FACEBOOK

Aranyérmes a Kovács, Janics női kajakkettes 500 méteren

Aranyérmes a Kovács, Janics női kajakkettes 500 méteren
hozzászólás, 2008.08.23.

A Kovács Katalin, Janics Natasa kajakpáros remek, magabiztos versenyzéssel megvédte címét 500 m-en a pekingi olimpián, s ezzel megszerezte a magyar küldöttség második aranyérmét.

Az egyesben nagy meglepetésre csak negyedikként végzett Kovácsnak szűk egy órája volt az egyes után, hogy "áthangoljon" a párosra, a duó tagjai azonban már rutinosnak számítanak ebben a műfajban, igaz, négy éve, Athénban fordított volt a szereposztás. Akkor Janics indult - és nyert - egyesben, Kovács pedig "melegítette" számára a hajót, hogy aztán közösen diadalmaskodjanak a páros számban is.

A keddi előfutamból a magyarok és a nagy rivális németek - Fanny Fischer és Nicole Reinhardt - is elsőként jutottak a végjátékba, a jobb idő azonban akkor Janicséké volt. A finálé előtt nagy kérdés volt, hogy Kovács össze tudta-e szedni magát az egy órával korábbi kudarc után, vagy az egyesre úgymond "rámegy" a páros is.

A rajt jól sikerült a magyaroknak, mert bár a németek előttük voltak, ez az állapot csak 50-60 méterig tartott, itt már Kovácsék vezettek. Féltávnál magyar, lengyel, német volt a sorrend, majd némileg váratlanul a franciák is bejelentkeztek az érmes pozíciókra. A klasszis magyar duót azonban ez nem zavarta, előnyét tartva magabiztosan lapátolt a cél és a címvédés felé és végül - a délután kudarcai után már kissé letargikus állapotba került piros-fehér-zöld szurkolósereg legnagyobb örömére - elsőként haladt át a célvonalon!



Kovács és Janics aztán a partra evezett és egy hatalmas közös vízbe csobbanással ünnepelte a fényes sikert.

Portrék

Kovács Katalin:
-----------------
Születési idő és hely: 1976.02.29., Budapest
Klubja: MTK
Versenyszámai: K-1, K-2 és K-4 500 m
Olimpiai eredményei: K-2 500 m - 1. hely (2004, 2008), 2. hely (2000); K-4 500 m - 2. hely (2000, 2004, 2008)
További kiemelkedő eredményei: K-1 500 m - vb-1. (2002, 2003, 2007), vb-3. (2001), Eb-1. (2001, 2002, 2008), Eb-2. (1999, 2007); K-1 1000 m - vb-1. (2002, 2003, 2007), vb-3. (1999), Eb-1. (2002), Eb-2. (1999, 2001, 2007); K-2 500 m - vb-1. (2005, 2006), vb-3. (1999), Eb-1. (2005, 2006), Eb-2. (1999, 2000); K-2 1000 m - vb-1. (2005, 2006), Eb-1. (2005, 2006), Eb-2. (1997, 1999); K-4 500 m - vb-1. (1999, 2001, 2002, 2003, 2006), vb-2. (1997, 1998, 2007), Eb-1. (1999, 2001, 2002, 2006); K-4 1000 m - vb-1. (2006), Eb-1. 2006); K-2 200 m - vb-1. (2005, 2006), Eb-1. (2005, 2006); K-4 200 m - vb-1. (1998, 1999, 2001, 2003, 2006), vb-2. (2007), Eb-1. (2000, 2006), Eb-2. (1999, 2004, 2007)
    
Janics Natasa:
----------------
Születési idő és hely: 1982.06.24., Bácskapalánka
Klubja: Démász-Szeged
Versenyszámai: K-2 és K-4 500 m
Olimpiai eredményei: K-1 500 m - 1. hely (2004), 4. hely (2000, jugoszláv színekben), K-2 500 m - 1. hely (2004, 2008), K-4 500 m - 2. hely (2008)
További kiemelkedő eredményei: K-2 500 m - vb-1. (2005, 2006), Eb-1. (2005, 2006); K-2 1000 m - vb-1. (2005, 2006), Eb-1. (2005, 2006); K-1 500 m - Eb-1. (2004); K-4 500 m - vb-1. (2006), Eb-1. (2006); K-4 200 m - vb-1. (2002, 2006), Eb-1. (2006), Eb-2. (2002); K-4 1000 m - vb-1. (2003, 2006), Eb-1. (2006); K-1 200 m - vb-1. (2007), Eb-1. (2007); K-2 200 m - vb-1. (2005, 2006), Eb-1. (2005, 2006)


(MTI-fotók, Földi Imre felvételei)


(MTI)

6 régi hozzászólás

Andrea hozzászólása
Andrea14193
2008.08.24. 14:22

Gratulálok!Köszönjük szépen!

Tündike hozzászólása
2008.08.23. 23:06

Köszönjük!!!Nagy örömet okoztatok!TI vagytok a legnagyobbak!

t hozzászólása
t13907
2008.08.23. 21:33

Nagyon megijedtem Kati egyese után, de a páros fantasztikus volt! Bravó!

Katica hozzászólása
Katica13880
2008.08.23. 17:23

Gratulálok csajok! Köszönjük ezt az örömet!

Ripeti hozzászólása
Ripeti13875
2008.08.23. 15:41

Ügyesek voltatok! Mindenkinek tudtára adtátok, hogy kik a legjobbak a világon női párosban!!!

Zsoci hozzászólása
Zsoci13869
2008.08.23. 12:51

Szép volt csajok!!! Nagyon örültem nektek! Ti vagytok ennek a napnak a hősei!