FACEBOOK

Kezdődik a bajnoki véghajrá - válogatottak egymás ellen

Kezdődik a bajnoki véghajrá - válogatottak egymás ellen
hozzászólás, 2007.06.08.

Szombaton megkezdődik a magyar bajnokság döntője és a harmadik helyért folytatott küzdelemsorozat. Az aranyéremért háromszor, a bronzért kétszer kell nyerni. Az egymás ellen játszó válogatottakat és Nagy Fefét, a válogatott gyúróját kértük egy kis esélylatolgatásra. Kiss Gergely, Biros Péter, Fodor Rajmund, Varga Dénes, Hosnyánszky Norbert, Nagy Ferenc, illetőleg Baksa László, Kiss Csaba, és Gór-Nagy Miklós nyilatkozata:

KISS GERGELY (Honvéd):

 

Úgy érzem, jól felkészültünk, hasznos volt ez az egy hét. A tavaszi vb-t követő fáradtság és kókadtság után most  azt érzem a csapatban, hogy tele van energiával és lendülettel, remélem, hogy ezt a fontos egy órában, szombaton meg tudjuk mutatni. Most nincsenek betegek, sérültek se, úgyhogy remélem, megfelelően tudunk játszani holnap, amit el is várunk magunktól. Hogy hány mérkőzésre számítok? A nagyszámok-törvénye alapján négyet kellene mondanom, de én bízom abban, hogy csak három lesz.

 

BIROS PÉTER (Honvéd):

 

Természetesen aranyéremre számítok. Nem tudom, hogy Ádám kiválása mennyiben befolyásolja majd a játékot, még az is lehet, hogy játszani fog. Végül is mi mindenképpen a saját játékunkat játsszuk, s szeretnénk minél hamarabb letudni a döntőt, hogy egy kicsit pihenhessünk a válogatott felkészülésének kezdete előtt. Úgy érzem, hogy a második mérkőzés lesz a döntő, ha a Komiban tudnánk nyerni, azzal nagy lépést tennénk a végső győzelem felé, de először természetesen a szombati meccset kell hozni.

 

FODOR RAJMUND (Honvéd):

 

Szerintem jók vagyunk és érzésem szerint mindenképpen ki kéne használni, hogy nem teljes a Vasas. Sajnálom Ádám sérülését, de mi eddig egyelőre csak a Pécs ellen tudtunk teljes csapattal kiállni, ezért minket is lehetne sajnálni. Az elmúlt másfél hétben nem játszottunk, de hasznosan töltöttük ezt az időt, edzettünk, s a tanulásra is kellett gondolni, hiszen javában zajlik a vizsgaidőszak. A Vasas ellen győzelmet várok, azt, hogy meglesz az ötödik magyar bajnoki aranyérmem, ami már az Örökös Magyar Bajnok címet jelenti!

 

VARGA DÉNES (Vasas):

 

Inkább fejben, mentálisan kellett készülnünk a Honvéd elleni döntőre, hiszen fizikálisan talán Vasas a legjobban felkészült csapat a magyar mezőnyben. Erőnlétileg egyébként kiváló állapotban vagyunk, a Szeged elleni elődöntő után kaptunk pár nap pihenőt, aminek köszönhetően valamelyest sikerült feltöltődni. Még néhány taktikai elemet gyakorlunk a szombat esti mérkőzésig, amely előtt önbizalommal telve, elszántan szállunk majd vízbe. Én is teljesen felépültem a sérülésemből, így száz százalékosan tudom segíteni a társakat a bajnoki cím elhódításáért való küzdelemben.

 

HOSNYÁNSZKY NORBERT (Vasas):

 

Úgy érzem, hogy jól sikerült a döntőre való felkészülés mind fizikálisan, mind taktikailag. Utóbbi azért nagyon fontos, mert center nélkül sok fog azon múlni, hogy taktikailag hogyan sikerült felkészülnünk.. Fáradtak nem vagyunk, tökéletes az erőállapotunk. Védekezésben „maradandót kell alkotnunk” ahhoz, hogy már a Kőér utcában előnyhöz jussunk.

 

NAGY FERENC (Fefe), a magyar válogatott gyúrója:

 

Nem lesz egyszerű, de talán mintha most lenne a legnagyobb esélye a Vasasnak. Tavaly is volt, de idén több, hiszen tavaly óta erősödtek egy Hosival (Hosnyánszky Norbert, a szerk.) és egy Kovács Robival. Még Steinmetz Ádám sérülése sem ad nagyobb esélyt a Honvédnak, hiszen a Vasas nagyon jól játszik, s ha most nem nyernek, talán többet nem is lesz esélyük. Ugyanakkor amennyiben a Honvéd összeszedi magát, nem hullik szét a csapat, mint néhány bajnoki meccsen, akkor győzhetnek. Különben a Vasas fog nyerni.

 

x

 

Az aranyéremért folyó páros mérkőzés első csatája szombaton 16.15-kor kezdődik a Kőér utcában, a találkozót az M1 élőben közvetíti.

 

x

 

BAKSA LÁSZLÓ (Szeged):

 

Nagyon-nagyon nehéz mérkőzésre számítok az Eger ellen. Több idejük volt pihenni a bronzmeccsek első felvonására, de úgy gondolom, hogy mi is fel tudtunk készülni. A szombati találkozó kulcsfontosságú lesz a mi szemszögünkből, ha nem tudnánk nyerni, akkor nagyon nehéz lenne a sorsunk, de ezen nem is gondolkozunk, mert szinte biztos, hogy nyerünk, úgy állunk hozzá. Aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz a jövő keddi mérkőzésen.

 

A tét természetesen azért nagy, mert a bronzérmes indulhat az Euroligában. Nekünk ez nagyon fontos lenne, ismeretes, hogy történtek erősítések a csapatban, és elképzelhető, hogy még lesznek is. Más az Euroligában játszani, mint a LEN Kupában, sokkal nagyobb a médiaérdeklődés iránta, s ezt tudják a szponzorok is. Ha a bronzéremmel nem tudnánk bejutni az Euroliga főtáblájára, akkor sem leszek elkeseredve, különösen, hogy nekünk most talán még az Euroligánál is fontosabb lesz a következő évi magyar bajnokság.

 

GÓR-NAGY MIKLÓS (Eger):

 

Nehéz meccsekre számítunk, hisz a Szeged minden bizonnyal nagyon fog küzdeni, ráadásul a hazai pálya előnye is náluk lesz majd, lehet, hogy kétszer is. Azért minket sem kell félteni, nagyon akarjuk a bronzot és mindent meg is teszünk érte. Már pénteken leutazunk, hogy a nagy távolság se okozzon majd gondot a meccs előtt. Az első meccsen sok múlik, nyerni is fogunk!

 

KISS CSABA (Eger):

 

Kemény mérkőzésre számíthatunk. A Szeged az idén már többször megmutatta, hogy képes meglepetéseket is okozni. Ellenünk is nyertek egy mérkőzést már az alapszakaszban. Most ők kezdenek hazai pályán, ahol tudjuk, hogy bármire képesek. Természetesen mi is nyerni megyünk Szegedre, s mindenképpen szeretnénk megszerezni a harmadik helyet a bajnokságban. A bronzérem mellett ez azért is nagyon fontos, hogy jövőre ismét bizonyíthassunk az Euroliga-sorozatban is.

 

x

 

A bronzcsata első felvonása szombaton 18.30-kor kezdődik Szegeden.

2 régi hozzászólás

g hozzászólása
g1794
2007.06.08. 17:59

javítva

Niki hozzászólása
Niki1793
2007.06.08. 17:15

"HOSNYÁNSZKY RÓBERT" :)