Péntek este a belgrádi Tasmajdan uszodában a szerb válogatott legyőzte a négy magyarral felálló világválogatottat, de az este arról lesz emlékezetes, hogy érzelmes búcsút vett a hazai közönség a nemzeti csapattól visszavonuló Zsivko Gocicstól és Szlobodan Nikicstől. Tudósítás:

Az eseményt hónapok óta szervezték a szerb szövetség játékosai és maguk a csapat tagjai. Parádés szereposztás adta meg a rendezvény tekintélyét.

Íme, a két csapat:

Szerbia:
Pijetlovics, B. Mitrovics (kapusok),
Mandics, Gocics, Rangyelovics, Milos Csuk, Pijetlovics, Nikics, Alekszics, F. Filipovics, Jaksics, Prlainovics, S. Mitrovics (mezőnyjátékosok)
Szövetségi kapitány: Dejan Szavics.

Világválogatott:
Soro, Scsepanovics (kapusok),
Kis G., Madaras, Loncsar, Molina, Avramovics, K. Afrudakisz, Ivovics, Varga Dániel, Varga Dénes, Jokics, Obradovics, Seman
"Szövetségi kapitány": Vjekoszlav Kobescsak.

Szerbia-Világválogatott 14:12 (2:4, 8:2, 3:5, 1:1)



Zsivko Gocics a szerb válogatott csapatkapitányaként búcsúzott. A nemzeti csapatban 362 mérkőzésen 207 gólt lőtt, s összesen 26 érmet őriz a vitrinjében.

Szlobodan Nikics 355 meccsen 354 gólt ért el (hiszen ő center), 29 érmet gyűjtött össze válogatottbeli szereplései során.

A Tasmajdan uszoda természetesen megtelt, s már a bemutatásnál túláradó szeretettel köszöntötték a jelenlévők a két ünnepeltet.

Nem kell mondani, hogy jelen volt a szerb sportminiszter, hogyne lett volna jelen, hiszen Vanja Udovicsicsnek hívják. Az élőben elénekelt szerb himnusz után kezdődött a meccs, amelynek részvevői vegyítették a gála és a hagyományosan kemény szerb vízilabda elemeit.

A gólgazdag mérkőzést - bár az elején még a világválogatott vezetett - a hazaiak nyerték, talán így is van ez rendjén. A játék számos emlékezetes pillanatot hozott, sokáig nem felejtjük el például Szlobodan Nikics lábbal értékesített ötméteresét (lásd a hamarosan felkerülő videót).

A lefújás után hosszú ünneplés vette kezdetét. A szerb szövetség elnöke búcsúzott kétszer három vagyis összesen hat puszival Gocicstól és Nikicstől, kis vitrinbe zárt sapkát is kaptak mindketten, természetesen a saját számukkal.

Ezután váratlan dolog történt. Két csapattárs szétnyitható kempingszéket helyezett el a medenceparton a két ünnepelt mellett, akik "vették az adást", bele is ültek szépen, érzékeltetve, hogy számukra most már a pihenés ideje jött el. (Mondjuk, nem tudom, mit szólnak ehhez Szolnokon és az OSC-nél, ahol a két fiú folytatja pályafutását...)

Úgy tudjuk, hogy nemcsak a négy játékos érkezett Magyarországról a gálára, a szervezők magyar szakembereket is meghívtak és szolnoki játékostársak is útra keltek, ajándékokkal készülve társuk válogatottbeli búcsújára.

A meccsen szerepelt magyar játékosok az előzetes tervnek megfelelően nem mentek el az este kezdődött gálavacsorára, hanem hazaindultak, hogy minél előbb családjuk körében lehessenek.

MADARAS NORBERT a vlv-nek:

- Jó volt, szépen megcsinálták, méltóan az alkalomhoz, s úgy láttam, hogy nem csak a két játékost ünnepelték, hanem a szerb vízilabda elmúlt néhány évi sikereit, amiket nyilván az olimpiai győzelem tetézett be. A játék persze gála volt, de ez természetes.

Még így is, hogy nem vette senki véresen komolyan a vízilabdázást, jó volt együtt játszani a többiekkel, nemcsak Danival, Dumival és Kis Gáborral, hanem Molinával, Ivoviccsal is, akikkel egy csapatban voltam korábban. Örülök, hogy együtt játszhattam velük még egyszer, valószínűleg utoljára. Szerintem ezek a ma esti élmények később még szebbé válnak, de már most is azt mondom: nagyon jó volt.

VARGA DÁNIEL a vlv-nek:

- Nagy élmény volt! Tetszett a lebonyolítás, jól felismerték a szervezők, hogy a vízilabda nem egy klasszikus gálasportág, ezért a negyedik negyed elején gyakorlatilag lezártuk a játékfázist, hiszen ma úgysem az volt a lényeg, hanem az ünneplés.

Voltak furcsa érzéseim, láttam a szerbeken hogy milyen élményeken vannak túl, amiket Rióból hazahoztak, sőt, amiket az elmúlt három évben szereztek és egy kicsit irigylésre méltó volt az, hogy ők együtt ennyire sikeresek tudtak lenni. Hozzáteszem: közben az az érzés is megvolt bennem - főleg a legvégén, amikor végignéztünk a kivetítőn jeleneteket a szerb csapat és a két búcsúzó játékos sikereiről -, hogy látni ezt az egészet, átélni a helyszínen ezt a különleges ünneplést úgy, hogy olimpiai bajnokként néztem végig három magyar olimpiai bajnok társammal, ez alapvetően átlendített a furcsa érzéseken, sőt, mondhatom, magasztos pillanatokat is okozott.

Nagyon élveztem, hogy újra együtt játszhattam Dumival és Kicsivel is, jó emléket idézett fel bennem, hogy ismét egy csapatban lehettünk. Egyébként csak félig tréfásan jegyzem meg, hogy a világválogatottba a legtöbb játékost a Ferencváros adta!

Végezetül boldog karácsonyt kívánok minden vlv-olvasónak!

KIS GÁBOR a vlv-nek:

- Fantasztikus élmény volt. Sajnálom, hogy nem voltunk ott már a bemelegítésnél, de a határon jó két órát kellett várni, épphogy beestünk a bemutatásra... Ezt nem tekintve tökéletes volt az egész, nagyon jó éreztük magunkat. Élmény volt látni, hogy hogy búcsúztatjáék el Zsilét és Nikicset, két valóban fantasztikus játékosról van szó.

Örülök, hogy ennek az estének részese lehettem már csak azért is mert mindkét játékossal jóban vagyok, Zsilével kifejezetten baráti a viszonyom. Telt házas uszodában kiváló rendezéssel búcsúztatták el őket, minden játékos ilyen búcsúról álmodozhat...

VARGA DÉNES a vlv-nek:

- A gála mint műfaj, már ismerős volt, szerencsére, mert a magyaroknak volt mit ünnepelni az elmúlt tíz évben. De az elején kezdeném: éppenhogy betoppantunk, mert megtréfált minket a határ, álltunk két órát, de attól kezdve, hogy megérkeztünk az uszodába, minden flottul ment. Játszottunk három negyedet és nem volt kínos a színvonal, sőt, azt mondom, hogy voltak kifejezetten szép megoldások is. Jó élmény volt és megfogalmaztam magamban, hogy az ünnepléshez jobban értenek a szerbek, de a gálázásban mi vagyunk a gyakorlottabbak.

- Milyen volt újra Madaras Norbitól gólpasszokat kapni?

- Jó! Leginkább az tetszett, hogy a betörésemre figyelt, arra, hogy abból hogyan tudnék gólt lőni.

- A körítésen mennyire lehetett érezni, hogy itt tulajdonképpen nemcsak ezt a két búcsúzó embert, hanem az elmúlt évek szerb dicsőségeit ünneplik? És ez így nem volt kicsit kellemetlen nektek?

- Lehetett volna akár kínos is, de egy pillanatig sem éreztem annak. Miért ne ünnepelnék a saját sikereiket, dicsőségeiket? Mi is megtettük, amikor mi voltunk a csúcson. Egyébként azóta, hogy szerb csapattársaim vannak, teljesen megváltozott a megítélésem velük kapcsolatban. Van sok olyan dolog, amit képviselnek és tetszik. Örömmel mentem el és néztem végig, hogy hogy ünnepelnek. De persze nyilvánvalóan sokkal szívesebben nyertem volna Rióban, s akkor nem biztos, hogy meghívnak... :-).

Visszatérve magára a gálára: a vége nagyon tetszett és azt gondolom, ahogy a dramaturgiát kidolgozták, az hasonló gálákon sztenderd megoldás lehetne. Az történt, hogy a negyedik negyed elején időt kért a szerb válogatott. Amikor újra felállt mindenki a játék folytatásához, előre megbeszélt módon, ugyanabban a pillanatban lementünk a víz alá, úgy úsztunk ki a partra. Egyedül a két ünnepelt maradt a vízfelület közepén, ezzel zárult a meccs, s kezdődött meg az ő ünneplésük. Nagyon szép volt ez, jelképes, kicsit olyan, mint amikor a színházban kiemelt figyelem irányul a főszereplőre.