FACEBOOK

OLIMPIAI DÖNTŐBEN A KEMÉNY-LEGÉNYEK! - MAGYARORSZÁG-USA AZ ARANYÉREMÉRT!!!

OLIMPIAI DÖNTŐBEN A KEMÉNY-LEGÉNYEK! - MAGYARORSZÁG-USA AZ ARANYÉREMÉRT!!!
hozzászólás, 2008.08.22.

Fantasztikus mérkőzésen, háromgólos hátrányból felállva, helyenként sziporkázó játékot mutatva legyőzte Montenegrót a magyar válogatott. Ezzel Kemény Dénes csapatának módjában áll megvédeni az olimpiai bajnoki címet. A döntő időpontja: vasárnap reggel 9.40. A másik elődöntőben az USA magabiztosan győzte le a rengeteg hibával játszó szerbeket, méghozzá már szinte megalázó módon, 10:5-re, így velük játsszuk a döntőt. Tudósítás, fotók, nyilatkozatok:

Nem túlzás: az egész ország drukkolt pénteken délben a fiúknak. A munkahelyeken megállt az élet, mindenki a tévé képernyőjét figyelte.

A magyar csapat szerzett vezetést, de az elején mégis gyakran kellett aggódnunk. Valahogy nem ment a támadójáték és a rengeteg kiállítást "fújó" bírói felfogáshoz is jobban alkalmazkodtak a montenegróiak. 3:3-ig tartani tudtuk a lépést, de ezután meglépett az Európa-bajnok. Zsinórban három gólt kaptunk, köztük akciógólokat, távoli lövéseket is, úgyhogy Kemény Dénes kapuscserére határozta el magát. Gergely István a vlv-nek mondta el két napja, hogy miként tartja meccslázban magát a kispadon, nos ezt most módja volt "élőben" is bemutatni. Beállása után fordult a kocka, ami nem csak neki, hanem a feljavult csapatjátéknak, erőteljesebb védekezésnek és az elöl mutatott nagyobb vállalkozó kedvnek is köszönhető volt.

Összeszorított fogakkal küzdöttek a fiúk, de már ekkor megpróbálkoztak egy-egy könnyed megoldással és lehetett érezni, hogy nem roppantak össza a jelentős montenegrói előnynél, fel tudnak állni. Ez be is következett, ami az egész csapat érdeme, noha a meccs egy-egy szakaszában "konkrét játékosok" (név szerint: Benedek, Molnár Tamás, Kiss Gergely, Madaras, Gergely István, Varga Dénes, Varga Dániel és Kásás Tamás) olyan megoldásokra voltak képesek, amelyek hatására nem csak az eredmény változott, hanem az ellenfél lelkileg is hatalmas csapást kapott. A friss Európa-bajnok nem is bírta idegileg, a vége már szinte sima lett, csak mi magyar nézők izgultunk nagyon, annyira megszoktuk a feszültséget...

(MTI-fotó, Illyés Tibor felvételei)

Magyarország-Montenegró 11:9 (3:4, 3:3, 3:0, 2:2)

Peking, Yingdong Natatorium, v: Simion (román), Tulga (török)
Magyarország: Szécsi - Varga T., Kásás 1, Kiss G. 3, Benedek 1, Biros 1, Kis G. Csere: Madaras 2, Varga Dénes 1, Hosnyánszky, Varga Dániel 1, Molnár T. 1, Gergely (kapus). Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
Montenegró: Scsepanovics - N. Janovics 2, Ticsics, M. Janovics, Ivovics 1, Zlokovics 1, Jokics 1. Csere: Brguljan, Paskovics, Vukcsevics, Uskokovics 2, Gojkovics 2, Radics (kapus). Szövetségi kapitány: Petar Porobics
Gól - emberelőnyből: 12/5, ill. 12/3
Ötméteresből: -, ill. 1/-
Kipontozódott: Hosnyánszky (27.p.), Madaras (28.p.)




Élő közvetítésünk a mérkőzésről

MTI-fotók az elődöntőről (Illyés Tibor)


Olimpiai aloldalunk


KEMÉNY DÉNES szövetségi kapitány az MTI-nek:

"Eddigi legfontosabb meccsünkön vagyunk túl, szerencsére öt nap állt előzőleg a rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk a montenegróiakból. Bár átmenetileg négy ember is kidőlt betegség miatt, sikeresen hangolódtunk az ellenfélre, és meg is játszottuk a kártyáinkat. Úgy érzem, kevésbé fáradtunk el, ennek tudható be, hogy 6:3-as hátrányból felálltunk. A döntőben végül is mindegy, hogy az amerikaiak vagy a szerbek jönnek, ott már senki sem adja olcsón a bőrét."


KÁSÁS TAMÁS az MTI-nek:

"Olyan figurából is dobtunk gólt, amelyet előtte csak edzésen csináltunk. Nem tudom, mivel vertük meg őket, talán jobban akartuk a győzelmet, pedig a montenegróiak fiatal és motivált csapattal álltak ki, nem volt egyszerű dolgunk. A 2000-es sydneyi döntő sima volt, a 2004-es athéni nehéz, kíváncsian várom, most mi lesz."


KISS GERGELY meccs után, a vegyes zónában az újságíróknak:

"Amit műveltünk az elején emberelőnyben magabiztosság szempontjából, az jó volt, amit emberhátrányban, az nagyon nem. Ennek eredménye volt, hogy 4:3-ra vezettek az első negyed végén. Ezt megtetéztük még: akciógólt kaptunk, kicsit elbizonytalanodtunk támadásban is, és már 6:3-ra vezettek. Nagyon sok volt még a mérkőzésből, s nem lankadtunk, nem bizonytalankodnunk tovább. Nagyon nagy tartásról tett tanúbizonyságot az egész csapat. Mindenki egytől-egyig nagyot harcolt. Az első félidő hét kapott gólja után egyet sem kaptunk a harmadik negyedben, 3:0-ra nyertük ezt a játékrészt, ami nagy fegyvertény. Abszolút büszke vagyok erre a teljesítményre, nem elfelejtve, hogy nem vagyunk az utunk végén. Fontos lesz pihenni és úgy készülni mentálisan, ahogy az elvárható egy ilyen ritka, nagyon különleges pillanatban."

HOSNYÁNSZKY NORBERT a vlv-nek:

- Küzdelmes meccs volt, iszonyatosan boldog vagyok, hogy nyertünk és hogy 3:6-os hátrányból sikerült fordítani. Annak pedig külön örülök, hogy Gergely Pista így védett. 

- Milyen érzés döntőben lenni?

- Fantasztikus érzés, ezért jöttünk, ezért jöttem ide, ezért szerettem volna idekerülni.

MADARAS NORBERT a vlv-nek:

- Nagyon örülök, hogy fel tudtunk állni, mert ilyen sorsdöntő meccseken azért ez nehéz. Az, hogy 3:6 után meg tudtuk fordítani, ezen a szinten nagy dolog. Időnk volt rá, de fejben újra kellett kezdeni az egészet, és meg tudtuk csinálni.  

- Mi volt az, amivel fordítani tudtatok?

- Az, hogy mindenki elhitte,  még semmi sincs veszve. Az egy dolog, hogy iéyesmit mond az ember, rutinszerűen, hogy csak hajtsunk, hajtsunk, de most valóban így is éreztük. Ezért lehetett, hogy mindenki hozzá tudta tenni azt a kicsit, amit éppen akkor neki kellett. Valaki gólt lőtt, valaki szerelt, valaki védett - talán ezen múlott.

- Hogy merted elvállalni akcióban, 7:7-nél azt a távoli lövést?

- Valaki kiabált, hogy lőjek, én meg lőttem, nem volt már más lehetőség.

- A kipontozódáshoz mi a commented? 

- Utólag azt mondom, még jól is jöttem ki belőle, megfogtam azt, akiről kiállítottak, ezért visszarendelték a labdát, pedig közben belőtték. A megítélt ötöst pedig Pista kivédte...

- Mindenki rendben van már egészségileg?

- Igen. Ami engem illet, még nem költöztem vissza, de jól vagyok. A meccsen nem éreztem, hogy bármi bajom lenne, kicsit bedugult az orrom.

VARGA TAMÁSt kérdezte Hajdú B. István az MR1 Kossuth Rádióban:

- Kezdjük a végén. Mi történt a lefújás után? 

- Letépték a fejem és durváskodtak a végén, mert mást már nem tudtak csinálni. Én visszasimogattam őket és ez nem tetszett nekik. A bíró nem látta, aztán meg odaüvöltöttem, hogy mi nyertünk, mehettek haza, ami után megütöttek. Ilyet nem szoktam csinálni, de azért nem tűröm, hogy valaki, amikor már minden mindegy, odajön és elkezd keménykedni a legvégén. Ennyi történt, ő adott egyet én pedig visszaadtam. 

- Családot azért nem így simogatod, ugye?

- Nem, dehogyis :) 

- Nagyon nehéz meccs volt, az elején gyakorlatilag minden hozzáérésért kiállítás járt. 

- Ezt beszéltük pont a kispadon, hogy amire az első két kiállítást megkaptuk, labda nélkül, arra a végén kontrát kaptunk, tehát egyszerűen nem lehetett kiigazodni a bíráskodáson. A bekkek sorsa ilyen, van, amikor végigjátszom, ma ezt a lapot osztották. Nem baj, nem ez a lényeg, hanem az, hogy bent vagyunk a döntőben. 

- Azt is mondhatnám az olimpiai tapasztalatok alapján, hogy „megszoktuk„, hogy háromgólos hátrányba kerülünk. Pánik most sem tört ki, de azért az ilyesmi nem feltétlen kezd el röptetni... 

- Az elején a védekezésünk szét volt csúszva, de a végére rendberaktuk. Nem győzöm hangsúlyozni: ha jól védekezünk, akkor mindent megnyerünk, ha nem akkor magunknak csináljuk a meleg dolgokat. 

- Téged mennyire lepett meg a kapuscsere? 

- Nagyon jó volt, hogy Dénes kapust cserélt, mert a csapatot is felrázta ezzel és Gergely Pisti nagyon jól védett, borzasztó jó kapusteljesítményt nyújtott. 

- Az mennyire zavar, hogy ezen a tornán még nem sikerült gólt szerezned? 

- Nem zavar egyáltalán, mert nekem védőpozícióban van feladatom, az a legfontosabb, hogy a csapat nyerjen mindig. Ami a feladat, azt csinálom. Mindent azért, hogy megvédjük a címünket.
Hamarosan további nyilatkozatok és gólok.


Szerbia-USA - élő közvetítés a meccs félidejétől:

4:6 - az USA vezet egy perc elteltével (harmadik negyed)

Az amerikai kapus ejtést véd.

4:7 - Nem hiszünk a szemünknek! Meddő szerb támadások végig. Az USA előnyt, majd kettős előnyt kap. Úgy tűnik, kimarad, de Azevedo végül belövi, már szimpla fór végén!

Három perc még a harmadik negyedből, ismét blokkolják a szerb lövést!

5:7 - kontra után szerb előny, Pijetlovics lövi be centerből

Filipovics ejtését szögletre nyomja a kapus. Centerben labdát szereznek az amerikaiak, "Nemá fáula" - sopánkodik a szerb szpíker.

Szünet. Kétgólos amerikai előnnyel fordulnak az utolsó játékrészre!

Szerb labdaszerzés, de véd a kapus.

Szerb előny, A kapus kétszer is véd! "Opjety néma gol, opjety néma gol!"

A szlovén Margeta bíró kontrát fúj, majd cserével, végleg kiállít az USA-ból. Szerb időkérés. (Jesse Smith valóban víz fölött könyökölte tarkón ellenfelét, kiderül az ismétlésből.) Ez az előny is kimarad! Hihetetlen! Még 5 és fél perc a meccsből, most USA-fór! - Ez is kimarad.

Újabb fórt kapnak a szerbek, hihetetlen, de ez sem megy be!

8:5 - Azevedo két méterről betalál, érik a szenzáció!

9:6 - USA előny - Rick Merlo mesziről belövi! Még 3 perc!

10:5 - Powers simán belövi - asszem ennyi volt Szerbiának. Még 2,5 percet kell szenvedniük.

Két percen belül.

Szerb előny, a lövést megint védi a kapus. Néma golá.

Kezdődik az utolsó perc.

Szerb előnyben kapufa, majd a következő lövést védi a kapus...

VÉGE! Az Egyesült Államok csapata jutott be a döntőbe!!!

108 régi hozzászólás

szerk hozzászólása
szerk14367
2008.08.25. 18:16

kedves f.ani! Köszönjük az elismerést. A kérdésre válaszolva: az sajnos nem jött össze...

f.ani hozzászólása
f.ani14290
2008.08.24. 22:36

Kedves Szerkesztők! Először is nagyon köszönjük, hogy létezik a vlv.hu!!! Szabad megkérdezni, hogy a pólóportrék között miért nem található Benedek Tibiről az összeállítás? Köszönettel

Beeccy hozzászólása
Beeccy14209
2008.08.24. 15:19

NAGYON NAGYOK VOLTATOK FIÚK!! CSAK ÍGY TOVÁBB!!

marczy hozzászólása
marczy13893
2008.08.23. 19:37

A szerbek annyi kapufát lőttek, amennyi máskor három csapat ellen elég, ha bemegy és gól... Baromi nehéz meccs lesz. Szóval a szerbek ziccerek özönét hagyták ki.

orock hozzászólása
orock13878
2008.08.23. 17:04

ha a magyarok azt játszák, amit tudnak, akkor nincs az a bírói fújás, amellyel nyerhet amerika. véleményem szerint az utolsó negyedben az lesz a legfontosabb cél, hogy gólt lövessenek Varga Tamással

sophie hozzászólása
sophie13876
2008.08.23. 15:55

Bár tudom, hogy a Keménylegényeknek erre nincs szüksége a győzelemhez, de biztos ami biztos, én külföldi kollégákat is rávettem, hogy a Magyar Csapatnak szurkoljanak vasárnap! Postán fogják megkapni a beígért jutalmat - egy kis méretű ruhaneműt, borítékban - ha jól végzik a dolgukat!!! /hozzátenném, hogy ilyen motivációt még sohasem alkalmaztam ezelőtt:) - amikor sikerült rávenni őket az 'üzletre', a kis tájékozatlanok még a horvátokra akartak fogadni a döntőben - akik mint tudjuk már sehol sincsenek!/ HAJRÁ MAGYAROK!!! MI VAGYUNK A LEGJOBBAK!!! És köszönet Nektek Fiúk minden gyönyőrű pillanatért már eddig is! Végig sikítoztuk az elődöntő meccset, és a kezem is elkékült ahogy végig szorítottam Nektek!! Végig hittük, hogy mi fogunk győzni és úgy is lett!!!:)) A CSAPAT ÉS KEMÉNY DÉNES NEMZETI HŐSEINK!!!

Igen,Igen hozzászólása
2008.08.23. 12:38

Igen fogjatok össze!!! Akinek van ismerőse emelje meg a telefont!!!Vagy beszéljen azzal,akivel kell!!! Ha kell Schmitt Pállal vagy Gyenesei Istvánnal! (és a az ún.benfentesek nem is drukkolnak szívvel-lélekkel...) Mindegy,hogy hogy,csak bent legyetek!!!Mert ti valami eszméletlenül szurkoltok és tényleg nem,azért utaztatok 7350 km-t,hogy tv-n keresztül nézzétek a meccset!!!Vagy igen?! HAJRÁ MAGYAROK!!!

ikszek hozzászólása
ikszek13865
2008.08.23. 12:05

Judit! Ti, kintről szorító magyarok nagyon kelletek a fiúknak! Most muszáj bejutnotok valahogy! Lélektani dopping a döntőben a közönség...USA kinn lesz az tuti... Jegyüzérektől nem lehet jegyet szerezni (a cél szentesíti az eszközt)? Vagy a szervezők nem tudnak jegyeket biztosítani? Esetleg olyan más nemzetiségű drukkerektől akik biztosra vették a döntőt...de végül nem nézik meg...? A szövetség nem tud tenni valamit? Akinek van ismerőse az telefonáljon már a megfelelő helyre:). Össze kell fogni! Hajrá MAGYAROK!

Kata hozzászólása
Kata13860
2008.08.23. 11:07

Hajrá fiúk, nagyon szurkolunk nektek!! Bár azok után amit ma a kézis lányainkkal tettek a bírók, félek az amik elleni döntőtől is...

Judit - nak hozzászólása
2008.08.23. 11:02

Ugye nem mondod,hogy 1200 magyar nem tud bejutni a döntőre?! Csináljatok valamit!!!Ezt nem lehet szó nélkül !!!!!!!!!!

Rebo hozzászólása
Rebo13852
2008.08.23. 06:54

Szép volt fiúk ! Nagyon vigyázzatok vasárnap, nehogy kiénekeljék a sajtot a szátokból. Sokkal jobbak vagytok az amiknál, de nem szabad senkit sem lebecsülni.

A LÉNYEG hozzászólása
2008.08.23. 00:14

BENEDEK TIBOR!

adrienn1203 hozzászólása
2008.08.22. 23:35

Az elődöntőt a kis unokahúgommal néztem és szurkoltam végig(aki nem igazán mutatott eddig érdeklődést a sportok iránt),és annyira tetszett Neki,h a döntőt is meg akarja nézni velem.:D Ez a fiúk hatása!Ki nem tudja őket szeretni?! Ennyi!!!:D HAJRÁ FIÚK!!!

hafujaszel hozzászólása
2008.08.22. 23:29

Szívesebben néztem volna a szerb-usa mérkőzést, mint az izlandi kézisket, akik előtt le a kalappal, de azért csak megnéztem volna ezt az amerikai válogatottat. A szerbeknek nem jött össze semmi, talán nem volt meg a kellő alázat, s hihetetlen, hogy szinte minden lövésük kapufa volt. Végiolvastam az nso.hu a kommenteket, aztán egyből menekültem ide, mert itt azért sokkal kultúráltabb a hangnem. Mit vártok a döntőtől? Hasonló meccs lesz, mint az ausztrálok ellen, azzal a különbséggel, hogy a végére figyelni fogunk. Jók az amcsik, de valamit nem tudnak, hogy a mi csapatunk, tényleg CSAPAT, a legjobb példa rá Varga Tamás, aki azért szegeden nagyon sok gólt lőtt, itt bekkel, alázattal megy, öröm nézni a játékát. Hasonlóan kemény lehet az eleje, mint montenegró ellen, de a végét jobban fogjuk bírni, hiába erősek az amik, a KEMÉNY-LEGÉNYEK nagyon tudják, mit kell tenni. Szorítok Hosinak, hogy neki kijöjjön a lépés, talán neki megy a legkevésbé, a jövőre nézve fontos lehet egy jó meccs neki. Nem akarom fényezni magam, de amikor a keretet kihírdette Dénes, akkor Papeszt sokan nem értették, én sejtettem, hogy szükség van egy ilyen gengszterre, aki kiszámíthatatlan. Azt szeretném, ha mindenki tudna gólt lőni, és szép, jó játékkal a saját játékunkat hozzuk. Sokat gondolok a csapatra, igazi példaképek, sokan kezdtek miattuk játszani, bevallom, ha fiatalabb lennék, biztos elmennék pólózni. Már megint sokat fecsegtem! Hajrá Magyarok, Hajrá Kemény-legébyek!

A póló mekkájából EGER! hozzászólása
2008.08.22. 23:01

Dénes!! Isten vagy ez a mai meccs felért egy döntővel! Szecska nem hozta a szokásos formáját, gáz! Az USA-val vigyáznunk kell nagyon nem véletlenül kerültek a döntőbe!!!! Nagyon szurkolunk, veletek vagyunk, az olimpia aranyra várunk 4 éve!!!!!!

Krisz hozzászólása
Krisz13847
2008.08.22. 22:54

Így van! Tartsatok egy kis vízilabda leckét az amiknak vasárnap:)

Peti hozzászólása
Peti13846
2008.08.22. 22:34

Szembesüljenek az amcsik milyen a magyar vizilabda! :) Nagyon jók voltatok, főleg miután a védekezésetek felerősödött! Onnantól kezdve tökéletes volt a játékotok! Gratulálok!

Marion hozzászólása
Marion13843
2008.08.22. 21:38

Szerintem még 4 éve a döntőben sem izgultam ennyire... Az öcsémmel komplett szurkolótábort alkotva üvöltöztük a "pekingi magyarokkal" a srácokat űző rigmusokat:D. Gratulálok a csapatnak! Ez már önmagában érne egy aranyat! Féltem ettől a meccstől az utolsó percig. Mindenki non plus ultra, s a szívemben kialakított magának egy csücsköt ez a csapat!:) Csak annyit, hogy a kint levők bebizonyították, hogy lehetnek ők "motiválatlan, kövér Papesz", "turistautas G. Pista", "öreg Benedek Tibi" -és sorolhatnám a '***' pesszimista emberek hozzászólásait- OTT VAN A HELYÜK A MAGYAR CSAPATBAN!!! Az én szívem biztos ott lesz veletek! Sosem szabad feladni!! HAJRÁ MAGYAROK!! BÁRHOL, BÁRMIKOR!!!

Egerből hozzászólása
2008.08.22. 21:37

Kedves Kemény Dénes! Ahogy Ön meccsel, azt tanítani kellene!Miből vannak az idegei? FANTASZTIKUS!Gratulálok, csakúgy mint valamennyi játékosának. Vasárnap már délelőtt borbontogatás lesz Egerben!! Csak még egy lépés....Nagyon szorítunk, egytől, egyig megérdemlik!HAJRÁ!!!!! FIÚK!!!!!

Zso hozzászólása
Zso13841
2008.08.22. 21:34

Egy magyar zászlóval a fejemen és egy ásványvizes palackkal ültem és kiabáltam egyedül a tv előtt. Majd kimentem elszívni egy cigit mikor 3 góllal vezettek a montenegróiak. Nézni sem tudtam. Majd arra gondoltam, hogy hogy lehet ennyire gyáva, és hogy nem bízhatok ennyire a CSAPATUNKBA. Azonnal visszamentem, és minden erőmmel szurkoltam. Én csak ennyit tehettem itthonról. A győzelem után viszont (teljes extázisban) betettem a Ha elindulunk című jellegzetes SZÁMOTOKAT. BÍZUNK BENNETEK. KITARTÁS. "Ma elindulunk, hogy céljainkért megküzdjünk, ma elindulunk Istenem segíts, hogy GYŐZHESSÜNK!" HAJRÁ MAGYAROK! HAJRÁ FIÚK!

Zso hozzászólása
Zso13840
2008.08.22. 21:32

Egy magyar zászlóval a fejemen és egy ásványvizes palackkal ültem és kiabáltam egyedül a tv előtt. Majd kimentem elszívni egy cigit mikor 3 góllal vezettek a montenegróiak. Nézni sem tudtam. Majd arra gondoltam, hogy hogy lehet ennyire gyáva, és hogy nem bízhatok ennyire a CSAPATUNKBA. Azonnal visszamentem, és minden erőmmel szurkoltam. Én csak ennyit tehettem itthonról. A győzelem után viszont (teljes extázisban) betettem a Ha elindulunk című jellegzetes SZÁMOTOKAT. BÍZUNK BENNETEK. KITARTÁS. "Ma elindulunk, hogy céljainkért megküzdjünk, ma elindulunk Istenem segíts, hogy GYŐZHESSÜNK!" HAJRÁ MAGYAROK! HAJRÁ FIÚK!

Mizu hozzászólása
Mizu13839
2008.08.22. 21:25

Aztabetyár. A horvátok ellen elbukott vb-döntő előtt Dénes megmondta, hogy vegyék már észre mások is, hogy a horvátok mennyire feljöttek, egy életre megtanultuk, hogy igaza van, nem csak mindig mondja. Tavasszal mintha az amcsikra is valami hasonlót mondott volna, ne úgy legyen. Ja, és még a horvátokat is megverték. Érdemes lenne megtudni valamit erről az amcsi-szerb meccsről, óriási meglepetés, hogy pont a szerbek buktak el (bár a csoportmeccset is kínkeservesen nyerték 4-2-re..). Viszont az tény, hogy ennél nagyobb marketing a vízilabdának, mint hogy USA döntős már nem is kell. Ráadásul náluk az főűmosidő, lesz nézettség iszonyatnagy. Csak előre fiúk, nem elbízni magunkat, a szerbek is itt szúrták el!

Petra77 hozzászólása
Petra7713838
2008.08.22. 20:54

Fantasztikus volt. Három napja az őrületbe kergetem a családom, mert a legváratlanabb pillanatokban kezdtem a mai napon rágódni... Bevallom, iszonyú gyomorgörcsöm volt. Lehet, hogy a fiúk nem féltek, én, becsülettel bevallom, igen. Nem az arany érdekel, KOMOLYAN,hanem beleszakadna a szívem, ha akkora fájdalmat kellene a fiúk arcán látnom. Mert lesz, ami lesz, nekem, és rajtam kívül még sok más embernek is, Ti vagytok a legjobbak. Gergely hihetelen nagyot védett, pedig az elején én is hiányoltam Viktort. Kásás Tamás... Na igen. Védekezésben, gólpasszban, labdaszerzésben nagyon jó, de hiányoltam a lövéseket, és sajnáltam a kihagyottakat. De pont akkor lőtt, mikor nagyon kellett, és aztán újra bebizonyította, nem csak lövésekkel lehet sikerre segíteni egy csapatot. Csak két embert emeltem ki, de ez igazi csapatmunka, és a fiúknál ez jelenti az igazi erőt. A gyomorgörcsöm nem múlt el, és a családom megtiltotta, hogy egy szót is szóljak a döntőről és nem is akarja velem egy szobában nézni velem. Ordítozom, és az utolsó 5 percet végigszipogtam. Most mutatják az összefoglalót. Megyek, mert ezt még egyszer látnom kell. HAJRÁ MAGYAROK!!!

Krisz hozzászólása
Krisz13837
2008.08.22. 19:56

Minden tiszteletem a Szecskájé de a döntőben Gergely Pistának kéne kezdeni.Fantasztikus volt ahogy védett.A szemüket is kivédte:D Szép volt FIÚK és PAKOLJÁTOK meg az amerikaiak kapuját;) HAJRÁ MAGYAROK!!!

Törpilla hozzászólása
2008.08.22. 19:51

Fantasztikus pillanatokat okoztatok egy egész országnak fiúk! Köszönjük az eddigieket! Csak így tovább, nem lesz gond! Büszkék vagyunk rátok!!!! Én főleg Rád Manó! ;)

Pista hozzászólása
Pista13835
2008.08.22. 19:41

Most nézem újra. Ez kötelező anyag. Másodszorra még szebb. Gergely zseniális bizony. Gergely nagyonnnagggyon zseniális. Mindenki szurkoljon. Hajrá fiúk!

polo hozzászólása
polo13834
2008.08.22. 19:36

CSak nehogy úgy járjunk, mint a Vb döntőben, hogy a szerbeket verő horvátok megleptek minket! Még csak most jön a java......!!! De gondolom ezzel tisztában vagytok! 3 a magyar igazság! Hajrá!

sanka hozzászólása
sanka13833
2008.08.22. 19:34

Megátalkodott NAGY VIKTOR rajongó vagyok, de amit ma művelt a Gergely ill. GERGELY és persze az egész csapat az fantasztikus volt. Köszönjük nektek, és most már azt is értem, hogy miért nyertünk olyan nehezen Leányfalun az USA ellen.De ti úgy is megtaláljátok az amik ellenszerét, HAJRÁ MAGYAROK tudom, hogy meglesz az arany. Nagyon drukkolunk.

x hozzászólása
x13832
2008.08.22. 19:21

Vigyázzatok az USA-val! Baromi szoros a védelmük, nehéz feltörni...de ha sikerül... Moses az eddigi meccseket végig a 70% környékén védte, jópárszor felette (nem letörni ha itt is alakít)... Azevedo, Bailey, Beaubien, biztos kezű...és akkor ott van még Varellas...Smith általában csak próbálkozik. Az említett 3 a blokkirály is (talán még Powers is bejátszik néha)... Magasak és tele vannak "usa-feelinggel" ("istenkirály vagyok"). Most pláne. Verhetők, de észnél kell lenni... a lefújásig...úgy ahogy ma...! Go!

ferko hozzászólása
ferko13831
2008.08.22. 19:04

Gergely megerdemli a helyet, nem tudom, hogy Viktor hozta-e volna, de amit Pista csinalt az szenzacios volt. Mindig utolag okos az ember, kiveve Denest. Vajon honnan a nyavajabol tudta, hogy eppen most fogja Pista az idei legjobb formajat adni. REJTELY! Nagy magus ez az ember. Nem tudom mi a terve olimpia utan (valogatott elerol tavozik), de nagyon merem remelni, hogy semelyik konkurens csapathoz nem engedik el es talalnak neki itthon testhezallo feladatot. Mit tudhat a gyozelemrol...

:D hozzászólása
:D13830
2008.08.22. 19:02

esetleg arról tud vki vmit, h melyik nap és kb mikor érkeznek haza a fiúk? egyébként természetesen hajrá magyarok!!!!! sikerülnie kell a címvédésnek :D mutassátok meg az amerikaiaknak, h TI vagytok a legjobbak!

gatuszo hozzászólása
gatuszo13828
2008.08.22. 18:57

Fantasztikus érzés,hogy egy ilyen csapatunk van!Köszönet az élményért srácok!Vasárnap 1emberként szurkol nektek az ország,és együtt hallgatjuk veletek a himnuszt.Ti vagytok a legnagyobbak!!!

Dorcsi hozzászólása
Dorcsi13827
2008.08.22. 18:53

Gratulálok!Nagyon ügyesek voltatok.Egy nagy kalappal a döntőre.Kitartás, nem lesz könnyü, de sikerülni fog.Hajrá Fiúk!!Szurkolunk nektek s Veletek vagyunk!!!! Köszönjük ezt a boldog érzést nektek!

Peti-nek hozzászólása
2008.08.22. 18:42

Te nagyon nem értesz a vizilabdához, és nem ismered a viszonyokat, csak egy vagy a magyar demagógok közül. Tudod, ismered a nemzetközi viszonyokat, felépítést, embereket??? Szerinted ez úgy megy, hogy nyerjen az USA, mert ez kell a sportágnak. Ha-ha-ha-ha. Lehet, hogy a Kiszellynek elfelejtettek szólni a női döntő előtt??? Vagy most se fognak??? Na melyik??

Peti hozzászólása
Peti13825
2008.08.22. 18:36

Nem szabad nagyképűsködni, nem szabad elhinni előre, hogy simán nyerünk! Tökéletes koncentrációval kell játszani. Én nagyon tartok az amerikaiaktól. Remélem a fiúknak helyén lesz az eszük, és a szívük.

netty hozzászólása
netty13824
2008.08.22. 18:35

Féltem, h Gergely állt be a kapuba, de bebzonyította, h ott a helye! Szécsivel nem biztos,h ment volna ma. Összeszedett csapat volt, GRATULÁLOK!

Najó hozzászólása
Najó13823
2008.08.22. 18:27

Szerintem az egyik bíró a török Tulga lesz.

Peti hozzászólása
Peti13822
2008.08.22. 18:25

Ezt az USA-t nem szabad félvállról venni! A döntő egyáltalán nem lefutott!!! Nagyon észnél kell a döntőben! Nem szabad azt hinni, hogy sima menet lesz. Mi vagyunk az esélyesek, de 100%-hoz közeli játék kell. Különben gond lehet. Athén óta nem nyertünk döntőt, még akkor se, amikor nem a szerbek voltak az ellenfelek. És a játékvezetők sem biztos hogy azt akarják, hogy ugyanaz az ország nyerje 3.szor az olimpiát. Ugyanis attől nő a nézettség, ha USA nyerne. Amúgy is Balkán Game-nek tartják sokan a vizilabdát, nem lehet eladni. Mi lenne, ha USA lenne az olimpiai bajnok? Jó üzlet. Az USA-nak kicsivel jobb a sportdiplomáciája mint a mieink. NAGYON NAGYON ODAFIGYELNI!!!!! VELETEK VAGYUNK!!! HAJRÁ FIÚK! ÍRJATOK TI SPORTTÖRTÉNELMET!!

Ági hozzászólása
Ági13821
2008.08.22. 18:18

Valaki írta, hogy még most is görcsben van a gyomra - nekem meg még mindig hányingerem van és ver a víz az idegtől, de életemben nem örültem még ennyire egy rosszullétnek! :) Csodálatosan játszottatok fiúk, szép volt, köszönjük az élményt, hajrá vasárnap is, nagyon drukkolunk! Hajrá!

b-nek hozzászólása
b-nek13819
2008.08.22. 18:13

Nem volt 16 kontra, csak kb 4-4 kontra. Amit te néztél az a hivatalos statisztika, de ott kontrának számít a mellé lött labda és a támadóidő lejárta is, ezért jön ki ilyen nagy szám. Korrekt volt a bírákodás, senki nem is reklámált...

B (régi) hozzászólása
2008.08.22. 18:11

Kedves lányok! Ne adjátok már oda megint előre a fiúknak az aranyat! Annyiszor olvastam már az elmúlt négy évben ilyen *** (jelző)hozzászólásokat zömmel lányoktól, hogy most már csak babonából se írja le ezt senki! Se fiú, se lány. Ugye tudjátok, hogy Athén óta egyetlen világversenyt sem nyert a csapat, pedig közületek nagyon sokan előre odaadták a srácoknak a legfényesebb érmet! Szóval bírjátok ki még egy kicsit, két nap az egész, aztán ha meglesz a siker, akkor azt írtok és oda, amit és ahova akartok...

én véleményem hozzászólása
2008.08.22. 18:08

Gratulálok a fiúknak! A sok hozzáértőnek írnék egy-két megjegyzést: 1, A mérkőzés folyamán amikor ellenfelünk 6-3-ra vezetett, akkor igencsak meglökte a szekerünket a román bíró, és persze a büntetőlövéskor előtt is belefújt a támadásba ami sima gól lett, ami után a büntetőt kihagyták. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a sporik (főleg a román) ma nagyon velünk voltak. 2, Ha az USA-nak akarták volna adni az aranyat akkor már a nőknél is megtették volna, márpedig ott igencsak kitűnő volt a bíráskodás nem pedig részrehajló, mint ma a javunkra... Sok sikert a döntőre!!!!! HAJRÁ MAGYAROK!!!

B (régi) hozzászólása
2008.08.22. 18:00

Nehezen indult, de az eredmény és az, hogy lélekben tudtak a fiúk felülkerekedeni egy igen jó, motivált és mentálisan erős csapaton, kárpótol a felkészülési tornákon látott gyengébb teljesítményért. Ez hiányzott nekem Athén óta, hogy lássam őket lélekben felülkerekedni egy igen jó ellenfélen. Mert szerintem a sportban ez a siker igazi titka (lásd pólós lányok). Gergely Pistának külön köszönet a kiemelkedő kapusteljesítményért. A 10 lövés/7 védés mutatója kiváló. A legfontosabb pillantban hárított ötméteresről nem is beszélve. Pista, az olimpián mutatott teljesítményeddel nálam lemostad magadról a turista jelzőt! Hatalmas öröm volt végre Kiss Gergőt is látni úgy játszani, ahogy talán csak Athénban láthattuk. Az a gól a léc alá 4 méterről valalmi káprázatos volt, és a kapus számára is minden bizonnyal demoralizáló (le is cserélték később szegényt). Most már kicsit bánom, de a meccs hevében nekem is jól esett, hogy Csuvi (Varga T.) odaszólhatott valamit az egyik balkáni harcosnak. Biztos, hogy jót tett Csuvi lelkének kiadni magából a felhalmozódott mérget és feszültséget, és a gorác gyereknek is a helyére tehette az önbecsülését. ;) És azt is jó volt látni, hogy végre Varga Daninak is sikerült sorsdöntő helyzetben gólt szereznie. Ráadásul bekként is derekasan helytállt. Volt egy olyan szerelése, amit még Steinmetz Barna is megirigyelhetne. Ami a szerbeket illeti, követték a két legnagyobb matekost (Horváto. Mnegró) oda, ahova valók. A vigaszágra. Ráadásul megszégyenítő vereséget szenvedve. Az eredmény láttán biztos voltam benne, hogy a bírók tolták a jenkiket, de aztán ahogy olvastam a mérkőzés krónikáját beláttam, hogy nem ez volt a helyzet. Az amerikai kapus (Moses, leírom a nevét, megérdemli, mert szédületesen védett) három meccsre előre védte a lövéseiket. A statisztikája egyszerűen hihetelen: 21 lövés/16 védés. 76 százalékkal védett végig egy egész meccset! A szerbek ugyanezen a poszton (is) megsemmisültek. Soro (a kezdőkapus) 8 lövésből egyet védett, a cseréje(!), Sefik háromból egyet SEM. Kettőjük mutatója 11/1. Tegyük hozzá gyorsan a teljesség kedvéért, hogy Szecska is csúnyát betlizett ma: 7 lövésből egy védés. De nekünk volt egy PISTÁNK! És hát összejött az, amiről a szerbek és talán a gorácok is álmodtak, az egymás elleni meccs. Csak nem a döntőben, hanem a bronzért. Nagyon várom azt a mecset is, mert látni akarom a szerbek szontyoli pofáját egy esetleges vereség után. És a nagyon szimpatikus montenergói csapatnak keményen szurkolok a bronzért. (Szerintem az elkövetkező pár évben a legnagyobb eséllyel ők lesznek a legádázabb ellenfeleink.) Szerintem a bíróktól nem kell tartani, eddig is nagyon korrektül fújtak a tornán. Csak még egy adalék a szerb meccshez. A rácok úgy buktak el, hogy 16 kontrát ítéltek az amik ellen a játékvezetők. Ezt leszámítva én a krónikából semmi különöset nem olvatam ki, a fórok aránya 10/9 volt az amik javára. Aki tudja, hogy kik vezetik majd a döntőt, feltétlenül írja meg!

Émi hozzászólása
Émi13815
2008.08.22. 17:40

SZÉP VOLT FIÚK!!!! ÉS REMÉLEM VASÁRNAP MÉG SZEBB NAPUNK LESZ!!! Csak nehogy az amcsik "megvegyék a bírókat kilóra":( Én tartok a nyomástól, de bízom benne, hogy ezek a Fiúk mindent kibírnak!

AVRILX hozzászólása
AVRILX13813
2008.08.22. 17:22

Hát, ez fantasztikus volt!!!!! Megérdemeltétek!!!! TUTI TIÉTEK AZ ARANY :)

ARANYÉREM hozzászólása
2008.08.22. 17:21

Már alig várom hogy a Nálatok legyek!!!!!!!!! :D De én ragaszkodok Hozzátok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! puszíííííííííííííííííííííííííííííí

sirpeter hozzászólása
2008.08.22. 17:17

HAJRA FIUK!

Judit hozzászólása
Judit13810
2008.08.22. 17:14

Hiaban vagyunk Pekingben ,1200 magyar. Sajnos senki nem mehet be a polo dontore vasarnap. Mivel nem addnak el nekunk jegyet. Eddig belogtunk a meccsekre. A kedves Pegazus csak a benfenteseknek add. Akik fizetunk, hogy kijojunk az olipiara, annak nem add a magyar erdekeltsegu meccsekre jegzet. Felajalottak ma este, hogy ezzuk a TV-en. De nem ezert repultem 10 orat.

****** hozzászólása
******13809
2008.08.22. 17:11

Fiuk!!!! Nagyon Gratulálok Nektek,a fontos meccseken még inkább odateszitek magatokat!jó volt látni ezt a csodás játékot!Kásás Tamás végre magára talált!Tudtuk,hogy menni fog Kása!!!!!!Gergely Pista fenomenálisan védett!!!!!Csak így tovább,vasárnap gyűrjétek le az USA-t!!!!

Csilla hozzászólása
Csilla13807
2008.08.22. 16:57

megvanmegvanmegvan...nem fogok birni aludni :D,lenne már vasárnap

Bori hozzászólása
Bori13805
2008.08.22. 16:54

Azért ne becsüljük le az amikat, csak egy olimpiai döntő. De persze én is arra tippelek, mint itt a többség. ;)

geetee hozzászólása
geetee13804
2008.08.22. 16:43

6:3-nál meg 9:9-nél az infarktus kerülgetett,de megérte. A jenkiket meg elverjük. HAJRÁ MAGYAROK!!!!

go for gold;) hozzászólása
2008.08.22. 16:38

nem a jenkik voltak nagyon jók, hanem a szerbek nagyon rosszak. ennyi

robi hozzászólása
robi13801
2008.08.22. 16:26

dehogy jok az amik,uszni se tudnak,belefojtsuk oket a vizbe!a szerbeknel gondok vannak a csapatban egymas kozott ,es az edzo es sapic kozott,azert ilyen hullamzoak.

Csinom hozzászólása
Csinom13800
2008.08.22. 16:22

Sajna Palika és Aján óta a sportdiplomáciánkra nem hagyatkozhatunk - ők karriert építenek, ezt Athén óta tudjuk:-( Aranyat átadni imádnak, visszavenni már kevésbé:-)

Kiki hozzászólása
Kiki13799
2008.08.22. 16:20

Vic Vega:1999 sydney Világkupa:Magyar-Szerb 11:3

jozef hozzászólása
jozef13798
2008.08.22. 16:18

Tiszta szivből Gratulálok a CSAPATNAK! Öszintén meg kell mondanom, hogy, a felkészülési tornákon mutatott teljesitmény látva voltak kétségeim, hogy megnyerhetjük-e az olimpiát, de közvetlen az elutazás előtt, a Hajósban , az arcokat látva már nem volt kétségem benne, hogy ezek a fiúk oda fognak érni! Végül kijött amit csak sejteni lehetett, hogy még mindig a játszó vizilabda érvényesül az erőre és a keménységre épülő "jugoszláv" vizilabdára! Attól tartok a dőntő nem lesz sétagalopp (bár szerintem a magyar és az amerikai válogatott között legalább 3 gól különbség van a mieink javára!) ezt láthattuk az olimpia előtti leányfalui felkészülési mérközésen -igaz, ott az amcsi biró "haza" fújt- ahol bizony kemény, de nagyon hasznos mérkőzést játszottunk! Srácok sok sikert a dőntőben!

k.o hozzászólása
k.o13797
2008.08.22. 16:16

Nézzétek a M.o.-Montenegroi meccs képeit!!! önmagukért beszélnek!!! Nézzétek a FIÚK határtalan örömét! Remélem holnap tele lesz velük a sajtó! Én meg egyfolytában csak bőgök örömömben!! Nagyon fogok vasárnap szurkolni!!! Gratulálok még egyszer NEKTEK!!!!

& hozzászólása
&13796
2008.08.22. 16:14

http://www.nemzetisport.hu/cikk.php?cikk=186647

k.o. hozzászólása
k.o.13795
2008.08.22. 16:03

Gratulálok FIUK! Eszméletlen örömet szereztetek nekünk! HAJRÁ A DÖNTŐBEN!!!!!! SIKERÜLNI FOG!!!!!

juli hozzászólása
juli13794
2008.08.22. 15:55

Hat igen, most jonne jol az a sportdiplomacia... De ha ugy jatszunk mint ma, akkor nem mulhat a birokon a gyozelem! En kulfolfrol kovetem az esemenyeket, es eddig egyetlen magyar esemenyt sem kozvetitettek :/ Olyan jo lenne vegre magyarokat latni a BBC-n!!!:) HAJRA FIUK!!!!!

kata hozzászólása
kata13793
2008.08.22. 15:52

Kemény Dénes profi. A Csapata profi. Mindannyiunknál jobban tudják, mennyire ott kell lenniük és minden pillanatban figyelni. Szerintem a Kapitány a fellelhető összes USA meccset beszerezte a faluban, azóta azt nézi, elemzi stb. Na igen, az tény, hogy jobban ismerik a szerbeket mint USA-t, de megverik őket. Muszáj, halljátok, fiúk :-)? A mai teljesítmény előtt pedig le a kalappal, mindenki előtt! Köszönjük!

t hozzászólása
t13792
2008.08.22. 15:45

Köszönet Pavlik dokinak! Puszilom az egész csapatot. Csak okosan a döntőben is! Itt a nény éve várt arany köszöbén TILOS megbotlani! Bármi történjen imádlak Benneteket, de itt és most nyerni kell. HAJRÁ,HAJRÁ MAGYAROK!!! Éva néni.

Zoltán hozzászólása
Zoltán13791
2008.08.22. 15:44

Azz óriás zászlót a pekingi olimpiai klubban láttam e riport alatt. Ott volt kifeszítve. remélem, kiviszik a döntőre. Szurkoljunk együtt és törjük meg az esetleges átkokat. HAJRÁ FIÚK!!!

Galgóczy Árpád hozzászólása
2008.08.22. 15:43

A fiataloknak nem hogy olimpián, de még világversenyen sincs aranyuk, már csak miattuk is szurkoljunk a dobogó legfelső fokáért. Nagyon megérdemlik, de ez önmagában még kevés, meg kell harcolni érte az USA-val, és az kegyetlen nehéz lesz. A 2x-es bajnokok meg csináljanak történelmet. Egy mindenkiért - mindenki egyért!!! HAJRÁ FIÚK!

Buga Jakab hozzászólása
2008.08.22. 15:33

Ez nem vic aki csak teheti tudasa mindenki amcsiknak fog drukolni(kiveve a mi) a birok ....stb ,hogy meg szerezek az aranyat,hogy kozeleb keruljenek Kinahoz hatalmas erot meg fognak mozgatni !!! Nem eleg kevessel jobb lenni azt a birok oda fogjak adni nekik.Nagyon oda kell figyelni!!!NAGYON NAGYON nekik csak egy arany NEKUNK .....

Galgóczy árpád hozzászólása
2008.08.22. 15:31

Dani! Most már az Isten sem ment meg attól, hogy szerezz egy aláírt posztert :-) LÉLEKEMELŐ VOLT EZ A MECCS!!!!!!!

Tina hozzászólása
Tina13787
2008.08.22. 15:25

Hát igen az USA-t senki nem várta döntőbe de szerintem még a legjobb 4 közé sem... Most már aztán tényleg nagyon sok jó csapat van. Remélem mi örülünk a végén és megverjük az amerikaiakat!!!!!! HAJRÁ MAGYAROK!HAJRÁ FIÚK!!!!!!! NAGYON SZORÍTUNK ÉRTETEK!! meglesz azaz olimpiai arany és végre újra ti álltok a dobogó legtetején!!!!

t hozzászólása
t13786
2008.08.22. 15:22

Csak eddig drukkoltam az amcsiknak!!!!-:)

marci hozzászólása
marci13785
2008.08.22. 15:13

Most se láttam azt az óriás magyar zászlót, csak montenegróit. A döntőben ott lesz?

Heni hozzászólása
Heni13783
2008.08.22. 15:11

SZÉP VOLT FIÚK! Nagyon jó a csapat! 3 gólos hátrányból egyenlíteni, majd állva hagyni montenegrót.. Jó ötlet volt a kapuscsere (hasonlóan a 2000-es olimpiai elődöntőhöz Kósz-Szécsi). Gergely szenzációsan védett.. Örülök, hogy az amerikaiak megverték a szerbeket. Ennyi taktikázás után nem érdemelnek még bronzérmet sem. HAJRÁ MAGYAROK A 3. OLIMPIAI ARANYÉREMÉRT!! :) Egy egész ország (nemzet) veletek van!!

szirea hozzászólása
szirea13782
2008.08.22. 15:10

Nem értem!A szerbek,csak elbénázták,vagy ennyivel jobb az USA, vagy csak jó napjuk volt!Remélem csak az utóbbi! Mindenestre mindent bele! meg kell lennie az aranynak,és meg is lesz!!! az egész ország nektek szurkol!!!

pr hozzászólása
pr13781
2008.08.22. 15:09

Hajrá Fiúk, Veletek vagyunk! Fantasztikusak voltatok, csak így tovább a döntőben is!!!! Nagyon-nagyon szurkoltam nekik, de kicsit fájt is a szívem a montenegróiakért (na jó, csak kicsit...) De ennél jobban nem is alakulhatott volna: szerb-montenegrói csata a bronzért. Hajrá Montenegró! Üssétek ki a szerbeket a dobogóról! Igazán megérdemelnék a bronzot, annyira helyesek, lelkesek, motiváltak, szeretni való kis csapat.

Bambi hozzászólása
Bambi13780
2008.08.22. 15:09

Hajrá fiúk! Ez kell, hogy mindenki megmutassa, hogy mi vagyunk a legjobbak! Bevallom nem értettem, hogy a kapitány miért cserélte le a Viktort Gergelyre, most azt mondom megérte, csak így tovább!:) Remélem Szécsi is összeszedi magát, s foglalkozik az itthoni bulvárral:( Nagy meglepetés h az amcsik ilyen jók, illetve nem is ez, hanem az h a szerbek ilyen gyengék... úgy látszik hiányzik onnan Danilo (tényleg vele mi van, jobban van már, vagy szegény a kórházból fogja nézni a bronzmeccset?) Hajrá magyarok ez kis ország le tudja győzni a "NAGYOT" sőt...:)

BEnce hozzászólása
BEnce13779
2008.08.22. 15:05

Milyen erős az USA? Mire lehet számítani ellenük? Előző eredményeiket hol lehet megnézni?

Katica hozzászólása
Katica13777
2008.08.22. 15:04

Vigyorogva fogjuk nézni azt a szerb-montenegrót:)És hogy melyiknek drukkolunk? Legyen inkább monti. USA-nak meg legyen annyi bőven elég, hogy döntőt játszhat! Hajrá Magyarok!!

me hozzászólása
me13776
2008.08.22. 14:58

Emberek! nyugtassatok meg hogy a szerbek csak elbénázták. nem értem. nem igazán maradt meg bennem hogy usa ilyen jó csapattal rendelkezne... fura az egész. reméljük a birok nem fogják őket nyomni... huhhhh de izgalmas...

hafujaszel hozzászólása
2008.08.22. 14:58

SZÉP, SZÉP, SZÉP, SZÉP! Mindenkinek gratulálok, szép volt fiúk! Most egy nagyot pihenni, aztán hajrá a döntőben! Mi vagyunk az esélyesek, de figyelni kell. nem tudom, mit tudnak az amcsik, de szét kell őket úszni, olyasmik lehetnek, mint az auszik, nem lesz itt gond. Gólt Varga Tamásnak! Ügyesen DÉNES!

csocso hozzászólása
csocso13774
2008.08.22. 14:57

Gratulálok nagyon nagy siker....... GPFUN huzzál innen te voltál a legnagyobb Molnár Tamás és Gergely Pista utáló!!!! Kicsit máshogy írsz most.

Vic Vega hozzászólása
2008.08.22. 14:47

Mikor kapott ki utoljára Szerbia 5 góllal?

Vic Vega hozzászólása
2008.08.22. 14:45

Hány éve verte meg bárki is ennyivel a szerb csapatot?

szer hozzászólása
szer13769
2008.08.22. 14:44

hoppá... erre szerintem senki nem számított... szóval az USÁval döntőzünk... nagyon erős ez az amcsi együttes, de legalább így a "szerb-fóbia" nem fog közbeszólni. talán jobban örülök nekik, bár igazából fogalmam sincs mire lehet számítani ellenük... mindenesetre sok sikert a fiúknak!! drukkolunk!!

Vitya hozzászólása
Vitya13768
2008.08.22. 14:41

Megérdemlik majd a szerbek a 4edik helyüket, Montenegro GO FOR BRONZE!!! ;-)

senki hozzászólása
senki13766
2008.08.22. 14:41

10-5

xxx hozzászólása
xxx13765
2008.08.22. 14:39

Gratulálok a fiúknak és első sorban Gergely Pistának Morc voltam mikor ő került ki de ma mindent bizonyított remélem már megse állunk az aranyig a végére Kása is összeszedte magát!! Hajrá Fiúk hajrá vasas

FotoVass hozzászólása
2008.08.22. 14:39

Te jo eg! De nekunk MOCSKOS MODON ESZNEL KELL LENNUNK a dontoben, mert a VB-n sem a szerbekkel dontoztunk es mi lett a vege! Ha USA nyer, akkor egyaltalan nem gyengebb, mint barmelyik szlav csapat. MAskulonben pedig, a 3 nagy szamolgato, taktikazo nemzet kozul ketto mar elverzett, es erik a harmadik buktaja is. Ennyit a taktikazasrol, furcsa eredmenyekrol!

szer hozzászólása
szer13762
2008.08.22. 14:38

nagyon szép győzelem volt, anyuval és a húgommal végig izgultuk az egészet... már csak azért is megérte, mert még sose láttam anyut üvöltve ugrálni, miközben azt kiabálja, hogy góóól... :)) köszönjük, tényleg, és iszonyatosan drukkolunk nektek vasárnap!!

Vitya hozzászólása
Vitya13761
2008.08.22. 14:38

Tudtam, hogy az elődöntő az igazi döntő.... Montenegró jobb most mint a szerbek.

Vitya hozzászólása
Vitya13760
2008.08.22. 14:33

Na a végére beállt Sefik.... De lehet ellúzerkedték.

Sándor hozzászólása
Sándor13758
2008.08.22. 14:32

én meg annak drukkolok hogy verekedjenek össze és sok legyen a sérült

ZöldAlma hozzászólása
2008.08.22. 14:31

Kedves Mindenki! Nagyon örülök ennek a sikernek, gratulálok a csapatnak!!! Remélem meg lesz az arany!!! :o) Örülök annak is hogy, Gergely István csattanós választ adott remek védésével az Őt szidalmazóknak.

Csaszi hozzászólása
Csaszi13756
2008.08.22. 14:30

Tényleg mindegy, hogy kivel játszunk, így is, úgy is háború. Érdekes része a dolognak, hogy az amcsik Rudics mester nélkül érték el, a már most is a legnagyobb sikerüket, a Rudics mester és a horvát csapat pedig egy lépéssel hamarabb kiesett...

Vitya hozzászólása
Vitya13754
2008.08.22. 14:29

és nem is Sefik véd - haha - Slobodan meg 12%-os aránnyal véd eddig, 3. negyed 7:5 USA-nak.

Madaras Zsuzsa hozzászólása
2008.08.22. 14:29

Nagyok voltatok FIÚK! Berekedtünk a kiabálástól annyira szurkoltunk! Továbbra is MINDENT BELE!

andrea hozzászólása
andrea13752
2008.08.22. 14:28

Gyönyörű volt!!!Alig bírtam idegekkel végig nézni!! Mindent bele,mostmár meg kell lennie az aranynak!

Vitya hozzászólása
Vitya13751
2008.08.22. 14:27

Az elöbb még vezetett USA.... Pedig de el kéne verni a szerbek arcát már!

qqcska hozzászólása
qqcska13750
2008.08.22. 14:26

remélem a szerbek pofátlan veresége a digóktól most megbosszulja magát és az amik szétszedik őket!!!!! vigyorogva néznék egy szerb-montenegro bronzmeccset... :-)))

Timi hozzászólása
Timi13748
2008.08.22. 14:25

Hajrá USA!!!!!!!!

Keményt ugy akarom latni, mint athénban a végen hozzászólása
2008.08.22. 14:25

asszem ezzel mindet elmondtam

Jami hozzászólása
Jami13746
2008.08.22. 14:24

Akkora örömöt okoztatok nekünk! A sok csalódás után el se tudjuk hinni! na jó, azért elhisszük.. :P HAJRÁ MAGYAROK!! Büszkék vagyunk rátok!

diana hozzászólása
diana13742
2008.08.22. 14:21

7:4 USA-Szerbia na így tovább USA, még én sem drukkoltam nekik. MR1 Kossuth rádión élőben lehet hallgatni.

t hozzászólása
t13739
2008.08.22. 14:19

SZÉP VOLT FIÚK!!!

Hajrá amcsik! hozzászólása
2008.08.22. 14:18

Hát én se gondoltam volna, hogy valaha is az amcsiknak drukkolok, de most ez is megesett... Ági

andi hozzászólása
andi13735
2008.08.22. 14:14

Hajrá FIÚK! Kollektív üvöltés a munkahelyen, a főnökök a meccset nézik, a titkárnéneik szervírozzák a frissítőket. csapatépítés folyik kérem szépen. Gergelyt a kezdőbe, Pisti, Isten vagy! Egy egész ország szíve a kezetekben, nem akarok szívrohamot kapni, mint athénban.... :-) Hajrá Srácok!!!!

Katica hozzászólása
Katica13733
2008.08.22. 14:13

Drága Fiúk! Nagyon gratulálok és köszönöm ezt az örömet! Így tovább a döntőben is! Szeretünk Titeket, ezt sose feledjétek! Hajrá Magyarok!!

orsi hozzászólása
orsi13730
2008.08.22. 14:12

EZ AZZZZZ!! NAGYON NAGYON SZÉP VOLT!!! ÜGYESEK VOLTATOK!!! HAJRÁ MAGYAROK!!!!!:)

tsil hozzászólása
tsil13729
2008.08.22. 14:12

Annyira izgultam,hogy még most is görcsben van a gyomrom!Olyan boldogság önt most el,hogy erre nincsenek szavak! HAJRÁ FIÚK!!!!!!!!!!!!! HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hajni hozzászólása
Hajni13728
2008.08.22. 14:12

Fantasztikusak voltatok!!! Megérdemelten kerültetek a döntőbe! ;) Sikerült visszavágni Montenegrónak, - pont a legjobbkor! :DDD Köszönjük Nektek, és további sok sikert és kitartást a döntőhöz!! Hajrá Fiúk!!!!