FACEBOOK

U20-as vb - Egy titkos álom, ami igazából nem is titkos...

U20-as vb - Egy titkos álom, ami igazából nem is titkos...
hozzászólás, 2021.08.23.

Az U20-as válogatott újabb három játékosa, Korom Dániel, Szabó Bence és Gyapjas Brendon mutatkozik be a vlv kamerája előtt. A csapat Szolnokon készül, pénteken utazik a prágai vb helyszínére.


Junior válogatottunk már vasárnap megkezdte szolnoki edzőtáborozását. Két edzésen vannak túl a fiúk, hétfőn pedig a kétkapuk következnek a magyar bajnokkal.

Az alábbi nyilatkozatok az utolsó budepesti foglalkozás után, az OSC elleni edzőmeccset követően készültek.

VLV-VIDEÓK:


Korom Dániel a vlv-nek

- Korom Dániel áll a vlv kamerája előtt, szervusz! Te vagy az U20-as válogatott egyik kapusa, érdeklődöm, hogy hol tartotok a felkészülésben, hogy látod a csapat helyzetét?

- Szia Geyza, üdvözlöm az olvasókat!

Ott tartunk, ahol tartanunk kell. Ugye, van még egy hetünk a kiutazásig, pénteken utazunk Prágába. Ebben benne van még egy szolnoki edzőtábor is, ami úgymond már a vége a felkészülésnek. Kulcsfontosságú edzőtábor lesz, meg kétkapuk a Szolnok ellen, de magunkban is fogunk edzeni. Nyilván vannak még olyan játékelemek, amiket össze kell raknunk, habár alakulnak a dolgok, már csak csiszolnunk kell. Jól haladunk szerintem.

- Hogy látod hátulról, a kapuból, milyen az előtted álló társaság, elsősorban a védelem? Milyen lesz?

- Az eddigi tapasztalatok alapján: jó és jól haladunk. Volt egy horvátországi edzőtáborunk, ott már összeállóban volt a védekezés, kétkapuztunk a BVSC, illetve most az OSC csapata ellen is, nyilván az látszik, hogyha kihagy a figyelmünk egy fél pillanatra is, akkor annak megisszuk a levét. De jól haladunk és úgy gondolom, hogy Brendonnal nagyon jól ki fogjuk egészíteni egymást, az előttünk levő játékosok pedig segítenek majd nekünk. 

- Mik a reményeid a vb kapcsán? Miről álmodozol, álmodozol-e egyáltalán?

- Megvannak az álmok, megvannak a célok, én nem mondanám ki. Ez egy szlogen, de tényleg így van: magyar vízilabdázó mindig a legfényesebb éremért megy. Hogy mi a cél, azt megtartjuk magunkban, ott van a fejünkben és amikor kint leszünk, mindent beleadva, mindent kitéve a pályára igyekszünk elérni.

- Köszönöm szépen sok sikert!

- Nagyon szépen köszönöm.



Szabó Bence a vlv-nek

- Szabó Bencét köszöntöm az U20-as válogatott edzése után. Délelőtt van, már nincs sok hátra, először Szolnokra utaztok, aztán egy hosszabb út van programban. Érdeklődöm, hogy érzed magad? Milyenek az edzések, milyen a csapat? Izgulsz-e már a vb miatt?

- Tisztelet, sziasztok! Nagyon jók az edzések, és nyilván izgulunk a vb miatt, szerintem mindenki. A legjobb tudásunk szerint készülünk, jó a hangulat, jók a csapattársak, jó fej mindenki, az edzők is.

- A csoportkör előtt - a csoportellenfeleket biztos nézted - mire számítasz? Végiggondoltad-e, hogy kik lehetnek ott, milyen erőt képviselnek, hogyan zárhatjuk a csoportkört Prágában?

- Mivel mindenki ismeretlen számunkra, nem tudjuk, hogy mivel készülhetünk. Bármelyik csapat jó lehet, ezért mindenkire százszázalékosan, a legjobb tudásunk szerint felkészülünk, és mindegyik meccsbe úgy fogunk belemenni, hogy akármi történhet.

- Van valamilyen személyes célod, elhatározásod, terved erre az időszakra?

- A legjobbat kihozni magamból. A legjobb teljesítményt nyújtani a csapat számára, és védekezésből kivenni a részemet a leginkább. Igazából ennyi.

- Köszönöm szépen, jó munkát kívánok!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)



Gyapjas Brendon a vlv-nek

- Gyapjas Brendon áll a kamera előtt, Szervusz, Brendon, köszöntelek!

- Szia.

- Tőled is azt kérem, hogy foglald össze, hogy álltok, milyen a csapat, milyen reményeink lehetnek.

- Üdvözlöm a nézőket! A felkészülés jól sikerült, szerintem mindenre felkészültünk, ami a világbajnokságon várhat minket. Nagyon jó kis csapat állt össze, bizakodó vagyok és a legfényesebb éremért megyünk. 

- Nagyon határozottan mondtad...

Az átigazolási hírek között is szerepelt a neved, a Fraditól a Szegedhez igazoltál. Érdekel, hogy mi volt a motiváció, többet fogsz játszani talán?


- Mindenféleképpen a játéklehetőségért megyek és hogy minél többet kihozzak magamból, hozzászokjak az utánpótláshoz képest jóval gyorsabb tempóhoz és szeretném bebizonyítani, hogy a legjobbak közt lehetek.

- Hogy bocsátottak el a Fradiból, várnak vissza?

- Várnak vissza természetesen  - remélem :-). Ha azon a szinten leszek, hogy a BL-ben is esetleg ott legyek, akkor visszavárnak.

- Hát, ehhez most megteremtheted az alapokat, mert erre a világbajnokságra mindenki figyelni fog. Mi az az érem, amivel elégedett lennél? És rögtön éremnél kezdem...

- Természetesen mindenképpen dobogón szeretnénk végezni, bár ennyire előre nem akarok gondolkodni. Az a cél, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsunk és mindent kihozunk magunkból. De titkon mindenkinek az első hely a cél.

- Köszönöm szépen Sok sikert.

- Köszönöm szépen.


Az U20-as vb-keret:

Gyapjas Brendon (a keretbe az FTC-ből került be, ősztől Szegeden játszik), Korom Dániel (Vasas) - kapusok,
Aranyi Máté (az UVSE-ből került a keretbe, mostantól az OSC játékosa), Batizi Benedek (BVSC), Gábor Lőrinc (a KSI-ből került a keretbe, nyáron az FTC-hez igazolt), Kevi Bendegúz (Honvéd), Konarik Ákos (Szolnok), Mészáros Mátyás (BVSC), Molnár Erik (az UVSE játékosa volt a bajnokság végéig, utána az FTC-hez igazolt), Nyíri Balázs (FTC), Szabó Bence (az FTC-ben zárta az előző szezont, majd a BVSC játékosa lett), Szeghalmi Zsombor (Szolnok), Vigvári Vendel (FTC), Vigvári Vince (az UVSE-ből válogatták a keretbe, ősztől az OSC-ben játszik) - mezőnyjátékosok.

A junior válogatott szakmai vezetőjének, Cseh Sándornak a munkáját két másodedző, Kovács Róbert és Tóth Kálmán segíti, a kapusedző Kardos István, a vb-n ott lesz az utánpótlás bizottság elnöke Székely Bulcsú és egyik tagja, Madaras Norbert MVLSZ-alelnök is.

Mint korábban jeleztük, a prágai tornára 15 játékost lehet nevezni, de csak 13-an játszhatnak, a cserék akkor jutnak csak lehetőséghez, ha igazolt Covid-fertőzött helyére kell beszállniuk. A vb-re a fenti 14 játékos utazik, a 13-at később jelölik ki, mint ahogy a 15. embert is, aki itthonról utazik ki, ha ez szükségessé válik.


Gábor Lőrinc és Batizi Benedek az egyik múlt heti edzésén. vlv-képek a kerítésen át


A szövetség korlátozó intézkedése miatt a nyílt utcán készült hétfői tudósításunk.

keddi csapathirdetés.

Varga Dániel a csütörtöki kétkapu után.


A vlv szerkesztősége az olvasók segítségével tartja fenn magát.
Kérjük, lépjen be támogatóink közé.
RÉSZLETEK


A prágai junior világbajnokság menetrendje:

Augusztus 28., szombat


A csoport: Üzbegisztán. Oroszország, Horvátország-Argentína (Olaszország szabadnapos)
B csoport: USA-Szlovákia, Szerbia-Csehország. (Spanyolország szabadnapos)
C csoport: Németország-Egyiptom (Brazília és Magyarország szabadnapos)
D csoport: Dél-Afrika-Montenegró (Görögország és Kazahsztán szabadnapos)

Augusztus 29. vasárnap

A csoport: Olaszország-Horvátország, Argentína-Üzbegisztán (Oroszország szabadnapos)
B csoport: Csehország-USA, Spanyolország-Szerbia (Szlovákia szabadnapos)
C csoport: Brazília-Magyarország (12.00), (Németország és Egyiptom szabadnapos)
D csoport: Görögország-Kazahsztán (Dél-Afrika és Montenegró szabadnapos)

Augusztus 30., hétfő

A csoport: Oroszország-Argentína, Üzbegisztán-Olaszország (Horvátország szabadnapos)
B csoport: Szlovákia-Csehország, USA-Spanyolország (Szerbia szabadnapos)
C csoport: Németország-Brazília (Magyarország és Egyiptom szabadnapos)
D csoport: Dél-Afrika-Görögország (Montenegró és Kazahsztán szabadnapos)

Augusztus 31., kedd

A csoport: Olaszország-Oroszország, orvtország-Üzbegisztán (Argentína szabadnapos)
B csoport: Spanyolország-Szlovákia, Szerbia-USA (Csehország szabadnapos)
C csoport: Brazília-Egyiptom, Magyarország-Németország (19.30)
D csoport: Görögország-Montenegró, Kazahsztán-Dél-Afrika

Szeptember 1., szerda

A csoport: Oroszország-Horvátország, Argentína-Olaszország (Üzbegisztán szabadnapos)
B csoport: Szlovákia-Szerbia, Csehország-Spanyolország (az USA szabadnapos)
C csoport: Egyiptom-Magyarország (15.00)(Brazília és németország szabadnapos)
D csport: Montenegró-Kazahsztán (Dél-Afrika és Görögország szabadnapos)

Szeptember 2., csütörtök

Rájátszás


12.00 - 2A – 3D (game 45)
13.30 - 2B – 3C (game 46)
15.00 - 3A – 2D (game 47)
1.30 - 3B – 2C (game 48)

Szeptember 3., péntek

Negyeddöntők


15.30 - 1A-46 győztese (game 55)
17.00 -  1B-45 győztese (game 56)

18.30 - 1C-47 győztese (game 57)
20.00 - 1D-48 győztese (game 58)

Szeptember 4., szombat

Elődöntők


18.00 - 55 győztese-57 győztese
19.30 - 56 győztese-58 győztese

Szeptember 5,, vasárnap

Döntők


Mérkőzések az 1-8. helyért