FACEBOOK

Sima Vasas- és Honvéd-győzelem

Sima Vasas- és Honvéd-győzelem
hozzászólás, 2007.11.08.

Három kupacsapatunk szerdán játszotta le elmaradt bajnokiját. Meglepetés nem született, sem a BVSC, sem pedig az OSC nem tudott komoly ellenállást tanúsítani a Komjádi uszodában, illetve a Kőér utcában. Részetek, nyilatkozatok, videók még az este folyamán.

A bajnokság egyetlen pont nélküli csapata látogatott a Komjádi uszodába szerda este. A Vasasban Nagy Viktor helyett ezúttal Jónás György őrízte a kaput, míg Varga Dániel továbbra is a Szuperkupa utáni sebeit nyalogatja, így ő kényszerpihenőre és a lelátóra szorulva csendesen figyelte a társakat.

 

Az első negyedben nem sok látnivaló akadt, csendesen folydogált a meccs, Steinmetz Ádám centerből vágott kettőt nyitásképpen, Kovács Róbert megúszásból talált be (3:0). A második játékrész góltermése igen gyérre sikeredett, már-már azt hittük, hogy gól nélküli negyeddel vonulnak nagyszünetre a csapatok, amikor Varga Dénes egy perccel a félidő vége előtt a bal felsőbe bombázott, megtörve ezzel a közel nyolc perces gólcsendet(4:0).

 

A harmadik negyedtől felpörgött a Vasas, illetve tartotta a tempót, amit a fáradó BVSC nem tudott követni, így elkezdtek potyogni a gólok: Varga Dumi és Tóth Márton dupláztak, Heinrich Dávid ejtett egy szépet a szélről, de Katonás és Hőna is meglőtte a maga gólját. A sors iróniája, hogy a negyed, illetve a mérkőzés egyetlen BVSC-s találatát éppen a Vasastól kölcsönadott bekk, Kuncz Tamás szerezte. Az utolsó felvonás már csak levezetés és formalitás volt, Tóth Márton, Varga Dénes, Steinmetz Ádám növelték góljaik számát, illetve a hazaiak ifjú védője, Takács Bálint is feliratkozott a kijelzőre, amelyenl a végén ez állt: 15:1

 

STEINMETZ ÁDÁM:

 

Nagyon boldog vagyok, hogy egy kapott góllal tudtuk abszolválni ezt a mérkőzést, amely kicsit nehezebben indult, mint vártuk, de a végére azért összeszedtük magunkat, szétnyílt az olló, és meggyőző, magabiztos teljesítményt nyújtottunk. Várjuk a további mérkőzéseket.

 

VARGA DÉNES:

 

Örülök, hogy így játszottunk, méghozzá azért, mert úgy tűnt számomra a játékunkból, hogy teljesen magunk mögött hagytuk a legutóbbi két mérkőzést.

 

TZS képei a mérkőzésről

 

Videók

 

Új B-közép a Vasas-táborban III.

Új B-közép a Vasas-táborban II.


Új B-közép a Vasas-táborban I.

Egy Steinmetz Ádám-gól

Varga Dénes most a balszélről lő gólt

Varga Dénes ötméteresgólja

Varga Dénes ejtésgólja

 

Vasas-BVSC 15:1 (3:0, 1:0, 7:1, 4:0)

Komjádi uszoda, v.: ifj. Juhász, Bátori

Vasas: Jónás – Mátyás, Katonás 1, Kovács R. 1, Varga Dénes 4, Steinmetz B., Steinmetz Á. 3. Csere: Heinrich 1, Kincses, Takács 1, Tóth M. 3, Szőke, Hőna 1. Edző: Földi László

BVSC: Laboncz – Pecz, Szabó P., Szűcs, Nagy S., Ambrus, Németh Zs. Csere: Schumann (kapus), Kuncz 1, Kriszt, Ulmann, Zsoldos, Galambos, Simon. Edző: Vincze Balázs

Gól – emberelőnyből: 3/1, ill. 3/1.

Ötméteresből:1/1, ill. -

 

x

 

Rövid ideig bár, de a Kőér utcában levegőben volt a bombameglepetés, hiszen az első negyedben a vendég OSC 2:0-as vezetésre tett szert. A kivétel nélkül valamennyi válogatottját felvonultató Honvéd még az első negyedben egyenlített, (bár Kiss Gergely ötméterest hibázott), s aztán gyorsan el is döntötte a meccset, de figyelmeztető, hogy az utolsó játékrészt ismét sikerült döntetlenre hozniuk a vendégeknek.

 

SZIVÓS MÁRTON:

 

Az OSC-vel játszottunk, és nyertünk. Gyakorlatilag ennyi, amit a mérkőzésről el lehet mondani. Nem voltunk a helyzet magaslatán, de hát..., mondjuk, munkában vagyunk.

 

Kicsit álmosan kezdtünk, az OSC az elején vezetett 2-0-ra, nem figyeltünk úgy oda, ahogy kell, de aztán úgy gondolom, hogy kijött a két csapat közötti különbség. Bár ez az eredményben annyira nem mutatkozik meg, mert a végén megint buta gólokat kaptunk. De igazság szerint most a fontos az, hogy a szombati, a Szeged elleni mérkőzésen minden rendben legyen. Ez a leglényegesebb ezen a héten.

 

Honvéd-OSC 13:6 (2:2, 4:1, 4:0, 3:3)
Köér u., v.,: Fekete B., Madarasi A.
Honvéd: Bisztricsányi – Székely 1, Kiss G., Bárány 2, Szívós 3, Vári 1, Gór-Nagy. Cs: Kovács O., Cseh A. 1, Fodor, dr. Molnár T. 2, Paján 2, Hárai 1. Vezetőedző: Kovács István
OSC: Tory – Gábor B. 1, Tóth L., Németh D. 2, Klie 1, Hangody L., Gulyás Á. Cs: Áts (kapus), Benczur 1, Ürögi, Ibolya, Litey-Rózsa G. 1, Tiba, Hangody GY. Vezetőedző: Bíró Attila
Gól – emberelőnyből: 9/4, ill. 5/1
Ötméteresből: 2/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Hangody L. (23.p.), Paján (32. p.)

 

UTE-PVSK 8:5 (1:1, 2:2, 3:1, 2:1)