FACEBOOK

Szlobodan Nikics a Vasas új vezetőedzője!

Szlobodan Nikics a Vasas új vezetőedzője!
hozzászólás, 2021.10.29.

Pénteken aláírták a szerződést, mostantól Szlobodan Nikics irányítja a Vasas csapatát.


A hírt a Vasas honlapja közölte pénteken este.

A "Boban" becenevű szerb szakember játékosként (centerként) mindent megnyert, amit ebben a sportágban meg lehet nyerni. Öt éve vonult vissza a válogatottságtól és érdekesség, hogy Szerbiában látványos külsőségek között, a világválogatottal vívott meccsen együtt búcsúztatták őt Zsivko Gociccsal, aki évek óta a Szolnok vezetőedzője.

Nikics pályafutásának végén előbb a Fradiban szerepelt, utolsó klubja pedig a Vasas volt. Utánpótlásedzőként a Ferencvárosnál foglalkoztatták. Edzői tapasztalatokat nemcsak itt szerzett, hanem a szerb U16-os válogatott mellett is dolgozott.

A Vasas történetében Nikics az első külföldi vezetőedző, a vlv úgy tudja, hogy most aláírt szerződése az idény végéig szólt.

Vad Lajost, az eddigi vezetőedzőt az Eurokupa hazai selejtezőtornáján történt kiesés után menesztették

A klub honlapja megjegyzi: Nikics beilleszkedését könnyítheti, hogy Braniszlav Mitrovics és Szava Rangyelovics személyében két olyan szerb játékos is van a Vasas idei keretében, akikkel Nikics 2016-ban együtt nyert olimpiai aranyérmet, de rajtuk kívül is többekkel játszott együtt korábban.

Nikics rövid nyilatkozatot is adott a klubnak, mielőtt először találkozott a játékosokkal:


A Vasasban fejeztem be anno az aktív pályafutásomat, most pedig vezetőedzőként térek vissza, ami egy teljesen új kihívás számomra. Pontosan tudom, hova kerültem, ismerem a klub múltját, és azt is, hogy micsoda játékosok játszottak itt korábban. Mostantól mindent bele fogok adni, hogy ismét legyen egy nagy csapatunk. Az elmúlt két évben már szereztem utánpótlásszinten bizonyos tapasztalatokat edzőként, és tudom, hogy ez egy teljesen más világ, mint amit játékosként tapasztaltam. Ettől függetlenül próbálok előnyt kovácsolni abból, hogy még friss emlékeim vannak aktív koromból is. Alapvetően gyors vízilabdát szeretnék játszatni a Vasassal, ötvözve a magyar és a szerb iskolát - mondta Szlobodan Nikics.