FACEBOOK

Kemény Dénes folytatja!

Kemény Dénes folytatja!
hozzászólás, 2008.12.23.

ENGLISH VERSION // Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya elfogadta a szövetség felkérését és kész aláírni 2012 végéig tartó új szerződését. Eszerint a következő, londoni olimpiára ő készíti fel a magyar válogatottat, megcélozva a sporttörténeti bravúrt, a zsinórban negyedik olimpiai bajnoki cím megszerzését. A kapitány úgy gondolja, hogy a jelenlegi csapatnak csaknem a felére nem számíthat, így elképzelhető, hogy az új csapatnak az első években az éremért is meg kell harcolnia. Interjú Kemény Dénessel:

Kemény Dénes kedden reggel közölte elhatározását a vlv-vel.

-Mi a döntés? – kérdeztük a kapitányt telefonon.

- Folytatom.

- Milyen megfontolások alapján? Mi billentette a mérleg nyelvét erre az oldalra?

- Sok bizonytalanság volt bennem, ezért is nem döntöttem hamarabb. Az elmúlt egy hétben-tíz napban sok jelet érzékeltem a játékosok, az egyesületek és a szövetségi vezetők irányából, s ezekből arra következtettem: mindenki bízik abban, hogy a következő időszakot elvállalom. Ez lényeges momentum volt. A másik: nagyon nehéz időszak jön, mert gyakorlatilag a csapatnak szinte a felére nem nagyon lehet majd számítani, egy darabig semmiképpen nem. A beépítendő játékosok között jó néhányan lesznek, akik alig-alig voltak eddig kerettagok. És az, hogy most ez a helyzet, az ennek a 12 évnek az eredménye. Csodálatos 12 év volt, sok nagyszerű játékos jó sokáig nem szorult a csapatból, de most egy kicsit ennek is köszönhetők a várható időszak gondjai. Mivel pedig ennek a 12 évnek én is lényeges tényezője vagyok vagyok, úgy gondolom, hogy bizonyos értelemben kötelességem is vállalni a folytatást. Rögtön hozzáteszem: az első év kifejezetten nehéz lesz, mert a csapat jó része nulláról fog indulni, és rögtön világbajnokság van.

- Döntésed meghozatala során mi okozta a legnagyobb problémát?

A legfőbb problémám az volt, hogy ez lényegesen nehezebb feladat, mint az előző négy év volt. Akkor adott volt egy olyan csapat, amely a játékosok átlagéletkoránál fogva némi frissítéssel jó darabig egyértelműen döntős volt a világversenyeken, sőt, aranyérem-esélyes is. Most viszont sok távozó játékos űrt hagy maga után, amiben én is részes vagyok, mert az eredmények érdekében esetleg némi frissítés elmaradt, ami a folytonosság miatt talán szükséges lett volna. De hát az eredmény a leglényegesebb, s a meghozott döntéseket ez a sporttörténelmi eredmény végül is indokolta, igaz, most viszont nagyon nehéz a helyzet. Igazából azt nem éreztem, és azért vártam saját magammal szemben, hogy akarom-e ezt a nagyon nehéz munkát a gyönyörű 12 év után csinálni. Azt a munkát, ami ráadásul nem kecsegtet okvetlenül azokkal az élményekkel, amikhez hozzászoktattuk a szurkolóinkat és saját magunkat. Előfordulhat, hogy a magyar csapat döntős de azért most nagy valószínűséggel nem ez lesz a papírforma. Lehet, hogy meg is nyerjük a döntőt, de az is előfordulhat, hogy érem nélkül maradunk. Egy ötven százalékban új csapatnál ez így van. Kell-e ez nekeme? Mert azért én szoktam a sebekben vájkáló kérdéseket megválaszolni hétszer-nyolcszor egymás után, az összes jelenlévő médiumnak, amikor nincs meg az arany... Most az is előfordulhat, hogy az újjáalakuló csapatnak éremért kell küzdenie, hiszen az ellenfeleknél egy-két differenciával a pekingi csapat fog játszani.

- Lehet tudni konkrétan, kik azok a játékosok, akik nem folytatják?

- Véglegesen eddig két játékos jelentette be, de a zuhanyhíradó nem kecsegtet sok jóval. Úgyhogy ez majd ki fog derülni, amikor meghívókra esetleg nem jönnek el játékosok.

- Tudom, hogy beszéltél sok játékossal, ahogy egyébként szoktál is komoly döntések előtt. Ezeknek a beszélgetéseknek mi volt a rezüméje, mi maradt meg benned?

- Akikkel beszéltem, azok bárkinél biztos válogatottak, tehát nem gondolom, hogy úgymond szembedicsérésről lett volna szó, de azt érzékeltem, hogy ők szeretnék, ha velem dolgoznának a jövőben. Volt, aki ki is mondta, volt, aki csak érzékeltette. Nézd, közös aranyérem után, legyen az egyszeres, kétszeres, háromszoros, bárkivel beszélsz, nyilván nem is indokolt, hogy úgy beszéljen, mint aki azt sugallja, hogy hagyjam már abba. Ezt érzékeltem az „uszoda”, az egyesületek irányából is, a szövetség irányából is, hogy mindenki kicsit csalódott lenne, ha nem folytatnám.

- Technikailag hogy zajlik a dolog? Martin György megkeresett téged, tárgyaltatok. Közölted már vele a döntést?

- Tegnap találkoztunk a csapat vacsoráján, de az a rendezvény nem volt alkalmas ilyen megbeszélésre. Ma állapodtam meg vele a szerződés nagy vonalairól, ami el fog készülni januárban, és ha minden rendben lesz, alá is írom. Ma megbeszéltük a szerződés lényeges részeit – azért is ma jelentem be.

- 2012 végéig szól?

- Igen, négy évről beszéltünk

- Mikor hirdeted ki a bővebb keretedet?

- Január elején, de még nem a keretet, hanem először megpróbálok néhány edzést tartani január közepéig, egyet vagy kettőt, hogyha sikerül. Ezekre fogok meghívni játékosokat, akikből aztán kijelölök 13-14-15-öt, amennyit lehet, amennyit a németek fogadnak. Ugyanis lesz a németekkel január 25-től 28-ig egy közös felkészülési programunk Berlinben vagy Magdeburgban, még nem tudom. Természetesen nem a reptéren akarok először találkozni a játékosokkal, jó lenne előtte már egy-két edzésnapon túl lenni..

- Az itthoni edzésekre meghívottak listáját mikor jelented be?

- Január első napjaiban kiküldök meghívókat, aztán mindenki megtudja.

- Kedves Dénes! A szokásos „egyszerű” karácsonyi és újévi jókívánság helyett most szép éveket kívánunk, mindannyiunk örömére!

- Én pedig nagyon szépen köszönöm azt az óriási szeretetet, amit évek óta a szurkolóktól kapunk, ez nagy erőt ad a nehéz pillanatokra. Arról biztosíthatok mindenkit, hogy a jövőben is mindent el fogunk követni, hogy minél több örömöt okozzunk, mint ahogy az elmúlt időszakban is történt. Boldog karácsonyt és sikeres új évet kívánok minden vlv olvasónak, nézőnek, hallgatónak!

Kemény Dénes ünnepi jókívánságai a vlv-olvasóknak (mp3)


Videó:

Kemény Dénes folytatja (Telesport, 2008.12.23.)



A sikerkovács, avagy: "Folytassa, kapitány!" (a Napló portréja Kemény Dénesről, TV2, 2008.12.21.) (9:10 másodperc, 74,6 MB)

Címkék:
Kemény Dénes

77 régi hozzászólás

djtesla hozzászólása
djtesla17676
2009.01.08. 11:47

Én csak azt remélem, hogy még egy ilyen 4 évet egészségesen végig tud csinálni, hihetetlen nagy stresszel, kimerüléssel jár! Én kicsit úgy érzem a kapitány túlvállalta magát! Ezt a négy évet már szerintem valaki olyan segítővel kéne végigcsinálnia, aki majd utána tovább is viheti a csapatot! A sikeresség mindig a legfontosabb tényező, de ha nem lesz gyökeres fiatalítás, fokozatos beépítése újaknak, olyan űr lesz pár évig hogy akkor semmi eredmény nem lesz! A nagy öregek már annyira jóllakottak, hogy ennél jobban szerintem nem lehet, jöjjenek a fiatalok, legyen lehetőségük a bizonyításra, nem lehet örökké ülni a trónon, ezt a folyatátson gondolkozó v. már amellett döntő Birosra, Szécsire, Kására, Kiss Gerire, Gergelyre, Varga Tamásra értem!

xuzfqiky hozzászólása
2009.01.01. 08:59

jbykfmkr [URL=http://sczllplo.com]qxoqcxxr[/URL] jhmoiznl http://qommhiyo.com atpnofyk ekvfjqsm

janous hozzászólása
janous17564
2008.12.30. 19:39

Én csak annyit tennék hozzá: a zsenik tudják, mit csinálnak (akár a fiúk, akár a kapitány kerül most szóba) még ha mi nem is mindig értjük, csak tapsolunk, ha végül igazuk van: és bizony láttuk: van!!! :-))) Sztem lesz is.

Madaras Zsuzsa hozzászólása
2008.12.26. 00:18

Kedves Dénes! Áldott, Békés és Nagyon Boldog Karácsonyt kívánok! A döntése h. a válogatottnál marad igazi nagy öröm volt számomra! Kívánok az elkövetkező évekre Kitartást sok Mosolyt, még több Örömöt és nagy Sikereket! És Köszönjük!

Zsuzsa és Tara hozzászólása
2008.12.25. 15:21

Kedves Kemény Dénes! Nagyon Boldog Karácsonyt és sikerekben boldog új esztedőt kívánunk Önnek és Családjának. Nagy örömet szerzett azzal a döntésével, hogy folytatja eddigi csodálatos munkáját, nagyon sok sikert az elkövetkező időszakra. Köszönjünk!

capo hozzászólása
capo17523
2008.12.25. 09:58

Volt idő gondolkozni, de ez lesz a legnehezebb időszaka a Kapitánynak. Idén néhányan úgy gondolták az USA lesz az olimpiai bajnok, ez pedig sok pénzt hozhat a zsebeikbe. A válogatottunk ezt az elképzelést keresztül húzta. Ezután pedig sokan nem szeretnék, hogy a csapat zsinórban elérje a negyediket. A bíráskodás pedig a vízilabdában szubjektív, befolyásolható. Ha aranyat akar Dénes elérni, akkor az új csapatnak kell az idáigi legerősebb összeállítása legyen, mert a bírókat is le kell tudnia győzni! (Én személy szerint jobban örültem volna, hogyha az öreg Ratko-val a nemzetközi szövetségeket és a bírói kart, szabályokat reformálták volna meg.... ) De ha így akkor Hajrá Magyarok, Hajrá Dénes!

ed hozzászólása
ed17521
2008.12.24. 18:05

thank you BT merry christmas to you.....Go Hungary!!!

Vica hozzászólása
Vica17520
2008.12.24. 16:09

Köszönjük Dénesnek ezt a szép karácsonyi ajándékot, nagyon örülünk neki, mind a 10 millióan (remélem)! Hajrá Dénes, Hajrá Vízilabda, Hajrá Magyarország!!!!!

BT hozzászólása
BT17519
2008.12.24. 15:33

To Ed: Molnar and Benedek have retired. Kiss Gergely and Szecsi have declared to continue their international career. Biros and Kasas have not yet decided whether to continue or not. Gergely and Varga T. will not retire accordig to their comments. Responding to your second question: no one knows :) Kemeny has mentioned in this interview that he expects to work on only with half of the current squad. Considering that only two players have announced their retirement so far, we should be up to some surprises. Merry x-mas.

E73 hozzászólása
E7317518
2008.12.24. 13:25

Köszönjük, Kapitány Úr! Boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánok Önnek és a családjának sok szeretettel. Nekem nagy örömet szerzett bejelentésével. Még egyszer, köszönöm!

SAPécs hozzászólása
SAPécs17517
2008.12.24. 13:22

Csatlakozom az előttem szólókhoz: Nagyszerű karácsonyi ajándék! Köszönjük! Egyben szeretnék a Kapitánynak, a Csapatnak, a VLV kiváló munkatársainak és nektek, kedves fótumozó társaim Boldog, békés Karácsonyt kívánni.

Alex hozzászólása
Alex17515
2008.12.24. 08:45

Fantasztikus karácsonyi ajándék!!!!! Köszönjük K.D. !!! A magyar vizípolósok győzelemre születtek !!!!!!!!!!!!!!

vlv-fun hozzászólása
vlv-fun17514
2008.12.24. 08:08

Még jó, hogy nem Rolling és szbarat a kapitánya a felnőtt férfi vízilabda csapatunknak...

ed hozzászólása
ed17513
2008.12.24. 06:49

thanks coach--who will stay from 2008 and who can we expect to fill the vacancies--szivos? gor-nagy?

2012 hozzászólása
201217512
2008.12.24. 02:25

Persze, addig még sok minden változhat, de azért van egy erős mag, amivel/ ami köré/ amit változtatva lehet építkezni Londonig. Azt a 13at nevezném meg akiknek a legjobban örülnék, hogyha a brit fővárosban nyakukba tennék sorozatban a negyedik aranyat:) Persze örülünk majd így is, úgy is :) Baksa L, Nagy V, - Steinmetz Á, Kis G, - Varga Dá, Varga Dé, Szivós M, Tóth M, - Vörös V, Gór-Nagy M, - Varga II Zs, Hosnyánszky N, - Madaras N, Kiss Cs. Persze ha Kásás vagy Biros vagy Kiss G vagy mindhárman ott lesznek, akkor is tökéletes lesz (egy kis plusz sporttörténelem írás... :)) A fiatalok közül Hárai B, Kállay M, és sok tehetséges ifi és junior válogatottnak is ott van/lehet a helye, kívánok mindenhez nagyon sok sikert a kapitánynak, és a csapatnak! és bárhogy is lesz... HAJRÁ MAGYAROK!

JFK hozzászólása
JFK17511
2008.12.24. 01:44

Nem tudom figyeltétek-e, de Dénes kb. fél csapatról vizionált,mint visszavonulókról! Lehet hogy lesznek komoly meglepetések.

...K hozzászólása
...K17510
2008.12.24. 00:57

Kiss Csaba a válogatottba??!! akkor semmitse nyernénk , mert neki sikerül mindig el...ni a meccseket. azt inkább hagyjuk. vezessen le egy OSC-ben 2009-től inkább!

nicomike hozzászólása
2008.12.24. 00:49

Remélem Nyékit kipróbálja a kapitány... Hány éves is egyébként Balázs? Szerintem Katonás Gergő is fog meghívót kapni. S most, hogy Tibi nem lesz válogatott, eljöhet Kiss Csaba ideje is, bár Dénestől kitelik az is, hogy csak két balkezest visz egy világeseményre, s megtanít valami olyan figurát, ami ezt bekkeli ki... Biros szerintem az, aki attól tette függővé a válogatottságot, hogy Dénes marad. Maradt. Így ő is maradni fog. Papesz nem fog most jönni, szerintem őt az elkövetkező két évben nem nagyon fogjuk válogatott sapkában látni játszani. Érthető egyébként... Ádámnak majd most kell megmutatnia, hogy neki tényleg helye van egy magyar válogatottban. S kíváncsi leszek Háraira is, ő már kopogtatott a válogatott ajtaján, az adottságai nagyon jók, hogy pl. a drabál szerbekkel is felvegye a versenyt. Kicsi már most iszonyú penge... Center poszton (is) állat erősek lehetünk. A baloldalunk megint nagyon éles lehet, a két Varga már világklasszis, s ha Szívós Marci is tartósan képes olyan teljesítményre, mint most a bajnokságban, akkor reszkethetnek az ellenfelek. Kicsit nekem Varga Dani alternatívája nem látszik még annyira. Amúgy élvezném, ha lehetne A és B csapatot is vinni egy világversenyre, de legalább egy Világligára, Világkupára. Élesebb csapatokat lehetne úgy kiállítani egy EB-re, VB-re és Olimpiára is. Én is kíváncsi leszek a fiatalokra, de Dénes a kapitánykodása alatt mindig épített be új embereket, fiatalokat, így nem félek attól, hogy ez most ne sikerülne, az alapanyag folyamatos. A kapuskérdés... Nos, igen. Szerintem Szecskában simán van még egy ciklus, nem hinném, hogy neki ne lenne helye a következő csapatban. Megérdemli, hogy ott legyen. Gergely Pista... Hát, igen, ő nem készteti akkora versenyre Szecskát, bár azt tényleg el kell ismerni, hogy Pekingben amikor beállt, akkor jó volt. De nem lennék meglepve, ha a VB-re a Szecska - Nagy Viktor páros utazna. Jó lesz ez az időszak is, mert a fiatalok majd eszméletlen keményen fognak teperni, hogy ott legyenek egy 13-as vagy 15-ös keretben... Nem lesz itt probléma az eredményekkel, főleg 2010-ben - ha 2009 rá is megy egy erős kisérletezgetésre, az nem is baj. Inkább most, mint 2011-ben se legyen egy sztenderd, kihagyhatatlan 10-es névsor, amihez még hozzá lehet tenni 3 szintén nagyon jó embert... HAJRÁ MAGYAROK!!! És köszönöm Dénes, hogy maradtál. Nagyon örülök :))) üdv, nicomike ui: Mindenkinek Boldog Karácsonyt és Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet kívánok !!

Lívia hozzászólása
Lívia17508
2008.12.24. 00:11

Sándornak üzenem: Kemény Dénesnek nem kell "amcsiba" menni ahhoz, hogy király legyen! És higgyétek el, Ő aztán tudja, hogyan építsen csapatot! :)) Munkájához sok sikert, jó egészséget kívánok!

szbarat hozzászólása
szbarat17505
2008.12.23. 23:21

"Rolling" Teljesen jól látja a dolgokat.

matthew hozzászólása
matthew17503
2008.12.23. 22:06

Ez igen! Hajrá, Dénes! :)

t hozzászólása
t17502
2008.12.23. 21:56

Nagyon tisztelem ezt az embert! Minden elismerésem az Övé! Sok-sok szerencsét, erőt, jó egészséget az elkövetkezendő évekre! Szeretettel:-Éva néni.

Én hozzászólása
Én17501
2008.12.23. 21:50

Orulok is neki,meg nem is... egyrészt igen,mert o egy nagyon jó edzo,aki képes sikerre vinni a magyar válogatottat.... másrészt nem orulok,mert ugyanígy képes elcsszni is olyan dolgokat,amit simán hozni kéne a világ legerosebb válogatottjával... mert nem lesz így fiatalítás, pedig már szukség lenne rá.... mondjuk orulok,hogy pár embert elfelejtett végre,most ugye Kása és Tibi visszavonultak, de korosztályváltás kéne a kapuban is,Pista és Zoli már kioregedtek, helyet kéne adnia Dénesnek Baksa Lacinak,Nagy Viktornak és Jászberényinek.... Varga Tamást is el kéne már felejteni,ahogy Papeszt is... helyukre Gór Nagy Miki esetében kérdés nem is lehet a válogatottság,de Steinmetz Ádám helyében sem az is biztos... a jovo magyar válogatottját kéne elkezdeni építgetni, és félek Dénes nem ezt fogja tenni... én így képzelném el a kovetkezo világeseményekre,tornákra induló magya válogatott keretet: Nagy Viktor,Baksa Laci - Varga Dani,Dumi,Gór Nagy Miki,Steinmetz Ádi,Kis Gabi,Madaras Norbi,Kiss Geri(ot hagynám,nem is kell sztem magyarázni,hogy miért, Hosnyánszki,Biros(szintén mint a Geri),Szívós Marci, Kiss Csaba, helyet adnék Nyékinek a csapatban, Tóth Marcira is felfigyelhetne a kapitány... Londonra pedig már talán Kiss Geri és Biros sem lenne tanácsos kerrettagnak választáni,de olyan fiatal korosztály játékosai,mint pl. Erdélyi,Bundschuch addigra majd szintén szóba johetnek...szóval lényeg az,hogy ne ragadjon le a saját játékosainál a kapitány úr,mert az Londonra már nem lesz jó...

szirea hozzászólása
szirea17500
2008.12.23. 21:36

Tisztelt Kapitány Úr! Nagyon örültem a hírnek!Nagyon szép Karácsonyi Ajándék! Nagyon sok erőt, kitartást, egészséget az elkövetkező 4 évre!Köszönjük szépen mindazt amit eddig tett és tesz ezek után is! Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Nagyon Boldog Új Évet!

kicsibjörk hozzászólása
2008.12.23. 21:29

Jóban-rosszban kitartunk a CSAPAT mellett, ha nem is úgy jönnek az eredmények, mint ahogyan elképzeljük! (Persze rosszakarók mindig is voltak, vannak, lesznek!) A többiek már hálálkodtak helyettem is. :)

hafujaszel hozzászólása
2008.12.23. 21:11

Nagyon örülök a hírnek! Félve jöttem megnézni a vlv-t, azt tudtam, hogy ma márt kiderül folytatja-e, s szerencsére igen. Az imént telefonoztam eg yisemrősömmel, azt mondta: "Már most izgulok, mi lesz Londonban!" 4:0 nekünk, bk, búék!

djtesla hozzászólása
djtesla17496
2008.12.23. 19:58

Kedves Dénes, Maga eg fantasztikus ember, a nagy többség az ön helyében valószínűleg letette volna a lantot, és sikerei büszkeségével nyugodt szívvel vonult volna vissza. De magában továbbra is ég a tűz, a sport iránt érzett szerelme, a csapat és az ország iránt érzett szerelme, nehéz 4 év lesz, teljesen más embereanyaggal, és mégis az élére áll az egésznek újra, mint egy megrendíthetetlen legyőzhetetlen harcos, dübörgő szívű örök kűzdű igaz ember! Rengeteg erőt, kitartás kívánok, és nagyon köszönjük, szerintem sokadmagammal úgy örültünk ennek a döntésnek mint egy nagyon szép karácsonyi ajándéknak, magával a csapat élén még 4 évig biztos el nem mozdíthatnak a képernyő elől bármilyen válogatott meccs alatt!!:-)Köszönjük Dénes!

Coach hozzászólása
Coach17495
2008.12.23. 19:47

etto, lehet, hogy igazad van. szeretem a Marcit is, de nem tudom, hogy hova tennem. ha viszont a Kasa vagy a Peti megse jonne vissza akkor lesz meg hely. de en szivesen latnam peldaul a Bindert is a valogatottban. Gergőke, remelem nem lesz igazad. a Kasa szerintem meg ott lesz Londonban. Nem biztos, hogy a 09-es VB-n de Londonban igen. Peti, szerintem biztos ott lesz. Nagyon varom, hogy ki lesz az uj csapatban. De a tobbi csapat is nagyon fiatalitani fog. Szerb, Olasz, USA, Montenegro mind valtoztatni fognak. A Horvat meg a Spanyol talan kicsit kevesebbet. De szerintem dontoket jatszhatunk csak a Varga Da, Denes, Hosi, Madi, Kicsi, Kiss Gergo, Biros, Kasa csapattal, nem szamit, hogy ki ul a padon. A kerdes, tenyleg az, hogy ki akar meg tovabb jatszani. Nagyon Kiraly a Magyar polo!!

Heydy hozzászólása
Heydy17494
2008.12.23. 19:23

Whááá. De örülök, hogy marad. Már nagyon várom Lonndont. Remélem eljutok. Imádom a vízilabdát.

Csak a szerkesztoknek hozzászólása
2008.12.23. 19:10

Sziasztok. Ha kell, en tudnek Angolra forditani 1-2 fontossabb cikket. Jo lenne ha masok is tudnak kovetni a Magyar polot. Sziasztok. szeria@irsr-rqpi.gc.ca

katsa hozzászólása
katsa17492
2008.12.23. 19:05

Drága ARANYOS KAPITÁNY Úr! NAGYON - NAGYON - NAGYON KÖSZÖNJÜK!!! Nagyon jó Egészséget & sok Boldogságot kívánok Önnek & Szeretteinek, még nagyon sokáig!!!!! Őszinte tisztelettel & üdvözlettel.. =)) BÉKÉS, ÁLDOTT ÜNNEPEKET MINDENKINEK!

Coach hozzászólása
Coach17491
2008.12.23. 19:04

Ed, you're gonna have to learn Hungarian : ) But most people seem to be happy that Dr. Kemeny is staying on for 4 more years.

etto hozzászólása
etto17490
2008.12.23. 18:53

Coach! van egy olyan játékos, hogy Tóth Marci, ismered?

EwE hozzászólása
EwE17489
2008.12.23. 18:51

Köszönjük szépen. x)

ed hozzászólása
ed17488
2008.12.23. 18:23

in english please--this is a great website

Manólány hozzászólása
2008.12.23. 18:23

Nem is gondoltam volna, hogy kaphatok ilyen szép ajándékot karácsonyra! Egészen boldog lettem ettől a hírtől! Sok erőt, egészséget és kitartást a következő években! Szurkolásban nem lesz hiány ígérem! Kellemes ünnepeket mindenkinek!

Anikó hozzászólása
Anikó17486
2008.12.23. 18:19

A munkahelyemen hallottam a hírekben a rádióban, és nagyot kiabáltam örömömben.... :) Jaj, de jó! Mindenkinek boldog karácsonyt!

Rolling hozzászólása
Rolling17485
2008.12.23. 18:15

Gergely kb. 5 évig volt a válogatott tagja, ezalatt volt összesen 1, azaz egy jó meccse. Az is igaz, hogy ezen egy jó meccs nélkül valószínűleg nem lettünk volna ott a pekingi döntőben, és így nem lennénk most háromszoros olimpiai bajnokok. Gergely teljes joggal őrizheti otthon a pekingi aranyat, de mindentől függetlenül azt gondolom, hogy az a produktuma inkább a szerencsés véletlen, mint a megalapozott tudás eredménye. Ezt a döntőben mutatott teljesítménynek kevéssé nevezhető szereplése is alátámasztja. Ahogy a régi mondás is szól, egyszer volt Budán kutyavásár. A jövőben nem építenék rá.

zsebibaba hozzászólása
2008.12.23. 18:09

a francba

vlv-fun hozzászólása
vlv-fun17483
2008.12.23. 18:01

Kedves "szbarat" : Gergely nem ezt érdemli szerintem... 2008. aug. 22. , Montenegró-Magyarország Nézzél bele a meccsbe... Mikor kell jól védeni ha nem az aktuális kontinens bajnoka ellen az olimpiai elődöntőben? De sok ilyen dátumot mondhatnék még a Domino meccseiről is... Hajrá Magyarok!!! :)

Rebo hozzászólása
Rebo17482
2008.12.23. 17:59

Kellemes karácsonyt Dénes ! Sok sikert, legyen meg a negyedik olimpiai arany. Már jövöre el kell kezdeni új csapatot építeni, akkor is ha nem lesz meg a világbajnokság, bár akkor biztosan sok lesz a sok okos hozzáértő. BUÉK minden VLV szerkesztőnek és olvasónak.

Gergőke hozzászólása
2008.12.23. 17:41

Coach! Kásás egész biztos, Biros valószínűleg nem folytatja, ellenben Gergely és Varga Tamás már korábban jelezték, hogy maradnak, és talán még Varga Zsoltot is számításba veszi a kapitány.

Hajni hozzászólása
Hajni17480
2008.12.23. 17:32

Nagyon örülök a hírnek!!! :) Köszönjük kapitány! További sok sikert és kitartást! Hajrá Magyarok!

Imola hozzászólása
Imola17479
2008.12.23. 17:19

Gratulálok!Ez egy igazi karácsonyi ajándék!!!:D Köszönjük szépen!

kacsa hozzászólása
kacsa17478
2008.12.23. 16:49

Nagyon örülök a döntésnek!

Gabriele hozzászólása
2008.12.23. 16:15

Kedves Dénes! Köszönjük az elmúlt 12 évet! És jó látni, hogy vannak olyan emberek ebben az országban, akiknek az anyagi tényező (biztosan lett volna anyagilag kecsegtetőbb ajánlat is) és a népszerűségi faktor (most nem biztos, hogy egy sikeres időszak következik, hiszen sokan visszavonulnak a válogatottól) ideiglenes háttérbe szorítása nem okoz nehézséget. Jó lesz kimenni újabb négy évig a válogatott meccseire, és elmondani, hogy láttam a legendákat, a legendás csapatot. Nem véletlen, hogy pont a magyar csapatnak sikerült a triplázás. Szerintem nincs olyan csapatsportág, amelyben egy ország annyi világklasszist adott volna a világnak, mint a vízipólóban a magyarok. Köszönet az eddigiekért, hogy nem egyszerűen munkának, hanem hivatásnak tekinti a kapitányságot. Örökké hálás leszek a Sorsnak, hogy együtt nőhettem fel ezzel a csapattal! Kedves Dénes! Vigyázzon magára, a hangjára, minden jót kívánok Önnek és Családjának az elkövetkezendő LEGALÁBB 4 esztendőre! "Hajrá, magyarok!"

Coach hozzászólása
Coach17476
2008.12.23. 15:29

Gratulalok a Denesnek. Nagyon varom a keret hirdetest meg az "uj" csapatot. Szerintem: Kasa Kiss G Hosi Madi Biros V De V Da Kicsi Szecska Nagy V marad. Ehez jon: Szivos Harai S Adam Voros V Baksa Bisztritsányi Gor-Nagy plusz 2-3 '87-es Junior Vilag Bajnok es 1-2 '91-es EB Bajnok. Jol nez ki a jovo!!!! Hajra MAGYAR polo!

szbarat hozzászólása
szbarat17475
2008.12.23. 14:43

Meglepő döntés. Jók lesznek a fiatalok,teli tűzzel,akarattal,ambicióval.4 év múlva megint meglesz majd a fiatal csapattal az arany : )) Egyet kérnék: Reméljük,hogy Gergely lemondja magától a válogatottságot,mert már nem válogatott szintű kapus, régen se volt az,csak mázlija volt - 2-szer is.

Sándor hozzászólása
Sándor17474
2008.12.23. 14:40

én nem biztos hogy folytattam volna a helyében, hacsak nem lettem volna biztos a londoni sikerben....valszeg elmentem volna amcsiba előtérbe helyezvén az anyagiakat.ott ő lett volna a király.senki nem merné kritizálni, hisz az ottani sikertelenséget is a játékosok nyakába lehetne varrni,mondván hogy nyilván nem egy 3szoros olimpiai bajnok kapitány miatt recseg a gépezet hanem a játékosok nem tartják magukat az utasításokhoz

Gy. hozzászólása
Gy.17473
2008.12.23. 14:22

Kemény Dénesnek mindig nagyon nagy szive volt, ez a döntése is szívből jött. Mindenkinek, aki a magyar vizilabdáért szurkol igazi karácsonyi ajándékot adott, köszönjük. Békés, boldog ünnepeket, jó egészséget, sok sikert kívánok minden vizilabdázónak, edzőnek, szurkolóknak és nem utolsósorban a vlv szerkesztőinek!

V7 hozzászólása
V717472
2008.12.23. 14:14

Sok sikert Dénesnek és a válogatottnak is ! Remélem Londonban Lovaggá ütik Dénest!! :) Békés, Boldog Karácsonyt Mindenkinek !!!

Trooper hozzászólása
Trooper17471
2008.12.23. 14:04

Gratulálok a bátor döntéséhez, remélem a kételkedőket - mint engem is - a jövőbeni játék és eredményesség kárpótolni fog. HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

Coni hozzászólása
Coni17470
2008.12.23. 14:01

A legszebb karácsonyi ajándék,amit valaha kaptam.Köszönöm Dénes,és sok sikert kívánok a további munkához.Sok erőt,kitartást,aranyérmet és nem utolsó sorban 2012-ben újabb olimpiai aranyérmet:)

Gábor hozzászólása
Gábor17469
2008.12.23. 13:52

Szeretnék Boldog Ünnepeket kívánni a VLV-nek, hogy egész évben ilyen jó riportokkal, és közvetítésekkel ajándékoztak meg minket. Természetesen a fórumozó társaimnak is Boldog Karácsonyt, és sok jó meccset/csatát kívánok nekünk a következő évben is. HAJRÁ MAGYAROK!!!

aaa hozzászólása
aaa17468
2008.12.23. 13:51

Nagyon köszönjük az eddigi fantasztikus sikereket és kívánjuk, hogy sokszor fürdessék meg a srácok egy-egy döntő után.:)

Lefkata hozzászólása
Lefkata17467
2008.12.23. 13:42

Köszönjük!! Talmától hallottam a következő jókivánságot ezt üzenem Kemény urnak, csapatának, ill. minden sportbarátnak: 2009 legyen jobb, egészségesebb, sikeresebb mint 2008-volt, de rosszabb mint 2010

K. Á. hozzászólása
K. Á.17466
2008.12.23. 13:14

Én is nagyon örülök, vigyázzon az egészségere!

szurkoló hozzászólása
2008.12.23. 13:09

Kedves Dénes! Végtelenül boldog vagyok, igazi karácsonyi ajándék.Minket tisztelt meg a döntésével.Reméltem, akartam, de nem voltam benne biztos. A szív diadala. Biztos vagyok benne, hogy a kezdeti nehézségeken túljutva ezekben a fiatalokban (Varga testvérek, Ádám) nem fog csalódni, mert a szeretet belőlük sem hiányzik.Intelligens, okos, szerény, csupaszív emberek, akik profi, tehetséges versenyzők (nem mellékesen). Csak egy olyan mester kell melléjük, mint Ön. Menni fog. És Kása sem fogja ezek után abbahagyni. Remélem, hogy a mi szeretetünk is segítette a döntésben. A könyv dedikálására várva láttam ott fiatalt, öreget, mind ezt akarták, hogy maradjon. Jó idegrendszert, jó egészséget és nagy fiai mellett már kisfia is fog szurkolni. Egész családjának (Édesapjának is) Boldog Karácsonyt és Új évet kivánok. A. HURRÁ!!!!!!

Tsil hozzászólása
Tsil17464
2008.12.23. 13:06

Köszönöm minden vízilabda imádó nevében,hogy ilyen szép karácsonyi ajándékot kaphattunk Öntől! További szép sikereket! Hajrá Magyarok,hajrá Kemény Dénes!!!!!!!!!

Ancsa hozzászólása
Ancsa17463
2008.12.23. 12:38

Meglepetten, de örülünk :)

Pepe hozzászólása
Pepe17462
2008.12.23. 12:17

Köszönjük, Dénes!!! :)

vivi hozzászólása
vivi17461
2008.12.23. 12:16

Jaj de jó!!!!Igazi karácsonyi ajándék!!!:) További sikeres 4 évet kívánok!!!

Ancsi hozzászólása
Ancsi17460
2008.12.23. 12:06

Ez óriási, fantasztikus! Nagyon boldog vagyok! Kinyomtatom ezt a cikket, és beteszem a fa alá! :) Kapitány Úrnak sok szép sikert kívánok a következő négy évre!!!!!!

Adrienn hozzászólása
Adrienn17459
2008.12.23. 12:06

Nagyon Boldog vagyok:) Köszönöm szépen!!! Sok sikert a továbbiakban! Remélem Kása is folytatja! Üdv Adrienn

Katica hozzászólása
Katica17457
2008.12.23. 11:51

Gyönyörű karácsonyi ajándék! Köszönjük Dénes!! Sok-sok sikert a következő 4 évhez!! Mi mindig veletek vagyunk!!!

Eszter hozzászólása
Eszter17456
2008.12.23. 11:51

Nagyon boldog vagyok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

én hozzászólása
én17455
2008.12.23. 11:49

Nagyszerű hír, így karácsony táján. :) Boldogság.

nicomike hozzászólása
2008.12.23. 11:26

sziasztok! lehet, hogy rosszul emlékszem, de Benedek Tibi azt nyilatkozta, hogy nem akar edző lenni, ha abbahagyja a pólót... Kásáról meg nem tudom elképzelni... Majd talán Kiss Gergő :)) Fodor Rajmi biztos edző lesz, neki már van papírja, s ő meg Gergő segítettek már filmforgatásnál is póló jelenetet imitálni :)) Örülök, hogy Dénes maradt az edző, s tényleg, nem a könnyebb utat választotta. Gratulálok, nem semmi :))

Anita hozzászólása
Anita17451
2008.12.23. 11:23

De jó!!!Ennek nagyon örülök!!Köszönjük Kemény Dénes!!:)

Csaszi hozzászólása
Csaszi17450
2008.12.23. 11:15

Gratulálok, nagyon örülök ennek a hírnek! Remélem, hogy a következő 4 évben végre sikerül elérni, hogy Kemény Dénes majdani távozása tervezetten, a megfelelő emberek bevonásával, előkészítésével történjen és meglesz az a 2-3 edző kolléga, akiknek átadhatja szakmai tapsztalatait. (Benedek Tibit például 4 év alatt szépen fel lehetne építeni Dénes utódául.) Nagyon fontos lenne az edzőképzés fejlesztése és általában, hogy Kemény Dénes tekintélyét a sportág alapjainak rendberakására felhasználják, kihasználva ezt a páratlanul sikeres időszakot évtizedekre rendbe rakni a sportág alapjait. Nem mellékesen ebben a négy évben fog eldőlni, hogy a válogatottságot, játékot abbahagyó olimpiai bajnokok sportágban tartása hogyan fog megvalósulni, egy póló centrum például tökéletes lenne erre is.

sasa hozzászólása
sasa17449
2008.12.23. 11:07

örülök.

Gábor hozzászólása
Gábor17448
2008.12.23. 11:04

Isten adjon áldást a munkájára minden idők legnagyobb vízilabda sportemberének!!!

Bodza hozzászólása
Bodza17447
2008.12.23. 10:47

Köszönjük Dénes,sok erőt,kitartás,mellettetek vagyunk nagyon sokan. Sok sikert,Londoba kéne menni:)

kerikaj hozzászólása
kerikaj17446
2008.12.23. 10:39

Szerintem most az ész felett a szív győzött.. hála a jó égnek :)) nagyon örülök neki, további sikeres 4 évet kívánok Dénesnek és a válogatottnak! (kezdhetek spórolni Londonra.. ezek után ki nem hagyom ezt az olimpiát.. :))

Tomute hozzászólása
Tomute17444
2008.12.23. 10:24

Le a kalappal! Hát nem a könnyebb utat választotta...Így még inkább csak szorítani tudok Neki és a Csapatnak! Hajrá!

Adri hozzászólása
Adri17443
2008.12.23. 10:24

Köszönjük! :)

brasil82 hozzászólása
2008.12.23. 10:23

NAGYON JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!!! ÉLJEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!