FACEBOOK

A Vasas a Kőérben lett csoportelső - a Honvéd kiesett

A Vasas a Kőérben lett csoportelső - a Honvéd kiesett
hozzászólás, 2008.03.16.

Magabiztos kezdést követően, izgalmas végkifejlet után nyerni tudott a Vasas csapata a Kőér utcában és ezzel csoportelsőként jutott az Euroliga legjobb 8 csapata közé, megelőzve a Dubrovnikot. A piros-kékek ellenfele a Final Fourba jutásért a Mladost Zágráb, a Kotor és a Posillipo egyike lesz. Az Eger 11:7-re győzött a Budva ellen hazai pályán és ezzel bejutott a LEN Kupa döntőjébe.

Már a bemelegítésnél érezni lehetett a feszültséget, ami érthető, hiszen óriási tét nyomta a játékosok vállát: a két csapat közül csak egy juthatott tovább. (Mint ismeretes, a döntetlen a Vasasnak kedvezett, ez azonban csak csoportmásodikként történő továbbjutást jelentett volna. Aki győz, csoportelső, a vesztes pedig kiesik, ez érződött a levegőben.)

A Vasas állandó csapatából Hőna, a Honvédból Paján maradt ki, lévén, hogy csak 13 játékos nevezhető az Euroligában.

A bemutatásnál jól látható volt a Honvéd-játékosok fürdököpenyére tűzött kokárda.

Vindisch hozta el a labdát, de a bírók rögtön kontrát ítéltek Molnár ellen, a túloldalon ugyanígy járt Steinmetz Ádám.

A második Honvéd-támadás a második kontrát hozta Molnár ellen.

Az első előnyt a Vasas kapja, Varga Dániel mellé lő.

A másik oldalon Mátyást küldik ki, Fodor lövését blokkolják a védők, a kipattanót Molnár egyből kapura húzza, de Nagy Viktor véd.

Gór-Nagy Miklós kiállítása után gyorsan jár körbe a labda, majd a balszélről Tóth Márton lövi be, Gergely nem érhetett át (0:1).

Heinrich nem enged elvégezni egy szabaddobást, emberelőny a Honvédnak. Szivós lövése a kapufán csattan, a kipattanót megszerzi a Honvéd, de Vindisch lövését Tóth Márton blokkolja.

Felúszik mindkét csapat, csak Steinmetz Barnabás marad hátul - a labdával. Kockáztat, magas ívben, az egész mezőny fölött passzol a center helyén lévő Varga Dánielnek, aki a tenyerére helyezi a labdát, vár egy ütemet, majd ejt (talán a mérkőzés legszebb gólja 0:2).

Steinmetz Barnabás kiáll, de Tóth M. közelharcban labdát szerez Kiss Gergellyel szemben. Az indításnál mégis elveszíti a labdát a Vasas, mert Varga Dénes nem veszi észre a passzt.

Kiss Gergő hat méterről blokk nélkül, szabadon lőhet - zúgó kapufa.

Vindischt kiküldik, a Vasas-előny kimarad, a lövés egy blokkoló kézről pattan vissza.

Kovács O. középről átlő (1:2).

Mátyás a támadóidő lejártakor lő - mellé.

3:2-ben megúszik a Vasas, a ziccer kimarad, mert Heinrich át akarja adni a labdát, ám a védő megszerzi a passzt.

Újabb előnyt hagy ki a Honvéd, Vári lövését Nagy Viktor védi.

Katonás rossz passzt kap a center helyén.

Szünet.

Ismét Vindisch szerzi meg a labdát a ráúszásnál, de a Honvéd hamar el is veszíti.

Katonásnak újabb pontatlan bejátszás (némileg meglepő, hogy ő van bent gyakran a center helyén).

Molnár ziccerben, de befordulás után előrefelé kicsúszik a kezéből a labda és Nagy Viktor megszerzi.

A túloldalon Kovács Róbert fölé lő.

Tóth M. szabaddobás-lövését védi Gergely.

Takácsot kiállítják, Kiss Gergely ismét a kapufát találja el!

Tóth Márton kap elöl indítást, de elveszíti a labdát.

Nagy Viktor kiúszik a kapuból és megszerzi a védő által szorongatott Molnár Tamás elől a labdát.

Steinmetz Ádám a támadóidő végén húzza be a labdát, Katonás bejátszását követően. (1:3).

Vindisch lövését védi Nagy Viktor.

Kincses ellen kontra, a túloldalon ugyanígy jár Kovács Olivér.

Varga Dénes addig próbálja tisztára játszani magát, mígnem már háman támadják és le is szerelik.

Kincsest kiállítják, Székely középről lő - mellé.



Most Székelynek kell elhagynia a játékteret, a Vasas nem tudja rendesen végigjátszani az előnyt, s a végén Kovács R. lövését kipiszkálja Gergely.

Rossz Honvéd-passz után megint jön a Vasas, Steinmetz Barna a balszélről a vízre pattint - fölé.

Varga Dánielt kiállítják, időkérés után kimarad az előny, a lövést blokkolják. Varga Dénes és Tóth Márton meg is úszik, Dumi önzetlen, Tóth M. a gólszerző (1:4).

Félidő.

Most Kovács R. éri el előbb a labdát. Steinmetz Barna a támadás végén mellé lő.

Fodor ellen kontrát fújnak, a túloldalon Kovács a kapufát találja el, a visszapattanó labdát pedig Steinmetz Barna nem tudja belőni, mellé megy.

Takácsot küldik ki, a végletekig kijátszott helyzet végén a center helyén kiemelkedő Gór-Nagy a felső lécre húzza a labdát.

A következő, megúszásszerű helyzet végén Kiss Gergely passza lecsúszik Gór-Nagy kezéről.

Lefordul a Vasas, Tóth M. a balszélről a rövidre lövi, ez már a harmadik gólja (1:5).

Kontra után Székelyt kiállítják - a Vasas-előny időkérés után kimarad.

Varga Dánielt küldik ki, Szivós átlő (2:5).



A Vasas elrontja a támadást, a visszaúszásnál pedig Tóth Mártont kiállítják. Egy újabb kijátszott helyzet, de Gór-Nagy "gólpasszát" Kovács O. erőtlenül húzza kapura és Nagy Viktor véd.

Lejár a Vasas támadóideje, de kontra miatt folytathatják, láthatóan most már az idővel is játszanak a piros-kékek. Tóth M. a támadás végén mellé lő.

Szivós kerül lövőhelyzetbe, méghozzá blokk nélkül, Nagy Viktor véd.

Katonás kiáll - az embernek az az érzése, hogy a hazaiak már nem is nagyon mernek lőni, végül Szivós vállalja és sikerrel jár (3:5).

Gór-Nagy Miklós birkózás közben eltalálja Steinmetz Ádám állát, ezért kiállítják. Az előnyt Varga Dénes próbálja befejezni, de lövése a kapufáról pattan vissza, Steinmetz Ádám eszmél először, de pöckölése szintén kapufát ér.

A negyed vége előtt 15 másodperccel előnyhöz jut a Vasas. Varga Dániel az utolsó másodpercben lő, labdája egy blokkoló kézről a kapufára pattan.

Szünet (Az utolsó negyed előtt a Vasas-játékosok ismét csatakiáltásra állnak össze.)

Vindisch helyreállítja a rendet, megint megszerzi a labdát a ráúszásnál. Steinmetz Barnát kiállítják, a Honvéd szépen kijátssza a helyzetet, majd Kiss Gergely a jobbszélről átemel a baloldali kapufához, ahol Szivós kapásból bevágja - zsinórban a harmadik gólja ez! (és a találat versenyben van a meccs legszebb gólja címért - 4:5).

Gór-Nagy Miklós kiáll, Varga Dániel a kapufát találja el. Most a Vasasnak nem megy az emberelőny-kihasználás.

Honvéd-fór - szinte fel sem állnak, Fodor azonnal belövi (5:5).

Vári kiáll Steinmetz Ádámról, sapkaigazítás után Varga Dániel Gergelybe lő. A visszaúszásnál kontrát fújnak a bírók, de néhány másodperc múlva ugyanilyen ítélettel sújtják a piros-kékeket. A Honvéd átveheti a vezetést!

Kontra Molnár ellen!

Kontra Steinmetz Ádám ellen!

Molnár Tamás ziccerben, szorongatott helyzetben fordulásból mellé húzza a labdát.

Steinmetz Ádám kiharcolja a lövőhelyzetet, de már nem tudja erőből eldobni a labdát, ez is kimarad.

Nagy Viktor védi Molnár lövését.

Tóth M. szabaddobásból Gergelybe lő.

Fodor lövése mellé csúszik.

Tóth M. centerben csavar, de a labda épphogy eljut Gergelyig.

Varga Dénes kiáll, időt kér a Honvéd, majd Vindisch a kapufát találja el!

A túloldalon is kapufa.

Kezdődik az utolsó perc, Kovács Olivért kiállítják. A Vasas időkérése után Varga Dénes labdája két kapufát és Gergely kezét érintve csúszik át a gólvonalon. (5:6).



Fél perc van hátra, amikor labdát szerez a Vasas, és Tóth Márton a jobbszélen meg is őrzi, az utolsó másodpercben még éles szögből rá is lövi, Gergely nehezen véd.

VÉGE

Honvéd-Vasas 5:6 (1:2, 0:2, 2:1, 2:1)
Kőér utca, v.: Margeta (szlovén), Gómez (olasz)
Honvéd: GergelySzivós 3, Fodor 1, Molnár, Gór-Nagy, Vindisch, Kiss G. Csere: Bárány, Kovács O. 1, Vári, Hárai, Székely. Edző: Kovács István
Vasas: Nagy V. – Varga Dénes 1, Varga Dániel 1, Steinmetz Á. 1, Mátyás, Steinmetz B., Kovács R. Csere: Tóth M. 3, Katonás, Takács, Heinrich, Kincses. Edző: Földi László
Gól-emberelőnyből: 14/4, ill. 11/2
Kipontozódott: Székely (24.p.), Gór-Nagy (25.p.)

A győzelemmel a Vasas megszerezte a csoportelsőséget, másodikként a Dubrovnik jutott a legjobb nyolc közé. A Honvéd harmadik lett, míg a csoportot szerzett pont nélkül zárta az Etnikosz Pireusz. A legjobb nyolc mezőnye.


Vass László képei a meccsről

TZS képei a meccsről

Videók:

Tóth Márton első gólja

Varga Dániel gólja

Kovács Olivér gólja

Steinmetz Ádám gólja

Tóth Márton második gólja

Tóth Márton harmadik gólja

Szivós Márton első gólja

Szivós Márton második gólja

Szivós Márton harmadik gólja

Fodor Rajmund gólja

Varga Dénes gólja

Varga Dániel nyilatkozata



Nagy Viktor nyilatkozata



Steinmetz Ádám nyilatkozata



Varga Dénes nyilatkozata



Szivós Márton nyilatkozata



Kiss Gergely nyilatkozata



Hárai Balázs nyilatkozata



Gór-Nagy Miklós nyilatkozata

9 régi hozzászólás

Misu69 hozzászólása
Misu695501
2008.03.18. 13:54

Sziasztok! Először is a Domino nem érdemelte meg a továbbjutást, szintem csak 3 játékos akarta a győzelmet. (Marci, Gergely Pista, és Rajmi) MÁS: A cikk írójának lenne egy felvetésem: Ha Nagy Viktort a Domino játékosa mellbelövi akkor Nagy Viktor kivédte, ha Gergely Pita kézzel kivédi a labdát akkor xy belelővi a kapusba. Azt kérném, hogy ne legyünk részlehajlóak, amikor a kapus kézzel megfogja a lövést akkor kivédi, ha mellbe, vagy fejbelövik akkor a játékos belelőtte a kapusba. üdv Misu

Sunflower hozzászólása
2008.03.16. 21:14

Bár Domino drukker vagyok, mégis azt kell, mondjam ,hogy megérdemelte a Vasas a továbbjutást! Viszont azt gondolom, hogy nem jutnak nagyon tovább az úton ilyen játékkal! Tény, hogy a Dominónál nézni kellett volna a kispadot is, mert sok jó játékos ült még ott, és lehet, hogy velük nyerhető lett volna a meccs! A dominóban egyedül a Szivós Marci játékát dícsérném, ő volt az, aki felszívta magát és próbálta hozni a meccset! Mindentől függetlenül: Hajrá Dominó!

én hozzászólása
én5464
2008.03.16. 19:50

xy - ezt nem érteni... Úgy látszik a Vasas-szurkolók még mindig ünnepelnek,hogy senki nem írt? Hát igen,a Dominónak szemléletváltásra van szüksége,megkockáztatom talán edzőváltásra(?)is.Annyira túl vannak fizetve,hogy nincs motiváció!És ha belegondolunk,Molnár a válogatottban is(?!) de minek.Ennyire nem lehet lojális a Kapitány!A Vasas ezt a győzelmet is -mint tavaly a bajnokit is- nagyon-nagyon megérdemelte!!!!Remélem a szponzorok is 'megerőltetik' magukat!Szóval, csak így tovább, hajrá Vasas! Remélem csak ilyen szép meccseket látunk tőletek :-)

Trooper hozzászólása
2008.03.16. 19:16

Hogy megtörjem a Honvédos önsajnálkozásokat, kiemelném Tóth Marci hetek óta tartó kitűnő játékát! Abban igazatok van, hogy Molnár, és szerintem Kiss Gergő hitetlen és indiszponált játéka vezette a Vasast a győzelemre. Ha Kemény ezeket a sorozatosan alulmotiváltan játékosokat nem zavarja el a válogatott környékéről, akkor sajnos Pekingbe még az elődöntőbe is nehéz lesz bekerülni... Nálam a Tóth Marci már régen bizonyított, ja és a Barnában 1000 fokon ég a tűz, a bizonyítási vágy, nem úgy, mint a fenti jóllakottakban. HAJRÁ VASAS! A F4 simán elérhető!

Nagy Lászlónak hozzászólása
2008.03.16. 05:46

Jól látod a helyzetet! A Hárai valszínűleg azért kap kevesebb időt mert fiatal. A Bárány meg mióta érthetetlen okokból kikerült a válogatottból negyed annyi idő alatt kell, hogy teljesítsen. Ami megy is neki ha hagyják! Hiszen most is kb. 7 percet játszott az egész meccsen és ez alatt legalább 5 kiállítást szerzett (amikor persze kapott labdát).

Sándor hozzászólása
2008.03.16. 00:03

az a szerencséje a Vasasnak hogy csoportelsőként (még) nem kap legyőzhetetlen ellenfelet

WandO hozzászólása
WandO5454
2008.03.15. 22:51

Gratulálok a VASAS-nak, ilyen szarul játszó DOMINO-t már régen nem láttam, hozzáteszem nagyon nagy sajnálatomra. No comment!

Nagy László hozzászólása
2008.03.15. 22:44

Gratulálok a Vasasnak! Csapatként játszottak és nyertek. Ami sajnos a Honvédra nem volt jellemző, ami honvéd drukkerként fájó számomra. Kovács István ismét elfelejtette, hogy vannak a cserepadon is kitűnő játékosok aki várják a bizonyítás lehetőségét és akikkel valószínűleg ez a meccs nem úszótt volna el!! A fő kérdés mit tud dr. Molnár? Mikor már a fülén se kap levegőt,nem tud felúszni, szinte csak kontrákat ítélnek neki, nem tudja megtartani a pozícióját és még is ő játszik? Holott van még a csapatban egy Bárány és egy Hárai akik nem hibáztak volna ennyit a mai meccsen. Bár igaz ők ketten együtt sem kapnak annyi sanszot a játékra mint kiöregedőben lévő bajnokunk.

xy hozzászólása
xy5452
2008.03.15. 22:10

Most kell örülni Vasas!!! Ez a kevésnél is kevesebb az F4-hez!! Sztem no waaaay:)