Magyar szakember volt a holland korosztályos válogatott szövetségi edzője a nemrég Tbilisziben megrendezett U17-ös Európa-bajnokságon. A 35 éves Munkácsy Róberttel a sportág hollandiai helyzetéről, egy "vendégmunkás sportszakember" tapasztalatairól beszélgettünk. 

MUNKÁCSY RÓBERT a vlv-nek:

- Először is szeretnék kérni egy kis bemutatkozást!

- A Szolnokban és a Szegedben vízilabdáztam, huszonévesen Olaszországba igazoltam, a Lazióban és a Firenzében játszottam. Ezután újra egy év Szolnok következett, befejeztem az egyetemet is, majd Spanyolországba költöztem, ahol játékos-pályafutásom végéig játszottam, az akkor első osztályú Martiánez csapatában.

- Most vagy 35 éves, mások ilyen korukban még jócskán játszanak...

- Így van. Emlékszem, Szegeden együtt játszottam Tóth Laci "bácsival", aki akkor lehetett olyan 37-38 éves. Messze ő volt a legidősebb az egész OB1-ben. Ma pedig van olyan csapat, ahol - kis túlzással - az átlagéletkor ennyi... Sok minden megváltozott. Nehéz elengednie a pólót az embernek, a TAO nagy lehetőség, az ember sokáig kereshet "könnyű pénzt" azzal, amit szeret - ahogy erről szó esik a vlv Gór-Nagy Miklós-interjújában is. Én mindenesetre nem szerettem volna, ha kiöregszem és egyszer csak ott állok minden élettapasztalat, másfajta tudás nélkül. 

Volt egy itthoni kitérőm, hazajöttem és a Cegléd felnőtt csapatának edzőjeként dolgoztam másfél évig. Akkor ért véget a történet, amikor világossá vált, hogy az én személyes ambícióim nem egyeznek a Cegléd valós törekvéseivel. Amikor odamentem, éppen felépült egy új uszoda, arról volt szó, hogy a harmadik évben már az első osztályban fogunk játszani. Ennek most már hat-hét éve és látható, most is a második osztály középmezőnyében vannak, ugyanazokkal a körülményekkel, mint akkor. 

Sokadik éve hívtak Hollandiába, már játékosként is, aztán edzőként. A nijverdali Het Ravijn csapatának akkori elnöke keresett meg, akinek a neve ismerős lehet a vízilabda híveinek: Wicher Smit. Ő annak a Jasmin Smitnek az édesapja, aki olimpiai bajnok, világbajnok, sok éven keresztül a világ egyik legjobb női vízilabdázója volt. 


A Szeged 2005-ös, bajnoki bronzérmes csapata. A felső sorban, jobbról a második Munkácsy Róbert

Smit nagyon érdekes figura. A Világbank vezető közgazdásza volt sokáig, most magánbefektetési társaságokat vezet. Amikor eljött Budapestre, két és fél órát beszélgettünk. Én öt perc alatt kifejtettem, hogy mik az elképzeléseim, ő is öt percet beszélt a sajátjairól. Ez nagyjából abban foglalható össze, hogy vegyem át a klub utánpótlásának felügyeletét, a második évtől pedig - az utánpótlás megtartása mellett - a felnőtt csapat irányítását is. Szóval mindezen 10 perc után túl voltunk, aztán öt perc alatt megbeszéltük az anyagiakat, majd két órát beszélgettünk, s ez egy azóta, négy éve tartó barátságot indított el. A nemrégiben megtartott esküvőmön is ott volt, egyedüli "családon kívüli" vendégként. A hosszú beszélgetésünk témája pedig a magyar történelem volt. Smitnek óriási könyv- és térképgyűjteménye van, szereti a történelmet, az egyik szakterülete - szinte már nem is amatőrként - a török-magyar viszony a török uralom alatt. Mély tudással rendelkezik Magyarországgal kapcsolatos történelmi tényekről, eseményekről, ami számomra eléggé meglepő volt. 

- Hogy sikerült az a bizonyos két év?

- Nagyon jól. Arra törekedtem, hogy mielőbb, már 17 évesen beépítsem a fiatal tehetségeket a felnőtt csapatba. A klub történetben nem volt még ilyen: a 15 évesek és a 17 évesek országos bajnokságát is megnyertük, a felnőtt csapattal pedig másodikok lettünk úgy, hogy nem ritkán csak 17 és 20 év közötti játékosok voltak a vízben, miközben az ellenfélnél (például az Alphennél) tíz idegenlégiós, szerb, horvát olasz, ennek ellenére még legyőzni is sikerült őket. Nálunk csak néhány idősebb játékos szerepelt, egy szlovák és egy holland válogatott.

Tavaly májusban megkeresett Robin van Galen, hogy működjek közre egy új, hároméves projekt végrehajtásában. A koncepció az volt, hogy utánpótlás akadémiát hoznak létre Eindhovenben, összegyűjtve a legtehetségesebb 2000-2003-as születésű fiatalokat. Ez nem válogatottat jelent, hanem mindegyik érintett korosztály korosztály tehetségeiből kialakított, 19 tagú csoportot (voltak néhányan, akik nem vállalták a "bentlakásos" munkát). A vízilabda alapjait igyekeztünk elsajátíttatni velük, úgy, hogy minden feltétel adott volt és ezt szó szerint kell érteni. A Campusban a tanulmányok mellett a vízilabda töltötte ki a napjaikat, hetente 9 vizes edzéssel úgy, hogy péntek este mentek vissza a klubjukba, ott is edzettek egyet, majd szombaton játszottak a saját csapatukban a korosztályos bajnokságban. 

Eindhovenben pedig orvostól a fizioterapeután át a sportpszichológusig minden az ő képzésüket szolgálta, még az úszástudásuk csiszolásában is a holland úszóválogatott egyik edzője segített. A pólós edzéseket ketten tartottuk Harry van der Meerrel, aki jelenleg a holland válogatott szövetségi kaptánya.. 

- Hogy zajlott a munka a hétköznapokban?

- Úszástechnika, formaidőzítés, vízen kívüli tevékenységek, bemelegítés, teststabilizációs gyakorlatok, a gerinc közeli izmok megerősítése, tüdőkapacitás-növelő programok, technikai és taktikai edzések (voltak másfél-kétórásra sikeredett videóelemzések is) - rengeteg olyan apróság jut eszembe, amikben én edzőként nagyon hiszek. Rendkívül fontosnak tartom a részleteket, a taktikában is úgy hiszek, hogy minden elemet centiről centire kimérünk, úgy gyakoroljuk be a figurákat.

Minden héten összeültünk a sportpszichológussal, az erőnléti edzővel, a masszőrrel, az orvossal, közös groupchatünk volt, mindent a vízilabdának alárendelve kezeltünk. E mellett a fiatalok hetente játszottak a PSV Eindhovennel, de volt a felnőtt válogatottal is edzőmeccsük.


Az eindhoveni Pieter van den Hoogenband uszoda, a holland vízilabdasport kísérleti műhelyének színhelye

- Ki hozta létre és működtette ezt a Campust?

- A szövetség.

- Mi volt a cél?

-  Az, hogy a 2024-es párizsi olimpiára megfelelő alapokkal rendelkező vízilabdázók szerepeljenek a holland válogatottban. Rájöttek ugyanis arra, hogy az egész vízilabdasportjukat az jellemzi, hogy a játékosok képzettsége hiányos, kimaradt az alapok rendes elsajátítása és ez felnőttkorban már nemigen pótolható.

Ha most megnézte valaki a tbiliszi U17-es Eb-n a holland válogatott meccseit, sok mindent el lehetett mondani a holland csapatról, de azt nem hogy fizikailag nem bírták vagy hogy úszni nem tudtak vagy hogy kiesett a kezükből a labda, esetleg taktikailag nem voltak felkészítve egy bizonyos szintre. Ők most 17 évesek, négy-öt év múlva lesznek azok a megmérettetések, amelyeken helyt kell állniuk, már felnőttként. Ha folytatódik ez a tavaly megkezdett program, akkor a helyzet biztató lesz.

- A 19 emberből hányan voltak veled ezen az Eb-n?

- Kilencen.

- Tizenegyedikek lettetek. Ezt hogy értékeled?

- Számomra a 11. hely csalódás az elvégzett munka és az év közbeni eredmények láttán, viszont a mutatott játék, a csapat tartása azt mondatja velem, hogy jó úton járunk. Ha ez folytatódik, akkor sokkal jobb eredmények várhatók, hiszen már most is lehetett volna sikereresebb a szereplés. A magyar válogatottal 11:7-et játszottunk és ha jól emlékszem, a harmadik helyért lejátszott meccsen Magyarország 10:4-re nyert Görögország ellen. 

A nyolcaddöntőben ötméteresekkel kaptunk ki az oroszoktól és ez lelkileg lényegében kicsinálta a csapatot. De igazából a szerbek elleni csoportmeccs volt számunkra a nagy lehetőség. Akkor a megbeszélésen az egy évvel korábbi mondataimat idéztem nekik: "Én arra készítelek fel benneteket, hogy megverjük a szerb válogatottat. Nem arra, hogy jobbak legyünk mondjuk Szlovákiánál." És elmondtam, szerintem elérkezett a pillanat, amikor képesek és alkalmasak is vagyunk egy ilyen győzelemre, csak annyi kell, hogy megcsináljuk azokat a speciális taktikai feladatokat, amiket megbeszéltünk. Kértem, hogy higgyenek ebben. Fel is spannoltam őket, már 8:3-ra vezettünk Szerbia ellen. És itt derült ki, hogy miért van szükség legalább három évre ahhoz, hogy komoly eredményt lehessen elérni egy csapattal. Ugyanis a végén egy góllal kikaptunk...

Közhely, hogy fejben dől el minden. Ha veszem a háromfajta szellemi tevékenységet, az értelmit, az érzelmit és az akaratit, akkor azt kell megállapítani, hogy mi érzelmi síkon buktuk el azt a szerb meccset. És azért, mert egy évnyi munka után még nem volt benne a génekben az, hogy mi meg tudjuk verni a szerb válogatottat. Egy év alatt nem lehet megváltani a világot, ehhez hosszabb úton kell végigmenni. Nagyon sajnáltam, négy napig nemigen tudtam aludni utána. Ráadásul nemcsak presztízsértéke lett volna annak a győzelemnek. Sőt, ha csak a döntetlent elérjük, már Máltát kapjuk ellenfélként a nyolcaddöntőben, utána pedig Görögország jött volna és ki tudja, lehet, hogy a négy között végzünk... Ilyen apróságokon, semmiségeken múlik egy ilyen történet.  


Munkácsy Róbert és Zeno Reuten

- Milyen játékfilozófia alapján készítetted fel a válogatottadat?

- Azt szoktam mondani, hogy egy csapatnak meg kell mutatnia az erősségeit, a gyengeségeit pedig el kell rejtenie. Nem tudom, feltűnt-e, hogy a holland válogatottnak Tbilisziben nem volt centere. Lejátszottunk úgy egy Eb-t, hogy nem volt centerünk.

- Miért?

- Azért, mert nem volt olyan játékos, akire azt mondtam volna, hogy helye van a csapatban. Léteznek centerek a korosztályban, de úgy gondoltam, hogy nincsenek azon a szinten, ami megfelelő. Inkább választottam egy olyan játékstílust - főleg az új szabályok ismeretében -, ami az erősségeinken alapul. Eszerint alakítottuk ki a taktikát. Az összes megmozdulásunk, akár az emberfórjaink megjátszása is, nagyon szigorú szabályok szerint történt, számok bemondásával, lehetőleg a megfelelő pillanat felismerésével. 

- Mi az erősségetek, amiről úgy gondolod, hogy sikerült kidomborítani?

- Szerintem ezen a szinten a kombinatív játékunk a begyakorolt figurák alapján működőképes. Biztos vagyok abban, hogy az úszásképességünk és az állóképességünk az első négy-ötben volt, fizikálisan rendben voltunk, a formaidőzítésünk is sikerült, dinamikusan jók voltunk. Néhányan a fiúk közül kifejezetten érezték a ritmust, megfelelően éles passzokat adtak, ezért bizonyos játékelemeket akkor alkalmaztam, amikor ők a vízben voltak. Arra törekedtem, hogy ilyesmi domináljon, s ne az, hogy az ellenfél szőrös, százkilós bekkjével valamelyik 68 kilós játékosunk küzd meg.

- A holland vízilabdában vannak nagy tehetségek? Akikről az imént beszéltél, azok szorgos iparosok vagy esetleg kifejlődhet belőlük olyan játékos, aki magyar topcsapatban is megállhatja majd a helyét?

- Jelenleg inkább azt mondanám, hogy vannak "érdekes játékosok". Nagy tehetségről beszélni ebben a korban nehéz. Megnéztem az Eb szinte valamennyi meccsét, egy kezemen meg tudnám számolni, hányról mondhatom azt, hogy igen, ő tehetséges. És nem feltétlenül a legjobb csapatokból kerülnének ki. Voltak színvonalas meccsek, de nem elsősorban az jellemezte a tornát, hogy csillogó játéktudású fiatal vízilabdázók döntötték el a mérkőzések sorsát.

Visszatérve a kérdésedre: van rendkívül jó kezű balkezesem (a magyarok ellen sajnos sérült volt), aki azon kevesek közé tartozik, akik olvassák is a játékot támadásban és védekezésben is. Egy másik srác gyakorlatilag minden poszton hasznosítható, nagyon ügyes és ráadásul két perc alatt ússza a 200-at (ő a magyaroknak négy gólt is lőtt), az akarata pedig "benedeki" - ha lehet ilyen kifejezést használni... Egy harmadik pedig azért különleges, mert rendkívül jól lát a pályán. De természetesen csiszolni kell mindenkit, hogy valami lehessen belőlük.

- Ha jól sejtem, akkor ezt a projektet tovább csinálod, hisze még két év van hátra.

- Nem. Tavaly a szövetség teljes munkaidőben foglalkoztatott, nem is voltam klubnál. A gyerekeket a heti munka végén, pénteken délután elküldtem a klubjukba, én meg ott maradtam. Edzőként sok volt a munka, mindent végeztem, amit egy klubcsapatnál kell, csak meccsem nem volt. Ez viszont hiányzott. A legutóbbi szezon végén megkeresett az Utrecht, a holland bajnok, amely nagyon jó infrastruktúrával rendelkezik. Feltették a kérdést, hogy vállalnám-e a felnőtt csapat vezetését és az utánpótlás irányítását a klubnál. Úgy döntöttem, hogy igent mondok, elsősorban azért, mert szeretnék meccselni, szakmailag ezen a szinten is előrelépni.

Ettől függetlenül megbeszélés kérdése, hogy fogok-e dolgozni korosztályos válogatottal. Egyébként az Utrechtben hatan vannak az akadémián részt vettek közül, őket természetesen már elég jól ismerem.

Szóval így Eindhoventől elköszöntem, nem fogok már heti 9 edzést tartani ott.


A holland U17-es válogatott

- Úgy összességében Hollandiában a vízilabda mennyire komoly, népszerű sportág?

- Meglepően sokan vízilabdáznak. Nem hivatalos információk szerint 40 ezren játsszák a sportot, az viszont ellenőrzött, a szövetségtől származó adat alapján állítható, hogy az európai országok közül itt regisztrálják a legtöbb igazolt vízilabdázót, ez a szám 23 ezer a 17 millió lakosú országban. (A magyarországi igazolt versenyzők száma 7.451 fő, ez 2018 végi hivatalos adat - a szerk.)

- Minek tulajdonítható ez?

- Pontosan nem tudom, csak ötleteim vannak. Ne felejtsd el, hogy Hollandiában mindenütt víz van... Természetes, hogy a gyerekeknek meg kell tanulniuk úszni, hiszen fel kell készülni arra, hogy esetleg beleesnek a csatornába. Kötelező az úszásoktatás. Ha pedig valaki megtanul úszni, előbb-utóbb labda kerül a kezébe, már majdnem ott tart, hogy vízilabdázik. "Természetesen" megtetszik neki (mi aztán tudjuk, hogy a vízilabda egy nagyszerű sport). Van vízilabdaélet, utaznak, jönnek-mennek, tornákon vesznek részt már fiatal korban. Természetesen különbséget kell tenni az amatőr sport és a magas szintű élsport között. És itt már szakadék van. Ennek részben az is oka, hogy a professzionális vízilabdának nehéz pénzben versenyeznie azokkal a szakmákkal, amelyek nem 30-30 éves korig, hanem egész életre szólóan viszonylag magas fizetést biztosítanak egy, a pályája elején járó fiatalnak. Az anyagiak egyáltalán nem játszanak döntő szerepet abban, hogy valaki a vízilabdát választja.

- A magyar viszonyokról, a sportág hazai helyzetéről mi a véleményed?

- Ahogy mondani szokás, én azon a bizonyos boxon kívül látom a helyzetet, természetesen figyelemmel követem az eseményeket, a hivatalos információforrásokat és a zuhanyhíradót is. Személy szerint, ha változtathatnék, akkor egy idegenlégióssal kevesebbet és egy külföldi utánpótlásedzővel többet kellene, hogy foglalkoztassanak a klubok. Én is sokat tanultam olasz és spanyol edzőktől. Ez a változtatás javára válna a magyar utánpótlás-képzésnek, én úgy gondolom.

Ma már majdnem minden csapatban vannak idegenlégiósok, sok helyen hárman, de van, ahol öten. Ezt nem tartom jónak. Értem, hogy a kluboknál eredménykényszer van, meg jó lenne BL-t nyerni, meg ezt meg azt. De ha megnézed az éles, tornagyőzelmet jelentő meccseket, azok góllövőit, akkor a kép elgondolkodtató és nem biztos, hogy ez a helyzet a magyar vízilabda érdekét szolgálja.

Tök jó, hogy nyertünk BL-t, de én inkább olimpiát szeretnék nyerni, meg vb-t meg Eb-t... És a mai helyzet nem ezt készíti elő. Most nem rövid távról beszélek, hanem mondjuk, Párizsról.

- Köszönöm szépen az érdekes beszélgetést és sikeres munkát kívánok neked az új csapatodnál!