Negyven évvel ezelőtt is téma volt a sajtóban, hogy vajon ki lehet a legnagyobb vízilabdázó, a sportág number one-ja. A korszak népszerű hetilapjában, a Magyar Ifjúságban Peterdi Pál faggatta erről Gyarmati Dezsőt. Adatok, sztorik a magyar vízilabda múltjából. Cikkünk elkészítéséhez az Arcanum adatbázisát [adt.arcanum.hu] használtuk.

Peterdi Pálról - a maiaknak írjuk - tudni kell, hogy maga is pólózott, s később a korszak sztárújságírója, humoristája lett, sok könyvet írt, közösen neves sportolókkal is, többek között Gyarmati Dezsővel. (Később kiderült, hogy a 60 as években, újságíróként, külföldi utazásai kapcsán titkos munkatársnak szervezte be a magyar állambiztonság.)

Szemlézett cikkünkben büszkén említi meg: ő maga azon kevesek közé tartozik, akik bajnokságot nyertek olyan vízilabda-csapattal, amelybe Gyarmati Dezső nem fért be... Aztán persze kiderül, hogy ez a csapat még 1943-ban, a középiskolás bajnokságban nyert aranyérmet, s Gyarmati azért nem fér be, mert csak 15 éves volt...

Fontos a beszélgetés időpontja. 1981 decemberében vagyunk, Gyarmati Dezső már nem szövetségi kapitány. Szavaiból érződik a csalódottság, aminek van magyarázata: az 1976-os montreali olimpiai aranyérmet vele érte el a válogatott, ezután pedig a 1980-as moszkvai játékokon szerzett bronzérem kudarcnak számított. A BVSC irányítását vette át, először erről beszél Peterdi Pálnak:

(...) Keserves időket éltem át az olimpia óta. Rettenetes tehetségem van ahhoz, hogy időnként megnehezítsem az életemet. De az is igaz, hogy több pofont kaptam, mint amennyit megérdemeltem. Ma már jól vagyok. Tavaly vettem át a BVSC edzéseinek a vezetését. Az elmúlt bajnokságban ez a csapat, érzésem szerint nem egész reálisan, a harmadik helyen végzett. Én tíz éven át a válogatott mellett dolgoztam. Nagy játékosokkal, klasszisokkal. Most tele voltam aggodalommal: helyt tudok-e állni ezen a szükségszerűen alacsonyabb szinten? Nos, a BVSC az idén második lett, még a szériában bajnok Vasasra is ráijesztettünk. Ezt én sikernek tekintem. Több energia és tartalék erő volt a csapatban is, bennem is, mint gondoltam volna. Nagy segítségemre volt Horkay (sic!) viselkedése. Húzóember volt, kétségkívül a csapat sztárja, de a klubedzéseken is válogatott szinten dolgozott, magával ragadta a többit.

E szinte bevezető után teszi fel az újságíró a kérdést, interjúalanya szerint ki az eszményi vízilabdázó? Ki mondhatja el magáról ebben a sportágban: „Én vagyok a legszebb, én vagyok a legnagyobb”? 

"Egy bajnoki mérkőzésen Gyarmati Dezsőt kellett volna lefognom. Kiúszunk, odajön, szia-szia, hátat fordít, beül az ölembe, visszanyúl, megfogja mind a két csuklómat, azzal lebújik a víz alá. Megőrült - gondolom magamban -, mi az ördögöt akar ezzel a marhasággal? És kétségbeesetten próbálom kiráncigálni a csuklómat a markából. Mire a bíró fütyül és kiállít. - Egy-null - mondja Gyarmati, és kajánul vigyorog. Meccs után odamegyek a játékvezetőhöz - ő is haver -, elmondom, mi történt. - Lehet, hogy így volt - bólint -, a partról mindenesetre az látszott, hogy Gyarmati nincs sehol és te vad pofával igyekszel őt a betonba gyömöszölni." Peterdi Pál: Ó, póló…! Vallomások labdáról, vízről, játékról - Sportzsebkönyvek (Budapest, 1980) Forrás: Arcanum adatbázis

Kis mosoly, valamivel több ránccal, mint két évvel ezelőtt. 

- A vízben vagy a parton? 

- Csakis a vízben. 

- Bár a provokáció nyilvánvaló, nem fogok egyetlen nevet mondani. Inkább sorolom. Faragó Tamás mindent tud ebben a játékban. Talán a póló történetének legképzettebb játékosa. Csapó Gábornak sporttörténeti érdeme, hogy sokesztendős hullámvölgy után az 1973-as VB-n mutatott nagyszerű teljesítményével ő indította el a magyar vízilabda újabb sikersorozatát. Ásznak tekintem az egészséges Sudár Attilát. Montreali teljesítménye a póló örökzöldjei közé tartozik. Újonc létére lefogta, majd 5:4-es olasz vezetésnél - vagyis vert helyzetben - végleg kipontoztatta Gianni Di Magistrist, az ellenfél legjobb játékosát. Faragó emlékezetes góljai csak ez után következtek. Molnár Endre... körülbelül 1939 óta figyelem a nemzetközi vízilabda eseményeit, állítom, hogy azóta nem volt jobb kapus nála. Horkayról beszéltem. Gerendás Gyurinak még tartozik valamivel ez a sportág. A moszkvai olimpiára csúcsformába került és, ha a csapat nem olyan gyenge, ő lett volna az év játékosa. Amennyire megítélhettem, a spliti EB-n elért és meglepően szép harmadik helyezésben is oroszlánrésze volt. Sárosi László homlokára is tennék egy babérkoszorút. Hosszú pályafutása alatt a válogatottban is, az OB.I-ben is meghatározó figura volt. Korszakokat kapcsolt össze. Tudatosan vagy tudat alatt megőrizte és továbbadta mindazt a fortélyt, taktikai érettséget, ami évtizedeken át jellemezte a magyar vízilabdát. 

- Már csak egy név hiányzik...

- Szívós Pistit utoljára hagytam. Az eredeti kérdés úgy hangzott: ki volt a legnagyobb? Ez persze megítélés kérdése, de ... Szóval tizenöt éven át Szívós Pisti volt az az ember, aki köré csapatot lehetett építeni. Örökölte az édesapja technikai készségét és fizikai adottságainál fogva egyformán tudott védőt is, csatárt is játszani. Voltak időszakok, amikor egyszerűen lefoghatatlan volt. Szerintem az elmúlt tizenöt évben a nemzetközi szövetség azért is hozott újabb és újabb szabályokat, hogy Pistit valamely formában kikapcsolhassák a játékból. 1965-től fogva három szövetségi kapitány tekintette őt kulcsfigurának. Markovits, Rajki, Gyarmati... 

- Ez volt a sokat emlegetett „Szívós-centrikusság”! 

- Kétségkívül. 1965 óta minden szövetségi kapitánynak zsebre kellett vágnia a vádat, hogy Szívóscentrikus a játék. Hát ehhez csak annyit: a magyar válogatott 1924 óta mindig valamilyen-centrikus volt. Jamesz-centrikus, Halasy-centrikus, idősebb Szívós-centrikus, Markovits-centrikus, Gyarmati-centrikus, Kárpáti-centrikus... és azért csak nyert a magyar vízilabda egyet-mást a nemzetközi porondon. Ha van az embernek egy meghatározó képességű játékosa, hát miért ne építene rá az az edző? És, ha a magyar póló újra a világ legjobbja lesz azzal, hogy hirtelen „Faragócentrikussá” válik ... ám legyen. Bár már látnánk. Nem savanyú a szőlő, de tavaly sokszor elhangzott, hogy nekünk „spanyolos” vízilabdát kell játszanunk. Azt mondanám: játsszunk mi csak magyaros vízilabdát, keressük ki és neveljük fel azokat a klasszisokat, akiktől újra valamilyen „centrikussá” válunk és nyerünk.

Egy edzőről is említést tesz Gyarmati Dezső. 

Ha már itt tartunk, szeretnék egy mulasztást helyrehozni. Szittya Károly alig szerepelt élvonalbeli csapat mellett, mégis a háború utáni időszak egyik kimagasló tanítómestere volt. Szinte valamennyi későbbi klasszisunk átment a „Spéci” kezén. Valósággal beleszuggerálta a fiatalokba a játék szeretetét, meg persze az összes trükköt, dörzsöltséget, furfangot. Jól elkanyarodtunk igaz? Miről is beszéltünk?