Jelenleg nem a magyar csapat a világ legjobbja – mondta a FigyelőNet-nek adott interjújában Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki az olimpia kapcsán az éremesélyesek közé sorolja a saját együttesét, az ezüsttel persze nem lenne elégedett.

– Az olimpiai felkészülések fényében hogyan értékeli a vasárnap véget ért Világliga-sorozatot?

– Pozitívan. A döntőig játszott találkozók nagyon hasznosak és informatívak voltak a számomra, s természetesen az elveszített döntő is hozott olyan tapasztalatokat, melyeket fel kell használnunk a jövőben. Azzal együtt is pozitív az összkép, hogy a finálé negatív hatásai károsak is lehetnek.

– Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a csapat sorrendben a hatodik döntőjét veszítette el. Az olvasóink többsége szerint a bukásoknak főleg két okuk van: egyrészt megerősödtek a riválisok, másfelől hosszúra nyúlt a csapatunk pechszériája.

– Egyetértek. Jelentősen erősödtek a riválisok, főleg a szerbek, ezzel együtt a hat elveszített döntőből – de ha azt nézzük, hogy a 2005-ös belgrádi Világligában hogyan álltunk fel, inkább ötből – kettőt még így is megnyerhettünk volna. Ez azért már szebb arány lenne. Abban is van igazság, hogy mostanában pechesek vagyunk: megyünk, hajtunk, ugyanakkor kritikus, előre nem kalkulálható szituációkban olyan szarvashibákat követünk el, hogy oda is egy meccs. Mondjuk, hogy egy jellemző példát említsek, 2-1-es vezetésnél ötméterest hibázunk, ha bemegy, két góllal vezetünk, ám mivel kimarad, 2-2, majd 3-2 oda, és mi erre elkezdünk kapkodni, majd kikapunk. 

– A Világliga-döntő után éppen ön említette, hogy a hátrányban tovatűnt az önbizalom. Márpedig a kudarccal felérő ezüst nem tesz jót a lelkeknek.

– Erre utaltam az első válaszomban. A helyzetet, remélem, nem rontja tovább az újabb ezüst, de kezelni kell ezt a problémát is. A vasárnapi vereség kapcsán azért elmondanám, hogy mi 'lár púr lár'-t játszottunk, a vízilabdáért vízilabdáztunk a döntőig, ellenben a szerbek az egész tornán az életükért, a pekingi olimpiai kvótájukért küzdöttek, mivel azt a vb-n nem szerezték meg. Huszonnégy óra alatt aztán képtelenek voltunk szemléletben váltani.

– A döntőbeli vereségek kapcsán az is felmerül, hogy már nem olyan motivált a csapat, nem harap úgy, mint a 2004-es olimpiai döntőben...

– Meggyőződésből ezt sokáig élből cáfoltam, de ma már úgy gondolom, hogy talán egy ideig valóban így volt. Athén után 2005-ben a csapat elképzelhetetlennek tartotta, hogy meccset veszítsen. Aztán New Yorkban kikaptunk a horvátoktól, Montrealban meg a szerbektől, és visszagondolva, meglehet, ezen a téren valóban nem volt topon a csapat. Mondom, azóta ez változott. A melbourne-i vb-döntőben öt perccel a vége előtt kettő, egy perccel a dudaszó előtt pedig egy góllal vezettünk, aligha a motiválatlanságunk miatt fordult a kocka. A helyzet mára javult, még akkor is, ha vasárnap sem voltunk bicskával a fogunk között küzdő kalózok. Ám az olimpián biztosan nem lesz gond a motiváltsággal.

 – Visszatekintve az elvesztett döntőkre: utólag csinálna valamit másképp?

– Nem vagyok biztos abban, hogy egy évvel Peking előtt azokat a húrokat kellene pengetnem, amelyeket majd az olimpián szeretnék. A kérdésre válaszolva: a kabinostól kezdve velem bezárólag utólag mindenki tudja a vereségeink okait. Ám azok tapasztalatait levonva, illetve egyes dolgokat másképp csinálva sem biztos, hogy a következő döntőben nyerünk, hiszen minden egyes találkozó  egy újabb feladat. Amúgy önkritikus alkat vagyok. A saját felelősségemen elgondolkodva természetesen eszembe jut, mit tehettem volna másképp, változtatott volna-e valamit mondjuk, ha előnynél időt kérek, vagy ha nem kérek. Utólag lényegében mindez csak teória, és nem több...

– Megnyerhetjük az olimpiát?

– Ezért dolgozunk, de bármit mondanék, az igazság az, hogy 'csak' éremesélyes a magyar csapat, az érem persze lehet aranyszínű is. Jelenleg azonban azt nem állíthatjuk, hogy a magyar pólónál nincsen veretesebb, és azt sem, hogy mi vagyunk a világ legjobbjai. Ezt azért kell tudomásul venni, mert az eredmények ezt mutatják. Az utóbbi években sem válogatott-, sem utánpótlás- és még klubszinten sem győztünk. Vagy hússzor nyerhettünk volna, de nem. Úgy gondolom, a férfiválogatott az, amelyik még úgymond 'védi magát', hiszen ott van a döntőkben, azaz tartósan a világ legjobb két együttese között van.

– Nyugtasson meg, ugye tudja a siker receptjét?

– Ha tudni fogom, el is mondom, persze csak annyit, amennyi publikus. Különben pedig úgy látom, kétféleképpen lehet olimpiát nyerni...

– Hallgatom!

– Az egyik, hogy az olimpiáig újra mi leszünk a világ legjobbjai, a másik pedig az, hogy nyerünk a döntőben... Nyertünk mi már úgy is, hogy mindenkit lepipáltunk, meg aztán úgy is, hogy nem mi voltunk a fő favoritok. Az első állítást Sydney támasztja alá, a másodikat pedig Athén, bár ott is jók voltunk, a döntőben aztán mégis majdnem kikaptunk a szerbektől. Emlékeznek, ugye? A sevillai 1999-es Európa-bajnokság talán még jobb példa arra, miképpen lehet kevésbé esélyesként végül nagy tornát nyerni. Ott főleg a  spanyolokat és az olaszokat tartották bajnokjelöltnek, de megtaláltuk azt az utat, illetve módot, hogyan lehet a jobbnak vélt csapatokat legyőzni és nyerni. Szóval igyekszünk visszamászni a csúcsra, és ha nem sikerül, akkor jön a B terv.

- Pekingben elégedett lenne az ezüsttel?

- Hogyan kérdezhet ilyet?! Dehogyis...

x

Az InfoRádió értesülése szerint két napig fontolgatta lemondását Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Világliga-sorozat berlini döntőjében elszenvedett vereség után. A szakvezető az InfoRádió megkeresésére elmondta, hogy a számára fontos emberekkel történt beszélgetések után végül a folytatás mellett határozott.

Saját személyére nézve milyen következtetést vont le az elveszített Világliga-döntőből?

Egy sportember nem kerülheti meg a tényeket. Elgondolkoztam azon, hogy 2005 óta az általam vezetett csapat a döntőben rendszeresen veszít, és ennek milyen okai vannak. Különösen azokat vettem számba, amelyek az én személyemből következnek. Két napig töprengtem, hogy segítené-e a pekingi aranyérem megszerzését, ha nem én lennék a válogatott edzője. Több emberrel konzultáltam, végül úgy döntöttem, maradok. A csapat velem is nyerhet.

Kikkel beszélt a döntés meghozatala előtt?

Azokkal, akiknek a véleménye számomra a legfontosabb.

Érték-e személyes támadások?

Nem értek ilyen támadások szemtől szembe. De hülye azért nem vagyok, tudom, hogy van pusmogás a hátam mögött. Megértem mások reakcióját az elmúlt 11 év és főleg az alapján, hogy ezalatt 21 érmet nyertünk világversenyeken.

Milyen változásokat tervez?

A munkamódszerekben már idén nyáron változtattunk, és meg is lett az eredménye, mert egy fásult és teljesen széteső produkciót nyújtó játékosállomány hamar jó formába lendült, és szép vízilabdát játszott. Abban kell előrelépni, hogy a délszlávok elleni találkozókon is elfogadhatót nyújtsunk, ne legyünk gyengébbek, mint a másik együttes.Ezek a meccsek ugyanis fizikailag jobban igénybe veszik a csapatot: statikus vízilabdára kényszerülünk, és ez számunkra idegen terület.

Mennyit számított a Világliga?

A döntő elvesztése után fontos lett mindenkinek, de amíg sorozatban nyertük a meccseket, csak legyintettek. A mi csapatunknak akkor is fontos volt, amikor mást nem érdekelt a sorozat.

Miért nem sikerült nyerni a döntőben?

Jelenleg jobb csapat a szerb, amely jobban játszott és koncentráltabb volt. Az olimpiai kvalifikáció lehetősége is motiválta a szerbeket. Mi a finálé előtt nem játszottunk szoros mérkőzést, és a játékosok csak ennyire tudtak felpörögni. Nem lenne elegáns kifogást keresni, jobbak voltak. Ráadásul annyi erőt merítettek az elmúlt évek megnyert döntőiből, hogy magabiztosan tudnak fordítani, ha mi vezetünk a meccs elején.

Melyik válogatott a pekingi olimpia esélyese?

Most nincs három-négy, egyformán aranyesélyes együttes, de mi is azok között vagyunk, akik megnyerhetik a pekingi olimpiát.

(FigyelőNet - Erős Péter/inforadio.hu - Farkas Dávid)