FACEBOOK

Mire elég a 300 millió? - helyzetkép Egerből

Mire elég a 300 millió? - helyzetkép Egerből
hozzászólás, 2020.05.23.

Az egri vízilabdasportnak nyújtott rendkívüli kormányzati támogatás híre óta először láttak napvilágot részletek. Összefoglaltuk a bejelentést követően megjelent információkat.

Mint a sajtóban elsőként közzétettük, csütörtökön késő este megjelent kormányrendelet alapján 300 millió forintos azonnali támogatást kap az egri vízilabdasport intézményrendszere.

A klub másnap délelőtt reagált a hírre:


Csütörtökön késő este jelent meg a Magyar Közlönyben és vált véglegesen hivatalossá, hogy Magyarország kormánya külön kormányrendeletben háromszázmilliós azonnali segítségről döntött. Nem egészen tíz nap örökkévalóságnak tűnő bizonytalansága után eldőlt, hogy az érték a mérték és tovább folytatódhat a 110 éves klubban a munka.

Első reakciókban minderről csak a KÖSZÖNET hangján szólhatunk és hangot adunk a reménynek, hogy az előttünk álló 110 évben is lesz egri vízilabda, ami szeretett városunk egyik legnagyobb reklámértéke. Mert leírtuk már számtalanszor, hogy úgy hozzátartozik Eger értékeihez, mint a Dobó tér, a Bazilika, a diáksereg, vagy éppen a Bikavér. Nekünk pedig nem kevesebb feladatunk lesz, mint méltó képpen tovább vinni az elődeink ránk hagyta hagyományokat.


A sport kormányzati irányításáért felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken kora délután közleményt hozott nyilvánosságra az egriek támogatásáról:


Az Emmi - Sportért Felelős Államtitkárság közleménye 

A Magyar Kormány elkötelezett a magyar sport értékeinek megtartásában, éppen ezért azonnali támogatásban részesíti az Eger Város Önkormányzata által magára hagyott egri vízilabdázást.


    A Magyar Kormány elkötelezett a magyar sport értékeinek megtartásában, éppen ezért azonnali támogatásban részesíti az Eger Város Önkormányzata által magára hagyott egri vízilabdázást. A vízilabda Eger sikersportága, a 110 éves múltra visszatekintő patinás egyesület mind a férfi mind a női szakága többszörös magyar bajnok és kupagyőztes. Egerben a kiemelkedő utánpótlásképzésnek köszönhetően számtalan meghatározó játékost neveltek fel a magyar válogatott részére, így nem csupán a város, de az egész magyar vízilabda érdeke a nagy múltú egyesület megmaradása. A Magyar Kormány által biztosított 300 millió forint támogatás elengedhetetlen ahhoz, hogy a jelenlegi egri városvezetés számára érdektelen, de a magyar sport számára kiemelt értéket jelentő egri vízilabdázás továbbra is a megszokott magas színvonalon működhessen.

(Országos Sajtószolgálat)


Az egri klub ügyvezető elnöke, Szécsi Zoltán az InfoRádió, Kalapos Mihály mikrofonja előtt néhány fontos részletet bontott ki az érdeklődő vízilabda-kedvelők számára pénteki nyilatkozatában.

A riport elején Szécsi Zoltán közölte: ezzel a kormányzati döntéssel - amit nagyon szépen megköszönnek, - tökéletesen pontot tudnak tenni a múltra és elkezdhetik a jövőt felépíteni. 

"A finanszírozás szempontjából az utánpótlás így, ebben a formában rendben van. Hogy a felnőtt csapat meddig nyújtózkodhat, azok a tárgyalások most kezdődnek majd, természetesen itt helyben polgármester úrral, illetve a szponzorokkal." - mondta Szécsi Zoltán.

A támogatás két részből áll. Az egyik a kft. adósságának konszolidációját szolgálja - ez a nagyobb rész. A másik részt az utánpótlás kapta a többletfeladatok ellátására. Ezzel kapcsolatban Szécsi Zoltán szavai szerint jellemzően arról van szó, hogy az egri létesítményeket szeretnék úgy hasznosítani, hogy nemzetközileg nagy hírverését jelentsék mind a városnak, mind a sportágnak.

- Mi lesz az OB1-es csapattal? - szólt a riporter kérdése.

- Én bízom benne, hogy ez azt jelenti, hogy tudunk OB1-ben indulni. Amit látok csapatot, amennyiben a városi támogatásra számíthatunk, akkor finanszírozhatónak is tartom.

- Olyan csapat lesz, amely mondjuk, a bennmaradásért küzd vagy amely középcsapat lesz?

- Én úgy gondolom, hogy valahol középmezőny, ami szerintem most nagyon össze fog érni egyébként. Szakmailag én most nem látom azt a hatalmas különbséget a majdani 5. és a 13. között. Nagyon jó bajnokságnak nézünk elébe, ami nagyon fontos: itt mindig olyan csapat legyen, amire az adott évben van pénz. Pont.

- Lehet-e már azt tudni, hogy kiket lehet megtartani, hiszen ugye, korábban itt játszott Hosnyánszky, Decker Ádám, hadd ne soroljam...

- Hosnyánszkly Norbert már korábban jelezte, hogy szeretne Budapestre visszaköltözni, Decker Ádám is, tehát alapvetően is, hogyha nem jött volna ez a kellemetlen szituáció, akkor is mindenképpen egy karcsúsítás, egy fiatalítás, idézőjelben: "szakmailag egy két lépés hátra" történt volna, viszont ezzel a helyzettel... én úgy gondolom, ez alatt a másfél év alatt annyira sikerült teljesen átlátnom a finanszírozási lehetőségeket itt Egerben, hogy oda kell, érjünk, amik vagyunk: egy nagyon jó és minél szélesebb utánpótlásbázisra épülő masszív, stabil középcsapat, egy-egy jobb játékossal. Ad absurdum, egy valamikori remélhető szponzori fellángolásnak köszönhetően újra vissza a top 3-ba. De azért, ha megnézzük a pólótörténelmet, az Eger a 2004-től 2020-ig folyamatosan top 4-es csapattal rendelkezett, az egyedülálló.

- Akkor lehet azt mondani, hogy most az alulról építkezés időszaka következik...

- Én úgy gondolom, hogy az alulról építkezés időszaka következik és egy hosszú távon fenntartható pályára állítás. 

- Ki irányítja majd a szakmai munkát?

- Nyilván mindenki erre a döntésre várt és azért nem egy perc alatt születnek meg utána majd az emberi döntések. Nagyon számítok Biros Péter szakmai vezetésére az egész klubon át, ez nem azt jelenti, hogy vezetőedzőként, hanem a komplett klubot, az összes csapatot érintő szakmai kérdésekben azért őrá számítok maximálisan.

A RIPORT HANGANYAGA


Az egri polgármester, Mirkóczki Ádám egyelőre nem reagált a kormányzati támogatás bejelentésére. Korábban az egriügyek.hu oldalon azt lehetett olvasni, hogy a városvezető "felelősséget érezve a 110 éves klub és az ott sportoló gyermekek, munkatársak iránt, javasolja, soron kívül adja meg az önkormányzat a költségvetésben megítélt támogatást azzal a feltétellel, hogy az önkormányzat által kijelölt szakemberek, a polgármesteri hivatal belső ellenőrei átnézhetik a klub pénzügyi dokumentumait az elmúlt másfél évről."

A politikai szempontból ellentétes oldalon álló egerhirek.hu portálról azt lehetett megtudni, hogy a klubnak nemcsak a városi önkormányzattól általában április 15-éig beérkező városi támogatás, 68 millió forint elmaradása jelent gondot, hiányzik az Eger Termállal kötött reklámszerződés ellenértéke, 32 millió forint is.


Az egerhirek.hu szavazást is indított olvasóinak körében az egri vízilabda ügyéről. Cikkünk írásakor ez volt a pillanatnyi állás:


Az egri gondokról eddig írt vlv-cikkek:

A MÁJUS 11-i EGRI BEJELENTÉS

MEGMENEKÜL AZ EGRI KLUB?

300 MILLIÓ FORINTOT KAP KÜLÖN KORMÁNYRENDELET ALAPJÁN AZ EGRI KLUB!