FACEBOOK

Hazaértek! Ünnepélyesen fogadták a magyar olimpiai küldöttséget

Hazaértek! Ünnepélyesen fogadták a magyar olimpiai küldöttséget
hozzászólás, 2008.08.26.

Kedden reggel (mintegy háromnegyedórás késéssel) landolt Ferihegyen a pekingi aranygép. A magyar olimpiai küldöttség tagjait több mint ezer ember várta a Syma Csarnoknál, ahova buszokkal, rendőri felvezetéssel érkeztek a sportolók, sportvezetők. Nem egy sportvezető meglepődött, mert szemmel láthatóan több szurkoló várta most a csapatot, mint Athén után... Tudósítás, fotók, videók, videónyilatkozatok:



A sportolók a szurkolókat megkerülve a hátsó bejáraton vonultak be élükön Schmitt Pállal, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökével, valamint az aranyérmes férfi vízilabda-válogatott tagjaival.

Ezután a Pekingben pontszerző versenyzőket egyenként szólították fel a nemzeti lobogóval és az öt karikával feldíszített színpadra - mindeközben a kivetítőkön a magyar sportolók pekingi sikereit nézhették a rajongók. Elsőként a kajakos Vereckei Ákos, a nőktől pedig a vívó Knapek Edina lépett a pódiumra, majd sorra következtek a többiek, utolsóként a férfipólósok, akik a legnagyobb tapsot kapták.



Kozmann György, a kínai fővárosban harmadik helyezett kenus elmondta: fantasztikus érzés, hogy az elmúlt egy hónap fájdalmai után kárpótlást kaptak az olimpiai bronzéremmel, és a győzelem érzése Pekingből Magyarországra is átjött.

Az első magyar aranyérmet szerző Vajda Attila kenus azt hangsúlyozta, hogy az 1000 méteres táv legnehezebb szakasza a vége volt: "Be kellett érni a célba, ez volt a legfontosabb."

A vízilabdázók közül Molnár Tamás két gyermekével a karján ment fel a színpadra, Lóránt Hugó egy 1-es, Benedek Manó pedig egy 2-es számmal ellátott pulóvert viselt, utalva édesapjuk 12-es sapkaszámára.



Ezt követően Schmitt Pál lépett a mikrofonhoz és megköszönte az időközben másfél ezresre duzzadt szurkolótábornak a fantasztikus fogadtatást: 

"Ha meg tudjuk becsülni a helyezéseket, akkor ilyen fogadtatásban részesülhetnek versenyzőink. Olyan olimpián vagyunk túl, amely után az egyik szemünk sír, a másik nevet. Nyolc olyan tus, találat, gól vagy akció volt Pekingben, ahol elbuktunk egy-egy érmet. Ugyanakkor 16 aranyérmes sportolót tudunk példaképül állítani a fiatalok elé. Büszke vagyok mind a százhetven magyar olimpikonra, akiknek valamennyien világszínvonalú teljesítményt kellett nyújtaniuk, hogy eljussanak Pekingbe. Összefogást sürgetek a sportban, hogy ami nem sikerült most Pekingben, az valóra váljon Londonban."



Gyenesei István sportért felelős miniszter azt hangsúlyozta, hogy a magyarokon kívül nem voltak más nemzetbéliek, akiknek szurkolását úgy lehetett hallani, mint az övékét. A miniszter hozzátette: a kudarcokat közösen kell vállalni és összefogás kell, hogy Londonban sikeresebbek legyünk.


(Fotók: MTI és vlv)

Gyenesei István a szerdai kormányülésen azt javasolja, hogy a háromszoros olimpiai bajnok férfi vízilabda-válogatott tagjai a csapatsportban meghatározott fejenkénti 12 millió forint helyett kapják meg az egyéni győzteseknek járó személyenkénti 20 millió forintot. Ezt a sportért felelős önkormányzati miniszter kedden a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában jelentette be, miután a magyar sportolók nagy részével együtt hazaérkezett a pekingi ötkarikás játékokról. Gyenesei István a televíziós műsorban megerősítette, hogy javadalmazási javaslata a válogatott edzőjére, Kemény Dénes szövetségi kapitányra is vonatkozik. Megjegyezte ugyanakkor, hogy valószínűleg lesznek viták a javaslatról. A magyar sport olimpiai szerepléséről a miniszter azt mondta, hogy a vártnál gyengébb eredmény okait elemezni kell. „A magyar sportban több érték van, mint amit ez az olimpia megmutatott” – hangsúlyozta. A jövőt illetően elképzelhető iránynak nevezte, hogy szűküljön az a kör, amelyre a figyelem esik, beleértve azt a kört is, amelyre a támogatás összpontosul. Gyenesei István szerint új korszak kezdődik az olimpiák történetében: lesz egy Peking előtti és egy Peking utáni. Meggyőződése szerint a magyar sport, a régiek helyébe lépő új generáció „tud, akar és képes lesz elérni” jobb eredményeket a jövőbeni ötkarikás játékokon.

Dorka-képek

Geyza-képek

MTI-képek

vlv-videók:

Újra itthon!



Bevonulás



Színpadra!



Szép volt, fiúk!



A jövő...



Himnusz



Benedek Tibor



Dr. Pavlik Gábor



Kásás Tamás



Varga Dénes



Kiss Gergely



Szécsi Zoltán



Biros Péter



Kis Gábor



Madaras Norbert



Varga Tamás



Olvasónk küldte:


34 régi hozzászólás

Manu07 hozzászólása
Manu0714739
2008.09.05. 15:33

Magyar Vízilabda Válogatott!!! Nagyon köszönöm az élményt, hogy harmadszor is részese lehettem annak az érzésnek, amit az általatok nyert olimpiai bajnoki cím jelentett. Külön köszönet azért, amit egy nagyon jó barátomtól kaptam a 30.születésnapomra: Benedek Tibi köszöntését az egész válogatott nevében!!! Ez egy életre szóló ajándék Tőletek!!! De nem is vártam mást, hiszen: "Ti vagytok a legnagyobbak! Hej-hej!" Én is csak azt tudom mondani, amit a legnagyobb kapitány:" KÖSZÖNÖM."

szerk hozzászólása
szerk14715
2008.09.04. 15:01

Kedves Linda! Hosi, csakúgy mint Papesz, Dani és Gergely Pista, később nyilatkoztak (a parlamenti díjátadó ünnepség után). A videókat megtalálod a VIDEÓK menüpontban.

linda hozzászólása
linda14714
2008.09.04. 14:24

Hosi miért nincs külön videón???? Pedig olyan jól játszott,imádom!!!

diana hozzászólása
diana14543
2008.08.28. 00:04

Elmarad a Fair Play Party a magyar olimpikonokkal...:( :( :( :(((((((((((((((( Lesz még lehetőség valamikor a közös ünneplésre??? Köszönettel, D

Gergő hozzászólása
Gergő14513
2008.08.27. 15:42

annyi kép van Papeszről,hogy valahogy ő fel sem tünt...

szerk hozzászólása
szerk14510
2008.08.27. 15:01

jogos...

papa hozzászólása
papa14508
2008.08.27. 14:53

én még dr. Molnárt is hiányolni vélem...

szerk hozzászólása
szerk14500
2008.08.27. 12:21

Ennyi jött össze. Hosit, Danit és Gergely Pistát majd pótoljuk, ha tudjuk.

Bambi hozzászólása
Bambi14497
2008.08.27. 11:06

Kérdés: ilyen személyes video nem minden kemény legénnyel készült? mert pl: Hosit és Varga Danit nem találom..a többi nagyon jó! köszönjük VLV Puszi krghm

dm101 hozzászólása
dm10114486
2008.08.27. 01:13

hogy is mondta Kemény Dénes édesapja? "ha van titka a magyar pólónak, akkor az abban rejlik, hogy nálunk nem vízilabdázókat nevelnek, hanem embereket, akik történetesen vízilabdáznak." végre kapott ez az ország egy kis önbecsülést, büszkék lehettünk, hogy magyarok vagyunk. a jelenben is. mi. 15 millióan, bárhol is legyünk e nagyvilágban! remélem sokáig kitart! u.i.sztem a kedves szerkesztők már most készíthetnének egy londoni szurkolói topicot. ott sem lesz menekvés, akkor is bele fogjuk hajszolni a csapatot az aranyérembe :) sőt, már előre sajnálom a többi ország szurkolóját. mert jegyük az pl. nem lesz :) Kemény Dénes Uszodát!

Kati néni hozzászólása
2008.08.26. 21:44

Ismét ismét ismét...SZÉP VOLT FIÚK, de szerintem ez a 20 millió semmi ahhoz képest, amit ti megérdemelnétek...nem azért, de Cseh Laci miért kap 60 milliót...végülis ha az arany 20, akkor 1db ezüstnek max 10 milliót kéne érnie, hiszen három ezüst nem kerülhet többe, mint egy nagy arany harmadszor is...nevetséges, de most ez nem is fontos!!!!!Pihenjetek drágáim, aztán mindent bele sokszor még!!!!!!!!!puszi: Kati néni

sophie hozzászólása
sophie14475
2008.08.26. 21:33

ISTEN HOZOTT ITTHON, NEMZETI HŐSEINK: A VIZILABDA VÁLOGATOTT CSAPAT TAGJAI ÉS Dr. KEMÉNY DÉNES!!!! Kevés a szó, nincs ami kifejezze, mekkora tettet vittetek véghez! Mellé az az alázat, az a tisztelet, az a becsület, az az acélos fegyelmezettség amit éveken át, egész életetekben felmutattatok, amivel tűrtetek vereségeket is egy nagyobb cél érdekében, nem lankadva, nem csüggedve, acélos hittel, bizalommal egymásban és a győzelemben! Isszuk a szavaitokat, tanuljuk Tőletek nap mint nap a helytállást, a csapatmunkát, a tiszteletet, az alázatot, a hitet és bizalmat egymásban. Szerencsés vagyok, mert részt vehettem Kemény Dénes egy beszédén a csapatmunkáról, lassan van már vagy 10 éve, és számomra azóta ikonként tisztelt a személye, ő az etalon a tehetségben való hit, a tehetség szabadságáért való munka és a tehetségért való felelősségben, ugyanakkor pedig a Föld nevű bolygón számomra az ő csapat-építő és -összetartó tehetsége, szellemi ereje a legtökéletesebb a maga nemében! Kemény Dénes a példa arra, mire képes egy Vezető, aki tiszteli emberei tehetségét, tiszteli embereiben az embert, és figyelembe veszi ember mivoltukat, kalkulál minden egyes emberi tényőzőjükkel, adottságukkal, és ebből kihozza azt ami a legjobb a csapatnak! Legalábbis én így látom...:) A magyar tehetség Kemény Dénest érdemel, egy Vezetőt aki EMBER!:)))

Szöszke hozzászólása
2008.08.26. 19:21

KÖSZÖNJÜK FIÚK SOKADSZOR DE SOSEM ELÉGSZER!!!!!!!!!

Dr_V hozzászólása
Dr_V14465
2008.08.26. 19:14

ÜDV ITTHON ARANYCSAPAT! Boldoggá és büszkévé tettétek az egész országot! Végre felhőtlen örömöt láttam az emberek arcán. A vasárnap rólatok szólt! Általatok érezte magát végre ismét nagynak a nemzet! Bár a bírókkal nem volt szerencsénk, TI mégis megmutattátok, ha megvan az egység és a kitartás verhetetlenek vagyunk. 2012-ben találkozunk Londonban!!! Mi a lelátón leszünk! KÖSZÖNJÜNK! MOST JÓ PIHENÉST, AZTÁN TOVÁBBI SIKEREKET!!!!!!!!

Brünnhilde hozzászólása
2008.08.26. 18:58

Nem csak ez a csapat, de minden csapatjátékban érmet szerzett ugyanazt a jutalmat érdemli, mint az egyéni sportokban szereplők. Nem is értem, hogy mondjuk egy négyes váltó vagy egy csapat tagjai miért kapnak fejenként kevesebbet. Ez -már mocsánat, de- baromság. Pláne, mivel a csapatmunka az egyéni ambiciók teljes alárendelését kivánja meg a játékostól, és legyünk őszinték, az néha majdnem olyan nehéz, mint maga a fizikai teljesitmény. Ez a diszkrimináció egyébként rossz példát is mutat, mert azt üzeni az embereknek, hogy csapatban dolgozni nem éri meg, egyénileg kell sikereket elérni. Ami ugye manapság nem csak a sportban, de egyéltalán, semmilyen területen nincs igy. Sőt. Szóval gyorsan el kell felejteni ezt az ostoba diszkriminációt, hogy a csapatsportok versenyzői kevesebb jutalmat kapnak, igazságtlan és társadalmilag is rossz az üzenete. Egyébként meg hajrá Kemény-fiúk, imádlak benneteket! Nem külön-külön, hanem igy, együtt!!

Fanni hozzászólása
Fanni14461
2008.08.26. 18:58

Jár nekik, egyértelmű :) A legjobb csapat, egységben is. Ők nem verik szét egymást...

tsil hozzászólása
tsil14454
2008.08.26. 18:29

Szeretettel köszöntöm itthon a csapatot!Minden elismerésem a TIÉTEK!!!!!!!!!!Teljesen egyet értek a javaslattal(remélem nem marad csak javaslat),hogy megkapjátok az játékosonkénti 20 milliót!Még ezt is elég kevésnek tartom ahhoz,amilyen dicsőséget hoztatok nekünk rajongóknak és az országnak. Szép volt FIÚK!Köszönjük a munkát KEMÉNY DÉNESnek és mindazoknak,akik segítettek ahhoz,hogy ilyen gyönyörűséget láthassunk!! KÖSZÖNJÜK!!!!!!!!!!!!

Andi hozzászólása
Andi14452
2008.08.26. 17:39

Sajnos munkám nem tette lehetővé,hogy részt vegyek ezen az örömteli eseményen :( Remélem lesz sok kép és videó hogy lássuk mi akik nem tudtunk elmenni. Gratulálok Fiúk! Jó pihenést!

kata hozzászólása
kata14451
2008.08.26. 17:30

Igen, csatlakozom, jár a húsz milla, iszonyú keményen megdolgoztak érte a Fiúk és a Kapitány!!! Tőlük szerintem senki sem sajnálja! Emberek, ez a Csapat annyi mindent tett, megnyerte az Olimpiát Sydney-ben, megnyerte Athénban, megnyerte Pekingben (és akkor még nem említettem a további számos elsőséget), mennyi embernek okozva ezzel felejthetetlen pillanatokat, eufóriát! És még valamit elértek, összetartást. Szegény kis országunkra nagyon ráfér! Hát nem ez a jó? Együtt, egymásért szorítani? Na ugye ;-). Tudom, leírták sokan és sokszor, de soha nem elég: NAGYON KÖSZÖNJÜK FIÚK!!! Most aztán amit lehet, bepótolni a családdal, ez parancs ;-). Uszoda, edzőterem közelébe tilos menni! Tessék pihenni! Az a sok édes gyerkőc, imádnivaló mindegyik :-). Kivi és Patrícia, Samu és Vince, Lóránt és Benedek, Julika és Marci, Kinga, Mór és Ginevra. Na, remélem nem hagytam ki senkit :-).

Ági hozzászólása
Ági14443
2008.08.26. 15:47

Nem tudom elképzelni, hogy bárkinek is szúrná a szemét, ha 12 helyett 20-at kapnának - kinek fáj ez??? Részemről: pénzben kifejezhetetlen örömet, büszkeséget okoztatok (Szép volt fiúk!!!) - és örülök, hogy épségben hazaértetek.

Lulu - London hozzászólása
2008.08.26. 15:45

Azt hiszem mindenki neveben, akik magyarok es itt Londonban neztek az olimpiat ezuton gratulalhatok szivbol a sracoknak!!! Nagyon orultunk h vegre egy meccset itt is kozvetitettek, es eloben :), es foleg h azt a meccset megnyerve olimpia bajnokok lettetek ismet!!! :) Elvezet volt felkelni a meccsre kora reggel! Barcsak minden magyar otthon hallotta volna a kommentatort... a jelzoket amiket hasznalt amikor elemezte a jatekot es a sracokat is egyenileg! Allithatom h megszerettetek a vizilabdat az itteni kemeny feju, hideg angolokkal is! Buszkek voltunk ratok!!! Alig varom h lathassunk itt Titeket negy ev mulva! Es biztosithatlak rola h Nektek lesz ismet a leges-legnagyobb szurkolo taborotok! :) Lots of love xxxx

Néro hozzászólása
Néro14440
2008.08.26. 15:39

EZ A CSAPAT MINDENT MEGÉRDEMEL!!! NEM AZ ANYAGIAKON KÉNE FUKARKODNI!! ŐK AZ ORSZÁGUNK BÜSZKESÉGEI!! ŐKET KELL TÁMOGATNI MINDENBEN!!!! SZÉP VOLT FIÚK! MIATTATOK VAGYOK BÜSZKE ARRA HOGY MAGYAR VAGYOK!

avk hozzászólása
avk14436
2008.08.26. 14:29

a francia labdarugok igy pl. Zidane, a VB utan a francia Becsületrendet kapta meg, Beckham es mas angol focistak Lordok, akkor a mieink, de bocsanat a kivetelezesert, de Kemeny dr es Benedek Tibi is megerdemelne valamit. Vagy alapitsanak Olympiai eletmü dijat, Darnyi, Egerszegi, Kozmann Gyuri, Nagy Timi, Kati-Natasa is megerdemelne a bajnoki cimek utan. A többiek majd a londoni gyözelem utan, mikor a sapkat, lapatot, cipöt a szögre akasztjak...

Erika hozzászólása
Erika14432
2008.08.26. 13:45

Nagyon,nagyon,nagyon sajnálom,hogy lemaradtam a reggeli fogadtatásotokról! :((( Gyönyörű volt fiúk!! Jó pihenést kívánok a csapatnak!!

Éva hozzászólása
Éva14431
2008.08.26. 13:30

Naná, hogy 20 milliót A VILÁG LEGJOBB VIZILABDA CSAPATÁNAK ÉS SZÖVETSÉGI KAPITÁNYÁNAK! Hálás köszönet a Fiúknak Mindenért!

sirpeter hozzászólása
2008.08.26. 13:07

ISTENKIRALYOK! Jo pihenest! es meg egyszer, de nem utoljara KOSZONJUK!

Eca hozzászólása
Eca14428
2008.08.26. 12:54

Drága-drága CSAPAT!!!!Köszönöm szépen,hogy megint örömkönnyeket hullajthattam miattatok!!!:D Amit elértetek,az csodálatos!!!KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!!!SZERINTEM AZ ORSZÁG NEVÉBEN MONDHATOM!!!:)SZÉP VOLT FIÚK!!!!HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!

Eszter hozzászólása
Eszter14427
2008.08.26. 12:21

Nagyon örülök, hogy megkapják a FIÚK a 20 milliót. Nem tudom ki számolta ki ilyen "remekül" , hogy a bajnokok kevesebbet kapjanak, mint a helyezettek. Isten hozta a BAJNOKOKAT itthon!!!

Zsuzsa hozzászólása
Zsuzsa14426
2008.08.26. 12:20

Ezúton szeretném SZÍVBŐL JÖVŐ GRATULÁCIÓMAT KIFEJEZNI a magyar sportolóknak, az olimpiai szereplésükért! A vízilabda csapatunk tagjainak, VALAMINT Kemény Dénes szövetségi kapitánynak és a munkáját segítő stáb tagjainak külön is (mert nélkülük nem jöhetett volna létre) a történelmi tett, hogy 3 egymást követő olimpián megnyerték az OLIMPIAI CÍMET! Még egyszer KÖSZÖNET érte!

egri gyerek  hozzászólása
2008.08.26. 12:16

Azok az emberek akik történelmi tettet hajtottak végre , akik a egy évtized alatt 3 olimpiát nyernek ,akikre egy ország büszke akik büszkék arra hogy MAGYAROK az a minimum hogy megkapják azt a pénzt amit nagyon de nagyon megérdemelnek!! viszont ha nem kapnának egy petákot se akkor is ugyanúgy tették volna a dolgukat , és a cél érdekében megdöglöttek volna a sikerért (Kemény Dénes mondta). politikusok lehet példát venni róluk :( van teljesítmény a munkájuk mögött nem úgy mint maguknál!! ui: ja és sztem egy kitüntetést is megérnének . HAJRÁ MAGYAROK !!!!!!!

Marika hozzászólása
Marika14424
2008.08.26. 12:12

Isten hozott benneteket, jó pihenést és időtöltést a családdal, gyermekekkel. SZÉP VOLT FIÚK! Köszönjük mindenkinek, akik együtt készültek, dolgoztak, edzettek és segítették a játékosok munkáját, az edzőnek KEMÉNY DÉNES úrnak és segítőinek, Kásás Zoltánnak és az orvosoknak.

nettóban hozzászólása
2008.08.26. 12:05

kapják meg a 20 milliót! ja és, DOLLÁRBAN!! :)

vsz hozzászólása
vsz14420
2008.08.26. 11:38

Isten hozott benneteket Idehaza! Szép volt fiúk, még egyszer köszönjük, nem is egyszer,százszor és ezerszer!!! / Ez a legkevesebb, hogy megkapjátok az egyéni győzteseknek járó pénzt,hisz ezt az igazságtalanságot már régen be kellett volna látniuk "azilletékesekneknek". / Mily szép lett a fejléc idefent! :-)

Galicius hozzászólása
2008.08.26. 11:02

Én meg azt mondom,hogy ez nem lehet kérdés.Igen kapják meg a 20 milliót,NETTÓBAN!!!Megérdemlik.Akinek meg nem tetszik,az csinálja végig az az utat,amin idáig jutottak.