Milyen otthonra futja egy olimpiai bajnoknak Magyarországon? Ennek bemutatása volt az ingatlanmagazin.com célja, amikor a jelenleg időnként Eger és Budapest között ingázó Szécsi Zoltán családját kereste fel. (Szecskáéknak Egerben is szép lakásuk van, az ingatlanmagazin újságírója a négy éve, még Olaszországba szerződése előtt vásárolt budapesti lakásáról beszélgetett a válogatott kapusával.)

Szécsi Zoltán kétszeres olimpiai, valamint többszörös világ-, Európa- és magyar bajnok vízilabda kapusunk feleségével és két gyermekével a XIII. kerületi Autóker Holding Zrt. által épített Római kert legtetején lévő panorámás lakásban él.

– A szezon jól indult számodra, decemberben megnyertétek a Magyar Kupát, februárban a Volvo Kupát. Érmek helyett azonban minden polc a családi fotókkal van tele…

– A gyerekszobában van néhány aranyérem, amit a gyerekek elkunyeráltak, többségük széfben, a kupák itt-ott…, nekem nem fontos, hogy látványosan tele legyen velük a ház.

– Az ezüstérmeket számon sem tartod? Azt hittem, ez a magyar közönség sajátsága, hogy csak az aranyat becsülik…

– Most már sajnos össze kéne számolni, mert túl sok van belőle. De bízom benne, hogy lesz ez még jobb is. Például Pekingben…

– Melyik volt a legédesebb diadal számodra?

– Az összes arany. És érdekes módon a 2001-es világbajnokság, amiről te biztos nem is tudsz, mert csak ötödikek lettünk, de én akkor kerültem be a válogatottba. Abban a szezonban EB-bronzérmet is nyertünk, ami ma már kudarcnak tűnne, de nekem személy szerint nagy előrelépés volt.

– Igaz a pesti pletyka, hogy meccs előtt kaszinóban méred le a szerencsédet?

– Nem, nem járok életvitelszerűen. Meccs előtt ráadásul csak egyszer mentem, hogy ott veszítsek, a meccsen pedig nyerjek. Egyébként bejött! Az élet ugyanis szerintem x-re játszik, a szerencse hosszú távon kiegyenlíti önmagát. Ha feldobálunk egy érmét, az, ha minden igaz, éppen annyiszor esik fejre, mint írásra. Valahol így van ez a sportban is; lehet hogy most szerencséd van, vagy éppen már két éve szerencséd van, de aztán két éven át nem lesz. Nagyon-nagyon jónak kell lenni a hosszú távú eredményességhez.

– Apropó, hosszú táv: mintha egy klubban sem tudnál egy évnél tovább megmaradni…

– Azért elég sokáig, 1988-től 2004-ig voltam egy helyen, a BVSC-ben. Igaz, aztán egy év Eger, egy év Ferencváros, egy év Camogli jött, s nemrég kerültem vissza Egerbe. A Ferencvárost komolyan gondoltam, sajnos bedőlt alattunk a klub. Anyagi bukás volt nekem is, de én örök optimista vagyok, mindenben a jót keresem. Hála Istennek most már talán kilábaltak a nehéz helyzetből a McCabe-pályázat győzelmének köszönhetően.

Ezúton is gratulálok Rieb Györgynek (az FTC elnöke). Olaszországban pedig már régóta ki akartam magam próbálni. Ott végül eddigi pályafutásom legjobb szezonjával sikerült kiesnünk. Ettől függetlenül a családommal nagyon jól éreztük magunkat. Egyszóval gyakorlatilag nem volt olyan igazolásom, amit megbántam volna.

Videó:



– Az otthonodon kívül hol tudsz még feltöltődni?

– Biros Petivel (a vízilabda-válogatott átlövője), aki egyébként nálam sokkal komolyabban veszi a horgászatot, néha kijárunk a vízre. De nekem igazán az a lényeg, hogy kiüljek a friss levegőre, jöjjön föl a nap, aztán menjen le, fújjon a szél…

– Úgy tűnik, nem szorulsz sportpszichológusra…

– A válogatottba nehezen kerül be olyan, aki nem tudja magában rendezni a gondjait. Ha végképp nem megy egyedül, ott a közösség. A formahanyatlásnak mindig pszichológiai oka van. Soha nem arról van szó, hogy az adott játékos hirtelen elfelejt vízilabdázni. Ez mindig egy önbizalomhiányos állapotnak köszönhető.

Férfiak vagyunk, nem feltétlenül a kibeszéléssel oldjuk meg a problémáinkat. Ilyenkor inkább gyakrabban adunk az adott csapattársnak labdát, helyzetbe hozzuk, dicsérjük, domborítjuk az érdemeit, banalizáljuk a hibáit.

– A medencén kívül is számíthattok egymásra?

– A magyar mezőnyön belül mindenképpen. Nincs olyan magyar játékos, akit ha meglátok a szórakozóhelyen vagy utcán, ne örömmel üdvözölném, hanem elfordulnék. A külföldiekkel is ez a helyzet; annyit játszottunk már együtt, hogy minden oda-vissza pofon elcsattant már a vízben. Marad a kölcsönös tisztelet. Nem emlékszem, hogy a medencebeli verekedést a parton folytatta volna bárki is. Na jó, esetleg szóban!

– Úgy tudom, ez egyébként is erős oldalad… Gyakran látni, hallani, ahogy irányítod a játékosokat. Ez a te stílusod, vagy a kapus mindent átlátó stratéga szerepéből adódik?

– Ez tipikus kapusszerep. Még mindig jobb, ha a védő megcsinálja azt az esetleg butaságot is, amit véletlenül kitalálok, mintha nem teszi, de én számítok rá, kalkulálok vele. Lehet, hogy kívülről egyes megmozdulások őrültségnek tűnnek, de ha egy kapus tudja, hogy a játékosok mit csinálnak, és nem érik meglepetések, jobban tud védekezni.

– Mit gondolsz, mennyiben köszönhető a vízilabda itthoni népszerűsége a ti sikereiteknek?

– Amikor én bekerültem a válogatottba, már nyertek egy EB aranyérmet, a sportág népszerűsége felfelé ívelt. Ugyanakkor a sidney-i olimpiától mostanáig az igazolt versenyzők száma megháromszorozódott. Magyarországon mindig is respektálták a vízilabdát, de biztos, hogy a sikereink népszerűsítik a sportot. Az 1964-67-es korosztályból például sok jó kapus került ki.

Az én korosztályomból Gergely Istvánt, Pelle Balázst, Jászberényi Gábort említeném, akik nemcsak remek kapusok, hanem remek emberek is. De a fiatalok között is vannak olyanok, akik nemcsak tehetségesek, hanem már jók is, például Baksa László, vagy Nagy Viktor. Olaszországban például kevesebb ilyen kvalitású kapus van.

– A jelenlegi tendenciához képest elég fiatalon, 24 évesen házasodtál, és korán lettél apuka is. Hogy fér bele az életedbe Julika és Marci?

– Nem árultam zsákbamacskát, Zsuzsa tudta, hogy kihez megy hozzá, kitől vállal gyereket. Mindannyiunk részéről lemondásokkal jár a sportkarrierem, de úgy gondolom, a család érdeke is az, hogy a vízilabda jól menjen. Bízom benne, hogy később kamatostul vissza tudok adni nekik mindent. Azóta egyébként, hogy családom van, jobb, stabilabb kapus lettem. Át kellett kicsit alakítani az életemet, de a gyerekek nagy örömet jelentenek. Az energia helyett, amit elvesznek, rengeteg szeretetet adnak vissza, és ez feltölt.

– 30 éves vagy. Mennyi van még a vízilabdás karrieredből, 10 év?

– Még annyi sem. Faragó Tamás (a magyar női vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya) úgy fogalmazta ezt meg, hogy az öregedés nem más, mint fatális sérülések sorozata. Nekem most volt két komolynak tűnő problémám, de szerencsére két hét alatt mindegyikből ki tudtam mászni. Azt hiszem, Pekinggel lezárul majd egy korszak. Szeretnék a londoni olimpián is részt venni, de ha Peking nem sikerül, át kell értékelnem a terveimet. Műszaki menedzser diplomám van, és most novemberben szereztem MBA diplomát is. Több ötletem is van, hogy mi szeretnék utána csinálni.

– Edzőség?

– Nem hiszem. Ahhoz túl türelmetlen vagyok!

– Pedig a gyerekeiddel szembeni viselkedésed alapján igazán nem tűnsz annak. Ők mit sportolnak?

– Úszni járatjuk őket, abban azért elég szigorú vagyok. Marcival még nehéz, mert csak három éves, s a fiúk legalább egy évvel később érnek be a közös munkára, edzésre, mint a lányok. Julika már középső csoportos az óvodában, ő nagyon szereti.

– Nagyon ízlésesen rendeztétek be a lakást. Segített lakberendező?

– A lakberendezésben Zsuzsa dönt, én csak a végrehajtó tisztséget viselem! Ő magazinokból okult, külföldről mindig öt kilóval nehezebb csomaggal térek haza az lakberendezési újságok miatt. A gyerekszoba lila színét meg Julika választotta. Én egyébként világéletemben újlipótvárosi lakásokban laktam.

Feleségem balatonfüredi, a kert helyett most buxusokat ápol a teraszon. Innen a kilencedik emeletről viszont szép a kilátás; az egyik erkélyről a budai hegyekre, a másikról a belső kertre látni. Nagyon szeretjük ezt a lakást, minden közel van, de mégsem a belvárosban kell élned.

– Jó elosztású az otthonotok. Kellett falakat bontani, újakat építeni?

– Nem, de néhány dolgot átalakítottunk. A kandalló például az én vágyam volt, s mivel a lakópark legtetején lakunk, meg lehetett oldani a kéményt. Nagyon gyorsan átmelegíti a lakást. A gipszkarton polc a korábbi lakásunkban levő szerkezet továbbfejlesztett változata. Az Autóker egyébként nagyon rugalmas volt, a ház egészére vonatkozó javaslatainkat is figyelembe vették. Nem beszélve egyes hibákról; itt van például két vékony, rövid csík, megrepedt a festék. Az új építésű házak tipikus problémája. Azonnal ki akarták javítani, de én nem engedtem, ez nem éri meg a felfordulást. Majd talán eltakarjuk a pekingi koszorúval…

Daczi Dóra - ingatlanmagazin.com