FACEBOOK

A világbajnokság alatt is lesznek bajnoki meccsek! - Ülésezett a Liga

A világbajnokság alatt is lesznek bajnoki meccsek! - Ülésezett a Liga
hozzászólás, 2022.01.05.

A rendkívül zsúfolt versenynaptár okozta gondokat tekintette át keddi ülésén a klubok képviselőit tömörítő Liga. Módosult néhány játéknap időpontja, de a lebonyolítási rendet (a rájátszás rövidítésével) nem változtatták meg. A bíráskodás kritizálásának tilalmáról is szó volt az ülésen. Tóth Sándor, a Liga elnöke adott tájékoztatást a vlv érdeklődésére.

A vlv szerkesztősége az olvasók segítségével tartja fenn magát. Kérjük, lépjen be támogatóink közé. RÉSZLETEK


A bajnokság szervezőinek mindenképpen lépniük kell mert a Világliga európai selejtezősorozatának keretében kétszer olyan időpontban kell "helyet adni" a nemzeti csapatnak, amely időpont közelében bajnoki meccs lett volna az eredeti program szerint.

A vlv korábban megírta, hogy a legsürgősebb teendő a január 18-i időpont  (Magyarország-Montenegró Világliga-selejtező Győrben) és az azt megelőző néhány nap szabaddá tétele.

A Liga elfogadta a javasolt módosítást. Ennek értelmében az alapszakasz 14. fordulóját (január 15.) előrehozzák, az első 2022-es forduló január 11-12-én, kedden és szerdán lesz, a Fradi és az OSC pedig már január 7-n, pénteken, illetőleg január 8-án, szombaton lejátssza e fordulóra kiírt meccsét (a Kaposvár, illetőleg a Szeged ellen). Két kupacsapatunknak ugyanis "BL-fellépése" van január 11-én, illetőleg 12-én, a Fradi Tbilisziben játszik, az OSC itthon fogadja a berlini Spandaut.

Március 8-án Romániában játszik a válogatott, ez lesz a második, egyben utolsó Világliga-csoportselejtezőnk (a február 1-i fordulóban szabadnaposak leszünk). Ez az esemény a meccset közvetlenül megelőző, 23. bajnoki fordulót (március 5.) érinti.

Az alapszakasz további menetrendje így alakul:

15. forduló: január 15., szombat (január 19-ről jön előre)

16. forduló: január 22., szerda (nem változott)

17. forduló: január 29., szombat (nem változott)

18. forduló: február 2., szerda (február 5-ről jött előre)

19. forduló: február 5., szombat (február 12-ről jött előre)

20. forduló: február 12., szombat (február 16-ról jött előre)

21. forduló: február 16., szerda (február 19-ről jött előre)

22. forduló: február 19., szombat (február 26-ról jött előre)

23. forduló: február 26., szombat (március 5-ről jött előre)

24. forduló: március 2., szerda (március 12-ről jött előre)

25. forduló: március 9., szerda (március 19-ről jött előre)

26. forduló: március 12., szombat (március 2-ról jött előre).

A nemzetközi kupában szereplő csapataink a bajnoki meccsüket természetesen a fentiektől eltérő időpontban is lejátszhatják.

Tóth Sándor tájékoztatása szerint a liga tagjai abban maradnak, hogy a rájátszás menetrendjét nem változtatják meg, ez a szakasz marad még úgy is, hogy a nemzetközi program az eredeti elképzelésekhez képest még a nyári Universiadéval is bővült (június 26-július 7.) Ez a BL-főtábla vége és a BL final eight közötti időszak.

Az 5. helytől lefelé lévő csapatok - legalábbis azok, amelyek nem adnak játékost a válogatottnak - le tudják játszani a világbajnokság alatt a rájátszás második körét. (Az első szakasz párosítása: 1-4, 2-3, 5-8 és így tovább, majd a győztesek küzdenek egymással a magasabb helyezésért, ez a szakasz lenne "alul" a vb alatt.)

Áprilisban egy "gyorsított rendszerű" Komjádi Kupát rendeznek. Június végén pedig eldől a bajnokság első négy helyének sorsa.

Mivel sürgős döntésre van szükség, a Liga által jóváhagyott módosítások a "kis elnökség", az ügyvivői testület elé mennek, a döntést majd valamikor a szövetség elnöksége fogja formailag is jóváhagyni, véglegesíteni. (Megjegyezzük: az elnökség munkájáról sem tudni sokat de az ügyvivői testület fontos döntéseiről semmiféle közvetlen tájékoztatás nincs, ami enyhén szólva aggályos.)

A vlv érdeklődésére Tóth Sándor elmondta: mint szinte minden ülésen, ezúttal is szóba került a játékvezetés kérdése. Régóta borzolják a kedélyeket bizonyos összeférhetetlenségek, de a klubok képviselői tudomásul vették, hogy a bírói kar nem nélkülözheti azokat a sporikat, akik kluboknál vállalnak munkát. Ők egyre többen vannak, s ezzel a helyzettel nem lehet mit tenni, alkalmazásukra a Liga most is rábólintott, ahogyan ezt hagyományosan, félévenként megteszi.

A szövetség igyekszik bevonni minél több fiatal játékvezetőt a munkába, egyfajta mentori program alapján próbálják őket képezni, fejleszteni.

Ami a meccs utáni nyilatkozatok problémáját illeti (a szövetség "zárt körűnek szánt" figyelmeztetését a vlv hozta nyilvánosságra), ez a téma is szóba került a ligaülésen. A klubvezetők most abban maradtak: szeretnék, hogy az edzők ne nyilatkozzanak (saját edzőjük se) a játékvezetőről olyan módon, ami "nem odaillő". Elmondhatják a véleményüket a bíráskodásról, de azt normális hangnemben tegyék.