FACEBOOK

A Vasas őrizte a titkot, a Honvédnak még gyorsulnia kell

A Vasas őrizte a titkot, a Honvédnak még gyorsulnia kell
hozzászólás, 2007.09.17.

A Vasas és a Honvéd egy-egy válogatott játékosát kérdeztük az egymás elleni meccsről és csapatuknak a szegedi FILA Kupán nyújtott teljesítményéről. Mit mondjunk, az elégedettségnek kevés jelét tapasztaltuk. Mindenesetre tény, hogy a szegedi torna a magyar csapatok számára a felkészülést szolgálta, s hogy ilyen szempontból mennyire járt sikerrel, az csak később derül majd ki.

STEINMETZ ÁDÁM (Vasas):

- Ami a Honvéd elleni vereséget illeti: igazából megvalósítottuk azt, amit a vezetőedző kért, legalábbis az egyik részét, azt, hogy ne mutassuk meg a taktikai fegyvereinket... Ezt maximálisan teljesítettük. De a viccet félretéve: semmilyen körülmények között nem lett volna szabad egy ilyen nagyarányú vereségbe beleszaladnunk, még úgy sem, hogy gyakorlatilag egy hete állt össze a csapat és egyelőre nem teljes. Vannak sérültek, hiányzók, lábadozók, de nagyon remélem, hogy a jövő hét végére, a bajnoki nyitány első mérkőzésére össze fogunk tudni állni mind fejben, mind fizikálisan.  

Van nagyon sok taktikai elem, amit még gyakorolnunk kell. Úgy érzem, hogy fizikális gond kevés van, csak hát kevesen vagyunk. Varga Dani nincs még a vállműtétje miatt, Tóth Marci műtét után lábadozik, jómagam is három hónapot kihagytam. Én egyébként jól vagyok, habár még nem játszom végig a mérkőzéseket, és kicsit visszafogott a teljesítményem. Nincs is ezzel baj, mert fokozatosan kell felépítenem magam és visszatérnem a játékba.  

KISS GERGELY (Honvéd): 

- A Dubrovnik és a Zágráb elleni egy-egy gólos vereség elsősorban az ellenfél masszív védekezésen múlt, amit nem tudtunk feltörni. Az állóképességünk még nem az igazi, a felgyorsulással is gondok voltak. A két masszívan védekező, hosszabb ideje együtt készülő horvát csapat ellen elsősorban ezek miatt az okok miatt nem tudtunk úgy játszani, ahogy kellett volna. Még nagyon a felkészülés elején járunk, egyelőre főleg az úszás és a konditermes edzések vannak előtérben. Tulajdonképpen ez az első hetünk így együtt, ilyenkor meg nem is kell kiemelkedő teljesítményt és eredményt várni.  

A négy meccs alapján a védekezésben felfedezhető volt egy-két bosszantó hiba, bár a Zágráb ellen nem panaszkodhatunk, csak hét gólt kaptunk a 32 perc alatt, ez jónak mondható, a hat lőtt gól viszont nagyon kevés.  

A román bajnok Nagyváradot biztosan vertük, a Vasast pedig meglepően magabiztosan - ahhoz képest, hogy nálunk több játékos volt elfoglalva a nyáron, mint náluk. A meccs az elején szoros volt, aztán a védekezésünk hatékonnyá vált, ők pedig „lefagytak” - ha lehet így fogalmazni, kicsit informatikus nyelven. Megtaláltuk a réseket, s az apróbb hibákból mi jöttünk ki jobban.

 

Mindenesetre most már túl vagyunk az első meccseinken, világosan látszik, hogy miben kell javulni, fejlődni, változtatni, frissülni.

 

x

 

Tudósítás a torna első napjáról

 

Tudósítás a torna második napjáról

 

Tudósítás a torna harmadik napjáról

 

x

 

Fotók az első nap meccseiről I. 

 

Fotók az első nap meccseiről II. 

 

Fotók a második nap meccseiről I. 

 

Fotók a második nap meccseiről II.

 

Fotók a harmadik nap meccseiről I.

 

Fotók a harmadik nap meccseiről II.