FACEBOOK

„A fiúk ki vannak zsigerelve!”

„A fiúk ki vannak zsigerelve!”
hozzászólás, 2007.05.15.

A melbourne-i ezüstöt közepes teljesítménnyel értük el; a fiatalok beépítése a csapatba jól halad; a pekingi kvalifikáció már megvan, s ez lehetővé teszi, hogy a mostantól kizárólag a csapatépítés legyen a feladat. A MOB soros olimpiai konzultációján, kedden a férfi vízilabda-válogatott helyzetét is értékelték a szakemberek.

A betegeskedő Kemény Dénes értékelését Köpf Károly tolmácsolta - derül ki a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján olvasható tudósításból. A főtitkár elmondta: a megannyi klubkötelezettség miatt a játékosok fáradtan kezdték a felkészülést, ennek ellenére a csoportelsőséget sikerült gond nélkül kivívni, majd közepes játékkal egészen a döntőig menetelni. A fináléban szintén közepes teljesítményt nyújtott a csapat, ehhez képest karnyújtásnyira került az aranytól, ám buta egyéni hibák miatt nem sikerült a rendes játékidőben megnyerni a mérkőzést. 

 

„Bár az ezüst miatt nem lehetünk maradéktalanul elégedett, azért nagy dolog, hogy a csapat sorozatban képes döntőt játszani” - utalt arra Köpf Károly, hogy a Kemény-gárda a 2003-as barcelonai világbajnokság óta minden egyes világversenyen bejutott a döntőbe, Melbourne-ben immáron zsinórban a kilencedik alkalommal!

 

Az athéni együtteshez képest öt helyen változott a gárda, azaz a fiatalok - Kis Gábor, a Varga-testvérek, Szívós Márton, Nagy Viktor - beépítése jól halad. Azzal, hogy a kvalifikáció megoldódott, az előttünk álló időszakban teljes mértékben a pekingi csapatépítésre lehet koncentrálni.

 

Az elhangzottakhoz ezután Martin György elnök tett hozzá néhány sarkos szakmai megjegyzést - úgy is, mint egykori sikeres edző.

 

Prémium: csak az aranyéremért

 

Martin doktor a férfi csapattal kapcsolatban megjegyezte, lehet udvariaskodni, hogy négy-hat csapatból áll az élmezőny, „ettől még a magyar válogatott továbbra is az első kettő közé tartozik; és százévente egyszer fordul elő, hogy egy döntőn a sima öt-hatgólos siker helyett a hosszabbításban veszít a sokkal jobb csapat. A horvátok góljai a mi elrontott támadásinkból születtek.”

 

Martin György a fiatalok beépítésével kapcsolatban jelezte, talán nem véletlen, hogy Varga Dániel immáron a felnőttek között is elmondhatja magáról azt, amit korábban a korosztályos világversenyeken, azazhogy beválasztották a legjobbak közé (a 24 esztendős klasszist választották be a magyarok közül a vb All Star-csapatába).

 

Végül az elnök jelezte: továbbra sem változott a szövetség premizálási politikája: a válogatottaknak csak az aranyért fizetnek (azért viszont busásan), és az edzők szerződésében is szerepel a klauzula, hogy ha nem jutnak el legalább az elődöntőig az aktuális világversenyen, úgy az elnökség egyoldalúan felbonthatja a megállapodást.

 

Kontrafaultok minden mennyiségben

 

Martin doktor egykoron játékvezetőként is elismert szaktekintélynek számított, akkori párja, Gulyás Zoltán - ma a férfiválogatott technikai igazgatója - a melbourne-i bíráskodási trendről elmondta, hogy a verekedéstől való félelem miatt a bírói kar kontrafaultok özönét zúdította a mezőnyre, ami eléggé megzavarta a csapatokat, és sok esetben irreálissá tette a támadásépítést. (Egy mellbevágó adat: a 2005-ös montreali vb-n összesen 311 kontrafaultot fújtak a bírók a férfimérkőzéseken, két évvel később, Melbourne-ben 1230-at!)

 

„Sokkal kiszámíthatatlanabbá vált a játék menete, nagyobb szerepet kapott a szerencse, hogy kinek mikor ítélik meg éppen a kontrát; de talán reménykedhetünk abban, hogy azért előbb-utóbb ez is visszatér a rendes kerékvágásba” - összegezte tapasztalatait Gulyás Zoltán.

 

Pavlik Gábor csapatorvos az idősödő játékosokkal kapcsolatban két dolgot említett: egyrészt a csigolya-rendellenességek miatt néhány pólósnál váratlanul hirtelen teljesítmény-csökkenés állhat be, amire megpróbálnak a lehető legjobban felkészülni; másrészt a harminc feletti kulcsemberekkel kapcsolatban a biológiai fáradtság okait nem is elsősorban az életkorban látja, hanem hogy szinte tizenkét hónapon át folyamatosan terhelik a játékosokat, ami egyre nagyobb gondokat okoz. „A fiúk ki vannak zsigerelve, jelentkezhet egyfajta mentális jóllakottság is, tehát gazdálkodni kell a tartalékaikkal. Külön művészet, hogy ezt miképpen tudjuk megoldani” – fejtette ki Pavlik doktor.

 

Túlzsúfolt a 2008-as program is

 

A felvetődött kérdésekkel kapcsolatban Martin György megjegyezte, drámaian túlzsúfolt a 2008-as versenynaptár, így személyes véleménye szerint jövőre vagy nem szabad indulni a Világligában (lesz még EB is, majd augusztusban következik az olimpia), vagy utánpótlás-játékosokat kell szerepeltetni, igaz, ebbéli véleménye nem feltétlenül tükrözi a szakvezetők, illetve az elnökség álláspontját.

 

Végül a melbourne-i világbajnokság esetleges pszichés hozadékáról – mennyire nyomja rá a bélyegét Szívós Márton további pályafutására a kihagyott helyzet – az elnök közölte: „Ha a kihagyott helyzetek miatti összezuhanástól félnénk, akkor jóformán a fél válogatottnál feltételezhetnénk problémákat. Marci helyzete ugyanis csak az utolsó volt abban a sorban, amelyikkel megnyerhettük volna a mérkőzést: ha előtte a többiek belövik a ziccereiket, nincs Szívós-kérdés, mert négy-ötgólos vezetéssel érkezünk a hajrához. Egyébként van a csapat mellett pszichológus, de nem hiszem, hogy később gondot jelentene egy most kihagyott helyzet: meggyőződésem, ha Marci ugyanilyen szituációba kerül Pekingben, be fogja lőni.”

4 régi hozzászólás

t hozzászólása
t10979
2008.07.11. 10:29

-:) Kollegák! a Szivós Marci nem Szívós.-:)

Andrea hozzászólása
2007.05.20. 22:01

Egyetértek az előttem íróval.Én sem értem, mi ez a Szivós kérdés még mindig!Nem azon a kihagyott helyzeten ment el a győzelem.(Ha Pekinben hasonló helyzetbe kerülne, belövi).A játékosok, márcsak, ha a versenynaptárat, folyamatos versenyeket nézzük is látszik mennyire túl vannak terhelve, és ez tényleg nem jó így..

szösznéne hozzászólása
2007.05.16. 08:29

Szivós-kérdés? Mi ez az őrület?! Nem ment be, van ilyen száz másik esetben is! Egyetértek: nem jó ez így! xxxsz

peet hozzászólása
peet843
2007.05.15. 21:46

Mindent elismernek és semmit se adnak... Nem jó ez így. Csak a Pekingben megszerezhető Olimpiai arany ér valamit. Lehte így motiválni. Csak tessék. Egy bársony székben ez annyira egyszerű... főleg két egymás után szerzett olimpiai arany után. Mindegy... Ott fent jobban tudják. :( Üdv, Péter