Dala Tamást az elnökség tagjává választották a Magyar Vízilabda Szövetség múlt heti közgyűlésén. Új tisztsége mellett emlékeiről, a vízilabda helyzetéről és Benedek Tiborról is kérdeztük őt. (Tiborról állítja, hogy ő nem háromszoros, hanem négyszeres olimpiai bajnok!) vlv-interjú.

DALA TAMÁS a vlv-nek:

- Hogy történt a felkérés? Mi lesz a feladatod? 

- Vári Attila keresett meg, elmondta, szeretné, ha benne lennék az elnökségben. Régebben viszonylag hosszú ideig tagja voltam ennek a testületnek, de tudni kell, hogy akkor sem és most sem ragaszkodtam ehhez a pozícióhoz. Attila végül meggyőzött, mondván, hogy a közvetlen kapcsolat az uszodai infrastruktúra irányításához, nagy segítséget jelent a vízilabdasport számára. Tehát a munkám révén vagyok ott, meg azért természetesen volt vízilabdásként is. (Dala Tamás 185-szörös válogatott, kétszeres Eb-ezüstérmes, Világkupa-győztes, a legendás Újpesttel BEK-et és LEN-kupát nyert - a szerk.)

- Tisztázzuk hát, hogy mi a "civil foglalkozásod"!

- A Nemzeti Sportközpontoknál a Nemzeti Úszó és Vízilabda Olimpiai Központ, valamint a Balatoni Általános Olimpiai Központ vezetője vagyok. Javarészt az uszodák tartoznak hozzám Budapesten a Komjádi, a Kőér, a Duna Aréna, a Tüske csarnok és uszoda, továbbá 22 tanuszoda, ezenkívül a Balatonon a fűzfői uszoda és a révfülöpi vitorláskikötő. A munkám része, hogy megfelelő módon biztosítsuk az edzési, versenyzési lehetőséget a sportolók számára, hatékonyan kell "kimérni" a vízfelületet, el kell osztani a pályákat, részt kell venni a különböző rendezvények lebonyolításában. 

- Nagy terület.

- Megyek is sokat, járom az országot, egy év alatt 50-60 ezer kilométert teszek meg a kocsival. Élvezem a munkát, tetszik és mindegyik létesítményben van olyan kolléga, akinek minimum "valamilyen kötődése" volt a sporthoz, Nagy Timit talán nem kell bemutatni senkinek, de említhetem Molnár Viktóriát, aki a tanuszodák területét irányítja vagy Vogel Gábort, a Császár-Komjádi Sportuszoda létesítményvezetőjét. Szerencsére egyre professzionálisabb a közeg, immár 20 éve itt vagyok és elmondhatom: mostanában már a partnereink, a szövetségek is felkészülten jönnek, tudják, mit lehet kérni, melyek a lehetőségek, legtöbbször gördülékeny az együttműködés, így van ez a nemzetközi versenyek idején is. 



Ugyancsak rugalmasak a klubok, a szakosztályok, ritkán van konfliktus, mindenki megértő, az úszók segítenek, ha a vízilabdás tévéközvetítés miatt változtatni kell az előre tervezett programon és fordítva is így van. Vízcsere, sátorépítés, esetleg nem várt műszaki probléma esetén mindenki "összehúzza magát", segít a megoldásban. 

A napi munkánk három fő részből áll: versenysport, diáksport és a közönség, a lakosság igények kiszolgálása. Az arány körülbelül 70-30 a sportcélú és a lakossági hasznosítás között, sőt, talán mára már inkább 80-20. Ezek a létesítmények a minőségi sport számára készültek, a versenysportot szolgálják, de mindig volt egyfajta "közszolgálati jelleg" is, nem beszélve arról, hogy a közönség látogatása jelentős bevételeket hoz számunkra. Hosszú évek harcának eredményeként sikerült elérni, hogy a Hajós 33-as nyitott medencéje nyáron strandként üzemelhessen. Ebből jó bevételünk van. 

- Mondtad, hogy már húsz éve csinálod. Mennyi változott ez idő alatt a vízfelület mérete?

- Rengeteg sportoló jött be, így az edzéslehetőségek is jelentősen bővültek. Amikor itt kezdtem, a Császár uszoda volt a fő bázis, nem létezett még a Széchy, se az edzőmedence, se a versenymedence, nem volt Duna Aréna, Tüske csarnok és uszoda sem. Nőtt tehát a vízfelület, de többen is lettünk, a három pólós aranyérem után rengeteg fiatal jött a sportágba. Amikor annak idején az elnökség tagja voltam, 5 ezer igazolt vízilabdázót jegyeztünk, mára ez a létszám megduplázódott. 

A jelenlegi kormánynak a TAO-t köszönheti a sport, különösen az úgynevezett látvány-csapatsportok.



- Beszéljünk egy kicsit a vízilabda helyzetéről. Hogy látod?

- Ez egy jó a közeg, a volt olimpiai bajnokok egységes közösséget alkotnak, ritkán hallani "félrehúzásról", arról, hogy nézetek nem egyeznek. Ez különösen fontos ma, amikor nagy a bizonytalanság az egész világban, a sport területén is. Nem tudni, lesz-e olimpia, mit hoz még a koronavírus-járvány, lesz-e vakcina vagy nem, mert ha igen, akkor megoldódik minden.

Én azt tapasztalom, hogy a sportágunk iránt van érdeklődés, a legutóbbi hétvégén Szegeden és a Margitszigeten is láttam Magyar Kupa-meccseket és elég sokan voltak, különösen ahhoz képest, hogy még nem lehetett kánikuláról beszélni, nem voltak tele strandolókkal a helyszínek. Én ugyanis arra számítok, hogy a hagyományos pólós közönség jelentősen bővül majd azokkal a kezdetben csak nézegető, óvatosan érdeklődő strandolókkal, akik - ha már úgyis ott vannak - megnéznek egy-egy mérkőzést ebben a környezetben - előbb a napozóteraszról, aztán talán majd közelebb jönnek, felülnek a lelátóra. Ez a nyári vízilabdázás nagy lehetősége!

- Szakmai szempontból milyennek értékeled a helyzetet?

- Volt egy időszak, amikor a vízilabda nemcsak érthetetlen, hanem unalmas is volt, a sok szabályváltozás sem mindig szolgálta a sportág érdekét, sokszor négy-öt percig úszkáltak csapatok úgy, hogy a nézőknek fogalmuk sem volt, hogy mi történik. Egy kicsit javult azóta a helyzet, valamivel világosabb lett a laikusok számára is, hogy mi miért történik. Én is mondtam már régebben, Faragó Tamás és Csapó Dudi pedig hosszú ideje élharcosa annak a gondolatnak, hogy a strandvízilabda-jelleget kellene erősíteni, kisebb labda, kapu, rövidebb pálya, gyorsabb, látványosabb játék, erre volna szükség. A kézilabdában néhány másodperc különbséggel eshetnek gólok, a vízilabdában pedig olykor percekig úsznak összevissza, látszólag bármilyen eredmény nélkül. 



Érdekes világ ez, volt szerencsém részt venni néhány komoly szakmai rendezvényen és emlékszem, egyszer például - az információim szerint - egy norvég tornatanár mondta meg, hogy mi legyen az úszásban. Így azért nehéz...

Az egyre idősödő vezetők ragaszkodnak a székükhöz, utaznak, utaznak és utaznak (persze nem a saját költségükön és nem turistaosztályon). Amikor 2014-ben itt volt az Európa-bajnokság, találkoztam egy vezetővel - név nélkül mondom -, aki elárulta, hogy egy év alatt 264 napot volt úton a 365-ből. És ilyen hivatalnokból nem egy, nem kettő van. Emlékszem, még fiatal voltam, amikor már elnökségi tagok voltak a LEN-ben, és a FINA-ban és most is itt vannak, csak már bottal közlekednek. Amíg ilyen emberek döntenek, nem a szakma, nem egy Papesz (Molnár Tamás), nem egy Vári Attila vagy Kásás Tamás, nem egy Kemény Dénes, nem egy Ratko Rudics, addig...

- Azt minek tulajdonítod, hogy itthon is eltűntek a nézők?

- Ennek sok oka van. Mindenesetre én most már bizonyos fokig a "másik oldalon állok", a katasztrófavédelem előírásait kell érvényesíttetnem. A Komjádi uszoda például 1.700 néző befogadására van hitelesítve, noha nagyon sokan emlékezhetünk azokra az időkre, amikor 3.500-an is bezsúfolódtak, az emberek a tetőkre másztak fel, s a parton, a rajtkövek mögött pedig négy sorban álltak. A West Balkán Discóban történt tragédia után szigorítottak jelentősen a rendezvények biztonsági előírásain.

- De nem a katasztrófavédelem miatt tűntek el a nézők...

- Annak idején egymással rivalizáló nagy csapatok küzdelme tartotta fenn az érdeklődést. Emlékszem, akkoriban még a Fradi-Újpest focirangadó időpontját is figyelembe vették, ha az ötkor volt, onnan buszokkal szállították az embereket az esti vízilabda-meccsre. Vagy vegyük a 2000-es évek elejének nagy Honvéd-Vasas-rivalizásását. Vér is folyt a vízben, ami nem szép, de az emberek érezték a tétet, az egymás ellen küzdő csapatok kis túlzással tényleg élet-halál harcot vívtak és azt a lelátón átérezték, méltányolták, sőt, a harcnak maguk is részenének érezték magukat.

Az Újpest ma nem olyan, mint volt, a Fradi szerencsére újra nagy csapat, de a nagy közönséghez kell a hatalmas küzdelem, az egymással vívott harc. Ahogy Görögországban látjuk az Olympiakosz és a Panathinaikosz esetében. Hozzáteszem: azért egy válogatott meccsen, a bajnoki döntő mérkőzésein, egy BL-döntőn mindig tele van az uszoda Magyarországon.

- Szakmai szempontból hol tartunk ma? Milyen a vízilabdánk, mekkorák az esélyeink a vetélytársakhoz képest?

- A színvonal hosszabb távon mindig úgy mozog, mint a sinus-görbe, felmegy, lemegy, váltakozva. Ez nemcsak ránk vonatkozik, így van a szerbeknél, az olaszoknál, a spanyoloknál is. Én azt mondom, most megint feljövő ágban vagyunk. Ahogy mondják a szakemberek, ebben az 1997-estől 2001-2-3-asig terjedő korosztályban van egy olyan garnitúra, amelyből ismét kialakulhat egy jó csapat. Ezt a generációt egyébként módomban van elég közelről figyelni, hiszen nagyobbik fiam, Döme (aki korosztályos válogatott volt - a szerk.) jelenleg az újjáépült OSC játékosa.


Baksa Benedek, Dala Tamás és Dala Döme Szombathelyen, az U18-as vb-bronzérem megszerzése után

- Igen, és térjünk csak ki arra, hogy Döme az UVSE-től igazolt át nemrég, abból a csapatból, ahol Benedek Tibor volt a Mester. Az a Benedek Tibor, akivel életetek jelentős szakasza "összeért", együtt játszottatok, közösen értetek el sikereket.

- Egész pontosan nyolc évig tartott ez az időszak. 

- Tibor szobája az utolsó években itt volt, a tiédtől néhány méterre...

- Borzalmas ez. És az az igazság, hogy én még a mai napig nem tudom elhinni, hogy nem fog velem szembejönni itt az uszodában és már nem találkozom vele. Fel kell tudni dolgozni ezt, de hiába tudta az ember az agyával már korábban is, hogy ez egyszer bekövetkezhet. Egyszer-egyszer kérdeztem őt, hogy hogy van, azt mondta, "Nagyon küzdök". Aztán már kérdezni se mertem tőle. Tudtuk, hogy mekkora küzdő, ha valaki azt mondta volna neki, hogy minden nap 12.00-kor le kell integetnie a Parlament csúcsáról, ő megcsinálta volna, az biztos. Küzdött, harcolt, de hát, több embertől lehetett hallani, hogy borzalmas fájdalmai voltak. Merkely professzortól is tudom, mennyit próbált neki segíteni, de ez a legrosszabb fajta betegség volt. Én ezúton is nagy tisztelettel megemelem kalapom Tibor előtt és állítom: ő tulajdonképpen négyszeres olimpia bajnok, mert az, amit a betegségével végigküzdött, messze felér egy olimpiai bajnoki címmel.

Februárban, márciusban még a kispadon ült, az utódja, Vincze Balázs is elmondta, hogy Tibor tulajdonképpen már jóval előbb tervezte átadni a csapatot, de mindig tolta kijjebb az időt, szinte napról napra, hogy amíg csak lehet, ott legyen, benne legyen. Nehéz volt ezt látni és most is nehéz erről beszélni.

- Több helyről lehetett hallani, hogy Tibor személyes hangú búcsúlevelet írt minden egyes UVSE-s tanítványának, s a fiad ezt felolvasta neked. Te mit láttál apaként, mit tanult a fiad, mit leshetett el a Mestertől?

- Rengeteget. Az UVSE-ben eleve egy jó szisztéma alapján dolgoztak a fiatalok, de amikor Tibor bekerült, 2016-17 fordulóján, átvette ennek a folyamatnak az irányítását, majd másfél-két évig közvetlenül a csapat edzője is volt. Minden gyerek felsőfokon beszélt és beszél azóta is róla, s kivétel nélkül valamennyien térdre rogytak, amikor a tragédia végül bekövetkezett. Mindenben a Mesterüknek tartották. És igen, az a bizonyos levél. Ez emlékeim szerint május elején-közepén történt és nagyon drámai írás volt, nem fejezi ki kellően az érzéseimet, ha azt mondom, megkönnyeztem. Ha egy laikus, a sporttól, a vízilabdától távol lévő, egyszerű ember elolvasná, őt is mélyen megérintené, hát még azokat, akik vele töltötték a napjaikat.

Érdekes, hogy éppen július 12-én, Tibor születésnapján találkoztunk egykori újpestiek, azok, akik annak idején megnyertük a BEK-et. Korábban csak a 15-20-25 éves évfordulókat tartottuk, tavaly határoztunk úgy, hogy ezentúl évenként összejövünk. Ez idén a vírushelyzet miatt csúszott, egyébként április végén-május elején lett volna esedékes. Természetesen a találkozó elsősorban Tibiről szólt. Előbb Balázs beszélt hosszan róla, majd Kovács Pista, az egykori mesterünk, aztán Gál András, aki különösen közel állt hozzá. Újra és újra az került szóba, amit Tibi mondott annak idején erről a közösségről: "Ez volt a CSAPAT!". Se pénz, se posztó, egy korosztály voltunk, összeálltunk, úgy nyomtuk. Hogy milyen körülmények között, arra egy példa: emlékszem, kitaláltuk, hogy viszünk egy tortát egy szál gyertyával az UTE vezetésének abból az alkalomból, hogy éppen egy éve nem fizették ki nekünk a LEN Kupáért ígért prémiumot... 

- Hogy fogadták?

- Semmi különös, jóízűen megették... :-)

- Köszönöm a beszélgetést, az emlékeid felidézését és sok sikert kívánok az elnökségben végzett munkához!

- Én is köszönöm!