.01.09. 04:18

Utánanéztem. bocsi, a Dávid Z. már nem biztos hogy szóba jöhet, a kora miatt. De azért ha egy Czigány K. ott van, akkor egy Somogyi B. illetve Hangay R. is tökéletesen befér(het)ne... Amúgy jó a névsor, senkinek a helyét nem vitatom. Üdv

szamóca hozzászólása
2009.01.08. 23:49

talán a legmegdöbbentőbb, nem találom a listán Thorgelle Sanyit...

szamóca hozzászólása
2009.01.08. 23:43

szakember, Jolánról jutott eszembe, reaktiválni kellene a '94 -es szuperkupagyőztes Újpestet... :) az is micsoda egy gárda volt

2012 hozzászólása
201217749
2009.01.08. 23:38

tessék a londoni keretből 11 név: kapusok: Nagy V., ? mezőny: Varga Dani, Dumi, Steinmetz Á., Kicsi, Madaras N., Kiss Gergely, Báthori B., Kásás, Hosi, Biros, + 1 ?

ed hozzászólása
ed17748
2009.01.08. 23:10

thanks for the english replies---this is a great web site---go hungary

anti hozzászólása
anti17747
2009.01.08. 22:13

köv edzesen lesznek legiosok meg lesz baksa laci meg lesznek egriek ne aggodjatok biztos vagyok benne en hivnek egy vörös,somogyi,marnitz fele brigadot is...

szakember hozzászólása
2009.01.08. 22:10

Én a Jolánt is visszahívnám. igaz 39 éves, 7 éve nem volt vízben, de a szorgalmával pótolhatja a hiányosságait. Hesz Máté is megérdemelné és a Péter Imre is. Csizmadia Zsolt is megfontolandó.

jay hozzászólása
jay17745
2009.01.08. 21:55

Tudom a Fülöp sérült, de ha felépül neki iss ott a helye a "kipróbálandók" között szerintem ;)

anti hozzászólása
anti17742
2009.01.08. 21:42

mér kell a bíró attila edzőnek a valogatott mellé? utolso helyezett csapat edzője? ne vicceljunk

jaynek hozzászólása
jaynek17741
2009.01.08. 21:41

fülöp bence gipsszel a lábán szép lenne a vízbe

vélemény hozzászólása
2009.01.08. 21:39

Ha valaki tud, írjon már egy-egy sort a játékosokról!

vivi hozzászólása
vivi17739
2009.01.08. 21:39

Sztem tök jó,h lehetőséget kapnak többen is,bárén is meglepődtem,h sem az egri játékosok nevét,sem Baksa Laci nevét nem láttam a meghívottak között.Egyáltalán nem értem,h néhányan miért kötöttetek bele Dénesbe... HAJRÁ VASAS ANGYALFÖLD!!!

vélemény hozzászólása
2009.01.08. 21:23

Annyira tisztességtelen bárkiről is azt írni, hogy nem érdemelte meg, hogy behívják. Ez csak a puszta irigység nem más. Jópár volt ifi és junior válogatott van köztük, nem értem, hogy lehet őket lehúzni. Ráadásul ez csak egy edzés, nem végleges keret. Jó lenne inkább pozitív hozzászólásokat olvasni arról, hogy reménykedünk benne négy év múlva a válogatott megint a dobogó legfelső fokára áll az olimpián.

jay hozzászólása
jay17737
2009.01.08. 21:13

Nagyon jó elgondolás szerintem is amit Kemény csinál. Meg kell adni mindenkinek a lehetőséget. Bár tény hogy van egy-két érdekes név a listán de ők legalább már "annyit" elértek hogy a világ egyik legjobb kapitánya felfigyeljen rájuk! Ez azért elég sokat jelent! Én is hiányolok pár embert a listáról...igazából Fülöp Bence neve is szerepelhetne itt vagy a következ listán. üdv

Coach hozzászólása
Coach17735
2009.01.08. 20:48

Ed, this is just the beginning of the 4 year re-building phase. All the Beijing Olympians (except Benedek and Molnar) are still on the main team roster. Kemeny just decided to test out some younger guys before Worlds in July. Don't worry, there is a new Dream Team in the making and I think it will be just as strong as the previous three Olympic teams. The only question about the big stars is regarding Biros and Kasas...??? They have neither confirmed or denied continuing with the National Team but given their age and their world-class abilities most people think (and hope) that they will be back in London, 2012. Personally I think the HUN team in London will be: 2 goalies - ? (doesn't matter who); Kasas, Biros, Kiss Gergely, Kis Gabor, Varga Denes, Varga Daniel, Madaras, Hosnyanszki (8-9 of the core of the Beijing team) plus 4-5 new players. This will still be an amazing team with an average age of about 29 years.

poloskislány hozzászólása
2009.01.08. 20:46

ennek örülök hogy a nagybetűs részben egyetértünk kerikaj:)

BT hozzászólása
BT17732
2009.01.08. 20:09

Hey Ed As you may see there is quite a discussion going on here. Players listed in the article are those who are invited to a training session, which has nothing to say about a squad or something like that. Dénes Kemény decided to take the opportunity to have a glance at a bunch of players whom he has never seen personally at training. The first session is on th 12. Jan, the other on the 19th. Names may change obviously. Zsolt Varga is player of the Eger Waterpolo Club, which asked Kemény not to invite any of their players. I believe Tamás Varga has shwon his abilities in the recent years, thus he has nothing to prove. :) Moreover, only the one-time Olympics gold medalists of the last last squad were invited, as you may see. So, this session should be only experimental.

régi egri hozzászólása
2009.01.08. 20:08

T B (régi)! Már régen feltűnt nekem tisztánlátásod és megfontoltságod sok kommentedben. Azt hiszem Dominos vagy de a legnagyobb tiszteletem személyed iránt hszeid alapján! Idézet Tőled: "Nagyszerű edző Kemény Dénes" Az egyik fő gondolat ez. Stimm. A többi észrevételed csak árnyaltabbá teszi a kérdést de h ezekben mi a ''nem építő'' arról lövésem sincs, remélem leírja már ezt is vki végre. Ami tény és le is van írva abban mi a nem építő? (mindenesetre jókat röhögök ezen az 'építős' szövegen) Hszed ezenkívül ''tiszteletteljes és jóindulatú'' sztem mert a válogatottad félted és nem vmely klub dícséretét zenged. Nekem ez így építő, jaj sszzzz :) Más kérdés, hogy sok válogatott pólósnál fontos volt, h K.D. marad-e még. Valószleg ŐK tudják igazán, mi K. D. igazi varázsa és érdeme! Hajrá MAGYAROK!!!! Hajrá EGER!! A MAGYAR PÓLÓ nekem a legjobb, hiába feküdt le sok 'magyar Szurkoló' a M. Jokovics int. után. Ami tök ÉGŐ!!

kerikaj hozzászólása
kerikaj17730
2009.01.08. 20:02

poloskislány: te így látod, én úgy, ez nézőpont kérdése.. ettől még a lényeg ugyanaz marad, mégpedig az a rész, amit nagybetűvel írtál. Ebben legalábbis maximálisan egyetértünk ;)

Warner Brothers hozzászólása
2009.01.08. 19:54

Ede! Tamás said, he will play only in London!! Slot play only in Las Vegas!!:-) Tanulj már meg magyarul!:-))

Warner Brothers hozzászólása
2009.01.08. 19:49

Kerikaj! Engem érdekelnek a fiatalok,sőt mi az hogy!! Nagyon is!! De ha egy fiatal tehetséget be kell mutatni az sántit... Bátori Bencét ismerjük,mert jól játszik,kiválóan,pedig az ő apukája is kiváló játékos, edző volt, nagyszerű játékvezető.:-))

március13 hozzászólása
2009.01.08. 19:42

Tetszik ez a behívásos rendszer:) Bátorinak, Bisztritsányinak, Török Bélának külön örülök:) És így elolvasva az interjút, remélem, hogy egy hét múlva Vörös Viktor is ott lesz az edzésen:)

Csaszi hozzászólása
Csaszi17725
2009.01.08. 19:36

B(régi), Kiindulási pontod, mely szerint a magyar válogatott sikere kizárólag az edző és a csapat egyűttműködésén múlott helytelen, kiváló ellenfelek voltak a mezőnyben, akik ellen nagyon sokszor nyertünk vagy éppen vesztettünk úgy, hogy az egy, a kapufa éléről be vagy éppen kipattanó lövésen múlott. Az elmúlt évtizedekben nagyon sok zseninek tartott sportolót és edzőt láttam, de olyat egyet sem akinek, vagy csapatának ne hullámzott volna a teljesítménye, a Mi csapatunknak is voltak relatív hullámvölgyei, amiben persze a kiváló ellenfelek is erősen benne vannak. (Alig várom egyébként, hogy az általad említett 'bármelyik OB I.-es edző' megmutassa majd, lehet ezt másképp, még jobban csinálni) A sportban a teljesítményt legobjektívebben az eredményjelző mutatja és ott elképesztő, páratlan éremlistát látsz az elmúlt évtizedből, ennek személyeskedő, írigységtől sárgáló relativizálása nem bátorság kérdése, hanem helyzetértékelési probléma.

ed hozzászólása
ed17724
2009.01.08. 19:34

what about tamas and szlot varga?

poloskislány hozzászólása
2009.01.08. 19:09

kerikaj: Kincses Attiláról pedig annyit, hogy ha emlékeim nem csalnak, azon a bizonyos junior VB-n, ahol aranyérmesek lettek a fiúk, nagyon is jól játszott.. egy esélyt pedig tán mindenki megérdemel, nem?- remélem tisztában vagy azzal amit irtál mert igen esély mindenkien jár de nem egy olyan embernek. Dénes valóban kiváló erről nincsenek kétségeim és a világnak se.. de azért vannak itt olyan nevel akik nagyon nagyon nem érdemlik meg még azt sem h megnézzék öket.. vannak nagyon tehetségek is.. Tóth Marcinak pedig gratulálok megérdemli!! És remélem h a következő körben előkerülnek azok akiknek a válogatottban a helyük.. Az a sok barom aki pedig kommentálja ugy ezt az egészet h halvány lila gőze nincs ehhez az egészhez azzal kezet fognék.. nem egy meccsen történt teljesitmény dönt hanem az évek.. valaki vagy tehetség vagy nem.. pl:DUMI.. HAJRÁ VASAS ANGYALFÖLD!!

kerikaj hozzászólása
kerikaj17722
2009.01.08. 19:04

Warner Brothers, lehet, hogy téged nem érdekel kik ezek az ifjoncok és mit lehet tudni róluk, én személy szerint köszönöm Daretnek, hogy beírta ezt a kevéske infót Török Béláról. Egyszer minden nagy játékos így kezdte a pályafuátását, nem? hogy megkérdeztük, ki is ő tulajdonképpen.. attól, mert a neve nem mond sokat számunkra, nem jelenti azt, hogy fogalma sincs arról, mi az a vízilabda.. Az ötleted egyébként nem rossz, én például szívesen olvasnék egy kis összeállítást az ifjoncakról :) Ja és nem hiszem h egyedül vagyok ezzel, bármennyire is volt cinikus a beírásod..

kerikaj hozzászólása
kerikaj17721
2009.01.08. 18:56

Kedves B! nem biztos hogy a népnek mindig igaza van, de az se biztos h neked most jelen pillanatban igazad van. :) egy egész szakmai stáb látja úgy, h Dénes egy zseni (ezért jelölték őt újra erre a posztra..). Sőt, ami még fontosabb, hogy a játékosok is elhiszik ezt. Nézz körbe a többi csapartsportunknál.. mondjuk férfi kézilabda, nemsokára úgyis aktuális lesz a téma VB-n.. rendkívül tehetséges játékosok, bármelyik válogatottat képesek legyőzni, ezt a közelmúltban párszor bizonyították.. a kiemelkedő eredmény valamiért mégse jön, pedig évek óta várjuk. Nagyjából van belelátásom az ott folyó dolgokba.. és az okot én személy szerint csakis abban látom, közel sincs meg az az összhang ott, ami ennél a vízilabda válogatottnál. Én még akár azt is elhiszem, hogy LEHET hogy van Dénesnél jobb edző a világon. De ő olyan pedagóiai érzékkel rendelkezik, amit én még más edzőknél nem igen tapasztaltam. És ez, főleg egy csapatsportnál, már-már ugyanannyira jelentős, mint az, hogy valaki mennyire jó szakember. A szerbek a legeslegfontosabb pillanatokban (olimpia) sose tudtak a csúcsra érni. Pedig megérdemelték volna, az elmúlt 10 évi eredményeik alapján legalábbis.. de az ő példájukból is látszik, hogy mennyire fontos az, hogy meglegyen egy csapaton belül az összhang, a kölcsönös tisztelet stb.. Az meg elsősorban mindig az aktuális edző fő feladata, hogy kordában tartson egy teljes csapatot. Mikor kérdés volt, hogy Dénes folytatja-e.. elsősorban én nem is attól tartottam h szakmailag helyére tud-e lépni valaki, hanem hogy emberileg el tud-e érni az illető akkor sikert a játékosai szemében, mint ő.. És nem hiszem, hogy az érveidre ez csupán érzelmi válasz lenne. Ezek szerintem ugyanolyan érvek mint a Tieid. Érvek melyek érzelmekről (is) szólnak.. amik a sportban ugyanúgy jelen vannak, mint az élet bármely területén.

szamóca hozzászólása
2009.01.08. 18:25

B (régi), ugyan nem gondolom, hogy bármihez is jobban értenék nálad, de megtisztelnél, ha vitázhatnék veled... nem esszészerű dolgokra gondoltam, hanem csak szépen sorjában apránként oda vissza, a vizilabdát tisztelők és imádókhoz méltón ( a vizilabdát, ahogy van, nem kemény dénest ) hm?

Warner Brothers hozzászólása
2009.01.08. 18:11

Daret! Te szerintem meg akarod filmesíteni a Török Bélák életét, hogy ennyire ott vagy adatokban ami a Török Bélákat illeti. Nincs valami adat a nagyfaterről id. idősebb Török Béla bácsiról,megoszthatnád velünk. Az ifjabb ifjabbik Béla bemutatkozása pontos dátuma megvan? Január mikor volt? Mikor kezdődött a meccs? Valami adat még a Török Tibiről? Hány ob I-es meccse volt? Kedves VLV lehetne teret adni Daretnek hogy egy részletes Török családregényt adjon a kedves olvasóknak,mert én szeretném tudni hogy pl. hány kiló a 202 magas Béla? És mit szokott reggelizni.... Azért valamit már tudunk Tőled ki az a szegedi gyerek.....

szamóca a.k.a. :):) hozzászólása
2009.01.08. 18:02

elnézést kérek, de nem attól lesz valakinek fogalma a profi sport lényegéről, főleg nem a magyar vizilabda lényegéről, mert ő azt gondolja magáról, és mert vitázott már sok helyen sok mindenről sok mindenkivel... le lehet írni 20 perc alatt 200 helyre is valamit, attól még nem biztos, hogy jó a meglátás

B (régi) hozzászólása
2009.01.08. 17:47

Marnitzot és Somogyit én is hiányolom, de az, hogy az első merítésben nincsenek benne, nem jelenti azt, hogy egy hét múlva ne legyenek fenn a listán mondjuk a most hiányzó egri játékosokkal. K.Á-nak: "Nem értem, hogy egy EB-VB dobogó miért kudarc, amikor mindenki tudja, hogy nüanszokon múlnak itt a helyezések, a hiba lehetősége a legnagyobb csapatban is benne van." Athén előtt is nüanszokon múltak, zömmel a mi javunkra. "A teljesítményt - hogy a csapat 12 éve ott van az élvonalban - igenis el kell ismerni, ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehessen kritizálni." Tényleg csak röviden, hogy a műkedvelők is megértsék, a sportban mi is a teljesítmény: az, ha a sportoló a tudása legjavát nyújtja minden megmérettetésen. Ha ezt nyújtja, rendben, ha kevesebbet, akkor valami nem stimmel. Hogy mi nem stimmel, ezt feltárni és orvosolni az edző dolga. A feltárás lehet hogy sikerül a kaptánynak, de orvosolni már nem tudta a bajt. Ez sem tragédia önmagában, de egy zsenitől kevés. "De a kritka legyen tiszteletteljes, építő és jóindulatú." Én azt gondolom, hogy a kritikám építő. Rávilágít arra, hogy nem volt minden rendben az elmúlt négy évben, és arra is, hogy szerintem mi nem volt az. A tiszteltem megvan a kapitány iránt, annyi, amennyit szerintem érdemel, nem több. A szimpátia kérdést nem ragozom tovább. Sokat vitáztam már itt is, más fórumon is felületes szemlélőkkel. Olyanokkal, akiknek fogalmuk sincs a (profi) sport lényegéről, arról, hogy nem a részvétel, hanem a győzelem a fontos. Érvekre általában érzelem volt a válasz. Így vitázni nem lehet. Tudom, hogy megszegtem az ősi szabályt, kikezdtem egy istent, szembementem a népakarattal. De ki mondta, hogy a népnek mindig igaza van?

peet hozzászólása
peet17711
2009.01.08. 17:45

Blazso! Biros Peti nem kézilabdázó volt, hanem egy évre félretette a vízilabdát a kézilabda miatt. Ez elött meg úszó és vízilabdázó volt Miskolcon. Ott nőtt fel. szóként kezdte, csak uncsi volt neki a faltól-falig történő dolog. Bármilyen labdajátékban, amit játszottam vele vagy ellene, nagyon jó volt. Igazi gömb érzéke van Petinek! Volt olyan mikor együtt játszottunk Miskolcon, hogy az országos úszóbajnokságra elhívták Petit a 4x100-as gyors váltóba negyedik embernek. "Erre született". Egyébként egyet értek. ;)

:):) hozzászólása
:):)17710
2009.01.08. 17:37

a kommentelők fele elolvasta egyáltalán az interjút? vagy értik, hogy a mester által mondott szavak külön-külön mit jelentenek, ne adj isten így az elhangzott sorrenben egymás után?

Coach hozzászólása
Coach17709
2009.01.08. 17:29

:):) - : )))))))

Coach hozzászólása
Coach17708
2009.01.08. 17:27

B (régi) - Nagyon rossz indulatu vagy. Meg jo, hogy nincs semmi beleszolasod az egeszbe. Nem gondolod, hogy a 19-20 olimpiai bajnok tisztelete es szeretete igazolja a Denes profizmusat? Es mi van ha 3-4-szer kikaptunk a Szerbektol.? Maskor (mindig) dontot jatszottunk amikor ok el sem jutottak odaig. Atlagban tobb ermet nyertunk mint bar melyik csapat a vilagon. Ez nem eleg neked? Gondolom te is vizilabdaztal vagy edzo vagy, de nem eleg jo, ezert van ilyen irigy rossz indulatu hozza allasod.

:):) hozzászólása
:):)17707
2009.01.08. 17:25

én tóth frankot, konrád jancsit, stb. hiányolom a keretből...egyébként is kemény dénes béna, buta és csak az apukája hírnevéből él, ráadásul, hogy mer bárkit is kipróbálni a válogatott keretében...és miért nem dávid zolikát kérdezi meg kerethírdetéskor...sőt, szerződésébe foglalnám, hogy január 20 -ig legyen meg a londoni 13...

Coach hozzászólása
Coach17706
2009.01.08. 17:09

Erdekes meghivok. Kivancsi vagyok, hogy a pekingi csapatbol ki marad meg!? (Kasa, Varga T, Kiss G, Madi, Pista, Biros)Nem tudom, hogy ezt miert nem kerdeztek meg a Denestol, vagy lehet, hogy meg mindig nem tudja ki(t) akar marad(tat)ni 2008-as csapatbol???? UI: A Kincses pedig tenyleg ugyes jatekos.

K.Á. hozzászólása
K.Á.17705
2009.01.08. 16:31

Kedves B (régi), én nem vagyok hozzáértő, de annyit megállapíthatok, hogy a Te nézeted, miszerint ez a csapat egy aranytojás-tojó tyúk, amit csak elrontani lehetett, nyilvánvaló dilettantizmusról tanúskodik. Az egész hozzászólás valamiféle nagyon rossz írigységet sugall. Nem értem, hogy egy EB-VB dobogó miért kudarc, amikor mindenki tudja, hogy nüanszokon múlnak itt a helyezések, a hiba lehetősége a legnagyobb csapatban is benne van. A teljesítményt - hogy a csapat 12 éve ott van az élvonalban - igenis el kell ismerni, ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehessen kritizálni. De a kritka legyen tiszteletteljes, építő és jóindulatú.

kerikaj hozzászólása
kerikaj17704
2009.01.08. 16:02

Nem tudom, nekem az az érzésem van, hogy egyesek túl komolyan veszik ezt a listát.. Kiss Gergő, Biros Peti és a többi nagyágyú gondolom azért nem szerepel a listán, mert az ő képességeiket, tehetségüket már mindenki ismeri.. oké, kérdés lehet h akkor pl a Varga tesók miért vannak ott. Ennek is számos oka lehet.. egyik például hogy a jövő generációjának ők lehetnek később a stabil pontjai, tehát egyáltalán nem árt az, ha már most elkezdik az ismerkedést a jövendőbeli potenciális játékostársakkal.. Ez nem A válogatott keret, ez csak egy kísérletezés arra, hogy az itt felsorolt játékosok a közeljövőben mennyi eséllyel indulnak a keretbe kerüléshez. Én így értelmezem ezt az egészet.. amúgy pedig igen, ha annak idején Dénes hallgatott volna a közvéleményre és a szakértőkre, akkor most minimum egy világklasszissal szegényebb lenne a magyar vízilabda sport.. (Biros Péter) Lehet, hogy egy újabb leendő világklasszist akar felfedezni? Én mindenesetre nagyon bízom abban, hogy sikerül neki!

brasil82 hozzászólása
2009.01.08. 16:00

Bíztam benne, hogy ilyen elvek fogják vezérelni a Kapitányt, hogy minél több játékost kell kipróbálni! Akiknek nagyon-nagyon örülök: Bátori, Kovács Gábor, Salamon, Tóth Márton, Török Akiket egy picit hiányolok: Marnitz Gergő és Somogyi Balázs De összességében nagyon jó!!

margitsziget sc hozzászólása
2009.01.08. 15:21

az az igazság, hogy a mester nagyon tud csapatot építeni. nem egy név lesz fent ezekből a londoni márványtáblán (és most nem(csak) a varga fivérekre gondolok)! :)

Daret hozzászólása
Daret17700
2009.01.08. 15:21

Ki is az a szegedi gyerek? Török Béla (1990.03.23. 202 cm): A Magyar Vízilabda-szövetség utánpótlás-igazgatója, Kemény Ferenc által vezetett kuratórium ifj. Török Bélát választotta az év legtehetségesebb utánpótlás korú pólósának 2007-ben. A Máltán rendezett ifjúsági férfi vízilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott a második helyen végzett (ennek a csapatnak volt a tagja). Élete első OB I-es mérkőzésén (2007. január Neptus VSC ellen), három góllal mutatkozott be. (Édesapja az egykori kiváló pólós, dr. Török Béla. Nagybátyja dr. Török Tibor, az 1989-es isztambuli ifi Európa-bajnokságról tért haza aranyéremmel?)

B (régi) hozzászólása
2009.01.08. 15:16

Én is szorítok az új csapat építéséhez, különösen ahhoz, hogy a válogatottal kapcsolatban eddig még egyszer sem említett játékosok élni tudjanak a kínálkozó lehetőséggel. Díjazom djtesla lelkesedését is, bár én nem vagyok híve egy olyan edző istenítésének, akinek a vezetésével a világ legnagyszerűbb vízilabda válogatottja egy teljes olimpiai ciklusban egyetlen - még ha az a legértékesebb is - világversenyt volt képes megnyerni. Az én szememben nem zseni az, aki kapitányként bő három éven át tehetetlenül szemlélte a válogatott vergődését a délszláv riválisok ellen. Az én szememben nem zseni az, akivel utoljára 2004. augusztus 29-én tudott nyerni a válogatott a szerb(-montenegrói) csapat ellen, és az sem zseni, aki bünteti az őszinteséget (Varga Tamás visszalépése a válogatottságtól az athéni olimpia után töltődésre való hivatkozással), miközben mások (Kásás Tamás) ugyanilyen okból, de más indokkal (betegség) kérték ugyanezt. Nagyszerű edző Kemény Dénes, aki (ma már) rendelkezik az ennek a posztnak a betöltéséhez szükséges tekintéllyel mind a játékosok, mind a kollégák felé, de legyünk őszinték, van még ilyen kb. féltucat a hazai pólóéletben. Csak éppen 1996-ban (és azóta is) nem az ő apukájuk felelős az utánpótlásért szövetségi szinten, és nem az ő apukájuk sürgölődhetett ott a döntés körül anno, hogy ki legyen az új kapitány, ergo ki kapja meg a Kásás Tamás nevével fémjelzett zseniális utánpótlás csapatot, az aranytojást tojó tyúkot. Számomra teljesen természetes, hogy az erőtől és bizonyításvágytól fűtött éhes, tehetséges és fiatal játékosokra épülő akkori válogatott egy jó kapitánnyal az élen 8 éven át lehetett egyeduralkodója a világ vízilabdasportjának. Erre azonban azzal a válogatottal bármelyik OB 1-es edző képes lett volna. Kár, hogy a törvényszerű tündöklés után a kapitány nem volt képes mit kezdeni a törvényszerű hanyatlással. Ha zseni lenne, az ő ideje 2004-ben jött volna el, mert akkor lett volna igazán szükség az edzői zsenialitásra, amikor egyes játékosok és a csapat is kissé leült, de ő nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Ez az eredményeken (elbukott döntők) kíméletlenül meglátszik. Az ismételt olimpiai siker nyilván mindenkit kárpótol a kudarcokért azok közül, akik számára a vízilabda csak négyévenként, az olimpián létezik. Akik viszont azt várják egy edzőtől, különösen ha profi sportolókat edz, hogy a játékosai a tudásuk maximumát nyújtsák minden egyes alkalommal, amikor igazán kell, azoknak sajnos többször is csalódniuk kellett az elmúlt négy évben. Őszintén kívánom, hogy ne kelljen többet csalódnia egyetlen mélyen elkötelezett vízilabdarajongónak sem az elkövetkező időszakban! És hangsúlyoznám, hogy a csalódás oka nem a vereség, hanem az, ha a csapat a tudása és a képességei alatt játszik.

BT hozzászólása
BT17698
2009.01.08. 15:03

Szerintem Török Béla nagyon jó lesz idővel. Hárai, Vörös, Dumi sem voltak sehol még, amikor először edzettek a válogatottal.

blazsó hozzászólása
blazsó17697
2009.01.08. 14:59

poloskislány Azért amikor a Dénes elkezdte, akkor többen hülyének nézték, hogy egy Biros Péter nevű "akárkit", aki ráadásul kézilabda játékos volt minek kell erőltetni, aztán érdekes módon igaza lett... (rá utalhat a cikkben is) Amúgy meg le a kalappal Kemény Dénes előtt és mindenki előtt, aki hozzájárul a magyar vizilabda sikerességéhez!

Aaa hozzászólása
Aaa17696
2009.01.08. 14:57

El?g ?rdekes ez a keret pl pasztor matyirol nem tudom hallott e valaki?mert ?n nem de pl mi?rt nincsen ott vörös viktor vagy mondjuk a fiatalabbak!?kincses attilarol meg annyit nezzetek utánna a junior vbn kint volt de csak kuwaitnak meg egyiptomnak tudodd golt lonni tuttommal a tobbi meccsen nagy kalap..... Volt.de ez denes dontese ?s ezt tisztaban kell tartani!hajra vasas

:) hozzászólása
:)17695
2009.01.08. 14:48

IMADUNK teged DR.kemeny denes !es bizunk benned meg KIRALY magyar valogatottal!HAJRA MAGYAROK ,NAGYON SOK TEHETSEG VAN nalunk es szerintem mindenkinek megkell adni a lehetoseget! de van 1kerdesem?hol van kiss gergely meg szecska,biros peter ,a keretbol ??????????????????MEGINT HAJRA MAGYAROK

Qz hozzászólása
Qz17693
2009.01.08. 14:30

Báthori Bencének, Jászberényi Gábornak, Kovács Gábornak, Bisztricsányi Dávidnak nagyon örülök.:D Meglepett ez a...névsor, jó ötletnek találom nagyon.:D Kíváncsi leszek a következő névsorra majd, mindent bele! --- Vezessék be újra a vidékválogatottat!

Kabak family hozzászólása
2009.01.08. 14:23

Gratula Pásztor Matyinak...ssok sikert:)

Flodd hozzászólása
Flodd17690
2009.01.08. 14:14

A "szegedi gyerek" csupán egy igéretes tehetség...

score hozzászólása
score17688
2009.01.08. 14:09

jó a "keret", de azért picit hiányolom a góllövőlista 3. helyéről Dávid Zoltánt vagy Hangay Róbertet...

Kritikus! hozzászólása
2009.01.08. 14:06

Nagyon örömteljes hogy Deni újra vállalta 4évre a munkát,luxus lenne a világ legjobb edzőjét pihentetni a vadászmezőkön:)....Poént félre téve garancia a neve a sikerre... De kritikus vagyok a meghívottakkal. Babay? Mit tett le eddig? Pécsi különítmény?Gárdonyi,Czigány...Mire föl? Pásztor....Miért? Ez hogy ,a barátaim kit ajánlanak szerintem nem Denire vall....Kincses? Mi alapján döntött?Mivel jobbak a felsoroltak mint pl Vörös,Máthé,Somogyi,Takács,Suti,Kovács O,Windisch? Nem értem hogy a Pécs először nem áll a 7-8 helyen és 3 válogatott van onnan..... Üdv

Daret hozzászólása
Daret17686
2009.01.08. 13:56

Én meg éppen az egriekre lettem volna kíváncsi... :) Most rághatom tovább a körmömet! :)))

Máté hozzászólása
Máté17685
2009.01.08. 13:41

Bátori Bence szerintem 5-6 éven belül a világ legjobbja lesz! Egyébként meg minden tehetséges fiatalnak meg kell adni a lehetőséget az ilyen edzéseken való részvételre, mert óriási lökést adhat ez nekik! Benedek meg Kásás meg, akik a olasz bajnokságban nem játszhatnak a játékoskvóta miatt jó lenne ha haza jönnének akár kevesebb pénzért is!

Vitya hozzászólása
Vitya17684
2009.01.08. 13:31

jó cikk. hiba: "A vb-keretnek pedig már igazán hatékony keretnek majd kell lennie." "...kell majd lennie." Szerintem ezt mondhatta Dénes.

kerikaj hozzászólása
kerikaj17682
2009.01.08. 13:27

poloskislány.. azért Dénes legelső megmozdulását már számon kérni.. ?? szerintem meg nagyon is jól csinálja, nézzen meg minél több embert, hoyg aztán később válogatni tudjon. Nyugi, nem jövő hónapban kezdődik a VB, van még idő addig.. Kincses Attiláról pedig annyit, hogy ha emlékeim nem csalnak, azon a bizonyos junior VB-n, ahol aranyérmesek lettek a fiúk, nagyon is jól játszott.. egy esélyt pedig tán mindenki megérdemel, nem? És ez még csak az első edzésre készülők névsora. Előbb-utóbb Baksa is szerephez fog jutni, ebben szinte biztos vagyok.

Csaszi hozzászólása
Csaszi17680
2009.01.08. 12:49

Fantasztikus, milyen energiákat szabadíthat fel ezekből a fiatalokból már ez a pár edzés is! Nagyon fontos nyitás az un. hátország, a kisebb klubbokban játszó játékosok felé és le a kalappal a klubedzők korrekt hozzáállása előtt.

poloskislány hozzászólása
2009.01.08. 12:32

Hol a Baksa? Mit keres a válogatottban olyan ember mint például Kincses Attila az ki? A Vasasban se teljesített túl jól, és a Szegedi gyerek is ki? Hát reméljük jól sül el mert eddig nem úgy néz ki de Kemény Dénesnek legyen igaza.. Hajrá Vasas Angyalföld!!

BT hozzászólása
BT17678
2009.01.08. 11:57

Bizonytalan vagyok, de mintha "Szívós" "Szivós" lenne. - Nem kérek engedélyezést. Csak jelzek egy lehetséges elírást a szerkesztők felé.

djtesla hozzászólása
djtesla17677
2009.01.08. 11:55

Ez már megint fantasztikus hozzáállás! Ez az ember tényleg egy zseni! Ilyen intelligenciával hozzáállni bármihez...csak jó sülhet ki belőle! Hajrá Hajrá!