FACEBOOK

MVLSZ-elnökség: a versenyek folytatódnak!

MVLSZ-elnökség: a versenyek folytatódnak!
hozzászólás, 2020.08.19.

Szeptemberben befejezik a félbeszakadt Magyar Kupa-sorozatot, a magyar bajnokság pedig - a terveknek megfelelően - a jövő hét végén megkezdődik. 


Szeptember 9. és 20 között befejezik a férfi Magyar Kupa versenysorozatot - döntött a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége szerdán. Erről Vári Attila elnök rövid videónyilatkozatából lehetett értesülni. 

A szövetség hivatalos honlapjának videója:

  

Az új bajnoki szezon a jövő hét végén elkezdődik, a szövetséghez a tájékoztatás szerint egy halasztási kérelem érkezett: az első forduló FTC-Vasas mérkőzését később rendezik meg.


Pehl Bernadett kommunikációs vezető arról tájékoztatta a vlv-t, hogy az elnökség külön napirendi pont keretében foglalkozott a koronavírus-járvány miatt előállt helyzettel. A fenti döntések mellett a testület megerősítette, hogy a szövetség a Semmelweis Egyetem segítségével kontaktot biztosít a klubok számára a szükséges vizsgálatok elvégeztetéséhez. (A költségek a klubokat terhelik.)

Több forrásból származó információnk szerint a szövetség vezetése erősen elkötelezett a tervezett programok lebonyolítását illetően. Úgy tudjuk, hogy a Magyar Kupa folytatása az eredeti program szerint történne, tehát másfél napot venne igénybe, hiszen a versenysorozat félbe szakadásakor a délelőtti meccseket még lejátszották. 

Ennek megfelelően a várható program (a Millennium Masters hivatalos fórumain egyelőre nem jelent meg semmilyen tájékoztatás, így azt nem tudjuk, hogy az eredetileg tervezett "Waterpolo Masters Cup"-meccseket ugyanolyan módon illesztik-e a nap programjába, mint ahogyan azok az eredeti játéknapokon tervben voltak):

Első nap (szeptember 9. és 20. között):

16.30 FTC Masters-Oázis Masters - DigiSport2 - ???
17.15 Millennium Masters-OSC Masters - DigiSport2 - ???

19.00 FTC-Vasas - Hajós - M4 Sport vagy Duna World (elődöntő)
20.15 OSC-Szolnok - Hajós - M4 Sport vagy Duna World (elődöntő)

JEGYVÁSÁRLÁS (az eredeti program szerint, tehát valószínűleg ez a platform "éled majd újra"


MÁSODIK NAP:

Helyosztók:

10.00 Kaposvár-KSI - Hajós vagy Széchy (a 13-14. helyért)
10.00 Tatabánya-Debrecen - Hajós vagy Széchy (a 15-16. helyért)
11.30 Szentes-Szeged - Hajós vagy Széchy (a 9-10. 
11.30 UVSE-Pécs - Hajós vagy Széchy (a 11-12. helyért)
13.00 Honvéd-BVSC - Hajós vagy Széchy (az 5-6. helyért)
13.00 Eger-Miskolc - Hajós vagy Széchy (a 7-8. helyért)


A torna kiegészítő rendezvényeként megszervezett "Waterpolo Masters Cup"  - feltételezett - programja:

20.45 Bronzmérkőzés - ????
21.30 Döntő - ????

17.30 - Hajós (bronzmeccs) M4 Sport vagy Duna World
Megemlékezés Benedek Tiborról.
18.50 - Hajós (döntő) M4 Sport vagy Duna World


Ami a jövő heti bajnoki rajtot illeti, a vlv úgy értesült, hogy az UVSE és a Szentes is hivatalosan kérte az első két fordulóra kiírt mérkőzésének elhalasztását. Mindkét klub játékosai számára augusztus 26-án jár le a karanténidőszak, s a szakmai vezetés egyértelmű álláspontja szerint kéthetes edzési időszakra lesz szükségük ahhoz, hogy bajnoki pontokért vízbe szállhassanak.

Egyébként a Magyar Vízilabda Szövetség hivatalos versenynaptárában a két csapat első fordulóbeli mérkőzésénél és a második fordulóra tervezett UVSE-Szentes meccsnél az "Elhalasztva" jelzés szerepel.


Forrás: mvlsz.hu


Benu Magyar Kupa, 2020

AZ ELSŐ KÖR TÖRTÉNÉSEI

A MÁSODIK KÖR TÖRTÉNÉSEI

A HARMADIK KÖR A FELSŐHÁZBAN

A HARMADIK KÖR AZ ALSÓHÁZBAN

A SZERDÁN LEZAJLOTT EDDIGI PROGRAM

A kupasorozat felfüggesztéséről az MVLSZ elnöksége rendkívüli ülésen döntött augusztus 12-én, miután az FTC négy játékosa pozitív koronavírus-tesztet produkált.

FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ VLV-COVID-KÖRKÉP