FACEBOOK

Túlórázás az elődöntőkben

Túlórázás az elődöntőkben
hozzászólás, 2007.05.30.

Mindkét elődöntőben a vesztett helyzetben lévő csapat nyert szombaton. Egerben a Honvéd kapott ki 9:8-ra úgy, hogy a mérkőzésen Birost és Benedeket is cserével, végleg kiállították. Szegeden a hazaiak állva hagyták a Vasast, 5:1-re és 7:2-re is vezettek. A végén a Vasas mégis egyenlíthetett volna, de Kovács Róbert ötméteresét Baksa László kivédte (7:6). Részletek, gólok, fotók és videonyilatkozatok:

Parázs hangulatú mérkőzésen győzött az Eger csapata egy góllal, 9:8 arányban a Honvéd ellen az egri Bitskey uszodában. Ezzel a párharc állása 6:2 a Honvéd javára és a csata szerdán folytatódhat a Kőér utcában.

 

Végig lendületes, helyenként kemény csatákkal tarkított mérkőzést láthatott a közönség. Mindkét gárda keményen védekezett, aminek eredménye tükröződött a kiállítások számában is. Az egriek lényegesen jobb arányban értékesítették az emberelőnyös helyzeteket.

 

Az első találatot a Honvéd szerezte, ezután végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Többször is fordítani tudott mindkét gárda, az Eger már két góllal is vezetett, de a Honvéd még mindig fel tudott állni. Jászberényi számos bravúrt mutatott be a mérkőzés során. Ennek, illetve a hatékony egri védőmunkának is volt köszönhető, hogy a mérkőzés hajrájára fordulva újra egri előnyt mutatott az eredményjelző. Az izmok és idegek csatáját ezúttal az Eger bírta jobban, így begyűjtötték a két pontot, amellyel egy lépéssel közelebb kerültek a felzárkózáshoz.

 

A csata hevében Birost és Benedeket is végleg cserével kiállították. A válogatott kerettagok közül Kis Gábor kétszer is eredményes volt, Gór-Nagy Miklós is betalált, Kiss Csaba pedig nagyszerű védekezéssel vétette észre magát. A másik oldalon Biros Péter, Hárai Balázs, Kiss Gergely és Benedek Tibor egyszer, a centerben állandó harcot vívó Molnár Tamás pedig kétszer tudta bevenni a remekül védő Jászberényi kapuját.

 

Folytatás május 30-án…

 

Szombat késő esti információ szerint a két ütéssel (Biros – Decker Ádám és Benedek - Bačo) kapcsolatban - a rendelkezésre álló tévéfelvételek alapján - az Eger vizsgálatot kér az MVLSZ-től.

 

Kiss Gergely videonyilatkozata.

 

Hárai Balázs videonyilatkozata. 

 

Jászberényi Gábor videonyilatkozata.

 

Gór-Nagy Miklós videonyilatkozata.

 

Kis Gábor videonyilatkozata.

 

Molnár Tamás első gólja.

 

Molnár Tamás második gólja.

 

Kiss Gergely gólja.

 

Kis Gábor-gól.

 

Jászberényi véd.

 

Jászberényi-védés.

 

Jászberényi - egymás után kétszer.

 

Biros Péter kihagyott ötméterese.

 

Benedek Tibor gólja.

 

Az utolsó négy másodperc 5 percig tartott...  

 

Eger-Honvéd 9:8 (4:2, 1:3, 2:2, 2:1)

Eger, Bitskey uszoda, 1000 néző. V.: Kun György, Horváth Csaba

Eger: Jászberényi - Decker Á., Nyéki 2, Märcz 1, Kiss Cs., Császár 1, Kis G. 2. Cserék: Baco, Matajsz 1, Gór-Nagy 1, Mackeben, Hegedüs 1. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán

Honvéd: Gergely - Biros 1 (1/0), Fodor, Paján 1, Kiss G. 1, Benedek 1, Bárány. Cserék: Székely, Kovács O. 1, Molnár 2, Vári, Hárai 1. Edző: Kovács István Gól emberelőnyből: 7/5, ill. 12/6 Ötméteresből: 0, ill. 1/0

Kipontozódott: Hegedüs (28. p.), Mackeben (29. p.), Molnár (32. p.), Märcz (32. p.)

Kiállítva - cserével végleg: Biros (21. p.), Benedek (27. p.)

 

x

 

„Jaj, szegény Vasas!” - üvöltötte már bemelegítéskor egy kapatos szegedi szurkoló percekig. És bizony igaza volt, mert a piros-kékeken most jött ki a dubrovniki bravúrkísérlet minden következménye. Ráadásul Steinmetz Ádám a nézőtéren foglalt helyet, Varga Dénes pedig a sajtósok között, állva videózta végig a mérkőzést.

 

Nehezen lendültek játékba a csapatok, aztán a Szeged húzott el, már 5:1-re is vezetett. A félidei londoni eredmény (6:3) már sejtette, hogy meghosszabbodik a döntőbe jutásért folytatott páros mérkőzés. A Vasas továbbra is elképesztően gyatra arányban értékesítette emberelőnyeit (összességében kilencből mindössze egy), s bár a hazaiak egyre jobban elfáradtak, nem sikerült az egyenlítés, a hosszabbítás kiharcolása. Erre pedig minden esély megvolt, de a Vasas kettős emberelőnyben is eredménytelen volt, a végén pedig Baksa kivédte az egyébként nagyon jól játszó Kovács Róbert ötméteresét.

 

A döntőbe jutásért folyó küzdelem állása 4:4, a következő mérkőzés szerdán, a Komjádi uszodában lesz. (Szegeden megtudtuk, hogy a rá következő találkozó valóságos Tisza-parti ünnep lesz, ugyanis azt a televízió is közvetíteni fogja, erre pedig emberemlékezet óta nem volt példa. Ezért egyébként az a találkozó vasárnap lesz.)

A döntőbe jutásért folyó küzdelem állása 4:4, a következő mérkőzés szerdán, a Komjádi uszodában lesz. (Szegeden megtudtuk, hogy a rá következő találkozó valóságos Tisza-parti ünnep lesz, ugyanis azt a televízió is közvetíteni fogja, erre pedig emberemlékezet óta nem volt példa. Ezért egyébként az a találkozó vasárnap lesz.)

 

 

 

 

A MECCS FOTÓGALÉRIÁJA

 

  

Varga Dániel nyilatkozata

 

Nagy Viktor nyilatkozata

 

Hosnyánszky Norbert nyilatkozata

 

Baksa László nyilatkozata

 

Értékesített szegedi emberelőny

 

Újabb belőtt szegedi fór

 

 

 
Kihagyott kettős emberelőny

 

 

 
Baksa véd

 

Baksa először véd, de aztán mattolják

 

Kovács Róbert visszakézből dob gólt

 

 

 

Egy támadásban két előny, Baksa mindkétszer véd

 

 

Baksa ötméterest véd

 

Szeged–Vasas 7:6 (3:1, 3:2, 1:1, 0:2)

Szeged, v: Németh A., Székely B.

Szeged: Baksa – Juhász Zs. 1, Lehmann 2, Varga P. 1, Mészáros, Komlósi 1, Tóth L. Csere: Szamardzsics, Molnár P., Éles 2, Monostori. Edző: Gyöngyösi András

Vasas: Nagy V. – Hosnyánszky, Kuncz 1, Kovács R. 3, Varga Dániel, Steinmetz B. 1, Tóth M. Csere: Heinrich 1, Kincses, Mátyás, Kelemen. Edző: Földi László

Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 9/1

Ötméteresből: -, 1/-

Személyhibák: 12, ill. 10

Kipontozódott: Mátyás (24.p.), Juhász Zs. (27.p.)

1 régi hozzászólás

vtk hozzászólása
vtk942
2007.05.29. 20:03

HAJRÁ SZEGED!!!!